csox

Thank you! - olvasható a Milka legújabb bonbonján egy nagy margaréta fényképével. Ha kibontjuk, pont olyan pralinét találunk, ami a csomagolási képen is látható, egészen pontosan húsz pici, 2,5 centi átmérőjű virágocskát, lilatehenes műanyag kapszliformában. A margaréta-forma virágocskák kakaós krémmel vannak megtöltve, ami annyira nem üt el a jellegzetes milkacsokiíztől, vagyis kb olyan, mintha 20 kockányi pici Milkacsokikockát ennénk.

Az egész mégis annyira kedves! Mikor kinyitottam a dobozt, teljesen meglepett, olyan volt, mintha egy nagy csokor virágot kaptam volna – és még csokit is hozzá! A margaréták szerintem amúgy is nagyon barátságos virágok (jó, főleg csokiból), pl. a homeopátiában az idegesség elleni szernek számítanak. Egyébként az lehetséges, hogy egy virágnak páros számúak legyen a szirmai? Csak mert ennél a bonbonnál éppen 8 szirma van a margarétának – persze, az igazi réti margitvirágnak sokkal több, és nem is biztos, hogy meg lehet állapítani, hogy mennyi, különben mindenki csalna a virágszirmok tépkedésénél, mikor szeret-nem szeretet játszik.

A Boldog szülinapot! Hiányzol! Te vagy a legjobb! - meg a hasonló feliratú lapokat teszem felelőssé a kézzel írt, hagyományos levelek haláláért. Merthogy megveszi az ember a képeslapot, boldog …. szülinapot felirattal, és odafirkant egy számot és egy aláírást. Fújj.

Mindezek ellenére szerintem klassz alkalomhoz címzett csokit kapni/adni. Egyrészt mert a csoki sokkal személyesebb és őszintébb, mint egy darab előregyártott papír, és pl. mentesíti a pasikat attól, hogy az ajándékbonbonjukat félreértsék. Vagyis: nem csak akkor lehet csokibonbont adni egy nőnek, ha névnapja van vagy ha a vonzalmat akarja tudtára adni, hanem akkor is, ha valamit egyszerűen megköszön. Rá is van írva. Harmadrészt meg: a köszönöm-öt nem lehet elégszer mondani szerintem - azt hiszem, én azért mondom gyakran, mert jól érzem, magam tőle a bőrömben. Megjegyzem, ezt a doboz csokit a fogadott névnapomra kaptam a főnökömtől, aki egy nő, ráadásul legalább olyan kedves, mint az ajándéka (nem tudom elképzelni olyan helyzetben, mikor nem kedves, de tényleg!).

Visszatérve a feliratra – van a Merci csoki ugye, ami sokfajta csokiszeletből álló köszönöm, van a Thank you! - (eredetileg „Milka Kleines Dankeschön”). Ha a magyar piacra kéne mindezt átfordítani, azt hiszem, csokival bevont mézespuszedlit gyártanék a képzeletbeli csokigyáramban, és az lenne a neve: köszipuszi.

Thank you! Pralinés – say it with Milka

Alpesi krémcsokoládé praliné kakaós krémmel töltve

120 g

Milyen a csoki, ha egy eredetinek mondott recept szerint készítjük el? Annyi meg annyi csokitörténelem-feldolgozás olvasható a neten, hogy eddig nem vetemedtem arra, hogy összefoglaljam a csokoládé néhol véres, néhol kalandos, és korántsem negédes történetét – hát, most sem fogom!

Viktor viszont talált egy érdekesnek tűnő receptet, ami majdnem sorscsapást mért erre a blogra. Talált ugyanis egy „az eredeti azték csokiitalhoz közeli” receptet, a cacahuatl-t, és azt találta ki, hogy az összes ismerőse közül éppen én legyek az, aki ehhez asszisztál (és kóstol).

Úgy döntöttünk, nem árulom el a pontos mennyiségeket (egy igazi harcos kaparja ki magának a gesztenyét), mindenesetre a hozzávalók: víz, tört kakaóbab (ezt nagy kakaóvaj-tartalmú kakaóporral helyettesítettük), tört ánizs, vaníliabelső, chili, némi kukoricaliszt. Ezt többször fel kellett hevíteni, majd lehűteni.

Elsőre ugye az tűnhet fel, hogy a kotyvaléknak köze sincs a cukorhoz, sem a tejhez, sem az édes ízhez. Ahogy melengettük, úgy lett egyre sűrűbb az állaga és mivel a teljes lehűtés és melegítés időbe telt, már tényleg úgy éreztük magunkat, mintha valami varázsitalt kevergetnénk.

És végül, csészéket elő.

Az összetört gyógyszer nem ilyen keserű elsőre, mint amilyen ez a kotyvalék volt. Aztán lenyeltem. És egy pillanat alatt a lagymatag koraestében ücsörgő álmoskás hangulat eltűnt. Igen, csípett a chili, de a csoki íze is legalább annyira jelen volt a számban, s a megtört ánizsszemek íze valahogy meglágyította az egészet. Olyan volt, mint mikor az ember leveti a napszemüvegét és ezzel mások lesznek a színek és sokkal világosabb és tágasabb minden. Vagy mint mikor egy nagy levegővel úszik az ember a víz alatt, amíg csak bír, és fellöki magát a felszínre. Azt hiszem, nem jártam messze a valóságtól akkor, amikor az ősi „keserűvizet” a mai red bullhoz hasonlítottam – de nem csak a vérnyomásomat dobta meg, ez biztos. Ha ilyesmit ittak harc előtt... hát, én megértem.

Nem lettem jóllakott. Nem lettem telhetetlen és nem akartam azonnal még cacahuatl-t. Csak olyan volt, mint a régi Tango nevű üdítő reklámjában, mikor a nagy narancsszínű izé odarohan és félpillanat alatt felébreszt, kizökkent, új fényt gyújt.

Mégis nagyon furcsa volt, hogy nem édes. A második-harmadik korty után rá is fanyalodtunk, hogy mézet tegyünk bele – olyan sűrű volt a „csoki”, hogy a méz megült a tetején. Aztán továbbfejlesztettük egy méz- cacahuatl -vodka triplacsíkba, és meg kell mondjam, azért sem írtam pontos hozzávalókat, mert ezt egyszer szabadalmaztatnunk kell és palackozni.

És annyira, de annyira elszégyelltem magam. Itt ez a csoki. Az isteni kakaóbabból nyert isteni eledel. Ilyen elementáris erővel, ízzel, hatással bír. És mit teszünk? Amit a konkvisztádorok is: agyontutujgatjuk egy csomó cukorral meg tejjel és agyonízesítjük annyira, hogy maga a csoda, amiért a teobromin (az istenek étele) nevet kapta, már csak alig hallható kis mellékzönge. A kettőnek annyi köze van egymáshoz mint egy azték harcosnak a May-féle Winettou német-jugoszláv koprodukciós feldolgozásához.

Hetek teltek el azóta, mióta megfőztük a cacahuatl-t. Az adagom ott dekkol a hűtőmben (ja igen, az aztékok természetesen hidegen itták, nem értek rá pl. harc előtt megmelengetni), és párszor már eszembe jutott, hogy belekortyolok. Már tudom, milyen a csoki vad, ősi arca. És tudom, hogy elvileg vígan meglennénk (fehér)cukor nélkül, nincs rá szüksége a szervezetünknek. Mégis (és most lehet elkényeztetettnek meg megalkuvónak nevezni nyugodtan), nekem kell ez a luxus. Úgyhogy írok csokikról még, édes, európai csokikról, és fenntartom magamnak a lehetőséget, hogy zűrzavaros és sötét időkben igazi csokit főzzek magamnak, a varázsitalt, olyat, ami nem kalóriát, hanem erőt ad.

Micsoda marketingfogást kreáltak volna Obamáék, ha odaát értenék ezt a szót! (Arabul, asszem, az „áldás” szóhoz van köze a keresztnevének.) Kicsit utánaolvastam, és kiderült: a kajszibarack és sárgabarack mellett tengeribaracknak, sőt, majombaracknak (mások szerint meg nem ezt, hanem a kivit nevezik így) is nevezik azt a gyümölcsöt, aminek liofilizált, vagyis lefagyasztott cafatkáival dúsították az egyik Tibi Prémiumot.

Helytálló ám itt a cafatka. A málnás Tibi Prémiumon nagyon látszik a málna. A citromosban annyira citrom van (ahogy írtam), hogy önkéntelenül is elgondolkodtam azon, hogy milyen pici részeket kellett ebbe a csokiba tenni a kajsziból ahhoz, hogy a látszat ellenére az étcsoki lenyomja a sárgabarack ízét. Maga az étcsoki-tengeribarack párosítás önmagában jó ötlet nagyon, csak éppen utóbbit keveslem (jelenleg 2%). Azt hiszem, a tejcsoki alapból lenyomná a kajszit az édességével, de ezen a csokin felbuzdulva eldöntöttem, hogy szerzek aszalt sárgabarackot (óóó, milyen finomak is azok a töttyedt édeskés-savanykás narancsszínű gömbök!) és próbaként különböző csokiba fogom mártani.

Ami viszont abszolút csúcsszuper ebben a csokiban, az az illata.

Most képzeljük el a nagymamámat, ahogy egy hatalmas nagy fazékban kevergeti a kajszilekvárt, gondosan, aztán üvegpohárban, megkevergetve-megfújva ad belőle a kóstolót. A konyhában minden ragad, a konyharuháktól a merőkanalakon át az unokákig. És minden barackillatú. És nem nyitunk ablakot. Na, pont ilyen illata van ennek a csokinak: bárhol megtalálod, ha nem zártad elég gondosan vissza.

Vannak más sárgabarackos csokik is, amik ennél kevésbé illatosak, és furfangosabbak: az embernek pl. eszébe juthat a Boci sárgabarackos-kekszes csokija, amibe egy jó adagnyi barackpálinka(ízt) is csempésztek vagy a noname lengyel csokik, amiknek a tölteléke sárgabarackos krém. Azok... mások.

