Pisztrángot tartalmaz pontosabban, zselé formájában. S bár a kókusz-hal párosításra találtam pár figyelemre méltó receptet, kókuszos-halas csokoládét még nem ettem – eddig.

A csomagoláson egy nagy pink halacska úszkál, már ettől valami egészen megdöbbentő és bizarr az egész. A második sokk az, amikor kibontjuk: a vékonyka szeletet valami furcsa, nagyon világos barna csokiréteg fedi: mintha a fehércsokiba egy leheletnyi piros-barna valamit kevertek volna, de kifejezetten olyan szín ez, mint a halak húsáé. Harmadik sokk: ahogy letörök egy darabot, a benti fehéres, seszínű réteg nyúlik, ráadásul a tábla felső részén a bevonat alatt egy rózsaszínű csík húzódik – éppen, mint amilyen a halaknál szokott lenni. És jön az utolsó előtti sokk: ahogy harapom, a nyúlós részeket apró szálacskák (a kókusz) egészítik ki – nem mintha szálkák lennének, de az egész csoki állaga a lágy, nyúlós-kocsonyás rész és a pici ropogósak miatt olyan érzésem támad, mintha tényleg halat ennék.

Jujj.

És most hadd ábrándítsak ki mindenkit: az egésznek semmi, de semmi halíze sincs. Kifejezetten halíze legalábbis. Remekbe szabott málnás-kókuszos ízű csoki ez, s ha a jól kifundált állagától eltekintünk, simán mondhatnánk is, hogy jól sikerült, nagyon kókuszos és kissé málnás csokit ettünk. Mégis van benne valami furcsa mellékíz, aminek akkor van esélye kibontakozni, ha hagyjuk, hogy a csoki íze a nyelvünk minden ízlelőbimbóját befedje – valahol hátul marad valami fura íz, jobb híján nevezzük picit halasak. Na de le merném fogadni, hogy az ijesztő csomagolás nélkül adnám oda valakinek, eszébe sem jutna, hogy halas csokit eszik.

Pedig tényleg van benne hal – az édes bevonattól és a málnás krémtől elválasztva, ha csak a nyúlós zselés-gumis részt kóstoljuk meg, az halízű. A csomagoláson felsorolt vöröshagyma, babérlevél, só, édeskömény, borsfélék ízének itt sincs nyoma.

Egyébként a málna és a kókusz kifejezetten klassz együtt – a csokiba kevert kókusz meglehetősen édes, a szárított málna savanykás édessége pedig jól illik ehhez.

Persze, a Bécs mellett született Schubert miatt fütyülöm most írás közben a Pisztráng ötöst – de a zavarosban néhányszor már halászó osztrák csokigyárban igazán megfordulhatott már volna valakinek a fejében, hogy ha éppen a halat emelik ki az összes összetevő közül, lehet, hogy lesz olyan, aki azért veszi meg, mert momentán halas csokira számít.

Málnás-kókuszos csokoládé kókuszos csokoládéval és halgumival

Zotter

1190 Ft a CsokiKorzóban

Egy biztos: az ananász különleges gyümölcs, a wikipédia szerint pl. az Esterházy család Kismartonban lévő kastélya melletti üvegházában 1830-ban 400 darabot szüretelt, vagyis megtettek mindent, hogy ehhez a lédús, zamatos gyönyörűséghez jussanak. (És itt egy elég vicces, meg egy komoly  videó arról, hogyan szüretelik, meg hogyan kell felvágni.)

És ha már bonbonokról írtam, lássunk egy olyan táblás csokit, ami voltaképpen bonbonokból áll, egy nagy, vastag csokialapon. Sőt, már-már aránytalanul vastag talpon, úgyhogy a javaslatom az, hogy fosszuk is meg a fogaink segítségével ettől a piedesztáltól a csokit. Aztán jön a lényeg: a vékony étcsokiba foglalt ananászkrém. Anno ettem olyan ananászfagyit, ami világos pasztellzöld volt, és ananásznak nevezték – fura volt, de én szerettem műízűen is. A csomagolás alapján ez a krém is csak ananász gyümölcsport tartalmaz, vagyis annyi köze van az igazi ananásznak a csoki krémjéhez, mint a kész sárga Tupperware-edénynek ehhez a gyümölcshöz (ananásszal színezik ugyanis). Itt viszont nem a szín (az a papír szerint kurkuma), hanem az íz marad meg. A krém először csak édes, aztán pedig tényleg ananászos ízű: nem lehengerlően, de meggyőzően. Kivételesen a vékony étcsokivázzal(igaziból a bonbonoknál ez csokoládéhüvelynek nevezik, de tényleg!) együtt javaslom bekapni, máskor az ilyen tölteléket egyszerűen kinyalogatom a csokiból, de ez a krém a csokival együtt szuper.

