Vessen rám követ nyugodtan mindenki, de rám hatnak a dalszövegek. És mivel a zene erejét nem szabad alábecsülni, szerintem ezek a szövegek akkor is hatnak, ha egy árva szót sem értek belőlük. Tudat alatt. És ha többször hallgatjuk, akkor bizony a negatív gondolatok, a bú, baj, balsors és szomorúság megragad, és azt sem tudjuk majd, miért nézünk sötéten a jövőbe. Utóbbi persze néha kifejezetten hasznos, mert reális, mégis kell, hogy legyen remény (mondom én).

Namármost.

Van egy olyan szokásom – talán éppen emiatt – hogy amikor valamikor igazán búskomor, pesszimista dalok meghallgatására vagyok rákényszerítve, visszaemléxem az első életvidám dallamra, ami eszembe jut.

Emléxem, amikor erre először rákattantam, zuhogott, és én az akkori buszfóbiám ellenére ültem a 31-esen, a tömegben, próbáltam az angol-magyar nagyszótárba temetkezni, és a Coconut Woman-t hallgattam, de a Bulcsú-félét.

Aztán jött Bellinitől a Tutti frutti coctails.

És most, íme:

„Makes you happy!

Gets you sexy!

Makes you fat!

We dont care about that!”

Ez a Chocolate! Everybody wants it! című szám, és hatására gondoltam, összegyűjtök néhány „csokis „ számot, hogy a későbbiekben, ha egy csokiról írok, csak annyit kelljen Balassi mintájára a szöveg elé írnom: a „csoki eső” zenéjére. Persze vannak "komolyabbak" is, mint például a Chocolate Jesus...

De a legtöbb csokival kapcsolatos zene vagy könnyed, vagy szexi. Bizony. 

Szóval rosszkedv ellen dúdoljunk. Akár a Himnusz alatt. Az éppen elég szomorú és bár a jóért könyörgő, sztm negatív.

Puhába csomagolnám, és ahol éppen kedvem tartja, elengedném őket, hogy ne kelljen pancsolni, meg fújkálni, hanem azonnal körbevegyenek a szivárványos buborékok, bárhol, még esőben is, vagy akár zárt térben, egy hétfői értekezleten. És igen, becsomagolnám egyenként a mostani havas esőből a legnagyobb és legszebb hópelyheket is, amiket majd a rekkenő nyárban csomiznék ki, vagy egy liftben dobnám fel őket a levegőbe, hadd szállingózzanak a negyedikre liftezők fejére. És szállíthatóvá tenném a csoki mousse-t is, ne ám má' kiskanállal kelljen kanalazni a vitrinben őrzött családi kristálypohárból – egyszerűen zsebre vágnám és passz. És akkor és ott enném, ahol csak szeretném. A csomagolása is csokiból lenne természetesen. Igen. Egy egész tábla csokiban utaztatnám a csoki mousse-omat, és akkor törnék le belőle egy kockát, amikor csak akarom.

A fene essen a világba, hogy ez már másnak is eszébe jutott.

És milyen jó, hogy más sült fel vele.

Zsófi hozott egy ilyet – és tényleg tejcsokiba csavart csoki mousse van benne, és mégsem az igazi – a mousse picit megszikkad a csokin belül, és pont azt a könnyed levegősségét veszti el, ami annyira lenyűgözi benne az embert. Mert ha már a csoki mousse-nál tartunk, az szerintem akkor jó, ha minden kanálka után úgy érzem, egy falatnyi csokis levegő ér a nyelvemhez, és bármennyit képes lennék megenni belőle. Utoljára és fenomenálisat Bubánál ettem, egy emlékezetes vacsorán – és Viktor követte el. Remek mousse volt, rögtön gondoltam is, hogy megeszem az egész tállal. De hamar telítődni lehet még a legfinomabból is… Ez a Milka csoki viszont fenntartja annak látszatát, mintha a „csomagoláshoz" használt tejcsoki miatt érezné az ember, hogy eltelt. 

A csoki maga gyönyörű, ívek fonódnak össze benne, amikben a mousse rejtőzik. Olyan íze van, mintha a mousse-t bent felejtettük volna a hideg kamrában. Gondolkodtunk is rajta, hogy be kéne tenni a mikróba – pár másodpercre. 

Mindenesetre klassz próbálkozás, de azt ajánlom a tökéletességre vágyónak, álljanak be a Milka Amavel-gyárba dolgozónak, ha friss (és állandó) hordozható mousse-élményre vágynak.

Milka Amavel

Á la Mousse au Chocolat

Szaporodás – ez juthat eszünkbe a magokról. Meg, hogy nem kéne mindenbe. Csakhogy itt van például a kivi, aminek a húsa jóval kevésbé ízletes, ha magok nélkül esszük, meg itt vannak az olyan apróbb gyümölcsök, amiknél kevésbé asszociálhatunk a magokra, mégis van bennük. Mint amilyen az eper. Jut eszembe, egyszer egy fagylaltforgalmazással foglalkozó kedves ismerősöm bevallotta nekem egy jazzkoncerten (pontosan emlékszem arra is, ahogy a fülemhez hajolt), szóval azt mondta: Tudod, honnan lehet megismerni azt az eperfagyit, ami igazi eperből készült? Hogy vannak benne magok! Nem lehet teljesen kiszedni, ha igaziból csinálod.