Ezt a csokit úgy lehet a legjobban élvezetessé tenni – szerintem – ha hagyjuk majdnem totálisan elolvadni a csokikockát a szánkban, és miután a csoki nagy részét már lenyeltük, a nyelvünkön a kisebb étcsokiba burkolt apró kajszidarabkák maradtak. Ezek egyébként érdekesen sercegnek a végén.

Egyébként érdekes, miért nem felkapott ez a gyümölcs – azt hiszem, fentebb az összes ismertebb sárgabarackos csokit felsoroltam. Hát, hiába, a Barack keresztnév sem szerepelt soha a top 100 névben az USÁ-ban. Talán majd jövőre.

Tibi prémium sárgabarack darabos

étcsokoládé sárgabarack darabkákkal

100 g

És ha minden megbénult (és az űrhajók is ormótlanok), kell egy... taxi. Izé, Metro. (Vagy citrom ízű banán.) Van még olyan, aki emléxik a Metró-szeletre?

A tesóm a nagy BKV-sztrájk közepén bukkant rá Pesten a Ferenciek terén egy Matchban. Mindig nehéz az ilyen retrocsokikkal szembesülni újból, hiszen aki ismerte, abban él róla egy kép, aki meg nem, az meg emlékeket hallott róla, és tutti, hogy nem elfogulatlan.

Nakérem, ez a Metro szelet szerintem igenis szuper! Egy icipicit hasonlít talán a vadász szeletre, és annak ellenére, hogy rá van írva a csomagolásra, hogy miből van a töltelék (cukor, növényi zsír, tejpor, savópor, kakaópor, szójalecitin, cherry aroma), meggyőződésem, hogy ez az ex-szerencsi gyár konyakmeggyének maradékából van összegyúrva.

A kemény, és annyira nem olvadékony csokiburok ugyanis egy vastag krémréteget rejt, olyan szorosan a burkolat belsejébe préselődve, mint tegnap az utasok a metrón. És gördülékenyen csak csúszik lefelé a szerelvény a sötét bendőnkbe, nem úgy, mint a buszok, amik a napfényben furikázhatnának ugyebár. Maga a töltelék egyébként szerintem messze felülmúlja még a konyakmeggyet is: csak semmi lötyi, semmi gyümölcshúscafat, semmi felesleges marcipán, és semmi alkohol. Olyan, mint a minőségi ízesített vizek: no festék, max aroma. És nem muszáj, hogy imitáljuk a meggyízt egy nem is igazi meggyel, nem igaz?

A szerencsi kapcsolat miatt az ne lepjen meg senkit, ha miután kicsomagolta a csokit, nem egy jegyet imitáló mintázatot lát, hanem egy SZERENCS feliratot. Állítólag a régi gyár egykori dolgozói alapítottak egy új, kisebb céget, és nekik köszönhető, hogy a Metro szelet még kapható. Találtam egy interjút is, amiben az ügyvezető kifejti azt, hogy a csoki luxustermék, és hogy milyen fontos, hogy az egykor a csokigyárban dolgozók megtartsák a mesterség szeretetét – meg a munkájukat. Mondom: a munkájukat, nem pedig olyasmit, amit más, kevésbé közlekedés-bénító foglalkozást űzőktől teljesen „természetes”, hogy elvettek, vagy nem is volt nekik olyasmi, mint pulykapénz, hídpénz vagy pénz metróra.

Egyébként a Metro szelet mindössze 65 pénz.

Metró szelet

Cherry ízű krémmel töltött étcsokoládé

23 g

65 Ft a Matchban

Ez a gumicukor ehte eredeti dracula fogból van, rá is van írva, hogy „természetes íz és szín”. Utóbbi halvány rózsaszín szájacska, kápráztatóan fehér fogakkal, köztük a megnövekedett szemfogakkal (mondjuk rágófogai már nincsenek, de minek is lenne neki, elég a 4-4 metszőfog és a négy szemfog ahhoz, hogy vér szívjon, nem?)

Nem tudom, milyen íze van egy fognak, de egy biztos: ez a gumicukor ugyanolyan ízű, mint más gumicukrok, vagyis E-íze van. Ananász- és eperaroma van benne, de 5%-nyi szőlőlé koncentrátum. A kétes kis fénye az ún. carnauba-viasz miatt van, ami a változatosság kedvéért nem egy tetű, hanem egy pálma leveléből nyert viasz.

Ettem/láttam már jóval nagyobb fogsort is: egy 4-4,5 széles szájacskából jó sok kéne ahhoz, hogy egy igazi Dracula grófot jóllakasson. Persze, ez csak az én véleményem.

Yeehaw!

Dracula's teeth

90 g

199 FT

Ételallergiásnak lenni szívás, többszörösen is. Egyrészt csak borzalmas tünetek árán ehetnek bármit, másrészt a csillagos ég a határa a kifejezetten számukra gyártott alapanyagoknak és spéci eledeleknek. Mindezt az is tetézi, hogy a látszólag számukra ártalmatlan gyári kajákban is lehet olyasmi, ami kiveri a biztosítékot – ha csak arra, a szinte mindenen feltüntetett feliratra gondolunk, hogy aszongya: „diószármazékokat és szóját nyomokban tartalmazhat”. Gluténallergiásnak lenni meg azért külön szívás, mert az emberek többségének fogalma sincs arról, mi is ez pontosan. Na, a Wikipédia szerint egy gluténallergiás nem ehet semmit, aminek köze lenne a búzához, árpához, zabhoz, rozshoz.

Úgyhogy miből van ez a szelet, amit bemutatok?

Rizsből, így van.

Ráadásul nem tartalmaz sem tojást, sem tejet, sem tartósítószert.

Ezek alapján kb azt kaptam, amit vártam, amikor kibontottam a „kakaós rizses szeletet”: egy nagyadag barna színű puffasztott rizst, amiket valszeg a valójában igen kevés cukor ragacsoz össze. Az egész tényleg, de tényleg elég ragacsos, s kivételesen egyet kell értenem a csomagoláson szereplő „Ha kinyitotta, még aznap fogyassza el!”-felirattal, mert ha abbahagyjuk a rágcsálását, azonnal kiszárad. Nem túl intenzíven édes, annál inkább kakaós. De azt hiszem, összesen ennyi jó van, amit erről a szeletről elmondhatok, mert (igaz, reggelinek szánták) semmi különösebben élvezetes nincs benne. Tényleg olyan, mintha a csak puffasztott rizsből álló, alig cukrozott müzli-félénkre elfelejtettünk volna tejet önteni.

A csomagolása annyira furcsa, hogy ilyet még nem is láttunk. Az addig okés, hogy nagy, áthúzott búzakalászok vannak rajta (a fokhagymaallergiámat a magam részéről pici denevérekkel szimbolizálnám), de a csokis-rizses szelet borítója egy nagy matrica (rajta az összetevők négy nyelven), ami alatt nincs semmi. Fura, nem?

A gyártó egy pici valenciai cég, és azt írják, először a spanyol királyi családnak szállítottak reggelinek valót, aztán nagyobb piacban kezdtek gondolkodni. Itt jegyzem meg, hogy aszerint, amit eddig a gluténallergiáról összeolvastam, ez az átok az európai népcsoportba tartozókat sújtja, ami egyből le is szűkíti azért ezt a nagy piacot.

E csoki-féle alapján adjunk hálát azért, ha nem tartozunk a célcsoportba. Egyáltalán: lehet olyan gluténmentes csokit kapni, ami igazán finom???

Sun-Sol Choco Rice

21 gramm

196 Ft

A Julia és Julia – két nő, egy recept című filmet nézhette meg egy teljes moziteremnyi kiválasztott a pécsi Apolló Moziban, Karácsonyi kóstoló néven, koncepciójuk alapján úgy, hogy a film egyik főszereplőnőjének, Julia Childnak amerikaira fordított francia receptjeiből egy Magyarországon élő francia, Fabrice Gonet készített kóstolót, amit a film előtt-alatt-után ehettünk meg.

A pontos forgatókönyv: a film előtt kaptunk előételként fokhagymás-bazsalikomos paradicsomos brushettát pirított barna kenyéren, majd a film kb. közepén egy adagnyi csokoládékrémet, s végül, a mozi melletti étteremben megkóstolhattuk a filmben is nagy hangsúllyal szereplő boeuf á la Bourguignonnet, tejszínes burgonyával, s végül egy pohár pezsgőt is kaptunk.

Fabrice (aki, csak megjegyzem, néhány éve a pécsi Alliance Francaise vezetője is volt, s néhány hete a pécsi Pezsgőházban is lehetett enni a főztjét) elmondta: tavaly látta ezt a filmet, és már akkor ilyesféle ötletei támadtak – az egeknek legyen hála, hogy az Apollóban (vagyis konkrétan a vezetőjében, Varga Gabiban, gondolom) társra talált hozzá.

Magára a filmre nem vesztegetném a szót, arról írtak már páran, csak annyit mondanék: a homárgyilkosságnál az egyik barátom (aki nemrég nyúzott meg egy lazacot) felemlegette a tavalyi közös homárfőzést a másik barátomnak (akinél véletlenül volt levendulaszirup, amit az ajándékpezsgőnkbe kevertünk) s közben a harmadik jóbaráttal gondolkodtunk azon, hogyan lehetne Pécsre meghívni a kedvenc gasztrobloggerünket (aki az én étrendemet mellesleg forradalmasította).

Az előétel mesés volt, a boeuf porhanyós, a burgonya fenséges.

De hadd meséljek a csokiról.

Fabrice előre kiemelte, hogy nem mousse, hanem csoki krém az, amit kapunk. Nem is volt olyan levegős, mint egy mousse, de legalább olyan alattomosan viselkedett: könnyű volt és élvezetes, de már a negyedik kiskanálnyinál úgy éreztem én (!), lassítani kell a tempón, annyira eltelít. A felülete csillogott, és úgy volt lágy, hogy ugyanakkor kedvet éreztem ahhoz, hogy kiborítsam, megáll-e, olyan tartása volt. Nem volt túl édes, s utólag kifejezetten olyan volt, mint egy nagy szelet minőségi csoki – krém formájában. Fabrice gyorsan a receptet is megosztotta: tejet és tejszínt 82 fokosra hevít (azt mondta, ez volt a legnehezebb most, hogy száz emberre főzött, ja, és természetesen használt hőmérőt), és azt keveri a cukorral kikevert tojássárgájához, amihez 70%-os belga olvasztott csokoládét adott.