Ja, és hogy miért diéta? Mert állítólag az ananász remek zsírégető, még fogyasztó kapszulák is vannak, amikben ananász van por alakban. Az igazi ananász-diéta viszont nem ilyen, hanem olyan, amit Garfield mond: mindent ehetek, csak ananászt nem. Gondolom, sokan vannak még (velem együtt) kaviárdiétán.

Ananászkrémes Tibi csoki

170 Ft akcióban a Tescoban

Párizs, művészet, francia konyha. És hiába érzem, hogy valami köze kell legyen (legalább szellemiségében) az 1900-as századforduló párizsi világkiállításának a mi magyar Párizsi kockánkhoz, legalább olyan nehéz bizonyítani, mint pünkösd hétfőn Párizsi kockához jutni a boltban. Carlosnak jár a köszönet, hogy utóbbi sikerült, Retekblognak meg azért, hogy most ez kerül sorra :)

Ha minden igaz, a Párizsi Kocka a szerencsi csokigyár terméke volt egykoron, s ez az egyik Nagy Retro Csoki Magyarországon. Ma már – ugyanúgy, ahogy a kapucíner, meg a Boci – a Nestlé egyik cseh gyárában készül, és manapság „Boci Párizsi Kocka” néven fut. Szerencsére ez csak a nagy dobozon szerepel, maga a csomagolás olyan, mint egykor volt: aranyszínű, fekete betűkkel: Párizsi kocka, „Kakaós, kávés ízű, alkoholos krémmel töltött tejcsokoládé”. Gondolom, mivel vastag a töltelék, azért vastag a kocka alapja: legalább félcentis. Maga a kocka oldala 2,5 centis. Az enyémnek a tetején volt egy fura virág-szerű minta, amire eddig vagy nem figyeltem fel, vagy nem is ilyen volt eddig. A tejcsoki tejcsoki, nem vesztegetnék szót rá, ugyanis ami igazán fontos ebben a kis édességben, az a vastag, majdnem egy centis krém. Találtam a neten néhány olyan receptet, ami francia kocka néven fut, és elgondolkoztam: ugye van francia drazsénk, meg francia krémesünk, meg párizsi csúcsunk, meg... párizsink is, de az más tészta, akarom mondani hús.

Utánaolvastam a kávés-kakaós cukrászatban használatos krémeknek, de csak néhány utalást találtam arra, hogy létezik egy ún. párizsi krém is. Idemásolom a receptet: 1000 g cukor, 1000 g vaj, 400 g kakaópor, 700 ml nem növényi eredetű tejszín, 2 evőkanál kávé és 1 evőkanál rum – elvileg össze kell melegíteni mindent, majd hozzákeverni a vajat és hagyni kihűlni. A Csokoládé című könyvben is hasonló kávés krém receptet találtam, igaz, azt nem nevezik párizsinak. Meggyőződésem, hogy az alkohol az egyik legfontosabb összetevő a kakaópor mellett, és bevallom, a mai adag kapcsán kicsit csalódott is voltam: szerintem nem olyan nagyon alkoholos, mint régen volt (persze, akkor még nem volt zéró tolerancia az utakon). Jegyzem meg: a leírások alapján 184 napig őrzi meg a minőségét, érdemes a kockán megnézni a gyártási időt.

A retró jelleg mellett ráadásul számomra van valami plusz bája a Párizsi kockának: ez nem az ipari csokik és bevonók iránti nosztalgia része, annál sokkal törékenyebb és kifinomultabb. Mintha az úri szalonokból ragadt volna itt, mint egy apró kis ajándék a kisasszonyoknak, egy pici bonbonremekmű a mama retiküljéből... már csak Hyppolit kéne, hogy előugorjon: Parancsol egy falatnyi kis édességet, nagyságos asszonyom?

