„E tanulmány tárgya azoknak a titokzatos következményeknek és beteges gyönyöröknek az elemzése, melyeket a kábítószerek okoznak, azoké a kikerülhetetlen bűnhődéseké, melyek tartós igénybevételükből származnak, és végül azé az önmagában való erkölcstelenségé, amelyet egy hamis eszménykép követése jelent.” - ezt írta Baudelaire Mesterséges mennyországok című művében. Írhatta volna a csokoládéról is, igazán.
Ópium.Mákony. Képzelgések. De Quincey és Baudelaire inkább leragadtak ezeknél. És nem kell aggódni, mert mindez csak a zöld mákgubók levéhez köthető, sem a virágjához (amiből fantasztikus szörpöt gyártanak a fifikás franciák, amit pezsgőhöz adagolva szintén egy mesterséges mennyországba vezető lajtorjafokot kapunk), sem a terméséhez nincs köze.
Azzal a szóval, hogy „mákgubó” a középiskolában ki lehetett volna üldözni a világból, merthogy rajzórán mást sem kellett rajzolni, mint mákgubót szétvágva, egyben, oldalról, felülről, alulról. Unalmas volt.
Mulatságos volt viszont anno mákos tésztát enni, főleg akkor, ha utána az embert egyenesen az iskolafogorvoshoz vitték. Meg jól néznek ki utána a rágók, amik klasszul összeszednek minden apró mákszemet az egyébként meglepően göcsörtös és meglepő helyeken meglepően piciny lyukakat tartalmazó fogsoromból – na ez az egyetlen hátulütője minden mákos sütinek, igazából mákos fagyinak és a mákos tésztának is. Bajszos-szakállas ember ne egyen nyilvánosan lekváros fánkot – vélte az apám is, úgyhogy személy szerint nem javaslom, hogy bárki egy igazi fogpaszta-mosolyt megeresszen ezután a csoki után.
Merthogy ez igazi mákos csoki, nem csak elvétve, díszül, hanem úgy igazából mákos. Töményen. Ahogy kicsomagolod, a vastag fehércsokitól nem látszik, belül már ott sorakoznak az apró kis fekete-szürke mákszemek.
Sok-sok darált mák, némi darált mandula (éppen annyival kevesebb, hogy ne legyen túl kesernyés a máktól, de az ízét szinte nem is érezni), egy kevés tejszín – kb. ennyi a töltelék, mindez vastagon bevonva krémes fehércsokoládéval. És valójában, ami igazán édes az egészben, az a bevonat, a nem túl szép fehér csoki. A belbecs viszont kesernyés, nagyon intenzíven mákos, és ahogy az ember, harapdálja a tölteléket, egyre-másra roppantja össze a mákszemeket. Remek, remek, remek. Olyan egyszerűnek tűnik, és olyan nagyon más, mint egy „megszokott” csoki. Mivel elég drága, vagy extravagánsnak ajánlom megvenni a nagy kiszerelésű csokit, vagy magánfogyasztásra próbaként a kicsi táblát.
Olyan klassz, hogy regénylapra kívánkozik. Lásd kábítószer és irodalom. És tudom, hogyan enné ezt a csokit az isteni Lord Byron. Mert az biztos, hogy imádná. Csak csöpögtetne rá néhány fekete, ópiumot tartalmazó cseppet (Black Drug) is.
Fehér csokoládé mákos ganache-töltelékkel Coppeneur
18 g
ajándék :)
