A csokoládé trendi. (Chipsadó ide vagy oda.) A szerencsire nem volt szerencsém elmenni, a fővárosi Édesnapokat viszont nem hagyhattam ki. Először rendeztek ekkora volumenű, csokoládéval foglalkozó fesztivált Magyarországon a szervezők szerint (és szerintem is).

Tények

Három nap a Budai Várban, a napi felnőttbelépő 1900 HUF, 6-12 év között 900 HUF, 6 év alatt ingyenes volt a belépés. Jó nevű kiállítókra lehetett számítani, akik standokon mutatták be a tudományukat és portékáikat (és itt lehetett vásárolni). Beharangoztak egy-két koncertet is az estékre. És ami számomra talán a legvonzóbb volt: komoly előadásokat is lehetett hallgatni a csokiról, szakértőktől, konkrétan Szántó Tibortól és Sarah Jane Evanstől. Az előadások darabja került 6900 HUF-ba (ebben az 1900 forintos belépő már benne volt), az előadások létszámát nagyon bölcsen limitálták 25 főben, ami kérdésfeltevési lehetőséggel is kecsegtetett.

A fesztivál előzetes programját böngészve számomra három fénypont tűnt fel: S Nemzetes Krisztina csokoládékészítő, Szántó Tibor és Sarah Jane Evans. Hogy az időmmel és a pénzemmel (tudtam, hogy fogok vásárolni is. Sokat.) jól sáfárkodjam, döntenem kellett. S. Nemzetes Kriszta tanított bonbont készíteni kiscsoportban, Szántó Tibor pedig évente párszor legalább tart csokikóstoló kurzusokat Magyarország különböző festői pontjain. Így az egyetlen biztosan pótolhatatlannak Sarah Jane Evans tűnt. Bár a két leírás különböző, úgy gondoltam, mindkét előadása ugyanaz lesz, és lecsaptam az elsőre.

Tények a helyszínről

A belépő árainak konstrukciójából feltételezni lehetett, hogy sok gyerek lesz a helyszínen, így is volt. A kiállítók egy része számított is erre, a szerencsiek standja mellett például a gyerekek leülhettek rajzolgatni, meg fotózkodni is lehetett egy nagy kék Gombóc Artúrral, sőt, lehetett a képével ellátott lufit kérni. A Bonbonettinél volt egy hatalmas kakaóbab figura, akiről és akivel egy csomó fotó készült, és volt egy játszóház is a kicsiknek.

A kiállítók döntő többsége csokoládékészítő és/vagy csokoládé forgalmazó volt, de volt néhány olyan is, akik a szakmai oldalról közelítették meg a fesztivált. És volt néhány olyan, amit nem tudtam hova tenni hirtelen és elsőre, mint a szódás, a pálinkás, a narancsos mustárt árulók és a sonkás (!). A csokisok standjainál voltak kóstolók – ezeket sajnos kihagytam. Viszont van, ahol bizonyos időközönként osztanak csokit, máshol a standnál vannak kitéve kis kóstolók, szóval ha valaki rászánja az időt, és kóstolni szeretne, itt a legtöbb standnál meg lehet tenni.

(Apropó helyszín: legalább egy google-térkép olyan jól esett volna, „vidékiként” csak találgatni tudtam, hogy a múltheti borfesztivál helyszínén, vagyis a várudvarban lesz-e.)

Evans és a csokióra

Kicsit elveszve bolyongtam, mikor megérkeztem, aztán sikerült megtalálnom az előadás helyszínét, ahol Evanson kívül csak még csak néhányan voltunk. Olvastam és érdeklődtem erről a hölgyről korábban. Azon kevés nőknek egyike, aki master of wine, szóval feltehetőleg nagyon jól kóstol, és ő az egyik alapítója az Academy of Chocolate-nak, ami a csokikkal foglalkozik – évente egy best of listát is kiadnak. Aztán a szervezők összeterelték a jelentkezőket, és beülhettünk a sátorba. Evans rögtön azzal kezdte, hogy az előttünk lévő egyik Amadei csokikockát csomagoljuk ki, vizsgáljuk meg kívülről, hogy milyen a felülete, törjük el, hallgassuk meg, milyen hangot ad, szagoljuk meg és most mindenki tegye a szájába és hagyja olvadni. Hatásos belépő, nem?

