Akupresszúrás pontok nyomására is használható lehet az a legendás csoki, amit a második képen mosolygó Szandi hozott a Amerikából (köszi!). Persze, az akupresszúrát sajnos nem lehet nyelven alkalmazni, pedig ez új értelmet adhatna a Hershey's kisses-nek.

Azért kiss, vagyis csók, mert állítólag a gép, amikor kinyomja és adagolja a csokit, pici cuppanós hangot hallat. Jó is, ha ezt megideologizálják, mert a magam részéről sosem értettem, hogy a csók elnevezésű pl. sütiket miért így nevezik. De mondjuk azt, hogy cuppan minden csókos süti. Node: a Hershey's kisses voltaképpen egy parányi, majdhogynem duci csepp alakú kúp, ami esetünkben tejcsokiból áll – bár a honlapról kiderült, hogy vannak töltött csókok, trüffelesek, mandulásak... Azt hiszem, Szandinak az egyik klasszikust sikerült elhoznia, hiszen eredetileg is hasonló csomagolással és hasonlóan tejcsokiból gyártották a csókokat, pontosan 1907-től, és csak 1942-ben állt le a gyár egy évre.

Maga a csoki voltaképpen olyan, mint egy nagy csokikocka a jellegzetes csepp alakban. A tejcsokis anyag picit kevésbé krémes, mint a Lindt sima tejcsokija, leginkább talán a (hú, üssetek a számra, egy legendáról beszélek) Boci csokira emlékeztet, bár annál picit vaníliásabb. Így jár az, aki közel merészkedik egy legendához. Bár voltak korábban olyan reklámok, amiben leharapták azt a kis kiálló csúcsát, ne kövessük ezt a példát! Dokumentáltan kis szájmérettel rendelkezők (mint én!) is bátran kapják be az egészet, és tessék olvadni hagyni! A legjobb, mikor az ember tényleg egyfajta akupresszúrás eszközként használja a nyelvén és közben forgatja ide-oda.

A formája és a csomagolása nagyon egyedi, a legtöbb reklámban is ezt használják ki (a konkurencia is): mielőtt fényes alufóliába tekernék, a kis csokicsepp alá betűrnek egy szalagot, amit aztán a csók tetején, mint egy pici váron a zászlót, kilógatnak. Jól néz ki, és még azt is megkönnyíti, hogy kihámozzuk a csomagolásból. Az, hogy voltaképpen kis adagokban ehetjük, inkább csak lassítja a felzabálási időt, mintsem bárkit meggátolna abban, hogy egymás után többet egyen (ez persze az én tapasztalatom).

Nagyon amerikai csoki ez, és nem csak azért, mert viszonylag egyszerű édesség, amin sokat dob a külcsín és a legenda. A cég honlapján – amellett, hogy lehet puszit küldeni mailben – üzeneteket is lehet hagyni az amerikai hősöknek, a Hershey's kiss amerikai zászlót imitáló csomagolásán belül: ezek jellemzően amerikai katonafeleségek édes üzenetei. Megjegyezném, hogy a csoki tárolására szolgáló klassz fémdobozka kínai gyártmány.

De mert sok puszi sokra megy, idelinkelem azt, aminek ennél a részérnél nem csak Hershey's kisses-re, de zsebkendőre is szükségem lett volna. 

Hershey's kisses

170 g

ajándék volt

Sok, sok, sok étcsoki, sötét, édes, remek. És közben az eperszínű krém, aminek olyan íze van, mint a rózsaszínű porcukornak, amiben korábban egy csomó túlérett eperszemet forgattunk meg. És a színe egyenesen Barbie-s, de a kinézeténél sokkal finomabb, persze.

A csoki maga a szokásos Tibis felállás: a megszokott, jó minőségű étcsoki, vastagon, ahogyan kell, rajta önálló bonbonhüvelyeknek is megfelelő dudorok, bennük a rózsaszínű epres krémmel. Az eper furcsa szerzet csokival: szerintem étcsokival sokkal finomabb, mint tejcsokival (fehérrel még ki sem próbáltam). A kedvenc (kölcsön) csokis könyvem szerint egyébként ha egy epret szeretnénk bevonni csokival, akkor a gyümölcs a „bevonása előtt még egy cukorréteget igényel, mert saját cukortartalma túl kevés a keserű csokoládé markáns ízéhez képest.” Mondjuk esetünkben csak eperaroma van a krémben, így ezt a problémát megfelelő módon kompenzálták.