Aki kedvet kapott hozzá, annak még néhány dolgot ajánlanék:

Julia Child receptjeit.

A csajszi blogját, aki kipróbálta őket és írt róluk.

David Lebovitz blogját, akinél először olvastam Juliáról, és szerintem egy csokoládé- (és fagylalt-)mágus.

Bármit, amit Fabrice Gonet szervez.

A pécsi Apolló Mozit.

És... megjegyzem, ez nem Európa Kulturális Fővárosos rendezvény volt – 2010 még előttünk áll.

Karácsonyi kóstoló

Apolló Artmozi

Jegy&kóstoló: 800 Ft

Ha már kezdünk belefáradni a sütés-főzésbe (én még neki sem álltam),

meg a bonbonkészítésbe (az enyémek itt a képen rumos meggyesek voltak, egy tepsi hátán temperáltam a csokit egy megtisztított Sun optikai egéralátéttel),

meg a másokkal való bonbonkészítésbe (a barátaim idén is remekeltek a töltelékek kapcsán – de szabadalmaztatják, úgyhogy csak annyit mondok: curry. Meg csillagánizs. Meg rózsaméz.)

meg a karácsonyi díszek vadászatába (az egyik karácsonyfaárus szerint fagyöngy majd csak januárban lesz (!))

akkor igyunk egy forró csokit.

Nem olyan alkoholosat, amilyet tavaly ajánlottam, hanem trendibbet.

Először egy továbbképzésen találkoztam ezzel a fajtával, és bevallom, megtetszett az, hogy mennyire praktikus. Merthogy az egész mindössze annyi, hogy van egy nagy csokikocka, amibe egy vastag pálcát szúrtak, és az ember annál fogva lógatja bele a tejbe, megkevergeti, míg a csoki gyorsan elolvad, és violá! kész is a forró csokoládé.

Egyszerű, de nagyszerű, még kanál sem kell hozzá, sőt, még tej sem feltétlenül, merthogy a gyorsolvadás forró vízzel is kiválóan működik – viszont még így sem ajánlom tejre érzékenyeknek, az étcsokisba is tettek tejport.

Eddig láttam étcsokisat, tejcsokisat és mogyorósat.

A külseje klassz: még a pálcába is bele van égetve a forrócsokira hajazó „ó”, árulnak ilyen mintás bögrét és a csokikocka maga... hmmm... impozáns. A leginkább egy kubista varázspálcára emlékeztet, vagy egy törékeny kalapácsra.

A csomagolás ugyan nem ajánl semmit, de a külön megvehető bögrék kb 2-2,5 decisek, így gondolom, a belga gyártó szerint ez az ajánlott keverési arány – szerintem nyugodtan olvasztatjuk a kockát kevesebb folyadékba is. Ezt azért is sugallom, mert trend és elegancia ide vagy oda: ittam már ennél jobb forró csokit. Sőt, szerintem van olyan automata is, amiből jobbat kap az ember. Annak ideális, aki a forró csokit lazán és lágyan szereti, nem pedig olyan sűrűn, mint ahogy én... vagy Garfield az erős kávét. Ha a koncentrációval nincs kedvünk javítani rajta, akkor próbáljunk ki valamit, de feltétlen: ahogy a tejbe mártott csokikockáról leolvadtak az élek, nyaljunk le egy adagnyi málladozó csokit a pálcán lévő gömbről. Mert ez az a pillanat, amiért szerintem megéri kipróbálni. Feltéve, ha közben nem gondolunk a sem a karácsonyi készülődésre, sem a latyakra, hanem az ízlelőbimbóinkra koncentrálunk.

Legalább ilyen jó élményeket kívánok mindenkinek karácsonyra!

Choc-o-lait

pálcikás forrócsoki

390 Ft az Aranycipóban

350 Ft a CsokiKorzóban

és Micimackó is, meg a Konzum szaloncukor is, amit emlegettetek. Ha lehet még egy gyors tanácsom: hagyjátok is Tigrist tovaugrálni – vagyis szerintem csak az vegyen mézes szaloncukrot, aki az amúgy tökéletes ízorgiájú karácsonyába egy kis tökéletlenséget vinne. Mézillata nincs, az íze pedig nekem olyan, mintha egy mézbe mártott kanalat nyalnék le – másodszor. A megszokott tejcsokimáz alatti krém ugyanis éppolyan messze van az igazi méztől, mint a barlangnyílásba szorult Micimackó a mézes csuportól. Ha ovis lennék (és pl. Tigris-mániás), akkor is csak azért szeretnék ilyen szaloncukrot, hogy elmondhassam: nekem van.

(„Igazi” mézízért inkább ajánlok mást, csokit.)

S egy uccsó intelem, ami ránk nézve ismételten igaznak bizonyult: az előzetesen megvásárolt szaloncukorcsomagok száma nem áll semmilyen számtani viszonyban a karácsony napján meglévő szaloncukrok számával, ugyanis utóbbi egy konstans: nulla. Kénytelen is voltam pótolni.

Disney-s mézes szaloncukor

ajándék volt

Ugye senki nem gondolta komolyan, hogy ezt kihagyom?

Carlossal végigteszteltünk tizenhetet.

Néhány előzetes, közben felmerült és azóta is motoszkáló filozofikus kérdésem:

Lehet egy szaloncukor ízét az emlékektől elvonatkoztatni?

Mitől szaloncukor a szaloncukor: vajon a színes papírba csomagolt bonbon vagy pici csokika szaloncukor vagy sem?

Hogyan lehet egy szaloncukor egyediségét megmutatni úgy, hogy közben ne legyen feltűnő, hogy milyen márkáról van szó (de azért legyen ott)?

De lássuk az idei prímet (merthogy tizenhét).

Tescococcus

Nyomulósan erős kókuszillat, az íz pedig engem az anno sokszor készített keksztekercs töltelékére emlékeztetett (vaj+cukor+kókusz). Brutálbrutál édes.

Hófehérkés

Rózsaszín csomagolás, copyright Disney: a felismerhető Hófehérke arc mellett van szőke és barna bigés arccal (hogy ők kik?) ellátott is. Már csak picit megbontva a csomagolást elképesztően intenzív illata van. Epresebb, mint az Eperjó (illetve kevésbé joghurtos, mint az Eperjó), de legalább annyira mű, mint az. És ha figyeljük, mikor beleharapunk, apró, rózsaszínű eperízű szemcsék vannak benne.

Vajkari

A Bonbonetti vajkaramellás elgondolkoztatott. Semmi köze a lengyel tehénmintás vajkaramella cukorkához (Mi köze a vajkaramellának a tehénhez? - veti fel közben Carlos), mégis tényleg vajkaramellás íze van, simogatóan lágy, nagyon, nagyon, szemlecsuktatóan puha.

Marcip

Icipici mandulaillat, s az íz nem hat túl édesnek a vajkaramella után. Ettem már marcipánosabb marcipánt, bár előny, hogy az íze egybe tud olvadni a bevonó csokival.

Csillakokkusz

A fentihez képest több kókusz, kevesebb cukor. Kevésbé illatos, picit szárazabb. Engem nyomokban a Bountyra emlékeztet – de az kókuszosabb (érezni a szálacskákat) és jóval édesebb.

Narancszselés

Édes narancsillat – és pontosan azt is kapod, amit vársz, ha kimondom: narancszselés szaloncukor. Se többet, se kevesebbet.

Csokiözön

Első meglepi: a szaloncukrot kibontva egy mélynyomat hirdeti, hogy ez Milka. Második meglepi: olyan íze van, mint a (szerintem fél helyett negyedliter tejjel készült, Carlos szerint „rendes”) csokipudingnak. Rágás nélkül olvad szépen, fogproblémás nagyszülőknek ideális.

Osztogatott

A múlt hétvégén a Westendben kapta Carlos egy szaloncukornak öltözött csajótól. Tudjuk, hogy Milkás (járt hozzá szórólap is), de a mélynyomás is leolvadt a tetejéről, mire ma megkóstoltuk. Nem túl édes, nem túl illatos, nagyon marcipános – én egyedül azt hiányoltam, hogy a bevonó csoki a marcipán mellett nem ét-, hanem tejcsoki. Carlos szerint nagyon finom.

Kétszínű

Stühmer – írja az elegáns csomagolás. Az évszám: 1868. Marcipán és meggyes csokikrém, tejcsokival borítva. Két, elkülönült gyönyörű szinten. Nem gyerekeknek való édesség. A főúri karácsonyok diszkrét bája.

Felhőpamacs Korfun

A piros Stühmer étcsokis kívülről, belülről pedig az, aki tudja, mi az a Korfu szelet, hát ugyanarra a békebeli édességre számíthat, csak miniben.

Álomcsapda

Ha ezt eszed, biztosan meg tudod várni a Télapót, mert nem alszol el – mondja Carlos. Főzött, házi kávékrém, kívül tejcsokival. Nekem ez volt mennyei.

Megg'y Cherry

Rég vihogtam ennyit egy szaloncukor nevén. Most Meggy vagy Maggy vagy Megg y cherry vagy mi van? Egy biztos: ez egy konyakosmeggy ragasztócsíkos szaloncukorpapírba csomagolva, minifélmeggyel a közepén.

 Mikrokokkusz

Mutáns Autós szelet, frissebben és kisebben, kék Merry Christmas feliratba csomagolva.

Arany Anonymus

Illatában abszolút, ízében lightos Sportszelet.

Neve: piros

Rombuszmintás aljú, túlcukrozott marcipánimitátumot tartalmaz, némi mandulaaromával keverve. Nekem túl édes.

