csox

Csokoládé - eszem és mesélek!

Szaloncukor 23+1

2010. december 15. 13:07 - he

 Összejöttünk, hogy az idei szaloncukor-kínálat egy részét teszteljük: összesen huszonháromfélét kóstoltunk végig, aztán egy asztal alatt megbújó csomagból előkerült a huszonnegyedik. Jobban bírtuk, mint hittem volna.

 

Próbáltunk lehetőleg kimért szaloncukrot venni, hiszen – különösen egy teszteléshez – csak ízelítőt akartunk megvenni. Aztán persze két dobozos kiszerelésű is befigyelt, bár azt hiszem, azoknál nagyjából biztosra mentünk. Próbáltam kifejezetten nem olyanokat összeszedni, amik a tavalyi tesztben szerepeltek. Annyi bizonyos, hogy a tavalyi kérdés – vagyis hogy a szaloncukorpapírba csomagolt bonbon igazi szaloncukor-e – a mai napig áll. Érdekes, hogy a csomagolásokat tekintve idén az angyalkásak szerepeltek le, bár van kivétel is. A teszten a kókuszfan Dominika, a meggy-imádó Zsófi és a fotókat is elkövető univerzális Zsófiusz vettek részt rajtam kívül – a leírásokat Carlos szakértő megjegyzéseivel egészítettem ki.

Úgy kezdtük, hogy pontoztunk, amit a magam részéről nagyon megbántam (az íz intim dolog szerintem), ezért csak a többiek pontszámait jelenítem meg.

Lássuk!

 

Stühmer étcsokis trüffeles

Retro, szépséges csomagolás, szép Stühmer felirattal magán a szaloncukron. Nagyon hasonlít a Stühmer trüffelkrémmel töltött csokira, csak a csokiréteg jóval vastagabb. Zsófi szerint lehetne rumosabb – abban mind egyetértettünk, hogy guszta és a csokija is nagyon jó. (Domi: 7 pont, Zsófi 9 pont, Zsófiusz 9 pont)

4990 Ft/kg

 

Szamos

Sima bevonat, ami szép annak ellenére, hogy elvált a töltelék a csokitól, már most. Domi szerint a leginkább a tortabevonóra emlékezteti a csoki, Carlos szerint jó magas kakaótartalma. Marcipánosra emlékeztető sima krém. (Domi: 5 pont, Zsófi 5, Zsófiusz 4 pont)

4990 Ft/kg a Csokikorzóban

 

Tojáslikőrös szaloncukor (Bakos marcipán)

Rácsozott a teteje, egyértelműen tojáslikőrös de abban egyetértettünk, hogy mindannyiunk szerint van egy markáns vajas mellékíze, ami egyikünket az olvadt viaszra, másikunkat egy mosogatószerre emlékeztette (annak ellenére, hogy elvileg még nem kóstoltunk ilyesmit). A tejcsokija viszont nagyon finom. (Zsófi: 4, Domi: 4pont, Zsófiusz 6 pont)

4990 Ft/kg a Csokikorzóban

 

Stühmer tejcsokis trüffelkrémes

A vajkaramellás csokira emlékeztet, csak kicsiben, Domi szerint nagyon finom a csokija. (Zsófi: 9, Domi 9, Zsófiusz 8)

4990 Ft/kg a Csokikorzóban

 

Diabetikus Prémium marcipán (Bakos)

Sok volt az előítéletünk, de ehhez képest is vegyes a kép: az összhatás elsőre meglepően finom, az utóíz viszont szerintünk kesernyés, illetve szerintem olyan, mintha krumplicukrot ettem volna. (Zsófi 7, Zsófiusz 4, Domi 4)

5990 Ft/kg a Csokikorzóban

 

Csokikorzó noname

Csomagolt bonbon jellege van, makk alakú kívülről. Tömör gyönyör mindőnk szerint, a csokibevonat alatti krém tetején egy rétegnyi pirított mogyorócsík van. (Domi 6, Zsófi 7, Zsófiusz 7)

3990 Ft/kg a Csokikorzóban

 




Marcipános Milka

Az illata is szuper, marcipánmassza van benne. Szerintem sokan ismerik, no comment.(Zsófi: 8, Zsófiusz 7, Domi 9)

1590 Ft/ csomag az Intersparban

 

Stühmer Gertrúd

Békebeli íz, narancsos-csoki picike narancshéjdarabkákkal. Szerintem a legkifinomultabb krém, amit valaha szaloncukorban kóstoltam.

