csox

Csokoládé - eszem és mesélek!

Szaloncukor-teszt 2014, azaz 63!

2014. december 24. 12:19 - he

 

Ennyi. De most komolyan, ennyi szaloncukrot kóstoltunk végig az idén. Ez összesen 63 félét. Azt kell, mondjam:

 

nehéz a szaloncukorkóstolók élete ám!

 

Hihi. A klasszikus értelemben véve ugyanis nem célszerű csípős ételeket enni kóstolás előtt, közben szüneteket kell tartani, és lehetőleg vízzel és valami kenyérfélével életben tartani az ízlelőbimbók ízlelő képességét. Olyasmi ez, mint mikor az ember kávét szagolgat az illatszerboltban, hogy többféle illatot meg tudjon különböztetni.

 

Fura lesz az összegzés, ugyanis voltak olyan szaloncukrok, amiket időközben diszkvalifikáltunk. Hogy miért? Mert egy felül megcsavart csomagolású bonbon volt jónéhány. Meglepő módon ezekből volt a Szerencsi tízes válogatásában is, sőt, volt köztük olyan, aminek a pink csomagolásán szamovár, tea és egy nyuszi szerepel! Szóval, ezeket kihagytuk.

 

 

szaloncuk__1.jpg 

 

Agyaltam azon, hogy miért bánt ez a bonbon-ügy, és az elméletem a következő: oké, ha ugyanazt az ízt kapom, ami csokiban, csoki szeletben, bonbonban vagy süteményben megvan és ismerem, de ha már egyszer van egy évben karácsony, akkor legyen már külön erre az alakalomra készített az édesség, és ez látsszon is rajta – pl. legyen klasszikus „szaloncukor” formája. Nem bánom, ha ott van rajta a márkajelzés, de lehessen érezni, hogy ez kifejezetten karácsonyra szánt termék. Hasonló érzés ez, mint mikor a csoki Mikulást kicsomagolva egy Nyuszit találunk – vagy fordítva. Ha már karácsony, és karácsonyra csomagolt termék, akkor ennyit igazán meg lehetne tenni. Szerintem persze.

A végére a legjobban mindenkinek a sima, tejes kifli ízlett, amit a cukrok között ettünk, hogy végig tudjuk érezni az ízeket. Rengeteg vizet is ittunk közben.

Tapasztalatból tudom, mennyire nehéz eltalálni azt, hogy a kész bonbonban lévő töltelék éppen olyan legyen, mint amit szeretnénk. Olybá tűnik, hogy el kell túlozni egy kicsit az ízeket ahhoz, hogy kihűlve, csokiba foglalva, betalpazva is ugyanolyan íze legyen mondjuk egy bonbonnak, mint amit elképzeltünk. Ez egy otthoni szaloncukor-készítésnél még lehet mentség, ám egy ipari mennyiségben a piacra szánt szaloncukornál a fogyasztó joggal várhatja el, hogy az teljesen, totálisan rendben legyen, s azt az ízt kapja, amire a csomagolás vagy az utcai felirat alapján számít. Szóval szerintem nem lehet senki elnéző!



Citromos-túrós, Bonbonetti

01_citromos_turos_1.jpg01_citr_tus_vagva.jpg 

 

A legelső szaloncukor szerepe kissé hálátlan, hiszen a sok-sok elkövetkezendő fényében senki nem mer sok pontot adni, és ráadásul ilyenkor az ember kritikusabb is. A Bonbonetti citromos túrósának javára írhatjuk viszont, hogy alapból 5-6 pontot kapott a tízből, ami vállalható, sőt, a többi után nosztalgikusan csak tovább emelkedett! A csomagolása a karácsonyfa díszeit és karácsonyi szimbólumokat idézi, fehér az alapszíne, rajta arany mintákkal. Kifejezetten a fára szánt szerintünk. Az illata nagyonis citromos, és az íze is citromosabb inkább, mint túrós.