Ufó-tároló

Olyan intenzíven málnaillatú, mint a kedvenc málnás Tibim. Mikor kettévágtam, hogy testvériesen (naná) megosztozzunk Carlossal, apró ufókra lettünk benne figyelmesek (lásd a mellékelt ábra). Rögtön kíváncsibb lettem – de kiderült, hogy csak a cipelés során megtört csokibevonat alá szorult levegő tűnt mini-ufónak a zselén át nézve.

Névtelen piroska

Se felirat, se márka, se íz. Szerintem málnazselés íze van. Ha brokkolit ettem volna előtte, sztm brokkoli íze lenne. Igazán semmi különös.

És végül néhány extra megjegyzés:

A Stühmer szalonminicsokikat kivéve (ami cakkos fehér papírba volt tekerve, amit alufóliára emlékeztető extra réteg ölel körbe) mindegyik vizsgált szaloncukor papírja egyetlen fényes csomagolóanyagból áll, amiket vékonyabb vagy vastagabb csíkban a „csavarásnál” beragasztócsíkoztak. Ez az általános tendencia, nem árt tudni, hogy nem igazán lehet már a karácsonyfáról lelegelt szaloncukrot észrevétlenül visszacsomagolni úgy, mintha az édesség még benne lenne.

És szerintem megéri nem egy egész csomaggal vásárolni szaloncukrot, hanem körbenézni a piacon, és ahol lehet kapni kimérve, ott igenis kérni egy-egy darabot mindenféle ízből. Így egyrészt olcsón megússzuk a kóstolást, másrészt biztosak lehetünk benne, hogy nem költjük vacakra a pénzünket. Nekem a legpuccosabb boltban is simán összeszedték az egy-egy darabot (sőt, egy éppen civilben a boltban tartózkodó Mikulás ki is fizette helyettem!!! - köszönet!), és a kispiacon is csak egy grimaszt kaptam – de már mérték és csomagolták is. Ha valakinek mégsem adna egy eladó egy-egy darabot a kimértből, javaslom, mondjuk azt halkan: Valóban nem lehet? Sétáljunk távolabb, és imitáljuk, hogy valakivel mobilon társalgunk. Aztán sétáljunk vissza és ugyanattól az eladótól kérjünk még egyszer minden fajtából, de csak egy-egy darabot, kimérve. Tuttira zöldfülű fogyasztóvédelmisnek néz majd minket, és kiszolgál.

Kedves kiváló balátaim, megígéltem, hát megosztom: 4 csokis játék van most polondon, többségükben csokit, pénzt (csokila pl.), és nyalalást lehet nyelni.

Van a Bonbonettis játék, ahol a csokilól lecsúsztunk, csak a pénzre tudunk hajtani (sokla: 200ezer a legkisebb bankkáltya), szaloncukrot lehet enni elle fogva.

Van a Milkás, ahol mindenféle lila cuccot lehet nyelni (nekem pl már van egy korábbi játékból egy lila, műanyag tejeskancsóm és egy lila spolttáskám, tökjók), meg utazást a lila tehenek földjéle. Megjegyzem: igen, igen, hildessen Ön is hozentlógeres pasival! Bllll.

Van a Holalky játéka, ahol kilándulás-féléket lehet nyelni.

És akinek van, az ne felejtse beváltania Mars, Snickers és Twix szeletek nyelő papírjait, mert 18-án lejár a hatálidő! (Itt a beváltólista.)

Ha valaki tud még ebben az évben zajló csokis játéklól, az vagy szóljon most, engedjen szabadon egy labot a böltönből, vagy ölökle lejtse el magában!

Köszike.

Ó, és bocsika, hogy laccsoltam a cím miatt.

Ez a legújabb szó, amit Tésenyi Andrea hand-made bonbonjaira alkottam. Picik, önmagukban egy-egy különböző kis világot testesítenek meg, és minden egyes darab megpróbál az adott ízből annyit magába sűríteni, amennyit csak lehet.

Előrebocsátom, hogy én magam nem voltam jelen a Nagy Csokoládé Bemutatón, Siklóson, december első péntekén, de szíves közvetítéssel sikerült némi csokihoz jutnom (köszi!!). Az is csak a képekből derült ki, hogy az egyébként borozó-tulaj mestere nem más, mint az az S. Nemzetes Krisztina, akiről a Csokoládé lelke kiállítás kapcsán már utaltam – már ott is lenyűgöző volt, amit csinált. Az eseményről, a tanulási folyamatról és magáról a tanítványról sem tudok sokat írni, azonban arról, hogyan késeltük meg Zsófival (a képen az ő keze látható) a madárlátta bonbonokat, annál inkább.

Nos.

Első blikkre is látszott, hogy ezek a csokibonbonok nagyon szép fényesek. Mikor kettévágtam őket, klassz kis csokiforgácsok is keletkeztek – és ahogy S. Nemzetes Krisztina azt a kiállításon mondta – kagylószerűek voltak. Egy-egy pici tökéletes világ. Az egyik fehércsokis félgömbön lila szívecske, a másikon csokiból készült kávészem, az étcsokisokon aranypor, és.... természetesen a számomra egyik ízben is legjobb: a „legcsúnyább”, kívülről apró pici, feketés forgácsokkal borított étcsoki-töretes.

Az esszenciális főízek számomra két végletét emelném csak ki. Az egyik, ami levendulás krémet rejtett. Annyira intenzíven volt levendulaízű, hogy az ember azt hihetné, hogy konkrétan egy levendulát rágcsál – és valóban, legnagyobb meglepetésemre apró levendulavirág-darabkák voltak benne. Tökéletes fogsornál és akut levendula-imádat kívánatos, de nem kötelező – mindenesetre Zsófival és a barátaimmal mostanában azon is elfilózgatunk, hogy vajon ki kell-e a virágdarabkákat szedni egy krémből vagy sem (a nyári levendulafagyiból kiszedtük). Na de most komolyan: szerintetek? Aki a levenduláról nem a molyirtóra asszociál (én a Buba-féle francia levendulamezős képekre szoktam gondolni, vagy a 30-as években onnan Tihanyba telepített gyönyörű Öreglevendulásra), annak ez biztosan mennyei. Levendulásabb, mint a NewTree-féle pl.

A másik, már minden fenntartás nélküli véglet: az Andrea-féle chilis bonbon! Mikor paprikába harapunk sokszor elsőre nem is érezzük annak valódi erejét. Írtam már korábban is chilis csokikról, s azokhoz kapcsolódva annyit mondhatok: képzeljük el a Milka limitált chilis kiadásának egy tábláját. Törjük le annak egyharmadát, és burkoljuk be. Kb így tudnám ennek a pindur bobónbonnak az erejét szemléltetni. Nagyon ott van!

Erről az intenzitásról az jut eszembe, hogy „annyi tömeg, annyi energia sűrűsödik össze egy kis térfogatban, hogy a végén a gravitáció legyőzi az összes többi erőt, és minden összeomlik a saját tömege alatt.” - igaz, ez a rejtélyes fekete lyuk. Hogy hiányosságaimat pótoljam, elhatároztam, hogy meg is keresem Andreát, és megkérdezem őt magát, mi vitte arra, hogy pici ízbombákat gyártson Siklóson.

Folyt. Köv.

A kóstoló eredete:

A Borozó
Siklós, Belváros Felszabadulás u. 7.

A csoki nemcsak olyan csodaszer lehet, amit a dementorok ellen lehet használni (magánvéleményem szerint nem is minden dementortípus ellen hatásos), de lehet benne olyan töltelék is, ami megvédi az ember szervezetét mindentől. HA van olyan, aki ügyet vet egyáltalán a drogériák és gyógynövényboltok kirakataira, akkor annak nem mondok újdonságot, hogy a C-vitamin és a (joggal) nagyra becsült enchiacea mellett a népek a homoktövisben bíznak a legjobban.

Ez a szúrós, pici narancspirosas bogyójú növény még a 90-es évek elején kezdte sikertörténetét, és sokminden jót lehet olvasni róla – hogy mennyiben gazdaságos ilyen egyébként a feng shui szempontjából üldözendő pici, bökős növényt termeszteni, az már más kérdés persze.

Szóval ha vesszük a homoktövis kivonatát, ami, valljuk be, elég savanykás, és összekeverjük egy kis gyömbérrel, akkor még mindig nem várhatjuk, hogy kishercegkisasszonyok lopóznak majd ki éjjelente a spájzba megdézsmálni. De ha marcipánnal és összekeverjük és jól leöntjük csokival, akkor valszeg el kell zárni az édesszájúak elöl.

És naná, hogy van ilyen csoki. Nem kapni minden boltban, de van. A töltelék (52%) ugyan 3,8%-ban tartalmaz homoktövisport, de legalább az illúziója megvan annak, hogy egészséges ez a csoki. És mivel a marcipán és a csoki sárgabarack-ízűvé szelidíti az amúgy nagyon savanyú homoktövist, az az illúzió is megvan, hogy ez nem valami egészséges muszáj-lenyelni cucc, hanem finom édesség.

A töltelék vastag, tényleg vastag, és szemcsés a marcipán, szálacskás a gyömbér miatt. Az illata nagyon intenzív – kicsit olyan, mintha narancsot, citromot és kifacsart nagyon savanyú lime-ot szaglásznánk. A csokikockák robusztusnak tűnnek, szóval látni, hogy nem spóroltak az anyaggal. Majszolva meg olyan, hogy közben az ember csak találgat: vajon mennyire homoktövises ez? Én minden savanykásat homoktövisnek tudok be. Merthogy marcipánosnak marcipános, az tutti: sőt, azt írják a csomagoláson, hogy a gyártó finom marcipánjának titka generációról generációra száll 1806 óta. (Azt azért érezni, hogy ez azért nem áll a gyömbértermesztésre.)

Ha egészségvédő célzattal kajoljuk, mindenképpen faljunk be egy egész táblával!

Visszatérve a marcipánra: azt írják Niedereggerék, hogy szeretetből csinálják. És, ha már vírus- és influenza-ellenszer (nem, én nem vagyok beoltva, ha meghalok, osztogassatok ilyen csokit a síromnál), akkor maradjunk annyiban, hogy a szakirodalom szerint egyedül a szerelmeseken nem fognak a fertőzések, kémiai okokból: a nátha és minden más elmúlik és egyszerűen csak jól érzik magukat az ilyen emberek.