Let it melt

Egy fehér papírtányéron sorakoztak előttünk a csokidarabkák, amiket az óramutató irányának megfelelő sorrendben, Evans útmutatásai alapján kóstoltunk végig. A csokik, mint kiderült, mind a csokoládéakadémia díjazottjai közül kerültek ki. Az első rögtön egy Askinosie fehércsokoládé volt – Evans szerint a fehér is csokoládé, mert az is a kakaófa terméséből készül. A második óra a Grenada Chocolate Company kakaóbab-őrleményt tartalmazó csokija volt (nekem ez lett a kedvencem). Volt egy friss francia Valrhona csoki 3 óránál – a friss jelző azért fontos, mert a csokikat jó körülmények között is egy évig-kilenc hónapig lehet eltartani. A kis csokikkal, főleg amiket repiből vagy szállodában osztogatnak, jobb elővigyázatosnak lenni. A negyedik csoki (pedig Hotel Chocolat) romlott volt – Evans szerint történhetett valami a kakaóbabbal, olyan volt, mint egy nagy-nagyon tanninos bor, vagy mint mikor a sok tea után csersavíz marad a szánkban. Öt óránál a madagaszkári vadborssal ízesített Ecodor csokidarab jött, 6 óránál a csodaszép Rózsavölgyi Csokoládé, 7 óránál egy hajdan a Forma1-nek dolgozó mérnökből lett angol gyártó csokija, aminek az íze engem az egyik Takler vörösborra emlékeztetett. A nyolcadik Zotter volt – Evans odavan, hogy mennyire kreatív ez az osztrák úr, de szerinte is vannak balszerencsés termékei, neki pl. nem jött be a kancatejes csokija. És végül kóstoltunk egy 100%-os csokit is.

BB

Bean to bar. Az igazi csokitermelők – mondta az előadásában Evans – nem a mástól pasztillákban vásárolt kész csokit olvasztják fel és formázzák, hanem a babot is ők munkálják meg. A legjobbak a termelőkkel is szoros kapcsolatban állnak – ilyen például a legendás Askinosie is. Sőt, van néhány olyan cég, aminek saját ültetvénye van, és az arról szedett kakaóbabot ott is dolgozza fel és ott készíti a csokit (A Grenada Chocolate Company a karib térségben ilyen.). A Bean to bar csokikat úgy lehet kiszúrni, hogy a cégek rá is írják a csomagolásra, hogy a bab honnan származik. Ez azért is fontos, mert a termőhely befolyásolja az ízt. TÉNYLEG VAN KÜLÖNBSÉG, azt kell mondanom. Itthon sem lehetetlen ez a küldetés, a Rózsavölgyi csokoládé is (a képen a standjuk) ezt csinálja Budapesten, Evans szerint megdöbbentő, hogy mindössze 3 éve foglalkoznak csokival és ennyire jó termékeik vannak, nagy rajongójuk. Evans azt mondta, szerinte a minőségi csokoládé világszerte felfutóban van, és Közép-Európa csokiközpontja egyértelműen Budapest lesz. (Juhú :)

 Master of chocolate

Huss, az előadásnak már vége is volt (kb egy órát vett csak igénybe), de Evans azt mondta, szívesen válaszol bárki kérdéseire, vagyis szívesen beszélget azokkal, akik érdeklődnek. Rajtam kívül két érdeklődő akadt, Veronika, aki a borászat területéről indulva ért a csokik világába és egy ismeretlen pirosinges-piroscipős úr (a képen ők látszanak, középen Evans). Evans nagyon kedves és közvetlen volt, úgy tűnt, felszabadult, hogy nem kell tolmácsolni azt, amit mond – és nekem is most esett le, hogy a kóstolás mennyire beszélgetős műfaj.

Evans azt mondta, újságíróként ételkritikusként indult. A BBC-nek dolgozott, és volt, hogy egy nap 35-féle sütit kellett kóstolnia, máskor 15-féle joghurtot. Aztán jött a bor. „Rájöttem, hogy a nők nem szívesen beszélnek a borokról. Nem értettem, miért van ez így. Aztán rájöttem, hogy a csokoládéról viszont szívesen beszélnek. Gondoltam, talán majd a csokik meghozzák a hangjukat más területeken is.” - mondta Evans, és abba is beavatott, hogy a csokoládéakadémia égisze alatt Londonban egy csokikóstoló tanfolyamot is szervezni készül – vagyis (teszem hozzá) lehet,hogy egyszer megérjük, hogy lesz olyan, hogy master of chocolate.

