csox

Csokoládé - eszem és mesélek!

Ónos forró csoki

2010. december 01. 23:52 - he

Tisztelt Meteorológiai Szolgálat!

Alulírott blogger ezúton szeretném felajánlani szolgálataimat, mely szerint bárminemű hirtelen, az ország nagy területén jelentkező jeges-csúszós-ónos-fagyos-havas, tömeg- és minden másféle közlekedést meghiúsító időjárási malőrt legalább egy teljes héttel képes vagyok 100%-os garanciával megjósolni.

Csak egy olyan, szülővárosomtól messze eső eseményt kell szervezni hozzá, mely szezonálisan csak egyszer adódik, s amire első ízben kerül(ne) sor, illetve olyat, ami megdobogtatja a szívemet (hogy csak egyetlen kiragadott példát mondjak: egy december elsejei, szaloncukor-kóstolással egybekötött gyárlátogatás a Bonbonetti Kft.-nél, amire bloggerként meghívtak).

Hatóköröm Pécs külvárosától Dunaújvárosig terjed.

Felhívnám figyelmüket arra, hogy hazafelé, vagyis a sors és az égiek által szűkre korlátozott mozgásteremen belül a növények levelére is ráfagyó ónos eső ellenére érdemes megállni a szekszárdi A kávé háza elnevezésű helynél. Helyszíni fogyasztásra a szicíliai kávét ajánlom (vékonyra vágott, csipetnyi cukorral meghintett narancshéjjal bolondított feketekávé világbajnok barista-mosollyal), elvitelre a forró csokit. Utóbbi azért méltó a különleges figyelemre, mert nincs benne kakaóporon, cukron, kukoricakeményítőn és vanílián kívül semmi, csak a forró tej, amivel felöntjük, hogy elkészüljön. A használati utasítást érdemes betartani: vagyis NEM a bögre aljára tett forrócsokiporra öntjük a tejet és tesszük melegedni a mikróba, HANEM felforraljuk a tejet, óvatosan öntünk belőle egy pöttyet, elkeverjük a csokiporral, hozzáöntünk még egy kis tejet, és a doboz utasítása szerint addig folytatjuk a műveletet, míg a folyadékunk összmennyisége el nem éri a 1,5 decilitert. Tapasztalt forrócsokizóként melegen ajánlom csokiimádóknak azt, hogy a hivatalosan javasolt tejmennyiséget csökkentsék egy decire – mert megéri! Nem a majdnem csokipuding állag lesz, hanem tömörgyönyör kakaó, se több, se kevesebb. Finom.

Kérem, jelezzenek vissza akkor is, ha nem tartanának igényt szolgálataimra, ugyanis ez esetben úttesttisztító céget alapítok és turisztikai célpontok környékét keresem fel meg-nem-látogatási szerződések megkötése érdekében.

Tisztelettel,

he

 

Melléklet: Rob McKenna rólam írt ajánlója

Melléklet 2:

Carraro

Olandesino

Forró csokoládé

1500 Ft az A Kávé házában, 10 nagy tasak van benne

Szekszárd, Csatári utca

 

 

Szólj hozzá!
Címkék: forrócsoki

Az ötödik érzék

2010. november 28. 19:01 - he

A szaglás, igen. És már nem csak a nőknek, férfiaknak, babáknak vagy autóknak gyártanak illatokat, hanem hoteleknek, sőt, különböző vidékeknek is azért, hogy eladhatóbbak legyenek. A turisták szaglószerve mellett az ingatlanvásárlók orrát is szokás csábító illattal megvezetni: azt olvastam, ha éppen akkor sül ki a sütemény, amikor a potenciális vásárló megérkezik, az illata alapján már nem falakat, hanem igazi otthont orront majd a kiszemelt vevő, és például nem is alkuszik annyit. Ha pedig házisüti illat, akkor nálam biztos dobogós az almáspite.

Mikor láttam, hogy a Boci új ízei között van ilyen is, azt gondoltam, na, ez már biztosan döfi. Az illatra (a meleg porcukor, a párolt alma és a fahéj elegyére) gondoltam, meg a jellegzetes ízre és hangokra (ahogy a tányérhoz koccintjuk a pitedarabot, hogy leveregessük róla a fölös porcukrot, döcc-döcc, a szétomló tésztára, az almaszálacskák ízével kevert (nálam über)fahéj- és citromízre, arra, amikor lenyaljuk a mégiscsak soknak maradt porcukrot az ajkunkról), meg persze arra, hogy milyen fifikás a Nestlé, hogy „az otthon íze” felirat alatt adja el ezt a csokit, amiről arra asszociálok, hogy ez valami hungarikum. Persze, nem magyar gyár, csak annak látszik, nem magyar specialitás ez a süti, csak annak látszik, és nekem nem is döfi ez a csoki.

