Poirot előrehajolt és rám nézett.

• Nézze, mademoiselle – mondta nagyon gyöngéden -, Poirot papa kéri ez kegyedtől. Az az öreg Poirot papa, aki sokat tud és sokat tapasztalt. Én nem akarom kegyedet csapdába csalni, mademoiselle. Bízzon bennem... és mondja meg: hol rejtőzik a citromos-mentás Balaton?

A menta- és csokirajongó belga nyilván a Balaton limitált kiadású citromos-mentás szeletére utalt, aminek napokon belül valamiféle nyereményjátéka is lesz (Blunt őrnagy szerint a csomagolásokat kell eltenni), arra, amiben a kakaós ostyaszeletek vannak, és elsőre csak a csoki édességét és a ropogást érezni, hogy aztán jöjjön a citrom, és legvégül, miután az egész falatot lenyeltem, a menta. Érdeklődtem egy kicsit, és mindenkitől csak azt hallom, amit a tapasztalataim is mutatnak: zseniális húzás volt ez az íz- kombináció. Április óta lehet kapni, nyár végére elvileg vége is lesz.

Monsieur Poirot – mondtam igen tagoltan – esküszöm, ünnepélyesen megesküszöm magának, hogy fogalmam sincs, hol van a citromos-mentás Balaton szelet, és se nem láttam, se nem kóstoltam, se a gyilkosság napján, se azóta. Fogalmam sincs arról se, hogy valóban hűsítő-e a mentás utóíze vagy sem.

Poirot egy-két percig hallgatagon farkasszemet nézett velem, aztán keményen az asztalra csapott a tenyerével.

Bien! Hát így állunk – mondta. Megkeményedett az arca. - Most Önökhöz fordulok, többiekhez, akik az asztal körül ülnek. Önök valamennyien kóstolták ezt az étcsokival leöntött, csokis ostyákból álló szeletet. Ha tudják, hol rejtőzik, mondják meg.

Hosszú csend következett.

Nagyon kérem, - mondta halkan Poirot – beszéljenek.

Újabb szünetet tartott, majd így szólt:

Összegezzük a dolgot... most, hogy már minden világos. Az a személy, akinek az öccse pénteken a Sparban járt, az a személy, akinek édességevési hajlamai vannak, akinek a bokaszalagszakadása miatt volt ideje és alkalma elmajszolni a csokit a teraszon a mentái mellett, és akinek csokifoltos lett az Agatha Cristie-regénye, az a személy... maga mademoiselle!