Az akadémián van, hogy 40-féle csokit is kóstolnak egymás után, praktikáik ahhoz, hogy ne folyjanak össze az ízek, a következők: friss, ropogós alma, ropogós, friss kenyér vagy a legeslegjobb: szénsavmentes víz. Próbálkoztak uborkával is, ami az ízek miatt jó, az illata viszont elnyomhatja a csokiét, ezért nem használják. És persze nem kell az egész táblát megenni.

Zsákmány

Megvettem Evans Chocolate Unwrapped című könyvét, ami a csokikóstolásról szól, dedikálta is. És a továbbiak: fekete szezámmagos 70%os csoki a Rózsavölgyitől; kézműves fehércsokoládé fahéjjal és mákkal; háromféle FIAT márkájú pici Majani csoki; kétféle szarvasgombás bonbon; tengeri sós és libamájjal töltött bonbonok; mimóza- és orgonavirággal megszórt fehércsoki; coppeneur mangós-zöldteás csoki; coppeneur passiógyümölcsös praliné; Arishi és kétrétegű Sitta csoki a Harrer Chocolat-tól és egy szivarformába töltött tonkababos forrócsokinak való.

Az időmbe ennyi fért bele, mert nem tudom, milyen csokiimádóknak való zenekar az a Group'n'Swing, de itt Pécsen két olyan koncert is lesz, amiket biztosan nem szeretnék kihagyni. De érdemes volt elmenni.

UI1:Aki az előadásra jelentkezett, vigye magával azt a papírt, amit csatolva küldtek a visszaigazolásról. Én ezt totál elfelejtettem, de az átutalásról szóló bankos papírt is elfogadták, megoldódott az ügy hamar.

UI2: Kamarás Iván nagyon normális és nagyon jó pasi – ott volt és egy kisgyerekkel kóstolt.

És most tessék gyorsan és fennhangon elkiabálni ötször egymás után angolul azt, hogy földimogyoró.

Vagyis:

Peanut! Peanut! Peanut! Peanut! Peanut!

Ha apácaképző mellett lakunk, akkor készüljünk fel a felháborodó levelekre.

A földimogyoró egyébként érdekes növény: narancsszínű virágja megtermékenyülés után (hopp!) hátat fordít a fénynek és (puff!) a földbe fúrja magát, hogy a mogyoró fejlődhessen. Merthogy a földimogyoró attól földi, hogy a földből kell eztán kiszedni. Hogy mennyire vevő erre a csokoládéipar, azt az is bizonyítja, hogy van olyan földimogyoró-szüretet bemutató videó, amin a Hersey gyár képviselője is megy felmérni a termést. Azt olvastam, csokoládépótlóként is alkalmazzák, ezért van, hogy egy csomó csokira rá van írva, hogy „földimogyorót nyomokban tartalmazhat”. Annyira rápörögtek Amerikában (a növény őshazája Brazília, de már a maják is fogyasztották), hogy sajnos egyre több az allergiás.

Hogy mennyire kezd betörni hozzánk is a földimogyoró-mánia, mi sem bizonyítja jobban, hogy már a lengyel csokigyárak is gyártanak olyan táblákat, amikben tört földimogyoró van (igaz, kifejezetten a Tesconak). Bevallom, engem ez a csoki óhatatlanul a Snickersre emlékeztet, csak kb harmadannyira édes. Viszont ez is bőven elég – a jellegzetes földimogyoró-ízt én csak utóízben érzem, annyira édes a tejcsoki. A mogyoródarabkák meg annyira össze vannak törve, hogy rágni alig kell (emiatt az jutott eszembe, hogy a földimogyorókrémet eredetileg húspótlónak szánták azoknak, akik már nem tudnak rendesen rágni). Apropó: tud valaki olyan csokiról, amiben EGÉSZben van földimogyoró? Nekem csak az Africana rémlik...

Egyébként a földimogyorókrém szendvicsben, eperlekvárral nagyon finom, kipróbáltam. A wiki szerint Elvis mondjuk banánnal és sült szalonnával együtt szerette.

Ryelands Milk Chocolate with Peanuts

99 Ft a Tescoban

Te nem ismered Gombóc Artúrt?