(Domi 10, Zsófi, 10, Zsófiusz 9)

4990 Ft/kg a Csokikorzóban

 

Whiskeys

Sima ezüst színű csomagolásban árulják, kimérve. A sztaniol azonban egy nagy méretű dianás-cukor szerkezetű édességet rejt, vagyis egy vékony cukorkapszulán kevés csoki van, belül pedig alkohol: whiskey. Vagyis szerintünk valami olyasmi, mint a whiskey. A csoki szerintünk nem túl finom, és Zsófiusz szerint van egy nagyon furcsa, a torkot megszálló mellékíze. Nem rajongtunk az ízéért, de sztm az ötlet izgi. (Zsófi:1, Domi 2, Zsófiusz eredetileg 1 pontot adott, aztán leminősítette nullára)

1490 Ft/kg

 

Írkrémes

Civilben bonbon. A csokija Zsófiuszt egy olcsó Mikuláscsokira emlékezteti, de az egyik legszebben szeletelhető szaloncukrunk volt: pici fehér töltelék a szabályos szaloncukortestben. A krém viszont szerintünk vajas (vajon igazi írből készül?). (Zsófi: 1, Domi: 1, Zsófiusz:2)

960 Ft/ kg, kimérve kapható a Jerry Marketben

 

Noname piros egész alakos szárnyaló angyalos

Civilben bonbon. A belseje egészen nagy és pozitív meglepetésünkre olyan, mint a vadászcsoki, csak talán kisebb alkoholtartalommal és kesernyésebben. (Zsófi 8, Zsófiusz 9, Domi 7)

960 Ft/kg a Tom Marketben

 

Noname 2 zöld csomagolású szárnyaló angyalos

Civilben bonbon. Tejcsokis bevonat, kifejezetten diós íz, aztán úgy döntünk: inkább dejós (diópótló), mint dió. Talán a lottószelethez tudnám hasonlítani. (Zsófi: 5, Domi 5, Zsófiusz 5)

960 Ft/kg a Tom Marketben

 

Konzum

Szép emlékek (sokak kedvence a rózsaszínű belsejű volt), de ezt már nem kell széttörni, mert lágy krém van benne. Vajon ez nem az, amire emlékszünk vagy csak akkoriban ettünk túl régi szaloncukrokat? Az ízét próbáltuk belőni, aztán megtaláltuk a szakkifejezést: amit ettünk, annak éppen trópusi íze volt. A csokija finom (Zsófi 6, Zsófiusz 6, Domi 5)

699 Ft/400 gramm

 

Banános (Mester Sweet Kft., Kecskemét)

Az illata éppen olyan, mint a spárban kapható habos-banánízű édességnek, de valójában szerintünk habosított vajkrém, némi banános ízesítéssel. Pedig hiszünk a banánban! (Domi 1,16 pont, Zsófi 2, Zsófiusz 2)

990 Ft/kg egy utcai árusnál

 

Túrós (Mester Sweet Kft., Kecskemét)

Étcsoki bevonata van, ami nagyon jónak ígérkezett. A töltelék cukortartalma viszont sajnos kivált a bevonat oldalára abban, amit kóstoltunk. A csalódás viszont az volt, hogy a túrós krém szerintünk kifejezetten margarinos ízű volt. Savanykás, ami szerintem érdekes kontraszt. (Zsófiusz 5, Zsófi 2, Domi 4)

990 Ft/kg egy utcai árusnál

 

Almás-fahéjas (Mester Sweet Kft., Kecskemét)

Almaitalpor illata van, Zsófi szerint műanyagos almaíze. Miután a csoki és az almaíz eltűnt, markáns fahéjíz marad az ember szájában, ami szerintem remek - Zsófiusz szerint viszont nem fahéjas. (Zsófi 5, Domi 7, Zsófiusz 6)

990 Ft/kg egy utcai árusnál

 

