Már megint egy Zotter, tessék. És nem is egy, hanem két forró csokinak való rudacska. „Ivócsokik”.
Nem lenne Zotter a Zotter, ha nem lenne ebből is különlegesebb. Csizinek hála ma Csoszával betermeltünk kétfajtát is: egy kardamomosat és egy masalásat. Az elkészítési útmutató a kis szelet csomagolásának belsején van, de ott szerepel
a zseni vagy őrült
Hans Zotter aláírása is.
Két vagy három deci tejben kell feloldani a rudacskákat, teljesen felolvasztani, aztán felkeverni újra, és várni kb. két percet, és csak aztán meginni. A várakozás nem jött be, úgyhogy ahogy megéreztük az illatát, egyből nekiestünk. (Bocsi, a türelem számos nem-erényem egyike.) Sima, bolti, kék dobozos tejjel dolgoztunk, úgyhogy eddig semmi különös. A mindenféle allergia kiszolgálására is kifejezetten kényes osztrák gyártulaj ugyan azt is megjegyzi, hogy lehetne szójatejet vagy rizstejet is használni, de kétlem, hogy ez másfajta ízt adna hozzá, az ivócsokik ugyanis meglehetősem markánsak. Tejpor egyébként van mindkettőben, úgyhogy nem biztos, hogy egy tejcukorérzékenynek okék.
Ha van valami, ami az ember romantikus érzelmeit kifejezheti gasztronómiai szempontból, akkor annak szerintem mindenképpen a tejben
felolvadó csokikockának kell
lennie. Rémlik „a forró szerelemmel színt valló baracklekváros palacsinta” Krúdynál, de a magam részéről hiszem, hogy a csokikockák pici rovátkáiban megülő forró tej és a látvány, ahogyan az egész csoki atomjaira bomlik, a boldogság egyik allegóriája. Ételfestőként egészen biztosan az impresszionista áramlatot követném, és ezt mutogatnám mindenkinek. Az ráadásul mindkét ivócsokira igaz volt, hogy a feloldódás után nem egy egynemű masszát vagy folyadékot kaptunk, hanem valami olyan egyveleget, aminek a tetején
aranyszínű pöttyök
úszkálnak, a felszín alatt fekete pöttyök (kardamommag-darabok) köröznek cápaként, majd törmelékes üledéket hagynak maguk után a csészében.
És most: zene!
https://www.youtube.com/watch?v=ckkWACuog7Y
A kardamomos illata nagyon intenzív – ez az első, ami megcsapja az embert. Sajnálom most (egyébként nem, mert a Google-t egy hatalmas ragadozónak, vagy inkább Nagy Testvérnek látom), szóval ha igaz lett volna a tavalyi április elsejei tréfájuk a Google Nose-ról, akkor most mindenkinek küldhetnék egy kis ilyen illatot. Mesés ugyanis. A pici kardamommag-cafatok rátapadtak a fogamra, de ettől csak még meggyőzőbb lett az egész. Azt ugyan érezni nem éreztük, mégsem lepett meg, amikor a csomagoláson elolvastam: kávét is tartalmazott, őrölve is. Aki szereti a kardamomot, aki csak kipróbálná: Zotter ivócsoki hiányában próbálja ki a kardamomos kávét! Az indiai Masala névre hallgató ivócsoki sokkal több volt a kardamomosnál!
Olyan volt, mint egy
indiai leves,
amiben a kakaó és maga az édes íz is csak egy fűszer a sok közül. Merthogy volt még fahéj (ami nekem az egyik gyenge pontom), meg persze ebben is kardamom, meg csillagánizs, koriander, feketebors és…. Shiitake gombapor. Amiből megjegyzem, nem éreztünk semmit, de hát minden Zotter csokiba kell valami olyasmi, ami extrém, de annyira nincs jelen, hogy az átlagfogyasztó kedvét elvenné a… csokitól. Vagyis furcsa levestől. (A "legvadabb" Zotterek közé eddig a halzseléset és a vargányásat sorolnám.)
A forró csokit egyébként sokan vágykeltőnek tartják, és Casanovára hivatkoznak, pedig elvileg a kalandor csak kevésbé szerencsés és aktív öregkorában írt az ételekről, akkor, amikor számára már csak a kulináris élvezetek maradtak. Az is egyértelmű, hogy a forró csokit nagyon sokféleképpen lehet elkészíteni. Az apukám például nem hitt a tejben: nagyjából a kétharmad csoki – egyharmad forró víz elegyet főzte forrócsokiként, sőt, volt, hogy a csokit kakaóporral és cukorral helyettesítette. Sajnos nem tudom reprodukálni. Van, aki szerint azt a jó, ha a csészében megáll a kanál, van, aki a folyékonyabb csokit szereti. Úgyhogy elő a farbával (és a receptekkel):
Ki szerint melyik forrócsoki az igazi?