“Ha valami ismert, az még nem megismert, éppen azért, mert látszólag ismert.” (Hegel)
Vannak dolgok, amiket nem kell túlragozni, mert talán elsőre olyasmiknek látszanak, amik nem említhetők egy lapon, mégis nagyonis összepasszolnak.
Mint a sárgadinnye meg a sonka.
vagy az impulzivitás és a kitartás.
meg azok a párok, akikről soha nem gondolnád, hogy kibírják egymás jelenlétét egy szobában, aztán dehogynem, sőt.
Összeereszted őket, és kiderül, hogy valami teljesen újfajta harmóniát hoznak létre.
Ebben a csokiban sikerült a fehérmákot, a fahéjat, a barackpálinkát és a csokit ilyen egységbe hozni. Vannak ezek a mákos meg kakaós kevert tészta néven futó hétköznapisütik a Dél-Dunántúlon, amiket baracklekvárral szokás megtölteni. Van, aki csokival is bevonja, s ha pálinkával is meglocsolnánk, ehhez a csokihoz hasonló ízvilágot kapnánk. Kivéve, hogy ez krémes, és szétolvad az ember szájában. Nem túl édesen teljesedik ki, és egy teljesen önálló új íz jön létre. (Hasonló kaliber ez a recept is.)
Talán éppen azért nem olyan felkapott ez a kombináció, mert olyan… hétköznapi. Pedig ettől még simán lehet finom.
Annyira mainstream párosítás, ami nem is jellemző a Zotterre, ahonnan vargányás meg halzselés csokik kerülnek ki. És mégis tipikus: olyasmit mutat meg, ami éppen azért meglepő, mert annyit nézzük, hogy már nem is látjuk.
Ahogy az idézet szól:„Mindenkinek ott volt az orra előtt. Tyler meg én csak rámutattunk. Mindenkinek ott volt a nyelve hegyén. Tyler meg én csak kimondtuk.” És bizony kezdődnek jó dolgok így.
Fehérmákos-fahéjas-sárgabarackpálinkás csoki
Zotter
70 g
ajándék volt (köszi!)