Konyakmeggy rózsákkal

02_konyakmeggy_rozsas.jpg 

A második számú szaloncukor csomagolása piros, rajta sárga rózsákkal. Nem tudjuk eldönteni, hogy ez most magyarosnak számít-e vagy sem. Egy biztos: egy barázdált tetejű bonbon rejlik a csomagolás alatt, ami voltaképpen egy étcsokis konyakos meggy. A meggy szerintünk nagyon pici, és az alkoholtartalmat is kevésnek érezzük. Ha már konyakmeggy kerül a fára, akkor az szerintünk legyen ütős! A csokija viszont jó.



Piros rózsa, fehér csoki

03_feherepres.jpg 

 

A sárga papíron pici piros rózsás csomagolás (3) nagy meglepetése: ez egy fehércsokis bonbon! Nagyon ritka a fehércsokis szaloncukor, azt kell mondanom, ami főleg azért furcsa, mert ha valami, akkor a fehércsoki kevésbé nyomja el a töltelék ízeit, mint bármi más. Ennek a bonbonnak a talpa nagyon-nagyon vastag, és persze.. szerintünk nem is igazi fehércsoki. Eperkrém van benne, ami viszont abszolút rendben van. Picit vitatkozunk arról, hogy az eper mennyire karácsonyi gyümölcs – de ugyanmár, miért ne lehetne ilyen íz a fán?! Van, aki rögtön be is vágna ebből hármat-négyet. Kap két 5-öst és két 2-est.



Zöld bonbonos

04_zoldbonbonos.jpg 

 

Fehér fülek, zöld alapon fehér hálóköntösös angyalka, „a karácsony kísértete angyalkának öltözött az idén” - jegyzi meg egyikünk (4). A szaloncukor voltaképpen egy bonbon, klasszikus forma, tejcsokis illattal. Az íz picit rumos-diós, picit sportszeletes, a textúra jó, a csokit finomnak ítéljük. Sok hat pontot kap.



Négyszínű harangos

05_negyszinuharangos.jpg 

 

A csomagolás szerintünk elég eklektikusra sikerült, s egy kockás tetejű bonbont takart (5). Benne olyan, mintha a krémben – az állaga egyikünk szerint az ektoplazmára emlékeztet, inkább nem gondolok bele, pontosan honnan szedi a párhuzamot – mintha Nescafe Braveros lenne feloldva, sok cukorral keverve. Ötös alát kap legtöbbünktől.



Lefejezett gesztenyés

06_zoldgesztenyes.jpg

 

A fehér fülek mellett a zöld test angyalkafejes: gyermekláncfűből font virágkoszorút viselő hosszú, barna hajú kislányfej, kék (!) szárnyacskákkal, és furcsa tollas mellkassal (6). Ennyit a csomagolásról. Rendes szaloncukorformája van belül, az étcsokinak máris gesztenyeillata van. Nagyon édes. A leginkább ahhoz tudtuk hasonlítani, mint amikor az ember felhasználja a gesztenyemasszát, és a papíron ott marad egy kis töredék, ami aztán jól odaszárad, de az ember még megeszi, mielőtt kidobná a csomagolást. Kap egyest (a pontozó szerint túl sok és érezhető az E), és 4-est is.



Rózsaszín meglepetés

A forma „rendes” szaloncukor, bár a csomagolását kissé túl rózsaszínnek találjuk, és angyalka is van rajta (7). Az ízétől nosztalgikus érzések öntenek el mindenkit: gömbrágó íze van vagy az eperjó szelet ízére hajaz? Végül az Eperjónál maradunk. Aki azt szereti, annak ideális választás. Tőlünk alacsonyabb pontokat kap.

ÉÉÉS van ugyanebben a csomagolásban olyan is, aminek meglepően zöld és nem rózsaszínű a belseje. Almás-fahéjas illata van, szerintünk nyomokban almaaromát tartalmaz, de szerintünk nem túl fahéjas. Az illata viszont fahéjas, bár valamiféle karácsonyi illatmécsesre emlékeztet bennünket. Az epres szerintük jobb.