Alles liebe, oder was? – kérdezhetném. Vagy mondhatnám, hogy „Omnia vincit amor.” Meg azt, hogy „Vae victis!” – akár a vírus, akár a szerelem, akár bármelyik hiánya küldött minket padlóra.

Gyömbér-homoktövis marcipán (52%) étcsokoládéban

Niederegger Gmbh

Megosztott ajándék volt Nóritól, de a neten kutatva arra jutottam, hogy  kb 900 Ft körül lehet

A Raffaello egyébként elég offtopic itt, hiszen a 90-es években épphogy az volt a szlogenje, hogy nincs benne csoki. Aztán az, hogy milyen könnyű (értsd: nem leszel tőle kövér, ami persze nem igaz). Aztán olyasmi, hogy „többet mond minden szónál”. Namost. A csoki vágykeltő hatásairól már írtam, s hadd idézzem kedvenc Pease-könyvem egyik férfiaknak szóló passzusát: „Évezredeken át a férfiak látták el élelemmel a nőket, tanulj meg tehát főzni – ezzel stimulálod a nők agyának ősi rekeszeit.” Megjegyzem, ezzel nem értek egyet, mert elvileg anno míg a férfiak vadásztak, addig a nők bogyókat meg gyümölcsöket gyűjtögettek – ami azért jóval biztosabb és kevésbé veszélyes, mint a mamutokat hajkurászni. És véleményem szerint csokival is csak elodázni lehet egy kapcsolatban olyan balhékat, amik pl a nem-odafigyelés állandósulása miatt bukhatnak ki. Persze, ez az én véleményem.

No de lássuk magát a Raffaellot.

Kívülről szárított kókuszreszelékdarabkák, mégpedig egy olyan vékony, roppanós ostyán, amit sajnos házi körülmények között lehetetlen reprodukálni, benne nagyon édes (de tényleg émelyítően édes) krémmel, aminek a közepén egy klassz szem mandula ül. A mandula nagyon jó, hogy ott van, és az ostya is klassz, és főleg ezek miatt mindig azon kísérletezgetek, hogy hogy lehet úgy leharapni a kókusszal szórt ostya tetejét, hogy
a, ne sértsem meg a krém felületét és félgömbnyi fényes krém látszódjon
b, éppen eltaláljam a mandula felét,
extrém esetben c, néha megkísérem az egész golyóbist betenni egyben a számba, és próbálom ott összeroppantani, mint egy kígyó. (Utóbbi nehéz ügy, nekem nagyon pici a szám.).

A Raffaello finom, és talán éppen ezért van is egy csomó recept, amikkel utánozni lehet. Pl.: ez vagy ez. Szerintem, mivel az ostyát fontosnak érzem, egy házi Raffaellóba, simán lehetne pici ostyadarabkákat szúrkodni – igaz, hogy egy nagyon ostyarúdra állítva a házilag készült golyó olyan lenne, mint egy nyalóka, de hát miért ne? Érdekes egyébként, hogy melyik gyári édességet próbáljuk „lemásolni” receptekkel: a Raffaello mellett pl. olvastam már házi bounty szeletről és van egy csomó sportszelet -recept is. Ha gyártó lennék, hízna a májam, ha annyira bevett lenne a márkám, hogy a nevet belevéve próbálkozna a nép házilag lekoppintani. És... csökkenteném az árat, mert valszeg nincs pénzük mindennap megvenni.

A kókusz, a krém, a csomagolás mind fehér, s hozzá a reklámok zenéje olyannyira negédes és sznob (mint ez), hogy találtam néhány olyan válaszvideót, amiben ezt ellensúlyozzák (mint ez vagy ez a zenében és színben harmonizáló doktor House-os változat).

Ha már fehérnél és mennyországnál tartunk, akkor inkább ezt a reklámot ajánlanám (Roberto Rodrigez rendezésében), amiben a „fehér ruhás férfi” név alatt egy öregedő, de még mindig igazán John Malkovichos John Malkovich látható a másik korosodó pasi mellett. A mennybeli szőke, fehérruhás csajok meg a Raffaellós reklámok forgatási szünetében ugrottak be, miután pár golyót már bekaptak.

Ó, és hát magáról Raffaellóról meg annyit, hogy sokak szerint azért hunyt el 37 évesen, pont a születésnapján (április 6.), mert olyannyira kicsapongó életet élt, hogy elkapott valami nemi betegséget. De szerintem ettől meg nem biztos, hogy élvhajhász volt. Inkább peches.

Raffaello
150 g
609 Ft a LIDLben

Gondoltam, körbenézek a LIDL-ben is egy kicsit, és megnézem, hogy így, hogy egyre közelebb és közelebb kerülünk az elhízott öregapót ábrázoló csokik ajándékozásának (is) ünnepe, mennyi pénzért és milyen ilyen csokik vannak ott. Hát...

vagy elkéstem, vagy nagyon a karácsonyra koncentrál ez az üzletlánc: minden tele van ilyen puszedlikkel meg csokival bevont mézes aprósütikkel. Szóval ők már javában a karácsonyra készülnek. Egyedül egy hálóba csomagolt csokoládé-érme csomag keltette fel igazán a figyelmemet, ami a maga 150 grammal, 349 Forintért két maréknyi kék-sárga piros, eurot tartalmaz, benne csokival. És van egy , az igazi 500 eurósra hasonlító négyszögletes is.

Node: Mikulások. A LIDL elsősorban a saját csokimárkáit hozza, de most néhány máshonnan származó télapót is beengedtek: A Nestlé 150 grammos figurája 229 Forintba, a Smarties mini (22,5 gramm) 119 Forintba kerül, van továbbá egy Cosmo névre keresztelt lengyel Télapó-figura is (nem, nem magazinolvasó szingliknek), ez 63 grammos, 79-ért adják. Volt van hat darab ún. kézműves Télapó-figura is, áttetsző fóliába csavarva, fehér- és étcsokiból formázva, 200 gramm 529-ért. És volt, igen, igen, pálcikás mikulás csoki is, amit már csak azért is kipróbáltam, mert retekblog ajánlotta.

Nos, nem hiszem, hogy máshol lehetne kapni, mint a LIDL-ben, ugyanis a címkéről kiderül, hogy egy kis német beszállító termeli, elsősorban a LIDL-nek. De lássuk a csokit, vagyis csokikat: Összesen 8, külön becsomagolt Mikulás van benne, pálcikákon. Bár a csomagolása nem mindnek egyforma (a képen a legvagányabb látható, az volt középen), hadd szögezzem le: a csokija mindnek ugyanaz. Vigyázva kell őket kinyitni és szállítani – én kettőt nagyon gyorsan eltörtem, de hát óvatlan vagyok. Bevallom, leginkább a pálcikáktól tartottam, de nem kellett volna: egyrészt teljesen barátságos ökológiailag (papírból van, ez biztos, a tesóm meg is gyújtotta), és rájöttem nagyon klasszul mutathat pl. egy olyan torta díszeként akár, mint amilyeneket a sugar shop honlapján látni, továbbá biztos, hogy a csoki csak a szádban olvad, és nem a kezedben (hanem a pálcán).

A forma tényleg télapó belülről is, bár a zsák tetejéből kikandikáló táblacsoki és szivecske mellett van egy lyuk. Biztosan a forma miatt van, bár szívesen megideologizálnám azzal, hogy a szimbolikus lyuk egy gender studies – vita eredménye: miért ne lehetne a XXI: században a Mikulás éppen nő? A mintázata egyébként kedves, a csoki pedig a békebeli időkben kóstolt macskanyelvre hasonlít. Talán még jobban olvad, mint az. Kifejezetten krémes és klassz és olcsó is, ami azt illeti, hiszen az egész 299 Forintba kerül, ami Télapófiguránként 38 Ft. Szóval köszönet, Retekblog! Egyébként a gyártó egy pici cég,

a linkjük:

http://www.schokoladeamstiel.de/xtcommerce/

És van ugyanilyen csokijuk nyusziban, a húsvéti ünnepekre. Lehet rendelni tőlük on-line.

Még a szexről is több szó esik ma Magyarországon, mint azokról az egyéb szükségletekről, amik az aszexuálisokat, pártalanokat és gyerekeket is (és kutyákat is, nagyon) érintenek. Bezzeg a brüsszeliek még szökőkút tetején is megörökítették a pisilést. Csokiba is öntötték.

Ancsi el is hozta, egyenesen Brüsszelből, mégpedig nem is egyet, hanem sokat: volt egy nagy zacskó, tele piros, kék, bugyirózsaszín, citromsárga, narancssárga, fekete... pisilő kisfiúkkal. Kicsit későn jutott eszembe, hogy lemérjem őket, maradjunk annyiban, hogy legalább 7 centisek voltak, bár mint tudjuk, ilyen esetben nem a méret a lényeg. A vízsugár helyén a csokikészítő minden figurán hagyott egy kis lyukat.

(A képen, amit Mirkó lőtt a srácokról, azt próbáltuk modellálni, hogyan pisilnének sorban a hóra, de eldőltek a röhögéstől. A hó egyébként egy papír, a pisifoltokat energiaitalból gyártottuk.)

Miután a feketét elfogyasztottam, azt hittem, minden pisilő kisfiú-csokinak ugyanolyan íze van: a citromsárgának például olyan, mint a cukorral és egy evőkanál tejjel elkevert vaníliás pudingpornak. Nem mondanám, hogy életem legjobb csokija – kicsit furcsa volt az illata – de nem volt rossz.

Mikor rákerestem a gyártóra, ami elviekben egy belga pici csokikészítő műhely, nem találtam konkrét honlapot a neten, viszont egymásnak ellentmondó posztokat igen. A Filip Marton Chocolaterie kapcsán találtam olyan feljegyzést, ami két testvér kis boltjára utal, aminek termékeit a reptereken is lehet vásárolni. Mások szerint viszont ez egy bolgár testvérpár, akik kínai eladókkal és alapanyagokkal dolgoznak, a turistákat célozzák meg, akik messze a kis bolttól nyitják ki a csokikat, sőt, botrányosnak nevezik e termékeket, mert szégyent hoznak az amúgy jó hírű belga csokikra.