Ő az, aki szereti a csokoládét. Pontosabban: „A kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a rövid csokoládét, a gömbölyű csokoládét, a lapos csokoládét, a tömör csokoládét, a lyukas csokoládét, a csomagolt csokoládét, a meztelen csokoládét, a egész csokoládét, a megkezdett csokoládét, az édes csokoládét, a keserű csokoládét, a csöves csokoládét, a mogyorós csokoládét, a tejcsokoládét, a likőrös csokoládét, a tavalyi csokoládét, az idei csokoládét, és minden olyan csokoládét, amit csak készítenek a világon.”

A dagadt madárnak idén van a harmincadik születésnapja (pusztán a dagadtság és a kor miatt kéretik nem párhuzamot vonni Bridget Jones-szal.) Ezért is, no meg azért is, mert jók, az MTV-n mennek is Pom Pom meséi, sőt... A szerencsi csokigyár (a Szerencsi Bonbon Kft.) egy egész mesedobozzal rukkolt elő az évfordulóra, ami többszörösen is érdekes és nosztalgikus. (Ha ízt kéne választanom a nosztalgiának, biztosan az édes lenne, szerintem Proust is egyetértene).

Szóval:

A mesedoboz külsején Gombóc Artúr van, de ha felnyitjuk a papírdoboz tetejét, akkor kiemelkednek a térből a PomPom mese figurái (középen Gombóc Artúr egy nagy bőrönd csokival). Nem tudom, mi a pontos kifejezés (pop-up könyv?), de azt tudom, hogy régen sok ilyen meséskönyv volt, nálunk még az oviban is anno. Imádtam!

És aztán jön a második retro meglepetés: a csoki nem is egyetlen tábla csoki, hanem összesen 14 pici csokika, mind külön-külön csomagolva, s minden egy-egy szereplő a PomPom meséiből. Picúr és két Gombóc Artúr, meg Bátor Tintanyúl, Ásító Sárkány, Órarugógerincű Felpattanó, Óriástüdejű Levegőfújó, Egylábú Esernyőmadár és természetesen PomPom (bár őt igazából senki sem ismeri, mert hol ilyen, hol olyan.)...

És aztán jön a harmadik retro meglepetés: mindegyik csoki ugyanolyan. Az a pici tejcsokikocka, amiket manapság PR-csokikként lehet látni. Ha van, aki emlékszik, vagy evett mostanában Váras csokit, tudja, miről beszélek. Nem rossz, csak azt hittem, lesz lyukas, meg gömbölyű, meg likőrös... de talán majd jövőre.

És tutti lesz jövőre is, mert a szerencsi gyár – ami egyébként új, 70 fővel dolgozik és az 1928-ban alapított szerencsi csokigyár bezárása után, 1996-ban hozta létre néhány helyi mesterember, hogy egy kifejezetten a nosztalgiára alapozott termékpalettával életben tartsák a helyi cukrászatot – évente egyszer Csokoládéfesztivált rendez, aminek a dagi szárnyas az egyik központi figurája. Készült már róla szobor, meg festmény, jövőre lehet, hogy éppen Artúr kedvenceit szedik majd csokorba. (Idén már nem valószínű, az augusztus végére tervezett program alapján legalábbis.)

A mesedobozból több fajta van (a képen a nyári nap látható). A mesedobozok mellett önálló csokiszeleteket is lehet kapni – ezek nagyobbak (akkorák, mint a váras csokik), az elején egy-egy PomPom mesehős van, és van bennük egy csíknyi tejkrémes töltelék.

Idelinkelem azt a Pom Pom-részt, amiben először ismerkedhetünk meg Gombóc Artúrral. Kötelező és kihagyhatatlan. És valahol nagyon jellemző – vajon miért nem képes elfogadni Gombóc Artúr azt, hogy kövér? Mert ott van pl. Garfield, ő is kövér – de élvezi.

PomPom

Gombóc Artúr mesedoboza

14X5 gramm=70 gramm

690 Ft a CsokiKorzóban

Pom Pom tejkrémmel töltött tejcsokoládé

20 g

65 Ft a Penny Marketben

Köszönet Viktornak a boldog szerdát-csokiért és Csoszának a képekért! :*

Gondolom, arról mindenki hallott, hogy Svájc komoly bajban van. Annyira magas a pénzük értéke, hogy ez nekik már nem jó, és tennének szegények ellene, de ahogy olvasom, egyszerűen tehetetlenek. Ezért úgy döntöttem, segítek ezeknek a svájciaknak, eszem egy kis svájci csokit. Például Tobleronét.