Kókuszos, rózsás

 

08_kokuszos_rozsas.jpg 

 

A rózsás sorozat kék alapon fehér rózsás szaloncukra jön a sorban, ez a nyolcadik. Találgatunk a csomagolása alapján: vajon ez lesz a kókuszos? És miért ez lesz a kókuszos? Miért kék színű a kókusz Magyarországon? Talán mert az első Bounty, amit behoztak, a tejcsokis volt, s így kék? Fene tudja. Már az illata is kókuszos, tejcsokival van borítva a szaloncukor. Az íze nagyon kókuszos, de kókuszszálacskákat nemigen találtunk benne, az állaga pedig szerintünk nagyon tömör. Maradnánk az illatánál.



Piros/zöld szilva

09_szilvas.jpg 

 

Piros alapon arany rózsácskák – még mindig nem tudjuk ezt a mintát hova tenni, de a színek legalább jók (9). Rendes szaloncukor forma, a belseje zöldes. Az íze szilvás és fahéjas, de szerintünk inkább szilvás, a fahéj ízének megint nincs nyoma szerintem, és leginkább az utóíze szilvás. Lepontozzuk, Viktor szerint ez lóg a Pokolban.



Valami narancssárga

10_sz.jpg 

 

Narancssárga test, arany fülek. Rajta angyalkafej, vagyis egy kislány – nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ez egy igazi kislány, akit photoshopoltak – a könyökére támaszkodik, fehér szárnyait kiterjeszti (10). Benne rendes szaloncukor, de az íze... sajnáljuk nagyon, de szerintünk behatárolhatatlan. Valami édes, ez biztos. Almásra tippelünk, de sem illatban, sem ízben nem az igazi.



Mákos rózsás

11_makos_rozsas.jpg 

 

Utólag már érhető, hogy miért feketék a rózsák a halványsárgás alapon – ez ugyanis egy mákos szaloncukor. Sőt, megítélésünk szerint narancsos mákos. Kicsit keveselljük benne a mákszemek arányát, lehetne roppanósabb a mákszemektől. Nagyon jó, mert nem ragad tőle össze a szánk (pedig ez már a tizenegyedik!), olyasmi, mint egy laza mákos bejgli tölteléke. Kap 2, de 7 pontot is. Ezek szerint hajrá, mákosok!



Diana

12_dianascukros_.jpg 

 

Aki ismeri a klasszikus dianás cukrot, az tudja, hogy milyen könnyedén törik, és milyen jó, ahogy az erős alkoholt érezni lehet. Na, ez a szaloncukor voltaképpen egy nagy darab dianás cukor (és megjegyzem, a pult alól kaptuk)(12). Meglepő talán, hogy ezt mondjuk, de talán túl vastag rajta a csokimáz, az alkohol ereje pedig mintha elröppent volna. Pedig kéne az, ha valaki túl akarja élni az ünnepeket, nem?! Arról is nyithatnánk vitát, hogy ez most szaloncukor vagy sem. Lepontoztuk.



Tojáslikőrös harangos

13_tojaslikoros_harang.jpg 

Narancssárga fülei és harangokkal díszített teste van a következő szaloncukornak (13). A belsejéből furcsa sárgászöld massza folyik ki („A Mikulás náthás!” - poénkodik valaki.) Igazi, ütős tojáslikőr van benne, amit szerintünk a végén valami kanalas gyógyszeraroma kísér. A színe miatt lepontozzuk nagyon, de van, akinek a tojáslikőr bejön, és ad rá egy négyest.



Hálóinges trüffel

14_haloingestruffel.jpg 

 A fülek fehérek, nagy, ezüst szélű, piros csillagokkal, a test maga piros alapon egész alakos angyalkákkal van tele, akik csengőt ráznak (14). A belseje egy barázdált étcsokis bonbon, aminek rumos trüffeles a tölteléke. Teljesen korrektnek tartjuk, volt, aki evett kettőt is, pedig ez már a tizennegyedik volt.