Semmiféle almás illatot nem éreztem, mikor kibontottam a csoki csomagolását. Aztán persze rögtön találtam kifogást: nehéz a jórészt karácsonyi-őszi illatemlékfoszlányaimnak megfelelni, nem gond, ha nem sikerül, elvégre csokit vettem, nem parfümöt. És valóban: a megszokott Bocicsokis tejcsokiillat kárpótolt. Aztán haraptam. Nem tudom, hányan készítik az almáspitét úgy, hogy csokit kennek a tetejére, de ez alapján a csoki alapján biztos, hogy nem tudok egy összecsokizott szelet pite ízére következtetni. A kis kockák belsejében ugyanis tejkrém van, aminek a tetején egy vastag réteg almaízű zselé található. Legalább olyan izgalmasan szép ettől, mint a Pöttyös Guru, ha széttörjük, de az íz szerintem meg sem közelíti az almáspite ízét. A tészta íze nem hiányzik – az irdatlanul, aránytalanul nagy töltelék híve vagyok – de az almalekváron kívül nem éreztem sem a fahéjat, sem a citromot, még akkor sem, ha a csomagoláson szerepelnek.

Azt hiszem, ha nem olvastam volna a feliratot, egyszerűen azt gondolnám, hogy nagyon jó kis almalekváros csokit eszem, és semmi gondom nem lenne, sőt, valószínűleg felolvasztottam volna a csokit, és kenyérre kenem (hmm... lehetséges lenne egy csokis almalekvár-variáció?). Így viszont úgy érzem, az orromnál fogva vezettek.

 

Boci Almáspite

 

 

10 komment
Címkék: alma tej

Tökély

2010. október 30. 12:03 - he

Mikor megkaptam, madarat lehetett volna velem fogatni az örömtől: sosem láttam ennél gyönyörűbb csokit. Az egész egy vastag aranyszínű kartonpapíron nyugszik, celofánba csomagolták, amit egy vízfestékkel festett tájképet ábrázoló papírszalag fog körbe. A csoki pedig gyönyörű türkizkék, s ha a tábla talpát is megszemléljük, ebben a különleges kékségben nagy vöröslő pontok (aszalt áfonyaszemek) vannak. Leginkább a Zsolnay-lányok keleti stílust porcelánba álmodó egzotikus műtárgyaira emlékeztet, és meglepően hosszú ideig hozzá sem nyúltam. Csak csodáltam, mutogattam mindenkinek, hogy ugye, milyen szép ez a csoki? Milyen mesterien kimunkált kis kockákból áll, látjátok? Néha megsimogattam, és arra gondoltam, milyen fantasztikus, hogy van egy ilyen szépséges táblám. Gondolkodtam azon, kikkel osszam meg azt a pillanatot, amikor megbontom a csomagolást, körbeszimatoljuk a csokit, óvatosan letörünk belőle egy-egy kockát. Elképzeltem, ahogy a pici, türkizkék csokiforgács-maradékokat az ujjammal próbálom felemelni az aranyszínű alátétről, hogy ne veszenek kárba. Még arra is gondoltam, milyen jó lenne menőzni egy kicsit, micsoda szuper csokim van – és közben hálás is voltam nagyon annak, akitől ajándékba kaptam. Jegyzem meg, ezek a kóstolós képek olyannyira lefoglaltak, hogy volt, hogy egy értekezleten jutott eszembe, milyen klassz is lesz egy ilyen mesterművet megkóstolni. Olyan volt, mint egy korai backflash egy olyan kábítószer használata után, amit még ki sem próbáltam. Aztán meggondoltam magam: nem a mohóságnak engedtem, csak egyszerűen úgy gondoltam, műtárgyként mégsem tartogathatom örökké ezt az élelmiszert. Kicsomagoltam, és nem is szimatoltam, csak letörtem egy kockát, már meg sem vizsgáltam celofán nélkül (pedig anyukám arra tanított, nézzek meg mindent alaposan, mielőtt a számba veszem), szóval kicsit elsietve és deszakralizálva, de megkóstoltam.

Hát ezt a szemetet! Arra persze számíthattam volna, hogy a csoki valójában színezékkel festett fehércsoki, de hogy ilyen silány minőségű, azt nem hittem volna. Azt hiszem,ilyen íze lehet a pici megcukrozott pálmazsírnak – persze ez inkább csak utóízként jelentkezett, mert amit éreztem, és ami elsőre is drasztikus volt, az a festék íze. Nem tettem próbát, de feltételezem, hogy ha ennek a táblának az ízét összehasonlítottam volna egy doboz türkizkék raditárorfestékével, lehet, hogy ízben az utóbbi vert volna rá az előbbire. Az íztelenre száradt áfonyaszemek meg vajmi keveset javítottak a köröttük lévő borzalmon. Persze, gondolhattam volna, hogy a messziről, egyértelműen ajándékba szánt csoki olyan, mint a szendvics a restiben – kilométerekre lesz a vevő akkor, mikor rájön, hogy a zsemle első két centijében van csak felvágott. Csakhogy ez annál is rosszabb volt: szörnyű volt az íze! És egy kívülálló megjegyzése kellett ahhoz, hogy kiderüljön: nem csak a nyelvem, hanem a fogaim is türkizkékek lettek. Úgyhogy: ajándék csoki után nézd meg a fogad.