Még hogy nincs humora a németajkúaknak? A toblerone név például maga is egy szójáték. A csoki kinézete pedig stilizált hegyeket összekötő hegyláncokat ábrázol, sőt, van egy olyan kiszerelésük is, ami ilyenformán tele van hegycsúcsokkal. 1868-ban találták ezt ki, arról nincsenek információim, hogy akkoriban hogy állt a frank, úgyhogy nem feltételezem, hogy a csoki elnevezése az árfolyam csúcsára utal.

Kétfélét kóstoltam, egy „szokványos” tejcsokisat, meg egy olyat, amiben egy nagy zsacskóban van mindenféle fajta, mégpedig egyenként csomagolva. Utóbbi csomagolása amolyan svájciasan tüchtig: semmi humor, mint a jelly bellynél. A fehér színűben a fehércsokis, a feketében az étcsokis, a sárgában a klasszikus ízű csokicsúcs van, a talapzatukba szépen belevésve hogy Toblerone. A kedvencem mégis a sötétkék alapon piros betűs, aminek a csomagolóanyagának a felső része ezüstös. Igen, ez az a pici háromszög, aminek az alja tejcsokis, a teteje viszont fehércsokiból van, s így éppen olyan, mint egy miniatűr hófödte hegycsúcs, a hegy lábába pedig szintén a cégnevet vésték. Igazán jól néz ki mind, s sokkal gyorsabban meg lehet vele birkózni, mint a nagyobb Toblerone csokikkal. Tudom, hogy elsőre talán nem jut az ember eszébe, de szerintem a svájciak kifejezetten spórolási célból vagdosták darabkákra a csokijaikat – gondolom, arra jutottak, hogy így talán jobban veszik.

Javasolt fogyasztási mód: törjünk le egy háromszöget a sorból vagy csomagoljunk ki egy egydarabos kiszerelést, a kisujjunkat behajtva vagy eltartva fogjuk meg erősen négy ujjal a csoki talapzatát, és harapjuk le a csúcsot. Közben csukjuk be a szemünket és gondoljunk arra: letörtem a frank csúcsát, egészen apró darabkákra csócsálom – ehhez a képhez kifejezetten segítséget nyújtanak a csokiban lévő manduladarabkák. Nagyon finom érzés.

Más újdonság a zacskóban nincs, ha csak az nem, hogy a csomagolópapíron (amire a „rendes” méretűben néha egy medvét rejtenek el a hegy embléma előtt) a cégnév mellett az olvasható: eon. A másikon eone. A harmadikon meg: oneo. Micsoda dolog, hogy a toblerone névből kispórolják a mássalhangzókat, nem?!

Apropó spórolás: ahogy minden kereskedő, a Tobleronét gyártók is akcióba kezdtek, hogy vásárlásra buzdítsák az édesszájúakat (itt egy reklám is). Van egy honlapjuk, ahol regisztráció után szöveget/képet/filmet lehet feltölteni a tobleronéról, és bizonyos időközönként egy 4 és fél kilós mega-tobleronét meg csoki-utalványokat sorsolnak ki. Teljesen megdöbbentem, mikor azt olvastam a fórumon, hogy vannak nyertesek, akik reklamálnak, mert nem kapták meg a kis utalványaikat. Bajban vannak, ez szerintem innen is látszik.

A hír még az, hogy ez a hegycsúcsos csomag egy teljesen mezei Coopból származik. Csak 1140 km-rel arrébb van az a bolt, Svájcban. A „mezei”, megszokott Toblerone pedig egy angol áruházláncból, a Tescoból származik, ami tőlem 2,9 km-re van. (Utóbbi stílusosan a legfelső polcokon tartja ezt a svájci csokit, úgy kellett megkérnem egy magasabb pasit, hogy vegye le nekem.)