Ugyanaz, pepitában

15_konyakm.jpg

Vagyis dehogy! A 14-es csomagolásában konyakosmeggy van, mégpedig dupla papírban. Elég extra, de mégiscsak egy konyakmeggy (15). Azért 5-ösöket gyűjt be.

 

Baleset a havon

16_balesetahavon.jpg 

 Így kommentálta egyikünk a fehér alapon piros rózsás csomagolást (16). A szaloncukor viszont étcsokis, belül pedig kekszes, kakaóporral és cukorral elkeverve – legalábbis szerintünk. Aki szereti a keksztekercset, annak szerintem be fog jönni, aki nem, az nem fogja szeretni. Ennek megfelelően nagyon szélsőséges pontokat kapott (volt 6 és 1).



Magenta és arany

17_magenta_eredis.jpg

17_magenta_edeis_k.jpg

 

Ennek a szaloncukornak (17) a színei egyszerűen utánozhatatlanok, ezért is tettem két képet hozzá. A narancsszínű fülekkel megegyező színű csillagocskák vannak a magenta színű testre is festve. Az ízén elgondolkodtunk. Végül arra tippelünk, hogy ez egy ún. erdei gyümölcsös ízű bonbon. Egyébként bonbon formája is van, tejcsokis, kis kockákkal a tetején. Az erdei gyümölcs ízzel meg az a bajunk, ami általában az erdei gyümölcsös ízzel: nem lehetne valami simán málnás vagy áfonyás vagy szedres? A baj, hogy valami fura aromának érezzük az egészet. Miért nincs ebben valami szederdarabka? Vagy szederbor? Senki nem kért belőle többet.

 

Kék, csillagos 

18_kekcsillag.jpg 

 

Igazán visszafogott a csomagolása – sötétkék alapon szolid ezüst csillagok és ezüst csík a szélén (18). A színe alapján arra gondolunk, hogy talán csak nem kókuszos? Kibontani csalódás: egy kockás tetejű kis bonbon van benne. Vastag a tejcsoki, alatta valami keményebbnek tűnő krém, ami tejszínes? Karamellás? Mindenkit feldühít, hogy nem elég markáns ahhoz, hogy eldöntsük, milyen. Senki nem kért többet belőle.

 

Sárgaság

19_vaniliapud.jpg 

A fülek arany színűek, a test sápadtsárga, arany csillagokkal (19). Nekem ez a csomagolás tulajdonképpen bejön, azt kell, mondjam. A belsejével is talán mondhatni, hogy összhangban van: tojáslikőr vagy madártej van benne szerintünk, vagy vaníliapuding? Mindenesetre a krém is sárga, és picit alkoholos. A csoki tej, a forma pedig bonbon, kis kockákkal a tetején. Közepesre értékeltük.



Templomos kókusz

20_falvas_kokuszos.jpg 

A csomagolás, ami leginkább egy ódivatú karácsonyi képeslapra emlékeztet: a magyalkoszorúba foglalt hófödte falu látképe, kék alapon (20). Ha kék, akkor kókusz? Bizony, az! Az illatától nem vagyunk eldőlve, és az igazat megvallva, mindenki feljebb vinné az előző kókuszos szaloncukor pontjait, ennek egyetlen előnye van ahhoz képest: kevésbé édes. Mindenkitől kettest kap.



Tiramisus harangos

21_tiramusus.jpg 

Kék alapon narancssárga harangok, benne a már megszokott kis kockás tetejű bonbonnal (21). Az íze tiramisu. Ezt mondjuk, annak ellenére, hogy a tiramisu nem egy íz, hanem egy édesség (mégpedig elég finom). Tejszínes kávékrém van benne, picit talán még alkoholos is. A tejcsokit nem szerettük ebben a kombinációban. Jobbára ketteseket kapott – talán magasak voltak az elvárásaink.