Javaslom: ügyesen harapdáljuk le róla a vastag étcsokitalpat úgy, hogy próbáljuk a felszínét sem súrolni a krémnek, viszont néhány csokiforgácsot hagyni a széleken. És így pontosan úgy néz ki, mint amilyennek egy amerikai-japán Harajuku baba stilizált fejét képzelem egy rajzfilmben. Szinte kedvem lenne Gwen Stefaninak küldeni pár ilyen táblás csokit (egy Harajuku parfümért cserébe).

Egyszerűnek, kislányosnak és rózsaszínűnek tűnik – pedig kifejezetten édes és ennivaló és összetett.

És ha már egyszer-kétszer megígértem, hát most szólok: lesz egy játék is hozzá.

Tibi epres krémmel töltött étcsokoládé

100 g

ajándék volt :)

„A Vogon faj egyike a legellenszenvesebbeknek a Galaxisban: nem kifejezetten gonoszak, de modortalanok, bürokratikusak; fontoskodóak és érzéketlenek. Ha italt akarsz kapni egy vogontól, legegyszerűbb, ha ledugod a torkán az ujjadat”. Nagyon rossz ötlet ezek alapján a vogon nevet adni egy csokoládénak – aztán rájöttem, hogy nem is vogon, hanem vagoon, amit nem tudom, hogy törökül mit jelent, mindenesetre a reklám alapján inkább a magyar vagon szóra asszociálnék.

Pedig maga a csoki design-ja a leginkább egy vogon ódára emlékeztet: a piros-sárga csomagoláson egy „tejes” feliratú csokivonatot lehet felfedezni, mogyorók és egy tejhullám társaságában, a csoki képével. Két szelet van benne, külön-külön, a szélein görögös mintával díszített áttetsző saray feliratú fóliába rejtve. Brrr... A gyártó honlapját szintén egy átmenetileg álruhában Törökországban tartózkodó vogon marketinges tervezte – külön felhívnám a figyelmet a nyelvválasztási lehetőség melletti rózsákra.

Ehhez képest a valódi belbecs, maga a csoki meglepetés. Szeletenként összesen öt pici, összefüggő kockából áll, amik voltaképpen tejcsokival bevont, étcsokival díszített üreges ostyalapok, az üregben pedig mogyoróízű tejcsokis töltelék van. De hogy a verses hasonlatnál maradjak: az én példányomon nem tökéletes a csokiborítás, néhol ugyanis felfeslett, továbbá a ciklusba foglalt mogyorókrémtartalom nem tölti ki a sors által rendelkezésére nyitott teret. Utóbbiról akkor győződtem meg, amikor az én példányomat felütöttem valahol, s a csoki két oldala között látni a hiányt. Ami viszont ott van, az klasszul fogyasztható, a minimalizmus és a klasszikus, ritmikus versforma ötvözete: középszerű, de élvezhető csoki, főleg, ha nem elemezgetünk, csak harapunk. Az ostyától ropogós, a krém pedig tényleg mogyorós – és mindezt szeletenként mindössze 35 Ft-ért, ami azért valóban művészet.

Vagoon

44 g

69 Ft a Tom Marketben

Nagyon édes. Émelyítően, de nem undorítóan. Nagyon ragadós. Nyúlósan, de nem fogragadósan. Puha – már amennyiben időben levesszük a polcról.

Meggyőződésem, hogy a Mars csokit a legkönnyebben úgy lehet élvezhetetlenné tenni, ha hagyjuk, hogy kiszáradjon: ilyenkor a csoki és a nugáthab szerintem szinte porózussá válik, és csak az általam amúgy is istenített karamellcsík tartja magát. (Khmm.. kötve hiszem,hogy ezért ette Mick Jagger a barátnője lábai közül a Marsot - szerintem ez csak legenda, mert akkoriban vezetették be a "pleasure you can't measure" szlogent). Ezért vagy szemét módon összenyomom a csokit, mielőtt megvenném (ha olvadósan-puhán sikerül, az jó jel), vagy egyszerűen csak a megérzéseimre hallgatok.

Leginkább padlógáz előtt és után szoktam ilyen csokit enni vagy éppen páradús, fejfájós, kegyetlenmeleg, mindenmindegy reggeleken. Annyi cukor van benne, hogy – engem legalábbis – nagyon hamar felpörget. Vagyis ezt ettem írásbeli nyelvvizsgán, érettségi írásbelin, szigorlatok és Nagy Megbeszélések után vagy közben, merthogy úgy használom, mint valami hipergyors elemtöltőt. Nem szoktam nyammogni, az ízén sem sokat tűnődöm már, csak a hatást várom: egyszerű, de nagyszerű (pont, mint ebben a reklámban). A Die Hard első részében biztosan, de mintha a többiben is Marsot ennének a terroristák – pedig éppen hogy a másnapos John McLane-nek lenne rá szüksége. És mintha valahol azt olvastam volna, hogy az amerikai katonák felszerelésében is van egy-egy szelet Mars.