Tejcsokis Toblerone a Tescoból 163 HUF – ami CHF-re átszámítva egyre kevesebb

Toblerone-zsák Svájcból – nemtom, mennyi CHF volt, de forintra számítva egyre több, utólag is köszönet érte Bandinak és Mariannak 

Pont a csokoládé világnapján, július 11-én döntött úgy az Országgyűlés, hogy szeptembertől bevezeti a chipsadót (pontosabban: népegészségügyi termékdíjat). Hogy mit jelent majd ez a gyakorlatban, azt majd meglátjuk ősszel, a Minisztérium honlapján olvasottak alapján a legnagyobb drágulás az energiaitalokat sújtja majd (egy átlagos két és fél decis fémdobozra ez kb 63 Ft). A csokik – amennyiben az „előrecsomagolt édesség” kategóriába tartoznak, kilónként 100 Ft adóvonzattal járnak. Ez számításaim alapján egy szokványos tömegű csokitábla esetén (80-100 gramm) 10 Ft táblánként. Hogy ez sok vagy kevés, azt mindenki döntse el maga, pénztárcája és habitusa szerint. Az áruházakban mindenesetre a chipsek, levesporok és csokik hirtelen akciósak lettek.

És a cukortartalmat adóztatják. Vagyis, ha veszek mondjuk egy kifejezetten zsíros csokit... mondjuk, egy töpörtyűset, akkor a tábla cukor- és nem csokoládé- vagy zsír-tartalma után fogok ennyivel többet fizetni. És lehet is ilyen csokit kapni: mangalicatöpörtyűset.

Ami elvileg hungarikum. Nem csak azért, mert a mangalica őshonos Magyarországon, és – ahogy a dobozon is áll – kétszáz éve tenyésztik, hanem azért is, mert állítólag maga a töpörtyű is magyar találmány. Hogy ezt még fokozzuk, mondjuk adjunk hozzá egy kis (ugyan az Újvilágból származó, de Szeged kapcsán is világhírű) csípős paprikát. És még kézzel is gyártják, magyarok, Magyarországon. Az egyedüli, ami ellentmond a hungarikum fogalomnak, az a csokoládé – az viszont magas kakaótartalmú étcsoki!

Nagyon kíváncsi voltam, gondolom, mondanom sem kell.

A doboz egy kis műanyag tálkában lévő csokit rejt (a tartót szerintem akár újabb temperált csokik formájaként is lehetne használni, de majd kipróbálom). Első (és sokadik) szippantásra is csak a csoki illatát lehet érezni. A csípős paprikát a csoki tetejére szórták, a töpörtyűből első pillantásra nem látszik semmi, csak ha széttörjük a csokit: olyan mintha szabálytalan alakú fehér kekszdarabkák lennének benne. De ez csak a látszat. Ha beleharapunk, az első új élmény a csokidarab állaga lesz – a csoki miatt olvad, a töpörtyű miatt ropog, serceg és omlik. Azt gondoltam volna, hogy az étcsoki (és annak a cukortartalma) majd jól elnyomja a töpörtyű ízét. De nem! Az állagon túl kifejezetten érezni a töpörtyű ízét is. Még azt is, hogy egy picit sós. Tompítja, de nem veszi el a csokoládé édességét, és ez a két íz együtt szerintem rendben van. Az utóíz egyértelműen a csípős paprikáé. Ettem már sokféle csilis csokit, de eddig ez viszi a prímet mind közül, kellemes és erőteljes. A töpörtyűvel viszont tényleg jobb, ha vigyázunk, Balázs fogába például beleragadt, mint a mogyoró.

Azt kell mondjam, hogy különössége ellenére ez a csoki szerintem finom. (És Timi szerint is az, sőt, Balázs szerint is az, pontosabban „nem olyan veszélyes, mint amire számítottam”.) És – ahogy a töpörtyű -, ez is eteti magát! Igaz, hogy a viccesen kócos malacok zsírjáról az járja, hogy egészségesebb, és jóval kevésbé hízlal, mint a „sima” sertésé, de a wikipédia szerint ez csak egy mítosz, úgyhogy legyünk jók, és osszuk meg a táblát másokkal is. És semmi esetre se adjunk mangalicatöpörtyűs csokit vegáknak ajándékba. Az az igazság, hogy nagyon szívesen kipróbálnám cukormentes, 100 vagy 80%-os kakaótartalmú táblába töltve is, sóval meghintve. Egyébként ha jól tudom és látom a honlapjukon, a csípős paprikáson túl van rozmaringos változat is.

Chocolitza

mangalica töpörtyűvel töltött étcsokoládé

szegedi csípős paprikás

Chocoland Mamut I.

80 gramm

1150 Ft