csox

Csokoládé - eszem és mesélek!

Alo Mars!

2010. augusztus 16. 02:48 - he

Nagyon édes. Émelyítően, de nem undorítóan. Nagyon ragadós. Nyúlósan, de nem fogragadósan. Puha – már amennyiben időben levesszük a polcról.

Meggyőződésem, hogy a Mars csokit a legkönnyebben úgy lehet élvezhetetlenné tenni, ha hagyjuk, hogy kiszáradjon: ilyenkor a csoki és a nugáthab szerintem szinte porózussá válik, és csak az általam amúgy is istenített karamellcsík tartja magát. (Khmm.. kötve hiszem,hogy ezért ette Mick Jagger a barátnője lábai közül a Marsot - szerintem ez csak legenda, mert akkoriban vezetették be a "pleasure you can't measure" szlogent). Ezért vagy szemét módon összenyomom a csokit, mielőtt megvenném (ha olvadósan-puhán sikerül, az jó jel), vagy egyszerűen csak a megérzéseimre hallgatok.

Leginkább padlógáz előtt és után szoktam ilyen csokit enni vagy éppen páradús, fejfájós, kegyetlenmeleg, mindenmindegy reggeleken. Annyi cukor van benne, hogy – engem legalábbis – nagyon hamar felpörget. Vagyis ezt ettem írásbeli nyelvvizsgán, érettségi írásbelin, szigorlatok és Nagy Megbeszélések után vagy közben, merthogy úgy használom, mint valami hipergyors elemtöltőt. Nem szoktam nyammogni, az ízén sem sokat tűnődöm már, csak a hatást várom: egyszerű, de nagyszerű (pont, mint ebben a reklámban). A Die Hard első részében biztosan, de mintha a többiben is Marsot ennének a terroristák – pedig éppen hogy a másnapos John McLane-nek lenne rá szüksége. És mintha valahol azt olvastam volna, hogy az amerikai katonák felszerelésében is van egy-egy szelet Mars.

Kipróbáltam már hidegen is, de nekem kifejezetten szobahőmérsékleten jön be. Ha nagyon meleg, a vékony tejcsokiréteg képes odatapadni a csomagoláshoz, olyankor nyalogatni kell vagy kirágni a papírból az egész csokit: ez sem rossz, csak nem éppen szalonképes, főleg, ha az ember nem tudja ellenőrizni utána, hogy mennyire kente szét az arcán a csokit. Állítólag van, aki kirántva eszi: palacsintatészta-szerűben mártják az előzőleg lefagyasztott Mars csokit és forró olajban kisütik.

Van gyártónak van egy olyan szlogenje, hogy „Föld – amit akkor ennél, ha a Marson lennél”, de ezt a csokit mégsem az égitestről, hanem a gyártó vezetékneve alapján hívják Marsnak. A marslakók helyett a cég a reklámkampányaiban leginkább focistákkal (és focistákért) kampányol, nos, inkább kevesebb, mint több sikerrel: sem az általuk támogatott tasmán, sem az angol válogatottnak nem megy valami fényesen – a skótok meg kifejezetten rühellték, hogy a csomagoláson az állt: szurkoljanak az angoloknak. Érdekes, hogy a legtöbb nagy cég mennyire rosszul tippeli meg, kik lettek/lesznek a következő Eb, vb vagy BL győztesei, nem?

Azt már többen kimutatták, hogy összefüggés van a Mars szelet ára és a font ára között – ilyen válságos gazdasági helyzetben megéri figyelni. És imádkozni. Meg turbózni magunkat egy kis édességgel. Főleg hétfőn!!!

 

 

Mars

 

42 g

120 Ft a Jerry Marketben

 

8 komment
Címkék: tej karamell nugát
villanyi-szekszardi-pannon-borok-online-rendeles

A bejegyzés trackback címe:

https://csox.blog.hu/api/trackback/id/tr512224698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.08.16. 11:49:41

Mars jó, kedvenc.
Az azért gusztustalan húzás volt, amikor jó tíz éve a "magyar igényekre" igazították a méretét, jó kis burkolt áremelés gyanánt...

balazsman 2010.08.16. 12:43:29

ha van csoki, amit utálok (alig akad ilyen) akkor az a Mars - éppen az undorító, fogra-ragadós karamelliszonyat miatt.
Ezen kívül azt sem szeretem, hogy a hatalmas multikonszern mindenhova benyomja a legjobb helyekre az ötösfogatát (mars, snick, milky, bounty, twix) kiszorítva az "igazi" finom csokikat (Sport-család, kisebb magyar gyártók termékei)

végezetül a Mars-konszern egyetlen jó pontja a Bounty Noir lehetne - már ha forgalmaznák tisztességes módón, széleskörűen, de a cég ebben sem akar kedvezni nekem, így végleg kiestek a pixisből

I want Chokito back!

he 2010.08.17. 00:08:37

@MickthePick: Nem, csak újrakezdés :)

on_off 2010.08.19. 14:01:03

Régen csak a Marsot tudtam megenni most meg csak a Snickers-t.. szintén inkább a hatásáért mint az ízéért. Mikor írtad, hogy az amerikai katonák felszerelésében is van egy-egy szelet mars, akkor arra gondoltam, hogy ez nem lenne túl logikus mert az energiatartalma ugyan tényleg elég magas, de ahhoz képest nagy a mérete és nem is tartható el elég sokáig. Ezeknek a csomagoknak az összetétele elég változó, s dsszertként önállóan kereskedelmi forgalomban lévő csoki, cukor stb. kerül bele, de a leggyakoribb a Hooah energia szelet ami ha csak a tömeg/kalória értékét nézzük elmarad a Mars mögött (Mars: 170Kcal/32g; Hooah: 280Kcal/65g) Azt sajnos nem találtam meg hogy melyik mekkora :)
Ami biztos hogy szinte mindegyik csomagban van csoki. Egyszer még évekkel ezelőtt volt "szerencsém" két csomag egynapi ellátmányos dobozt végigenni amiről akkor azt hittem hogy amerikai, de most, hogy utánanéztem gyanús hogy francia lehetett. Abban egy kb 4 pici bocicsoki méretű, nagyon tömény de elfogadható ízű lapka volt..

he 2010.08.20. 04:46:02

@on_off: Hűűű, köszi az infókat! A Hooah!-ra rákerestem, és biztos, hogy a Mars nem is lenne logikus döntés. De ez a Hooah jó cuccnak tűnik, kíváncsi lennék a csokis változatára. Szerettem volna hinni abban, hogy a franciák valami jófajta csokit adnak a katonáiknak - de ha csak elfogadható ízű :(
A magyar katonai felszerelésben is van csoki szerinted?
Ha te is hatásvadász vagy, akkor sztm egyszer próbáld ki a Starbrook Airlines csokikat, valami nagyon tömény, és finom is - sztm.

on_off 2010.08.20. 12:31:43

A francia azért tartalmaz érdekes dolgokat a főételek közt..
www.mreinfo.com/international/france/french-rcir.html
A magyarban nincs csoki csak két lap orbit rágó :)
süti beállítások módosítása