Na, azért ennyire nem volt rossz!

Engem meg éppen a téma bűvölt el: mondjuk képzeljük el, milyen csokifigurával lehetne szimbolizálni például... Magyarországot? És mikor lehetne egy pisilő kisfiúnak itthon szobra? Mikor a legtöbb (igazán) távolsági buszon sincs vécé?!

Pisilő kisfiús csokifigurák

Filip Martin Chocolaterie

November 7-e van. Már egy teljes hónap sem választ el minket attól az ünneptől, amikor íratlan szabály kissé túlsúlyos ősz nagyapákat formáló csokifigurákat ajándékozni. Fogytán az időnk, jujj.

De persze a bevásárlóközpontokban kb 2 hete már megjelentek a Télapó-figurák, és egyre több helyet foglalnak el a nemes egyszerűséggel csak „Kellemes ünnepeket!” sorban. Tettem egy sétát, most éppen a Tescoban (az árak az ottani, mai állapotokat mutatják), de majd megyek máshová is, csak gondoltam, bemutatom, mire számítson, aki elindul csokimikulásra vadászni. Merthogy fel kell kötnie a gatyáját, az biztos!

Szóval előszöris: jobb, ha elolvassuk, mi van a Mikulásra írva. Rajta kell ugyanis lennie, mégpedig magyarul annak, hogy pontosan miből van és hány gramm. Nekem pl csalódás volt az After Eight-es Mikulás kapcsán az,hogy nem úgy mentás, mint a „rendes” After Eight, hanem egyszerűen mentás étcsokiból van az üreges figura. Apropó: a legtöbb csokifigurán feltüntetik, ha az üreges. Ha nem, de gyanakodunk rá, ellenőrizzük! A legjobb módszer erre szerintem (merthogy elég rossz vagyok a súly-saccolásban (is)), az, ha a kezünkbe veszünk egy olyan, üregesnek titulált hasonló nagyságú csokifigurát, mint amilyen a talán-üreges – ha közel azonosnak érezzük, akkor bizony nincs tele csokival. A „kongatós” módszert nem ajánlom – hátha egy szemfüles eladó kifizetteti azokat az üreges csokikat, amiket összetörtünk.

És lássuk: vannak „sima” tej és ét Mikulások (a 100 grammos Boci ét ma a Tescoban 395 Ft, a 60 grammos Boci tejcsokis Mikulás 225 Ft, a Tibi ét és tej 60 grammosan 215 Ft).

De van sztracsatellás Mikulás is (100 gramm 415 Ft), belülről tejkrémmel bevont KinderMikulás (110 gramm, 575 Ft). A Kitkatos Mikulásról leolvasható, hogy a csokijába búzapelyhet kevertek (55 gramm, 235 Ft). Van egy Friedel nevű gyárból érkező figura is – a Karamelladarabos megjelölés egészen pontosan vajkaramelladarabkákkal vegyített csokit rejt (72 gramm, 379 Ft). Van Smarties-zal töltött (ezeket azért meg szoktam rázogatni, jó móka) (100 gramm 409 Ft-ért), és ehhez hasonló a szintén Friedel Mikulás drazséval töltve (70 gramm 459 Ft). Van narancsos Boci is (60 gramm 195 Ft).

Amit ki is kellett próbálnom, az a robbanócukorkás volt (55 gramm, 235 Ft) – ez Nestlés. Ha kibontjuk, igazi Télapó-figurát találunk, rendesen látszik az arca és még a ruhájának a részletei is (ugye tudjuk, vannak olyan Mikulás-figurák, amik Szent Miklós hosszú és hegyes püspöki süvegének formáját kihasználva ugyanolyanok, mint a húsvéti nyuszik – persze csak belülről). Na, ez a robbanócukorkás igazi Télapó-figura, két részből összerakva, kicsit vastagabban, mint egy átlagos csokimikulás, merthogy a 10%-os robbanócukorkás csokit feltételezéseink szerint úgy folyatják bele a már kész 50 grammos tejcsokifigurába. Kirobbanóan jó Mikulás.

A legolcsóbb „Miki” 18 grammos volt, 39 Ft-ot kértek ma érte a Tescoban, őt rögtön a 26 grammos, 41 Forintos követte – igaz, ha a hagyományokra gondolok, nekem az effélék „ruhája” volt a legmeggyőzőbb. Egyébként a legtöbb figura ugyanúgy néz ki: a Mikulás-divatban örök sláger a vörös palást – és reményeim szerint az is marad.

És végül, de nem utolsó sorban, amikről még nem beszéltem: a nem Mikulás-formájú Mikulásra szánt csokifigurákról. Van Micimackó-arcú Mikulás, van rénszarvas (az egyik ilyenre rá volt írva, hogy „Rudi”, én meg már-már azt hittem, hogy túrós), és van olyan, mint ami a képen látható: Tux ennél kicsit elegánsabb ugyan, de ennek a pingvin-formának külön örülök.

Van egy reklám valamelyik horvát tévécsatornán, amiben egy pasi levegőt pumpál a csokiba. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogyan csinálnak ilyesmit. Egy biztos: megéri a "buborékos" csokikat kipróbálni, mert (legalábbis az ismerőseimből kiindulva) van aki utálja, és van, aki rajong érte - átmenet nincs, talán csak én. Ettem már ilyesmit, de annyira nem hatott meg, hogy írjak is róla. Mostanáig.
A Bocinak van egy étcsokoládés narancsízű aeros csokija, ami illatra teljesen ugyanolyan, mint a békebeli narancszselés szaloncukorcukor (a narancszselészínű áramlat más, az kandírozott - már akinek ez mond valamit). A külseje finom, vékony étcsoki, a belseje brutálisan narancsszínű (jegyzem meg: a paprika kivonattól), narancsillatú - és a zselés állagot kivéve tényleg teljesen olyan, mintha a szaloncukrot majszolnánk - épen csak jóval kevesebb cukor jut a szervezetünkbe - ha Norbi, Alexandra vagy egy feltörekvő táplálkozási guru valaha csokit akar csinálni, ajánlom a buborékosakat a figyelmébe.
El is nevezhetnénk narancsosszaloncukor lightnak.
Egyedül az olvadó buborékok szlogen az, ami sztm átverés: egy buborék maximum szétpattan, vagy eloszlik (s marad mi volt a tiszta lé, igyál), vagy elszáll, extrém esetben kipukkad. Ha sajtban van, akkor részemről megszűnik, ha lerágom róla azt, amitől lyuk vagy buborék. Egyébként ha már buborék: a legegyszerűbben - igaz, zselés állagút - de lehet úgy otthon ilyesmit gyártani, ha a pudingport nem tejjel, hanem valami szénsavas szörppel főzzük össze, mert ilyenkor a krémben maradnak pici buborékok is. Ezt a csokis változatot nem így képzelem, mégcsak pumpával sem, hanem egy hatalmas gyártóüsort képzelek el, benne csokival és egy kb a tűzoltókhoz illő tömlőt, amiből habzik ki a narancsszínű bizé. Aztán hagyják kicsit (ilyenkor a csokigyári dolgozók képzeletemben mind a szürrealizmus fellegvárában érzik magukat a nagy narancsillatban), aztán öntenek rá még egy adag csokit és már kész is.
Ó, és ha már fogyókúrás csoki, hadd idézzem a csomagolás vérforraló megjegyzését: "Gondolta volna? Hogy a csokoládé a kiegyensúlyozott étrend  részeként az élet apró örömeinek egyike lehet?"
Pukk.

Boci aero étcsokoládés narancs ízű
74 g

4:0-ra kaptak ki egy sokadosztályú, kis költségvetésű csapattól. Sportgéza ugyan megjegyzi, de az el paísban nyomát sem találtam annak, hogy megemlítették volna, kik nélkül állt ki a királyi gárda. Igen, természetesen a hiányzók közt volt Iker Casillas is, a kedvenc kapusom, el mejor portero en el mundo. És hadd ragadjam meg ezt az alkalmat arra, hogy ideordítsam:

attól, hogy valaki szerény (például hű egy csapathoz)

meg jól csinálja a dolgait (pl. szuperkapus),

dolgozik akár mások helyett is zokszó nélkül (egy hagyományosan védelem nélkül játszó reálnál mi mást is tehetne),

és ráadásul még kedves is (ezt persze Ikerről a netes megszólalásai alapján gondolom)

még nem kéne figyelmen kívül hagyni!

Mert mit ért el Iker ezzel az egésszel? Hogy a kommentátorok öreg bútordarabként figyelembe sem veszik. Hogy nem kap aaakkora sztárgázsit, mint amekkorát a többiek (na, azért itt nem kell félteni), és mindenki csak a hibáira figyel.

És most forduljunk el Ikertől.

Mert ugyanez a helyzet a kedves buszsofőrrel, az éjszakai rendkívüli ügyeletet bevállaló informatikussal, az ágytálazó kedvesnővérrel és a segítőkész titkárnővel, meg mi magunkkal akár, ha nem kapunk észbe.

És igen, így van ez a X-Plode nevű lengyel csokival is, amit a sok csillivilli között a legalsó polcokra pakolva, lengyel névvel észre sem vesz egy átlagos vevő. A tesómat kivéve, természetesen. És ki gondolná, hogy a csomagoláson látható superman és egy gigászi hangyaasszony nászából született kék repülő szörnyi mellett nem véletlen, hogy csillog az a csoki? És ha kibontjuk, mit látunk? Snassz kis tejcsokit, a tetején valami hülye kis jelekkel, az alján meg kivált szürkés réteggel (ami nem befolyásolja a csoki minőségét). Azt gondolnánk, nem lehet túl jó. Ha gyorsan beleharapunk és lenyeljük, rá is jövünk, hogy nem is az: valami gyanús kakaós krém van benne, az is összeszáradva, nem valami krémes, hanem egyszerűen kakaópor íze van és passz – ráadásul valami izék ropognak is a fogunk alatt, mintha a cukor kikristályosodott volna a krémből. Sőt, ha odafigyelünk a törési felületre, még az is lehet, hogy felfedezzük, hogy ohó! valami apró, kristályszerű törmelék van benne, ami (talán a kép miatt) a legjobban a hangyatojáshoz hasonlítható. Fúj – és dobnánk is itt ki a fenébe az egészet.