Tibi mazsolás-túrós

Tejcsokival van bevonva. Nincs olyan mellbevágó illata, mint a kecskemétinek, viszont finom. És ahogy a dobozon, hát tényleg van benne mazsola. Picit citromos, a legjobban egy igazi édes, csokival leöntött túrós palacsintára hasonlít az íze, csak a tészta nélkül. Remek. Egy kicsit hasonlít a túrós Tibire, amit mostanában nem látok sajnos. (Zsófi 7, Zsófiusz 8, Domi 8)

1290 Ft egy dobozzal az Intersparban, 400 gramm

 

Mákos (Mester Sweet Kft., Kecskemét)

Carlos szerint nem tipikusan szaloncukor, meglepő, mert nem ezt várod, amikor beleharapsz, és aztán rájössz, hogy nagyon finom. Zsófi és Domi szerint a mákostésztán megszokott mák-porcukor keverék ízére emlékeztet. Zsófiusz és szerintem még egy kis mák nem ártott volna. De meg kell hagyni, szerintem remek, főleg, hogy egy kicsit citromos is – engem a mákosrétes szélén összetömörült töltelékre emlékeztet. (Zsófi: 8. Zsófiusz: 4, Domi 7)

990 Ft/kg egy utcai árusnál

 

Vajkaramellás (Bonbonetti)

Szeretjük mind nagyon, krémesebb, mint amire számítottunk. No more comment. (Domi 7, Zsófi 8, Zsófiusz 7)

600/ 400gramm

 

Kókuszos (Bonbonetti)

Bounty csoki miniben. Zsófiusz szerint tejporízű, kicsit kevésbé kókuszos, mint az eredeti Bounty csoki. (Domi 8, de ő kókuszfan, Zsófi 5, Zsófiusz 4)

600 Ft/400 gramm

 

Zselés (Bonbonetti)

Igazi retroszaloncukor, ugyanakkor valljuk be: ha kimondom: szaloncukor, akkor legtöbbünknek a zselés jut eszébe. Domi szerint a csoki nem olyan jó. A zselé viszont sztm igen. (Domi 6 pontot ad, úgy, hogy nem is szereti a zselét, Zsófi 7, Zsófiusz 7)

600 Ft/ 400 gramm

 

Gumicukros (Mester Sweet Kft., Kecskemét)

A piros papír bevonat nélküli, kívül csillogó nagy darab gumicukrot rejt. Ha szétvágjuk, a vágott felület nem fényes, hanem matt. Domi szerint az ablakszigetelős kaucsukra emlékeztet ez, a többi gumicukorhoz képest gigantikus gumitömb – nekem az illata a szépemlékű gumicumi illatát idézi. Egészen megdöbbentő élmény, a még azt is kipróbáltuk, hogy a földről visszapattan-e – de nem. (Nulla pont mindenkitől.)

990 Ft/kg egy utcai árusnál

 

Rumos-kakaós (Zemplén csoki)

Már az illat miatt érdemes megvenni. Nem túl szép, de egyedi a csomagolása, ráadásul gesztenyés ízű sportcsoki íze van. Domi szerint picit mű, és Zsófiusz szerint hiányzik egy meggy a közepéből, mert azzal lenne tökéletes.

377 Ft 400 gramm Spár

32 komment
villanyi-szekszardi-pannon-borok-online-rendeles

A bejegyzés trackback címe:

https://csox.blog.hu/api/trackback/id/tr82517394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Melchi Zadok 2010.12.15. 14:33:21

jó lett volna ha a végére tesztek valami összefoglaló értékelést, mert így átláthatatlan, és az összesítés hiánya pont az egész teszt lényegét veszi el.

rumos kakaós zemplén csoki pontszámai???

Barman's Choice · http://scotchwhiskyblog.wordpress.com 2010.12.15. 15:01:15

remek kis teszt,gratula:)
a whiskeys miatt én szégyenlem magam...mégha nyilvánvalóan sok köze nem is lehetett a whiskyhez a tölteléknek:))

newnt55 2010.12.15. 15:24:51

kolbászos?
sajtos-sonkás?
disznósajtos?