6 komment
Címkék: fehér

Pattogó tehenek

2010. október 27. 00:24 - he

Robbanócukorka – van, akinek retró, van, akinek újdonság, de tény, ami tény: egyre többször pattog a nyelvünkön ez a valami, mert egyre több édességbe keverik: húsvéti tojásba, csokimikulásba, csokiszeletbe... kétségtelen, hogy ennek a visszacsempészési, újrafelfedezési mozgalomnak élharcosa a Milka volt. Úttörő létére rögtön egy görögdinnyés-robbanócukorkás limitált kiadással indult, aztán egy lime-os-robbanócukorkás limitált kiadással folytatta, és most, Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim, íme (tataratattadamm): a tejkrémes-robbanócukorkás limitált újdonság.

Látszólag egy tehénszőrnyi különbség van a fenti sorozat darabjai között, sőt, gondolhatnánk azt is, hogy íme, a robbanócukorkás lilatehenek evolúciója. A dinnyésről áradoztam egy sort, a lime-ost kissé már konzervatívabbnak, de még mindig kirobbanóan szupernek éreztem. Naná, hogy bociszemekkel bámultam a legújabb ilyenfajta csokira. Pedig maradnom kellett volna bizony az újkapunál.

A tejcsoki a megszokott Milka, azzal nincs is semmi gond. Nem sokszor mondok ilyesmit, de szerintem a tejkrémes tölteléket egy picit eltúlozták: egyszerűen egy cukrostejízű valaminek érzem, nincs benne semmi, de semmi különös, mondhatni nekem unalmas. Talán éppen tehenek miatt erőltetik a tejet (a csomagoláson Rézi tehén mosolyog – képünk címe pedig: egér két tehénen), de nekem jobban bejöttek a kreatívabb és merészebb változatok.

A javaslatom ezért az, hogy próbáljuk gyorsan és ügyesen elolvasztani a krémet és a tejcsokit a szánkban, anélkül, hogy szétharapdálnánk a csokikockát. Ugyanis így maradnak hátra a nyelvünkön a nagy sárga robbanócukorka darabok, amiket aztán hagyhatunk pattogni – és az a jó, nagyon jó, sziporkázóan jó.

Mégsem tudok szabadulni az érzéstől, hogy jobb lett volna (akár egy lilatehenes) sima tejcsokit venni, aztán utánaküldeni egy kis robbanócukrot – de egyben, különlegességként megvenni... ne nézzenek már marhának (tehénnek se).

 

Alpesi tejcsokoládé tejeskrém töltelékkel és robbanócukorkával

Milka

260 Ft az Intersparban

 

8 komment

Evett-e leheletet?

2010. október 07. 21:46 - he

Nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, egészen addig, míg bele nem haraptam. Térdremegtetően, szemlecsukósan jó. Leheletnyi vékonyka tejcsoki kocka, ami belül egy még leheletnyibb vajkaramellás tölteléket rejt. A szélén a keret a legvastagabb, a belső kocka felülete viszont már attól beroppan, ha a nyelvem hozzá ér, és máris ott a finom töltelék, ami állagra egy narancs-aranyszínű krémes szemhéjfestékre emlékeztet: folyik, mégis egyben van, maszatolható, de csak magától nem kenődik el. Apám mondta egyszer, hogy a giccs miniatűrben nem giccs – ebben is igaza volt. Annyi karamellás csoki van, ami ragad, tapad, vagy a csoki túl sok vagy a karamella, vagy a ruhánk bánja, vagy a fogunk. De ez… ráadásul olyan pici és elegáns: falatnyinak érzem, mégis tartalmas, mint egy jókor elsuttogott haiku vagy egy csinosan felöltözött nőn a parfüm. Ha Lady Diana lettem volna, biztosan ilyesmit eszem minden Charles-szal karöltve töltött nyilvános rendvény alatt elbújva a mosdóban.

A sorozat többi részénél már elvártam valami hasonlót. Az étcsokis trüffelkrémes pedig éppen ilyen: annyi töltelék van benne, amit egy fakanálról tudnék lenyalni, az étcsoki kellően sötét és kesernyés. Lassan leharapdálom a „vastag” csak étcsokiból álló szélét, és óvatosan összenyomva a két szupervékony csokilapocskát, nézem, ahogy a sötét krém előtűnik. Éppen annyira rumos, amennyire kell, és nem köntörfalaz: az van benne, és csak az, ami a trüffelhez kell. Az érzés, hogy ilyesmi lehet a Tolkien-féle tündék tábláscsokija, ebben is megvan. Ilyesmit ennék, ha Hillary Clintonként a sajtótájékoztató után, amin a külügyi stratégiáról tartott beszédemet követően megkérdeznék, hogy van a férjem.

A csak tejcsokisról meg az a tömény véleményem, hogy olyat akkor ennék, ha én lennék a magyar médiahatóság vezetője, és a fizetésem miatt cikiznének. Merthogy az sem rossz.

És még csak nem is annyira drága.

A csak étcsokisat még nem is kóstoltam.

Stühmer csokoládé táblácskák
Vajkaramellel töltött tejcsokoládé
Trüffelkrémmel töltött étcsokoládé
Tejcsokoládé

20 gramm
69 Ft a Spárban

 

1 komment
süti beállítások módosítása