Ha azonban odafigyelünk és megadjuk az esélyt, és hagyjuk olvadni a szánkban ezt a csokit, akkor amint a nyelvünk hátsó részéhez ér, rájövünk, hogy igazi, békebeli robbanócukorkával van tele. Nem a krém volt a lényeg, hanem ez: sok-sok robbanócukorka, ami vidáman pattog és zizeg és nagyon mulatságos. És nem jelzésszerű, mint a dinnyés Milkás volt, és nem agresszív, mint a citromos Milkás, hanem sokkal intenzívebb, a nyelv hátsó részére és nem előrébb és nem hátrébb koncentrálódó vidámság-halom.

Úgyhogy érdemes figyelni. Erre a csokira, meg minden csokira, ami – mint a Harry Potterből tudjuk – megvéd a dementoroktól. És tessék figyelni a kedves titkárnőkre, a mosolygó ügyfélszolgálatisra, az ügybuzgó újságíróra is. De leginkább magunkra. És tessék értékelni, ha jól vagyunk, és hagyjuk magunkat szárnyalni.

Csak a real madridot ne értékeljük – inkább figyeljük csak a kapust.

X-Plode strzelajacy

149 Ft a Tescoban

Előszöris: a képen látható csokikockák sokat láttak, többször megolvadtak, rázkódtak, voltak a zsebemben, szinte valamennyi táskámban, a hűtőben, a szerkiben, a polcon, az asztalon, kaptak hideget-meleget. Azt hiszem, magam miatt sem ártana a csokik eltarthatóságáról és az ideális körülményekről írni egy posztot – de majd utánaolvasok/kérdezek és megosztom.

De kérek mindenkit, hogy tekintsen el a képtől, és koncentráljon arra, amit írok. Az eltett és őrzött csokikockák egyike ugyanis Dolfin csoki, zöld teával és marokkói jázminnal.

A dolfin cég belga, s hasonlóan a NewTree-hez, filozófiájuk az, hogy jó minőségű csokijukat mindenféle jósággal ízesítik. S ahogy a NewTree elsősorban a csoki élettani hatásai szerint teszi ezt, a Dolfin csokoládékészítői utazgatnak, és egy-egy világrészt, országot, kultúrát azzal próbálnak bemutatni, hogy az annak megfelelő fűszereket és növényeket keverik a csokimasszájukhoz. Ez elsőre nem tűnik túl bonyolultnak, sőt, elég klassz dolog lehet egy-egy messzi országból ízkombinációkkal hazatérve csokival szimbolizálni azt a lelkiállapotot, ami ott töltötte el az embert az út során. A legújabb csokijukban például garam masala van, állítólag jó csípősen, s persze Indiából.

A jázmin szerintem ennél jóval nagyobb kihívás. Itt ez a (ha marokkói, akkor fehér) pöttöm kis virág, az illata rendkívül intenzív: legalábbis a magam részéről mindig az orrom után mentem mikor anno a granadai utcácskákban tévelyegtünk, ha a szállásunk (előtt álló jázminbokor)hoz akartam találni. Nagyon finom, nagyon nőies – és igaz,hogy a parfümkészítők egyik fő alapanyaga, mégis nehezen találni az illatszereken túl olyan terméket – legyen az iható vagy ehető – ami tényleg, igazán, maradandóan jázminos.

Mivel markáns jázminízt nem, de a csapdába ejteni vágyott illatot ismerjük, tényleg nehéz ügy ez: még a jázminos teák is olyanok, hogy van egy alaptea, amihez mondjuk jázminkivonatot, -aromát, vagy egyszerűen a szárított virágocskákat kevernek. Ez a „vivőanyag” ebben a csokiban a zöldtea. Van egy sencha-teás dolfin-csoki is, ami sokkal, de sokkal teásabb ennél, de azért ez is elég teás: konkrétan olyan, mintha teafű darabkák rejlenének a tejcsokiban. És akkor, miközben a csoki majszoljuk és sercegnek a fogunk alatt pici teafűszálak, egyszer csak érezni lehet a jázmint, ami valahogy egyszerre íz és egyszerre illat. Valami zseniális. És most tévedsz, ha azt hiszed, hogy a május óta sanyargatott kis csokikockákon már nem érezni. Nem is tudom hogy találhatták el ennyire jól az arányokat, de sikerült: nem olyan, mintha jázminos parfümöt fújtunk volna a szánkba, olyan sem, mintha virágocskákat ennénk, és mégis igazán, teljesen jázminos.

Maga a növény egyébként Kínában a női szelídség jelképe, a hinduk egy netes forrás szerint „erdei holdvilágnak” nevezik. Gyógyhatása alapján is nőies: mindenféle menstruációs panasz ellen javallt, ugyanakkor serkenti a vágyat, és nagyon jó a depresszió ellen.

Ami számomra elképesztő benne az az ellentét, ami az aprócska, törékeny virág és a mindentbelengő, hatalmas illata között van, ráadásul még nehéz „csapdába ejteni” is. Indira Gandhi juthat egy ilyen illatról az ember eszébe, vagy Teréz anya, vagy mindazok a nők a történelemben, akik helyzetükhöz képest erősek és meghatározóak voltak. Akár egy befolyásos marokkói hercegnő. És mindemellett, ha már jázmin, hát akkor: az élet szép. Főleg, ha hiszünk is ebben.

Dolfin csoki zöldteával és marokkói jázminnal

Nóra egy makói boltból hozta nemtom, mennyiért, de találtam a neten: 340 Ft 30 gramm itt

Persze, hogy mondhatom.

De attól, hogy valami részben fedi az igazságot, még nem igazság. Beckkel szólva: Egy fecske nem csinál telet.

Szóval lehet, hogy imádom a Zotter-féle csokikat, és fair trade, meg innovatív, meg szép, meg finom, de a léc, ami nálam valójában már a sajtkrémesnél is rezgett (de a dióízű sajt miatt elnéző voltam), az most leesett.

Van ez a zelleres-szarvasgombás-portói boros csokijuk.

A csomagoláson egy pufók zöld zeller táncol. De ha két hétig vernek szöges ostorral, akkor sem jutott volna magamtól eszembe pusztán az ízéről, hogy zelleres. Ahogy azt legújabb ügyes hirdetésszervezőnk megfogalmazta, akkor zelleres, ha minden falatot úgy rágunk össze, hogy közben összekocogtatjuk a fogunkat – így néha ráakadhatunk egy-egy zelleres szálacskára. És tényleg, milyen íze is van pontosan a zellernek? - tette fel közben a kérdést valaki.

A másik csalódás a szarvasgomba. Oké, ez egy furcsa szerzet, mivel gomba, azt sem tudni, növény-e vagy állat, ráadásul a föld alól kell kitúrni meg minden. De a „fekete arany” ízét még az utóízben sem sikerült prezentálni. Miért, milyen íze van valójában a szarvasgombának? - tette fel a kérdést az, aki már a zellerről sem tudott.

És, jöjjön az utolsó előtti tétel: a portói bor.

No, igen, ez már igen! Sötétbordó zseléként van jelen, és ha rejtőzködik is bármilyen más íz a töltelékben, hát olyan elsöprően adja elő magát, hogy tényleg mindenkit levesz a lábáról. Ha sikerülne elvonatkoztatni a csoki megnevezésétől, most a portóis étcsokihoz írt ódám lenne itt.

Az étcsoki (szokás szerint) mesés.

Maga a csoki kívülről sötétbarna étcsokival van bevonva (most tűnt fel hogy a csoki aljába bele van nyomatva zotter felirat), belül felül a portói vörös zseléje, alul a barnás krém. A portói 11%-ban, a zeller 3%-ban, a szarvasgombaolaj pedig 0,1 %-ban van a csokiban.

Tehát: a portói boros étcsokoládé remek, s nyomokban még zellert, és a nyomok nyomaiban pedig szarvasgombát is tartalmazhat. És mindenkit arra biztatok, aki eddig a zelleres, meg hasonló feliratok miatt nem merte bevállalni, hogy megkóstolja ezt a csokit, hogy tegye meg nyugodtan – Zotterék is a széles nagyközönség szája íze szerint gyártják a csokijaikat, nem lesznek olyan marhák, hogy ne ezt tegyék.

Mondjuk, marhasült utáni desszertnek ajánlom.

„Zelleres-szarcvasgombás-portói boros étcsokoládé”

Zotter

990 Ft a Csoki Korzóban

Ha a Berg nem megy Mohamedhez, a Berger csoki jön hozzám – hála Ritusnak és Ferinek, akiknek hála már van egy olyan esküvői csoki a tarsolyomban, ami még megírásra vár. Ez viszont egy másik csoda, egyenesen Grazból: egy almás-bodzás tejcsokitábla.

ein tüchtiger stück Berger – ezt is mondhatnám, merthogy tényleg sehr tüchtig. Már a csomagolása is. A csokiba mártott alma mellett bodzavirág van, de ebben a sorozatban - ahogy a honlapjukról kiderült – van epres-borsos csokijuk is, meg ananászos-kókuszos, sőt, van egy olyan is, ami rózsaszín, a pralinéik pedig neten keresztül is meggyőzőek... maga a csoki 12X12 centis négyzet, a teteje kilóg a hátul szépen szétkapcsolható papírcsomagolásból. A pauszba burkolt tábla alatt egy vastag, aranyszínű karton van, s a csoki közepén van egy nagyobb négyzet, a kockákon körötte és belül a Berger felirat.

Egyébként Bergerék (Hubert és Christine) büszkék lehetnek: a weboldaluk szerint egy garázsban kezdték a csokigyártást 1994-ben, s azóta több városban van tüchtig kis üzletük.