Ami az előnye ennek az édességnek, az a hátránya is: a pici, elegáns aranykockát nagyon könnyű csak úgy bekapni, vagy elmajszolni, ezért a magam részéről nem veszek soha kettőnél többet egyszerre, hiába helyezik el a pultok és a pénztárgépek közelébe.

PÁRIZSI KÁVÉS KOCKA

Kakaós, kávés ízű alkoholos krémmel töltött tejcsokoládé

12,6 g

33 Ft a kisboltban

Medicina. Népegészségügyi típusát tekintve olyan betegségek elleni szer, melyek az egész társadalom mételyei. Például mint az alkoholizmus. Vagy a depresszió.

Ellenszer pedig van, sőt nem is szer, hanem ellenméreg!

A csokoládéba burkolt alkohol. De nem úgy, hogy kifolyik az alkohol, és fejbe is vág, annál sokkal finomabban – ez pedig a Medicina cuvée 2007 praliné.

A kis gombócok talpa kockás, a teteje majdnem gömb, rajta valami ismeretlen vörös porral, ami valószínűleg a vörösbort próbálja érzékeltetni, de hiába nyalogattam le a praliné tetejéről, nem tudtam megállapítani, hogy a pici színfolton kívül mi is ez. Aztán beleharaptam. Az első meglepetés az volt, hogy nem folyik benne semmi: halvány piszkosrózsaszínű tejszínes krém rejlik benne. A tejszínes - fehércsokis krémbe pedig egy díjnyertes bort kevertek. Elsőre csak az édes, lágy krémet érezni, aztán mintha megcsillanna a bor is, de csak lágyan, fokozatosan bomlik ki az íze. És csak a legvégén, mikor már lenyeltük, lehet érzeni az alkoholtartalmát és az ízét, hogy valójában ez egy nagy korty bor volt: komolyan olyan, mintha egy szelet étcsoki után ittunk volna egy kortyot. Hülyeség biztosan, de olyan kicsit ez a krém, mintha valami gyümölcs vagy bogyó lett volna benne, mint mikor az áfonyás joghurtban tudjuk, hogy ott az áfonya nyoma. Valami remek!

A bor egyébként a szekszárdi Fritz borászaté: Medicina cuvée 2007 van benne, azaz ötféle bor házasítása. Brüsszelben a Monde Selection 2010-es versenyén és a Challenge International du Vin borversenyen Bordeaux 2010 megmérettetésen kapott aranyérmet. És ha már a borokat házasítják, akkor a csoki és a bor párosulásából igazi szerelemgyerek születik, igaz, a csokit nem ők készítik, hanem egy németországi kézműves csokoládé-készítő, de micsoda remek ötlet ez! Hát le a kalappal!

És ugye így lehet alkoholt inni (nem is akármilyet!) meg csokit enni, és biztosan jobban is leszünk ettől a legális drog-kombinációtól anélkül, hogy hazafelé részegen és beállva autókat törnénk össze: javasolni kéne mondjuk a társadalombiztosítónak, hogy dotálja az ilyen bonbonok forgalmazását. Talán akkor több csukott szemmel bonbont ízlelgető embert lehetne látni (bocs, mint tudjuk, elfogult vagyok a jó csokival szemben).

A forrásom és praliné-szállítóm információi szerint egyébként másfél hónap múlva már a kapható lesz a Medicina cuvée 2007 praliné, addigra készül el a csomagolóanyag és a doboz.

Ó!

És még valami.

Tudom, hogy egy Németországban kézzel készített, olyan bort tartalmazó bonbon, aminek palackja 12 000 Forintba kerül és egy föld alatti borszentélyben szolgálják fel, az az édességek között olyan, mint egy Maserati Coupe/Spyder a többi autó között. És örülök, hogy ilyesmiket kóstolhatok.

Ennek ellenére nem szeretném, ha a blogom olyan lenne, mint egy menő autókereskedés kirakata, amikor az ember még egy próbaútra sem mer elmenni a csokival, mert rámenne a gatyája és a háza is, ha megkarcolná a karosszériát.