Az átlag magyar úgyis a szart veszi. Olcsó legyen mindegy ha fos, jó azt is lezabálni 27-től.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2010.12.15. 15:27:40

Szopogatós Konzum rulz.
Mutter vett valahol fél kilót. Most szárítom.

Fue · http://www.english-hungarian.com 2010.12.15. 15:43:58

Sima, csokitlan, száraz konzumot tud valaki? Hol lehet, ha lehet még kapni?

lord_soth 2010.12.15. 15:53:10

Sárga papíros vajkaramellásat hol lehet kapni?

hegyilany 2010.12.15. 15:56:30

Többségének semmi köze az eredeti fondantkrémes szaloncukorhoz... A bonbon meg nem szaloncukor.

Friedmann Juci 2010.12.15. 16:53:20

évek óta a csomagolás alapján veszem a szaloncukrot, mert ragaszkodom a gyerekkorom pici zöld fenyőkkel diszített aranyba csomagolt selyempapíros szaloncukrához, és ehhez a kinézethez a szamos áll a legközelebb. az már csak mázli, hogy szeretem a marcipánt.
a többi pedig lehet, hogy finom, de az ocsmány csomagolás miatt nem adok érte pénzt.

Werus 2010.12.15. 17:14:34

Az én top szaloncukraim, amik idén is biztos lesznek:
marcipános Milka (best forever)
vajkaramellás
zselés

DominoFX 2010.12.15. 18:05:01

Végül is mi volt a célja ennek a tesztnek?

Ha venni akarnék a jó pontszámot elért "Noname piros egész alakos szárnyaló angyalos" szaloncukorból, akkor bajban lennék, hogy hol keressem.
Se egy fénykép nincs a külsejéről, de még azt sem írtátok, hogy hol vettétek.

Még a pontszám is lemaradt egy helyen.

2010.12.15. 18:14:20

Én a cappuccinósat szeretem. De egyébként szeretem ha többféle van, akkor hangulatom szerint eszegetek ilyet is-olyat is...

he 2010.12.15. 18:18:39

@DominoFX: A "Noname piros egész alakos szárnyaló angyalos" szaloncukor a Tom Marketben kapható kimérve, ezt oda is írtam. A pontszám azért maradt le az utolsó szaloncukornál, mert utólag került elő az asztal alól, már nem volt kedvünk pontozni. Abszolút győztest sincs értelme hirdetni, merthogy van aki pl. imádja a kókuszt, van aki meg nem, van aki a megszokottra bukik, van, aki az újdonságra. Írtam árat, gyártót és/vagy beszerzési helyet, adtunk leírást - és ez csak huszonnégy volt (a tavalyival együtt 41, ami már majdnem negyvenkettő!!!), de persze sokkal több van.
Hogy mi az értelme ennek a tesztnek? Az élvezeten kívül? Pl. hogy elmondd, te milyen szaloncukrot szeretsz és miért - na, elmeséled?

A d r y (törölt) 2010.12.15. 18:49:21

@Fue: arra én is beszavaznék.Sajnos csokis van és úgy tudom, hogy csak a bonbonettinek.Azt a Pennyben lehet kapni.

phaszfej2 2010.12.15. 19:05:43

Öcsém, ez a betűtípus. Meg mi a gecinek tesztelni szaloncukrot? Ahány ember, annyi féle, mindenkinek más jön be. Nem mondta apukád anno? Ja, hogy elváltak a szüleid és most itt kompenzálsz?

cometneni 2010.12.15. 19:14:10

@Fue: Újpesten, a piac sarkánál a lángossütő mellett lehet kapni igazi, békebeli konzum szaloncukrot, 900 ft egy kilo. én azt vettem idén karácsonyra... meg zseléset. a nosztalgia jegyében fog telni az ünnep... :)

Fue · http://www.english-hungarian.com 2010.12.15. 19:16:03

@cometneni: Hú, köszi, nagyon jó, nincs is messze, veszek!

MissMarple 2010.12.15. 20:20:21

Tudja valaki, hogy Fehérváron hol lehet Vadász szaloncukrot kapni?