Klasszikus ezüst

22_ezustos_.jpg 

Na, ha olyanoknak mutatnám meg ezt a csomagolást, akik a rendszerváltás előtt voltak gyerekek, na, azok azt mondák, hogy ilyen egy igazi szaloncukor-csomagolás: papír, rajta csillogó ezüstös sztaniollal (22). (Vagy ugyanez pirosban vagy zöldben). És ha azt mondanám, hogy az ezüstös csomagolás nem csak egyféle ízt rejt, hanem többfélét, többféle színben, akkor nosztalgiázni kezdenének, ez biztos. Rózsaszínű epres tölteléket és barna színű csokisat találtunk benne. Kicsit elszontyolodtam, mert az íze nem volt annyira jó, mint amire emlékszem. Ketteseket kapott.



Harangos mogyoró

23_narancsosharang.jpg 

A harangos minták alatt narancssárga alapszín, a fülek arany színűek (23). Benne kockás tetetjű bonbon, amiben picit földimogyorós mellékízű mogyorókrém rejlik. Tejszínes, és nagyon édes. Nem rossz, de nem is jó – semmi különös. Hármasokat kap, azt hiszem, kezdünk besokallni.



Meglepő sárga

24_bananos_sarga.jpg 

Ha sárga, akkor... tojáslikőr? Vaníliakrém? Nem. Banán. Van ebben ráció, hiszen az érett banán sárga (mármint az a fajta, amit itthon lehet kapni). A csomagolás sárga, aranysárga csillagocskákkal (24). A belseje bár picit folyik, mégis egy habosított banánízt érzünk. Van egy fajta habosított banános szelet, olyan forma, mint egy hajlított banán és ez pont olyan, mint az! Ketten imádjuk ezt a fajta szeletet, mi jól felpontozzuk ezt a szaloncukrot (ami egyébként kockás tetejű bonbon), a többiek kettest adnak. 

 

Neontojás

25_neotojas.jpg 

 Neonnarancs pink színű harántcsíkokkal – ilyen a csomagolása (25). Belül a kis kockákkal díszített bonbon. Naná, hogy tojáslikőrös, bár nem érezzük alkoholosnak egyáltalán. Az eddigi tojáslikőrösök közül ezt tartjuk a legrosszabbnak, egyetlen kettest kap, a többieknél mind megbukik. Ez van.



Marcipános

És belül csokikrémes, szétvágva is gyönyörű. A bevonat ét, ahogy a krém is, ami kellően ellensúlyozza a marcipán édességét. Stühmer, sötétbarna külsejű, fehér cakkos papíros (26). Sok pont, sok, ez finom!



Falu zselével

27_falus_zseles.jpg 

A Spar kimérve kapható szaloncukrai közül ez (27) piros alapon ábrázolja azt az idealizált kisfalut. Fogalmunk sincs, mire számítsunk. És... zselés! Mégpedig narancsos, és a vékony csokitól eltekintve ez szerintünk teljesen rendben van, hozza azt, amit egy zselés szaloncukornak hoznia kell. Kicsit vitatkoztunk, hogy a zselének valóban leáldozott-e vagy sem, de egy átlagos 6 pontot végül mindenkitől bezsebel ez a cukor.



Likőrös angyalka

28_tojalikoros_.jpg 

Arany csomagolás, rajta szőke angyalka, mégpedig glóriával (28). Eddig semmi különös. Belül egy klasszikus bonbonforma, tojáslikőrös töltelékkel. Baromi jól néz ki szétvágva! Eddig talán ez a legszebb. Az íze viszont csalódás: margarinosnak érezzük.



Vadmagenta angyalka

29_vadmagenta.jpg 

A design ugyanaz, mint a 28-nál: de itt a glóriás angyal egy vadmagenta színű alapon látható (29). Belül ugyanúgy bonbon. Az íz pedig? Szerintünk rumosdió. De egy nagyon, nagyon, nagyon, nagyon rosszfajta rumosdiónak tartjuk. Ha lenne mínusz pont, azt adnánk, annyira.