Mint a legtöbb földi halandó, én sem mindennap eszem csokoládét és nem mindennap költök sokat csokira vagy kapok különlegességeket. Szóval nem mondok le a szupercsokikról, de lesz itt még olcsó és mindenhol kapható csoki is (merthogy azok között is van egy csomó jó). Azt gondolom – és azért nem pontozom pl. a csokikat – hogy az édesség, és főleg egy-egy csoki értékelése személyes, emlékekhez meg eseményekhez meg hangulatokhoz kötődik, és teljesen természetes, ha valakinek kedvence egy olyan, ami nekem nem, vagy fordítva.

Gasztroblogger-szöveggel élve: lesz itt még lazac (ez éppen az volt), de lesz itt Big Mac is. Le Bic Mac. :)

Telihold van, egy hatalmas felhőszakadás után. Ázott földszagú a levegő.

Mögötted egy megkopott piramis, amolyan közép-amerikai, nem túl nagy és elég romos: mindössze két szobából áll. A nagyobbikban egy Tepoztecatl nevű azték isten szobra állt egykor, akit egy pulque nevű alkoholos ital, a részegség és a termékenység „védőszentjének” tartottak. Eldöntöd: lemész a faluba és iszol az itteni erős pálinkákból, ha már Mexikóban jársz. De megcsúszol és szó szerint beleharapsz az ősi megszentelt földbe.

Mintha édeskés sárral lenne tele az egész szád, apró kemény darabkákkal benne, amikről inkább nem is szeretnéd tudni, micsodák, csak azon kapod magad, hogy rágod és nyeled, mintha az egész ősi mexikói, azték földet szó szerint a bensőddé akarnád tenni.

És kábé ilyen érzés beleharapni a Maria Tepozteca csokiba. Már első érintésre, első pillantásra is érezhető, hogy egészen más ennek a népnek a csokihoz való viszonya. A kifinomult vékonyka és díszes európai csokitáblák helyett egy robusztus, masszív csokidarabról van szó, legalább egy centi vastag, sokkal nehezebb, mint bármilyen más csoki, ami pl. itthon forgalomban van. Mint egy agyagtégla, ami még nem száradt ki rendesen. Durván kakaószaga van, nem finomkodóan, lágyan, hanem kifejezetten otrombán: csak semmi faxni, ez ottani, közép-amerikai kakaóbabból készült, és ha összehasonlítom bármelyik csokoládé kakaóbabillatával, amit eddig kóstoltam, az olyan, mint a szupermarketbeli gazdaságos szilvapálinkát a titokban előállított kertből összeszedett gyümölcsökből főzöttel összehasonlítani. Ráadásul tele van ez a csoki kakaóbabtörettel, amik ropognak és sercegnek és kb. olyan lesz tőül a csoki kívülről, mint a mi tört mogyoródarabkákkal dúsított csokijaink – igen ám, de ezek a kakaóbab darabkák sötétek és valahogy ugyanolyan olajosnak tűnnek, mint a mogyoró, csak keserűek.

(Tényleg: van nekünk, magyaroknak valami olyan növényünk, mint a mexikóiaknak az agave (ebből van a tequila meg a pulque) és a kakaóbab (ebből meg a csoki), ami ennyire jellegzetes magyar íznek fogható fel?)

Édesnek édes ez a csoki, de mit ne mondjak: nem vitték túlzásba a cukrot – igaz, nem annyira keserű, mint az „eredeti” csokoládé, kifejezetten élvezhető. De vagy a kevés cukortartalom vagy a brutális kakaótartalom miatt nem igazán tudnék betolni egy egész táblával belőle egy ültő helyemben.

Zsírpapír a belső csomagolása, kívülről egy lány látható a papírján, egy rövid leírással a csokoládé történetéről. A lány – gondolom – Maria Tepozteca akar lenni, akiről van is egy dal, s aki nyilván a Tepoztecatl tiszteletére emelt piramis alatt fekvő faluba való. Jegyzem meg, a csomagolásra rajzolt chiliből semmit sem érezni.

A gyártó egy Villa vainilla nevű süti- és csokoládémániás társaság, akik tavaly belefáradtak a blogírásba, sajnos.

María Tepozteca

Chocolate

Mexikói csoki
ajándék volt