Nebameg 2010.12.15. 21:27:36

Egy bizonyos kor felett, illetve alatt, mindegy, milyen édességet rak az ember a fára...

acsa77 2010.12.15. 21:43:02

Lényegében még a legdrágábbak is nagyrészt cukor és margarin összetételűek, ezért kár rugózni a tesztekkel.

Aki kicsit ad az ünnepi hangulatra és a kézimunkára, vesz 70%-os csokit, és kíméletesen olvasztva bevon vele aszalt gyümölcsöket, sült/kandírozott gesztenyebelet stb.

Ez az eredeti szaloncukor - már ha van ilyen. Ki lehet számolni kilóárát. Vajon kereskedelembe mekkora szorzóval menne? 10000Ft/kg lenne? :-D

plan 9 2010.12.15. 22:43:05

@Nebameg: a fán szárítani a szaloncukrokat eleve barbárság, szerintem csak simán meg kell őket enni;

thomas1 2010.12.15. 23:33:33

Milka feketeerdő és mogyorókrémes a csúcs :D

Nebameg 2010.12.16. 06:46:25

@plan 9: Mongyuk ez az egész faállítósdi egy szép keresztyén hagyomány!

gorillka 2010.12.16. 07:07:04

Milka Feketeerdő a nyerő, csak az a baj, hogy egy dobozzal már elfogyott. a második dobozt magam elől is eldugtam a kamrába, csak megtaláljam 24-én!
Nem véletlen, hogy ez fogy el az üzletekben is leghamarabb.
És igen, sajnos ezt is lilába csomagolják, de én az íze miatt veszem. :-)

lilike13 2010.12.16. 07:22:45

Kérdésem: muszáj olyan lejárt szavatosságú hülye kifejezést használni a bevezetőben, miszerint a dobozos szaloncukor "befigyel"? Továbbá: a whiskyt whiskynek írjuk, a whiskeyt csak az írek használják. Az ír italra. Spar-az nem Spár. Valamint miért szempont egy szaloncukornál, hogy könnyen vagy nehezen szeletelhető? Ki szeleteli a szaloncukrot?

DominoFX 2010.12.16. 08:11:18

@he: A kérdést azért tettem fel, mert az én szemszögemből nézve nem sok haszna volt a leírtaknak. Vidéki nagyvárosban élek, és itt nincs Tom Market. Következésképpen se megnézni, se venni nem tudok ilyen szaloncukrot. Ha lett volna megnevezés, és/vagy egy fénykép a külsejéről, már nagyobb esélyem lenne. Jövőre javaslok pontosabb cukor-specifikációkat leírni :) Az árusok bizonyára meg tudják mondani, melyik gyártótól származnak a cukrok.

Hogy én milyet szeretek? A konzum a gyerekkoromra emlékeztet. Szeretem még a csokisat, kókuszosat, marcipánosat és a karamelleset is. A gumicukrot is szeretem, úgyhogy venni fogok gumis szaloncukrot is, a 0 pontszám ellenére. Nem szeretem a joghurtosokat és az ilyen meg olyan -ízű utánzatokat (pl. amiben nincs kókusz, csak kókuszaroma). Utálom a gesztenyéset.

Turanga Leela 2010.12.16. 09:23:48

Nem ettem szaloncukrot 14 éve. Nem is fogok soha többet. De ebből a tesztből tudom már, hogy milyet veszek,mert a párom meg megeszi. Köszi a figyelmeztetéseket:)

dzsaszper 2010.12.16. 10:30:05

Érdekelne, hogyan értékelitek a Nosztalgia szaloncukrokat (emlékeim szerint Bonbonetti)

Musaic (törölt) · http://www.musaic.hu 2010.12.16. 10:54:19

Egy összefoglaló táblázat jól esne.

siófoki35 2010.12.28. 16:19:13

Nosztalgia szaloncukor műanyag csomagolásban.. broááááf.... :(

Narankus 2011.01.07. 11:05:33

Szeretem a szaloncukrokat nagyon!
Lehet, hogy ezért várom a karácsonyt, hogy szaloncukrot vegyek?

Én magyar érzelmű vagyok, ezért a magyar gyártmányú termékeket előszeretettel veszem!

Már várom az évvégét!

Buék mindenkinek!
süti beállítások módosítása