Zöld bonbon

30_zoldbonbon.jpg 

Nekem nagyon tetszik a csomagolás: kis fehér papír, rajta a fenyőzöld csillogó másik - elegáns, de semleges (30). A belsejének már kevésbé örülök: egy bonbon van benne. Azt hiszem, ez valami tejkrém. Mégpedig valami kellemesen vaníliás – de igazából semmi különös. Van, aki egy közepest ad rá, az állaga és a csokija miatt, de van, aki a szerinte behatárolhatatlan íz miatt egyest.



Rózsás, narancsos

31_rozsasnarancsos.jpg 

A rózsamintás sorozat következő darabja: ezúttal fehér rózsák, piros alapon (31). Rendes szaloncukor van benne, és már az illata is narancsos. A narancsíz viszont valami fura marcipán-jellegű töltelékben van szerintünk. Közepesre értékelik a legtöbben – nekem ez voltaképpen bejött.



Tejkaramella, fenyőfás

32_tejkaramelladarab.jpg 

A harminckettedik szaloncukor a szélein egy ezüst alapszínre nyomott, a szaloncukor testén bordó csomagolású darab, rajta ezüst színű karácsonyfamintákkal. Kibontva egy darab tejkaramellát találunk, mindenféle csokibevonat nélkül. Nagyon finom, de diszkvalifikálni kéne: bevonat nélkül nem az igazi.

Gumicukros angyalos

33gumicukros.jpg 

Bár idén maga a Haribo is piacra dobott egy ún. miniszaloncukrot, a gumicukor-rajongóknak nem ez nem jelenthetett igazi mennyországot, hiszen a csomagolásban egy kristálycukorba forgatott zselés cukor van. A harmincharmadik számú versenyzőnk viszont igazi gumicukor, s az, semmi más. Az állaga jó, az íze jó, bevonata nincs – heves vitát váltott ki egyébként, hogy szaloncukornak nevezhető-e így egyáltalán. A csomagolásán viszont az idei év legautentikusabb angyala látható, szárnyakkal, és egy trombitával a kezében. Az összbenyomásból ugyan levon valamennyit a zöld színű ruha és a piros balerina cipő, amit az angyal visel; illetve az, hogy a cukor teste narancssárga, a „fülek” viszont zöldek (kis fehér csillagokkal).



Rózsaszínű málnás

34_rozsaszinumalnas.jpg 

 Piros alapon gyermekláncfüves koszorúval díszített angyalkafej, széttárt szárnyakkal (34). Rendes szaloncukor van benne, a tölteléke halvány rózsaszín, és az íze meglepően málnás. És talán mézes. De szerintünk egyben valahogy olyan grízes is. Nagyon nem ízlett nekünk.



Narancslikőrös-marcipános

35_narancsosbonbonetti.jpg 

A csomagolás fehér, a szaloncukron ott díszeleg a B, vagyis Bonbonettis szaloncukor (35). A csoki vastag, de ét, és ízlik is mindenkinek. Annyira szépen törik! A marcipán nem túl érdes, a narancslikőr átjárja az egészet, mesés illata van. A legkisebb pontszám a 6-os volt, szerettük.

 

Konzum!

36_konzum.jpg 

Ezüst háttéren arany minta – belül pedig egy rendes szaloncukor formájában egy rendes szaloncukor: konzum (36). Aki szereti, szereti, aki nem, nem – de ez konzumként teljesen rendben van. Talán picit lehetne... hmmm.. keményebb.. vagy ezt csak a tavalyról megmaradt szaloncukrok egykori felzabálásának emléke mondatja velem? Közepes pontszámokat kap.



Lottós angyal

37_lottoangyi.jpg 

Ezüst fülek, az arany alapon kék szárnyú, gyermekláncfűvel díszített hajkoronájú angyalkafej (37). Lassan kezdünk rettegni az összes angyalkától. Az illata diós, nagyon diós. Az íze pedig tisztára olyan, mint a Lottó csokié volt! Na jó, kevésbé diósnak jóval édesebbnek érezzük. De azért Lottó csoki. Közepes értékeket kap.