Kipróbáltam már hidegen is, de nekem kifejezetten szobahőmérsékleten jön be. Ha nagyon meleg, a vékony tejcsokiréteg képes odatapadni a csomagoláshoz, olyankor nyalogatni kell vagy kirágni a papírból az egész csokit: ez sem rossz, csak nem éppen szalonképes, főleg, ha az ember nem tudja ellenőrizni utána, hogy mennyire kente szét az arcán a csokit. Állítólag van, aki kirántva eszi: palacsintatészta-szerűben mártják az előzőleg lefagyasztott Mars csokit és forró olajban kisütik.

Van gyártónak van egy olyan szlogenje, hogy „Föld – amit akkor ennél, ha a Marson lennél”, de ezt a csokit mégsem az égitestről, hanem a gyártó vezetékneve alapján hívják Marsnak. A marslakók helyett a cég a reklámkampányaiban leginkább focistákkal (és focistákért) kampányol, nos, inkább kevesebb, mint több sikerrel: sem az általuk támogatott tasmán, sem az angol válogatottnak nem megy valami fényesen – a skótok meg kifejezetten rühellték, hogy a csomagoláson az állt: szurkoljanak az angoloknak. Érdekes, hogy a legtöbb nagy cég mennyire rosszul tippeli meg, kik lettek/lesznek a következő Eb, vb vagy BL győztesei, nem?

Azt már többen kimutatták, hogy összefüggés van a Mars szelet ára és a font ára között – ilyen válságos gazdasági helyzetben megéri figyelni. És imádkozni. Meg turbózni magunkat egy kis édességgel. Főleg hétfőn!!!

Mars

42 g

120 Ft a Jerry Marketben

De hagyjuk a hupikékeket (úgyis mindig félrehallom a neveiket...), helyette ismerkedjünk meg a kókuszos csokikról alkotott elméletemmel. Kezdem is a diavetítést.

Az első számú: A Bounty csoki.

A név maga adományt jelent, bár asszociálhatunk a hajóra is, amit a filmekben szögletes állkapcsú férfiak kötnek el más férfiaktól, hogy aztán, a valóság nem kevésbé vadregényes szigetén kikötve felfedezzenek egy újfajta pálinkát és addig igyanak, míg meg nem tizedelik egymást, s szokásjoggá nem válik a pedofília.

És most a kettes számú: A Bounty csoki.

Eredetileg csak egy könnyű kis nyári kalandnak indult, aztán állandósult. Sőt, a Bountynak is vannak állandósult vagy afelé tendáló változatai: a cseresznyés és a mangós ízű – bár gondolom, ezeket az ízeket, aromákat a kókuszhoz keverik. Amiket nálunk is lehet kapni az a tejcsokis (a világoskék csomagolásban) és az étcsokis (piros csomagolásban).

És most az egyes számú: a Bounty csoki.

Számomra a kókusz-cukor arányának optimális megállapítása legalább olyan misztikus, mint egy szigeten elásott kincset meglelni. Nem is biztos, hogy megy józanul. Ha most egy táblázatot vagy egy függvényt képzelek magam elé, akkor a Bountyban lévő kókuszos töltelék a reszelékből megütné a kívánatos szintet, a cukor viszont meg is haladná azt, de ahhoz nem elég sokkal, hogy ne szeretném ezt a csokit.

És most a kilences számú: a Barbara kókuszos krémmel töltött glüténmentes keksz.

Tessék ennek az eredetijére emlékezni!!!

És most az első számú dia: a Bounty csoki.

A Bounty-szigetek tizenhárom szerencsés szigetecskéből állnak, s talán kézenfekvő is a csokit úgy eladni, hogy ha beleharapsz, egy paradicsomi szigeten találod magad. A kék vízbe csobbanó fehér ruhás nők és kigyúrt testű, borotvált mellkasú fürdőnacis pasik helyett íme az én három kedvenc Bounty-hirdetésem: a három darabosat reklámozó orosz nyelvű, a múzeumos és természetesen a tetoválós. Az egzotikus sziget témakör a reklámokon túl a csokin is megjelenik: a csokiszelet talpára pici, gyönyörű pálmafákat véstek!

És végül: a Bounty csoki.

Az édenkert íze szlogennel adják el. Néha eltűnődöm, milyen lehet a kókuszt a világ legtermészetesebb eledeleként kezelő bennszülötteknek például... a szamóca. És hadd ábrándítsak ki mindenkit: az én édenkertemben a fő íz egy fahéjas-mazsolás mennyei húsé (persze csak, ha a háttérben egy hatalmas szekrénnyi csokoládé is van).

Bounty 2X

57 g