Ezek a fogorvosok mókás emberek – legalábbis ezt feltételezi a Materialise Dental cég, ami minőségi étcsokiból készült fogsorlenyomatot készíttetett reklámtárgynak. Hogy a dolgot megkoronázzuk: mivel korábban már volt szó fogimplantátum alakú gumicukorról, most a fogínybe már beültetett implantátumokat lehet megszemlélni a csokilenyomaton.

Attilának (ismételten) legyen hála azért, hogy kimondhattam ilyesmiket: Vágjak neked egy szemfogat? A fogsor egy fehércsokiból készült „lapon” volt, ízlésesen egy áttetsző dobozkába csomagolva. (Vajon ha ettől a cégtől rendelnénk meg a kivehető fogsorunkat, akkor azt is ilyen klasszikusan letisztult és átlátszó dobozkába csomagolnák?) Az alapanyagul szolgáló csoki nagy kakaótartalmú volt, biztos is vagyok abban, hogy nem ártott a fogainknak. Azt hiszem, ha fehércsokiból készült volna, sokkal inkább kirázott volna a hideg – valahogy olyan valószerűtlen volt fekete fogakat enni (akinek lenne erre bármilyen vudus megjegyzése, azt most megkérem: mellőzze!).

Talán tudták a megrendelők, talán nem (egyébként a csokikészítő belga cég csak egy-két képet tett fel a reklámcélra rendelt csokijaikról, köztük egy csokiszoborról, az implantátumos fogsort nem mutogatták), de a csokiból készített, étkezéshez részben köthető tárgyak egy külön művészeti irányzathoz kötődnek. Ez az eat-art. A futuristákhoz közel álló művészeti ág azt akarja megmutatni, milyen nagy fontosságot tulajdonítunk olyasmiknek, amiknek nem kéne. Kezdetben, a hatvanas évek elején még csak annyiból állt tevékenységük, hogy ételeket és ételmaradékokat szedtek és rendeztek össze csendéletté, később szerintem külön felvevőpiacként számítottak rájuk a csokoládékereskedők: több önarckép is született csokiból. Találtam egy leírást egy csaknem tíz évvel ezelőtt rendezett harvardi kiállításról, ami kapcsán a kurátor leszögezi, hogy senki ne botránkozzon meg, ha a kiállítás anyagain harapásnyomokat találnak. Ehhez a művészeti irányzathoz kötődik egy, idén szeptemberben kezdődött per is: a szobrászművész megkért egy hölgyet, hogy rágjon rágógumit és ragassza fel szépen utána egy felületre – ami maga az alkotás. A hölgy – gondolom, mikor megtudta, mindez mennyit ér – beperelte a szobrászt, mondván, hogy ő harapott, úgy, ahogy ő akart, és ennélfogva ő a szobor alkotója. A német bíróság harapáslenyomat-azonosítással kezdte az eljárást.

És ennek kapcsán így, utólag eszembe jut: vajon pontosan kinek a fogait és beépített fogimplantátumait ettük meg?