Pirosas angyal

38_barnaalap.jpg 

Nem csak a haja színe, de barnáspiros alap is, amin rajta szerepel (38). A fülek arany színűek. Meglepetésünkre ez a szaloncukor zselés, de nem áttetsző zselés. Egy picit citromos szerintünk. Elbizonytalanodunk – biztosan citromos? Ezért csak ketteseket kap.



A zöld falu – kakaóval

39_falus_rumkak.jpg 

A zöld csomagoláson egy hófödte csendes kis falucska látható, magyalkoszorúba foglalva (39). A szaloncukrunk „füleinek” szélét hasonló magyalágak díszítik. Már nem tudjuk, mit mondjunk erre. Az íze rumos-kakaós, de azt hiszem mind valamiféle sportszelet-érzésre vártunk, s ebben csalatkoztunk. Talán éppen emiatt pontozta le mindenki nagyon. Egyébként spar kimért szaloncukor.

 

Aranyangyal, a nagy kérdés

40_kerdeses.jpg 

Virágkoszorús angyalkafej, arany alapon, szárnyakkal és valamiféle furcsa körgallérral (40). Milyen ez vajon? Gesztenyés? Az biztos, hogy nagyon-nagyon édes és nagyon-nagyon tömör. Végül úgy ítéljük meg, hogy műdió íze van, és nagyon, de nagyon lepontozzuk a negyvenes versenyzőt.

 

Pink angyalos

41_pinkangyalos_mogy.jpg 

A füleken ezüst csillagok, a testen virágkoszorús kislányfejek, angyalkaszárnyakkal, mindez egy pinkes-lilás alapon (41). Nem tudjuk, milyen ízre számítsunk, már megint. Kibontva az illata mogyorós. Az íze szintén, de mindez szerintünk egy méltatlanul fura állagú krémben van benne, ami sokat levon az élményből. Mit nem adnék pár igazi mogyoródarabkáért benne! Közepesnek tartjuk ezt a negyvenegyest.

 

És a 42-es!

42_semmikuli.jpg 

Kék szárnyú angyalfejes a 42-es, piros fülekkel és arany alappal. Az íze... marcipános. Szerintünk semmi küli.


Zöld, banán!

43_bananos_habos.jpg 

A kislányforma angyalkafejes szaloncukor, zöld alappal és ezüst fülekkel egy rendes szaloncukrot rejt (43). Ami pedig fehér tölteléket. ÉS ez banános! Az illata is. Az íze habos-banános. Voltaképpen bejön nekünk (banánrajongók, előre!!!!!!)



Ezüstrózsás

44_feherrozsak.jpg  

A rózsás sorozat következő variációja az ezüst alap és fehér rózsácskák (44). Tipp, hogy milyen íze lesz? Lehet tudni az illatából is: rumosdiós. Na, ez is közel áll a lottó szelethez – de sajnos nem az. A rumot érezni, a diót szerintünk kevésbé. Mit nem adnék egy kis pörkölt diódarabkáért benne... De nincs. Középértékeket kapott.

 

Minimálkék

45_kek_kvs.jpg 

A füleken egy szolid ezüst csík, egyébként sötétkék az egész – eddig még biztosan jó (45). A csomagolás egy, a tetején barázdált étcsokiba foglalt, kávékrémes bonbont rejt. Ami nagyon kávés, nagyon édes és szerintünk nagyon finom. A legkisebb pontszám az 5-ös volt, az átlag 7!

 

Boros bonbon

46_borosbonbon.jpg 

Az aranyos papír és alatta a fehér papír egy bonbont rejt (46). Rosszat sejtünk – de csalódunk, pozitívan. Ez egy nagyon finom borkrémes bonbon. Szépen kiegyensúlyozott alkoholtartalommal. Kap egy nyolcast is!

