A Raffaello egyébként elég offtopic itt, hiszen a 90-es években épphogy az volt a szlogenje, hogy nincs benne csoki. Aztán az, hogy milyen könnyű (értsd: nem leszel tőle kövér, ami persze nem igaz). Aztán olyasmi, hogy „többet mond minden szónál”. Namost. A csoki vágykeltő hatásairól már írtam, s hadd idézzem kedvenc Pease-könyvem egyik férfiaknak szóló passzusát: „Évezredeken át a férfiak látták el élelemmel a nőket, tanulj meg tehát főzni – ezzel stimulálod a nők agyának ősi rekeszeit.” Megjegyzem, ezzel nem értek egyet, mert elvileg anno míg a férfiak vadásztak, addig a nők bogyókat meg gyümölcsöket gyűjtögettek – ami azért jóval biztosabb és kevésbé veszélyes, mint a mamutokat hajkurászni. És véleményem szerint csokival is csak elodázni lehet egy kapcsolatban olyan balhékat, amik pl a nem-odafigyelés állandósulása miatt bukhatnak ki. Persze, ez az én véleményem.
No de lássuk magát a Raffaellot.
Kívülről szárított kókuszreszelékdarabkák, mégpedig egy olyan vékony, roppanós ostyán, amit sajnos házi körülmények között lehetetlen reprodukálni, benne nagyon édes (de tényleg émelyítően édes) krémmel, aminek a közepén egy klassz szem mandula ül. A mandula nagyon jó, hogy ott van, és az ostya is klassz, és főleg ezek miatt mindig azon kísérletezgetek, hogy hogy lehet úgy leharapni a kókusszal szórt ostya tetejét, hogy
a, ne sértsem meg a krém felületét és félgömbnyi fényes krém látszódjon
b, éppen eltaláljam a mandula felét,
extrém esetben c, néha megkísérem az egész golyóbist betenni egyben a számba, és próbálom ott összeroppantani, mint egy kígyó. (Utóbbi nehéz ügy, nekem nagyon pici a szám.).
A Raffaello finom, és talán éppen ezért van is egy csomó recept, amikkel utánozni lehet. Pl.: ez vagy ez. Szerintem, mivel az ostyát fontosnak érzem, egy házi Raffaellóba, simán lehetne pici ostyadarabkákat szúrkodni – igaz, hogy egy nagyon ostyarúdra állítva a házilag készült golyó olyan lenne, mint egy nyalóka, de hát miért ne? Érdekes egyébként, hogy melyik gyári édességet próbáljuk „lemásolni” receptekkel: a Raffaello mellett pl. olvastam már házi bounty szeletről és van egy csomó sportszelet -recept is. Ha gyártó lennék, hízna a májam, ha annyira bevett lenne a márkám, hogy a nevet belevéve próbálkozna a nép házilag lekoppintani. És... csökkenteném az árat, mert valszeg nincs pénzük mindennap megvenni.
A kókusz, a krém, a csomagolás mind fehér, s hozzá a reklámok zenéje olyannyira negédes és sznob (mint ez), hogy találtam néhány olyan válaszvideót, amiben ezt ellensúlyozzák (mint ez vagy ez a zenében és színben harmonizáló doktor House-os változat).
Ha már fehérnél és mennyországnál tartunk, akkor inkább ezt a reklámot ajánlanám (Roberto Rodrigez rendezésében), amiben a „fehér ruhás férfi” név alatt egy öregedő, de még mindig igazán John Malkovichos John Malkovich látható a másik korosodó pasi mellett. A mennybeli szőke, fehérruhás csajok meg a Raffaellós reklámok forgatási szünetében ugrottak be, miután pár golyót már bekaptak.
Ó, és hát magáról Raffaellóról meg annyit, hogy sokak szerint azért hunyt el 37 évesen, pont a születésnapján (április 6.), mert olyannyira kicsapongó életet élt, hogy elkapott valami nemi betegséget. De szerintem ettől meg nem biztos, hogy élvhajhász volt. Inkább peches.
Raffaello
150 g
609 Ft a LIDLben