Azt gondoltam volna, ilyen vékony és elegáns csoki láttán, hogy nincs megtöltve. Pedig a kis kockák almazöld krémet rejtenek. Olyan kétkockánkét egy-egy aprócska bodzavirágocskát képzeltem a krémbe, de lehet, hogy csak a bodzaíz miatt. Megjegyzem, a Pálcák Ura is bodzából készült (Herr Potter tuttira díjazná a csokit).

Az alma klassz, az alma bodzával még klasszabb („az ízek tüzijátéka” -a hogy a weblapon írták ) – de ami a látványos túl igazán levett a lábamról, az a tejcsoki volt: egyszerűen szétomlik az ember szájában. Ha pedig késsel vagy törve próbálunk a kisebb kockákhoz jutni, klassz szilánkok törnek le, olyan szépek és olyan markáns ízűek, ami tapasztalataim szerint ritkaság, főleg, ha ilyen vékony tejcsokiról van szó.

A főíz vitathatatlanul a tejcsokié, viszont ha próbáljuk fékezni annak iramát, ahogy a csokit betermeljük, a zöldalma és a bodza is kibontakozik. Úgyhogy késsel piciket szelve, lassan, olvadni hagyva kell élvezni, mintha a híres grazi óratorony megszűnt volna ketyegni, és a Schlossberg(er) fölött egy pillanatra megálltak volna a bárányfelhők.

Apfel-Holunder Gefüllt

Berger

ajándék :)

100 g

Ahogy a gonosz nézésű szörny és a gumiszörny, ami kitépi a felhőkarcolókat a földből, hogy lerakja a helyükre a petéit, a Ritter Sport mini is egy szörnyfajta.

A csokiszörny jellemzői:

a lehető legeldugottabb helyeken húzza meg magát: az irodában a fiókban, éjjeli szekrényen, konyhaasztal sarkán, női táskákban, nagyszótárak árnyékában (képükön éppen egy nyomtatóból támad).

a lehető legváratlanabb pillanatokban, de főleg, ha már leszállt az est, a benne rejlő spóra-félék, melyek kisebb csokoládé-darabok, megszimatolják és beszippantják a biztonság, a szeretet, és a „jólvagyok”-érzés agyhullámait.

Ilyenkor a nagyobb tok felnyílik, és a pici szörnyek kikandikálnak belőle.

Van köztük capuccinokrémmel és manduladarabkákkal töltött tejcsokoládé (az aranybarna), a kókuszos tejkrémmel töltött tejcsokoládé (ez ezüst színű), a puffasztott rizzsel töltött tejcsokoládé, a mogyoró- és manduladarabkákkal töltött (zöld), a a ropogós gabonapehellyel töltött (a barnás-pirosas) és tiramisukrémmel töltött (a narancssárga), a nugátkrémmel töltött (a sötétkék).

A legjobb védekezés, hogy életterünkből kiszorítsuk ezeket a pöttöm szörnyeket, hogy egyenként bekebelezzük őket. Ahogy a szétolvadnak a szánkban, egyből visszaszivárog minden biztonság és szeretetérzet az agyunkba – a lényeg, hogy ne hagyjuk elhatalmasodni őket, sem megszökni: ott van például a kis ezüst színű csokikocka, ami kókuszos létére már csak ilyen formában létező szörnyi, és kifejezetten tejcsokis, intenzíven kókuszos és nagyon mozgékony: hamar zsebekbe fészkeli magát, hogy onnan fejtse ki káros hatását. Vagy ott van a „caramel crisp” névre keresztelt apró szörny, ami narancssárga, és ezzel hívja fel magára figyelmet egy telepakolt táskában is.

Vigyázat, ha a közelünkbe engedünk egy ilyen dobozra hasonlító tokot, a kis csokikockák bárhol feltűnhettek!

És ezek a Ritter sport mini csokiszörny jellemzői.

UI: A Legnagyobb japán című filmben sem lehet véletlen, hogy az áramtól hatalmasra dagadó szuperhősünk hátára éppen egy csokoládé reklámját tetoválták...

Ritter sport válogatás 30X8 g

1800 Ft a Csoki Korzóban

„A csokoládét minden gyerek szereti, az édesanyák azonban jobban örülnek, ha csemetéjük gyümölcsöt eszik édesség helyett. Hogy mindkét fél elégedett legyen, mi ötvöztük kívánságaikat a Tejcsokoládé Almasziromban.” – ez áll a csomagoláson.

Na de kérem!

Egyrészt attól, hogy valami egészségtelen(nek tartott) mellé odateszek egy egészséges(nek tartott) dolgot, attól még az egyik nem váltja ki a másikat. Különben minden mekdöncis kajához járna egy csipetnyi biospenót, oszt kész.

Tessék már leszokni arról végre, hogy a csokoládé, mint olyan kifejezetten gyermekeledel. Mondom én, jóval többen vagyunk olyanok ezen a sártekén, akik tagoltan tudunk beszélni és már nem takargat be minket éjjel az anyukánk (vagy nem az anyukánk takargat be). Ugyanakkor az étcsokival bevont almaszirom csomagolásán: „A könnyű, ropogós almaszirom és az étcsokoládé igazi különlegesség az új ízekre vadászó ínyencek számára. Izgalmas párosítás, mely harmóniát teremt a keserű és édes ízelemek finom egyensúlyával.” Vagyis a két célcsoport: a kigyúrt ínyencek és a csokigyűlölő anyák kölykei. De hagyjuk a marketinges szöveget.

Hát persze, hogy a tejcsokis a finomabb. Nem rossz az étcsokis sem, de picit olybá tűnik, mintha a nagyon vékony almaszeleteket agyonnyomná a csoki. A tejes változatban karakteresebben jelentkezik maga az almaíz, amiről vétek lenne lemondani. A karikák felszíne cikkcakkos, az egész egyszerre elegáns és egyszerre olyan, amit az ember egy elképzelt téli/őszi estén magának és a haverjainak fabrikál. Jonatán almából készül, és aki házilag készítené el, annak itt is egy hitelesnek tűnő egyszerű recept. Aztán tessék utána tejcsokiba tunkolni nyugodtan!

Igazság szerint azt hiszem, én az összecsokizás előtt vagy után vagy közben tuttira befahéjaznám az almachipset – s bár másik fajta csokis almasziromnak megtaláltam a nyomát a neten, továbbfűszerezettnek nem.

Hüpsz. A Nobilis-féle nagyon klassz zacskókban olyan szárított almaszeletkék vannak, amiken legalább 60% a csoki. No de mit fognak ehhez szólni az anyukák?!

Tejcsokoládés almaszirom vagy étcsokoládés almaszirom

Nobilis

299 Ft a Sparban

50 g

Az elgyújtott gyufa illatára emlékeztet az illata, amiben a rózsaszirmot, a bogyós gyümölcsöket és a csokoládét orronthatjuk. – írja egy borszakértő a megszokott borszlengben a Shirazról. Utóbbi egészen biztosan felkeltette volna az érdeklődésemet, ha lett volna időm rá – és Nóri csinált! Mármint időt, vagyis odébbpöckölte az időm szálainak összezsugorításán ténykedő mufurc, zöld manókat és elhúzott a táskájából egy… egy festős vakarókanalat. Aztán egy csokit.

Mivel a csomagolásán egy csomó szőlőszem van, borítékolhattam volna, hogy boros csoki lesz, de sajnos vagy sem, előbb kaptam be a csokikockát, mintsem átgondoltam volna, mit teszek. Elállt a szavam.

Jó cucc ez nagyon. A leírás szerint 0,26% az alkoholtartalma, de nem is azt érezni, hanem valami nagyon klassz bor- és szőlőízt, amitől az ember egy eldugott kis iroda hátsó sarkában is hirtelen úgy érzi: vénasszonyosan melegben áll a tőkék között és a haját borzolja a szél. Nagyon intenzíven borillata van és telis-tele rakták csodás fekete aszalt szőlőszemekkel (magyarán fekete mazsolával, 15 (!) %-ban). Szőlőmag- és szőlőhéjkivonatot is tettek bele, mert azért biztos, ami biztos.

Azt mondják, az ausztrál borok joggal kezdenek tért hódítani a világon, egyebek közt azért, mert fiatalok, lelkesek és optimisták a termelők, nem szabályozzák túl a borral kapcsolatos dolgokat, és sokat süt ott a nap, ami kifejezetten jót tesz a szőlőnek.

És –igen, igen! – a kakaóbabnak is. A csokoládé gyártója, a Cacao Farm nevű cég azért kakaófarm, mert igazi, Ausztráliában termelt kakaóbabokból készítik ezt a csokit. Gondoltad volna? Csak, mert ha erre az országra gondolok, leginkább a kenguruk jutnak eszembe. Pedig jók borban, és jók ám csokiban is. És ezt olyannyira hangsúlyozzák: ausztrál csokiban ausztrál mazsola, ausztrál borral ausztrál tulajdonú gyárból, hogy nem lehet rá nem felfigyelni.

És látszik is, mennyire lenyűgözte a termelőket is a kakaóbab: a csoki belső borítása fényes-aranyos fólia, kakaóbab mintával, és minden második csokikockán egy pici, stilizált kakaóbab látható. (Minden elsőn pedig a CacaoFarm felirat).

Ami muris egy picit benne, az a felirat a csokoládé csomagolásának az elején: „Készítsd fel magad a különleges élményre, fedezd fel a lédús szőlővel az ausztrál borral társított csoki utánozhatatlan élményét.” – és ilyesmik. A századfordulós csokikra képzelek ilyesmiket, amik fel is készítik a fogyasztót az élményre. Egyébként meg nekem csak ne mondják meg, mire készüljek. Akkor sem, ha igazuk van. Hopsz. Maradt még némi csokiszilánk a billentyűzetem numerikus részén. Ojvé.

Well done, Ozzies!

Csokoládé shiraz szőlővel

Shiraz

Wine Chocolate

Cocoa farm

100 g

999 Ft

Made in Australia