Telihold van, egy hatalmas felhőszakadás után. Ázott földszagú a levegő.
Mögötted egy megkopott piramis, amolyan közép-amerikai, nem túl nagy és elég romos: mindössze két szobából áll. A nagyobbikban egy Tepoztecatl nevű azték isten szobra állt egykor, akit egy pulque nevű alkoholos ital, a részegség és a termékenység „védőszentjének” tartottak. Eldöntöd: lemész a faluba és iszol az itteni erős pálinkákból, ha már Mexikóban jársz. De megcsúszol és szó szerint beleharapsz az ősi megszentelt földbe.
Mintha édeskés sárral lenne tele az egész szád, apró kemény darabkákkal benne, amikről inkább nem is szeretnéd tudni, micsodák, csak azon kapod magad, hogy rágod és nyeled, mintha az egész ősi mexikói, azték földet szó szerint a bensőddé akarnád tenni.
És kábé ilyen érzés beleharapni a Maria Tepozteca csokiba. Már első érintésre, első pillantásra is érezhető, hogy egészen más ennek a népnek a csokihoz való viszonya. A kifinomult vékonyka és díszes európai csokitáblák helyett egy robusztus, masszív csokidarabról van szó, legalább egy centi vastag, sokkal nehezebb, mint bármilyen más csoki, ami pl. itthon forgalomban van. Mint egy agyagtégla, ami még nem száradt ki rendesen. Durván kakaószaga van, nem finomkodóan, lágyan, hanem kifejezetten otrombán: csak semmi faxni, ez ottani, közép-amerikai kakaóbabból készült, és ha összehasonlítom bármelyik csokoládé kakaóbabillatával, amit eddig kóstoltam, az olyan, mint a szupermarketbeli gazdaságos szilvapálinkát a titokban előállított kertből összeszedett gyümölcsökből főzöttel összehasonlítani. Ráadásul tele van ez a csoki kakaóbabtörettel, amik ropognak és sercegnek és kb. olyan lesz tőül a csoki kívülről, mint a mi tört mogyoródarabkákkal dúsított csokijaink – igen ám, de ezek a kakaóbab darabkák sötétek és valahogy ugyanolyan olajosnak tűnnek, mint a mogyoró, csak keserűek.
(Tényleg: van nekünk, magyaroknak valami olyan növényünk, mint a mexikóiaknak az agave (ebből van a tequila meg a pulque) és a kakaóbab (ebből meg a csoki), ami ennyire jellegzetes magyar íznek fogható fel?)
Édesnek édes ez a csoki, de mit ne mondjak: nem vitték túlzásba a cukrot – igaz, nem annyira keserű, mint az „eredeti” csokoládé, kifejezetten élvezhető. De vagy a kevés cukortartalom vagy a brutális kakaótartalom miatt nem igazán tudnék betolni egy egész táblával belőle egy ültő helyemben.
Zsírpapír a belső csomagolása, kívülről egy lány látható a papírján, egy rövid leírással a csokoládé történetéről. A lány – gondolom – Maria Tepozteca akar lenni, akiről van is egy dal, s aki nyilván a Tepoztecatl tiszteletére emelt piramis alatt fekvő faluba való. Jegyzem meg, a csomagolásra rajzolt chiliből semmit sem érezni.
A gyártó egy Villa vainilla nevű süti- és csokoládémániás társaság, akik tavaly belefáradtak a blogírásba, sajnos.
María Tepozteca Chocolate Mexikói csoki
ajándék volt