 

Pozitív meglepi

47_marcipszilvas.jpg 

A csomagolás nagyon hasonlít az előzőre, de ha a 46-os arany papíros volt, akkor ez óarany (47). Étcsoki a bevonat, és a töltelék... majd eldobjuk az agyunkat: marcipános szilvás! Eddig a legfinomabb marcipán és a szilvát is lehet klasszul érezni. Szétvágva többféle színű. Nyolcasokat kap, sőt, egy kilencest is.

 

Nyamm

48_stuhmer_vilbarna.jpg 

Szóval ez egy Stühmer szaloncukor, tudjuk, mert rá van írva (48). Világosbarna a csomagolása, és tejcsokikrémes töltelék van benne. Picit rajongunk!

 

Piros Szerencsi

49_pirosszenrencsi.jpg 

Fehér papír, rajta csillogó piros, amin arannyal a cég logója (49). Szerencsi, klasszikus szaloncukor. Zselés, mégpedig citrusos. A zselé trendiségéről folytatott vitánk újra fellángol. Legyűr minket a retro és a nosztalgia, az étcsoki is viszi a prímet. Szóval 7 pont volt a legkisebb.

 

Szerencsi, marcipános

50_szerencsimarcipanos.jpg 

Mélyebb piros az alap, egyébként minden ugyanolyan, mint a zselésnél, csakhogy a következő Szerencsis szaloncukrunk (50) marcipános. Ezt viszont az eddigi marcipánok fényében kissé közepesnek tartjuk. Azért kapott hatost is.


Mármegint

51_szerencsi_erdeigyum.jpg 

Szóval itt ez a Szerencsi válogatás dobozból előkerült, világos zöld fülű, sötét zöld testű, magyalos indamintás szaloncukor (51). Ami megint nem szaloncukor, hanem egy bonbon. Mondjuk bonbonnak jó, az étcsokija finom, és a krémje... erdei gyümölcsös. Nem rossz, de azért ez mégiscsak egy kerek bonbon!


Tesó!

52_szerencsikonyakmeggy.jpg

Mármint az előző testvére a hasonló csomagolású, csak pirosban díszelgő Szerencsis bonbon (52). Na, ez kérem egy teljesen klasszikus konyak meggy. Nincs kommentár. Ezt az ízt nincs, aki nem ismeri sztm.


Szerencsi meglepi

53_szerencsizold.jpg

  

A zöldbe csomagolt (fehér cakkos papír, rajta zöld, rajta a szerencsi logó arannyal) szaloncukortól nem is tudom, milyen ízt vártunk (53). Talán valami mogyorósat. De helyette diós volt. Nem is akármilyen: épp, mint a diósbejgli tölteléke – legalábbis szerintünk. És mégsem volt túl édes, és a csokija is rendben volt. Ízlett! Kapott 8-ast is.



Még Szerencsibb meglepi

54_lilaszerencsi.jpg

 

A lila csomagolás (54) – rajta a Szerencsi logó – arra gondoltunk, hogy mondjuk... csillámpónis lesz. Vagy puncsos. De ehelyett narancsos marcipán volt. Klassz illattal és narancshéjdarabkákkal és icipicit durvábbra hagyott mandulaőrleménnyel, ami miatt mind nyomultunk, hogy ehessünk még. Most komolyan: volt, aki szerint jobb ez a Stühmerénél is. Kilences-hegyek!

 

Mákos Stühmer

55_stuhmer_makos.jpg

 

 

Azt kell, hogy mondjam, hogy mindenkit teljesen levett a lábáról ez a szaloncukor (55). A világoskék-szürke csomagolás mákot rejt, mégpedig kellően sokat, és kellően mákízűt. Ilyen,

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csox.blog.hu/api/trackback/id/tr437008569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2014.12.27. 14:47:36

Egészen meglepően megszakadt a poszt a végén...

he 2014.12.27. 14:55:00

@retek: Juj, ezt is levágta! Köszi, hogy szóltál. Próbálom orvosolni. Asszem, túl hosszú lett :D
süti beállítások módosítása