És így van ez a málnával is, bár most jut eszembe, hogy ha a fentiek igazak, a készülő eper kir-em sem ússza meg magok nélkül...

Szóval málna.

Van a Tibi Csokinak egy szenzációs csokija, ami málnás, és amiben igazi magok is találhatók. És éppen emiatt isteni! Ma rájöttünk, hogy hűtve sokkal jobb, mint szobahőmérsékleten, úgyhogy legjobb a hűtőben tárolni. A magok mellett persze pici piros gyümölcshús-cafatok is vannak, de maguk a magok jelentik ennek a csokinak a különlegességét. Sercegnek. És most, ebben a csokiban érezni, hogy mennyire meghatározó szerepet játszanak a gyümölcs ízében is, csak eddig nem vettem észre.

A csomagolás szerint a málna liofilizált (igaz, csak 2%-ban). Először nem értettem, mit jelent, de kiderült: ez egy szárítási eljárás, ami ultramodern és ráadásul egy ilyen apró szemű és sérülékeny kis gyümölcsnél, mint amilyen a pici, védtelen málnaszem, kevésbé sérül a gyümölcs. Jó hír: emiatt is valószínű, hogy igazi málnát használnak. Szépen lefagyasztják a málnát, aztán nem hagyják se felolvadni, se párologni, így aztán kiszárad szépen, benne a magokkal.
Ez a csoki mindenképpen fenomenális. Az apró aranyló magok igazi diadala! Még akkor is, ha másfelé az arany málna nem éppen az elismerés jele.

Tibi étcsokoládé málnadarabkákkal
100 g

Nincs bent busz – mondja a főpályaudvar. Minden taxitársaság vonala foglalt, kivéve, ami fixáras, mert az a rendkívüli időjárásra tekintettel kikapcsolták mobiljaikat. Nem, nem tudunk sajnos felmenni a Hunyor Szállóhoz, értsék meg – mondják a cébén a taxisok, és 8 óta nem tud taxihoz jutni a Bagolyvár sem. A MÁV infovonala is foglalt. Na tessék, itt egy kis jég, oké, tükörjég, meg minden, de ez a város totál lefagyott. A tördelőnk a belvárosban adta fel, hogy életet leheljen a megfagyott kocsijába. Nekem a város keleti részén esélyem sincs. Mondjuk, kimerészkedtem az öt házzal alattunk reggel óta veszteglő 31-eshez, hogy megkérdezzem a sofőrt, kér-e egy csésze teát, de közben végig a kerítést fogtam, mint az öregasszonyok. Piszkosul csúszik. Kivéve a mi házunk előtt, mert a tesóm salakkal szórta fel a járdát.

Szóval valami nagyon nem akarta, hogy ma feljussak Pestre. És a hülye pécsi honlapok közül csak egy van, ami naprakészen az igazat írja: hogy nincs tömegközlekedés, és jég van. Olyan, mint egy rossz álom – mondja Buba, útban az egyetemre, ahol persze nem áll le az élet, és a vizsgákat is megtartják – te állsz a kis szigeteken, mindenhol jég, és félsz továbblépni.

Mit is javasolhatnék?

Törődj bele, maradj otthon ( álljanak már ki a buszöblökből, mert ezért nem tudják jégteleníteni a buszöblöket, mert tele van busszal) és igyál forrócsokit (neee, oda busz még ne menjen). A recept a következő: (nem tudok bemenni, mert tiszta jég, és egy autó áll keresztbe a falnak) olvassz fel egy nagy tábla étcsokit (akár mikróban, akár gőz fölött), csepegtess bele egy kis tejszínt, hogy ne szilárduljon meg hamar (jó, ez még csak 6 perce kért már taxit), és végül, de nem utolsó sorban, mikor már langyos, öntsd nyakon egy nagy pohár Bacardival (ha itt ráfékez, bebicskázik, és lecsúszik az útról). Hidd el, minden sokkal jobb lesz (Ha a itt a 12-es lement, nekem is menni fog. Akkor elindulok.)

Egy falatnyi figyelmesség – na ez állt annak a minicsokinak a csomagolásán, amit Áki hozott be a szerkesztőségbe. Azt mesélte, hogy a bérletpénztárban osztogatták. Mint a képen is látható, természetesen a közlekedéssel foglalkozó helyi cég emblémája is rajta van.

De mi az, ami nincs rajta?

Nincs rajta a menetrend, amit december 14-e után, elsősorban az utasstatisztikákra és a ráfizetésre hivatkozva megváltoztattak. (Azért itt a link, amin szemmel lehet kísérni a helyes kis buszok mozgását – decemberben Mikulássapka is volt rajtuk.)

Nincs rajta az sem, hogy azóta másodrendű állampolgárnak érzem magam, mert az új menetrend szerint oda, ahol én lakom, nem éri meg éjszakai járatot küldeni: 23.30 után várhatok reggelig, vagy gyalogolhatok, vagy taxizhatok. Ezt a magam részéről nem érzem kielégítő közlekedésnek, de ki vagyok én, hogy úgy érezzem, kritizálhatok egy alapból monopolhelyzetben lévő szervezetet? Elvégre Kertvárosba és Uránba mennek buszok, a 0.45-os és a 2.15-ös is, amit úgy gondolom, az ott lakó rendes emberek, akik még ráadásul sokan is vannak, ki is használnak. Én pedig joggal képzelhetem magam Tyler Durden-nek egy kietlen, lepusztult külváros kellős közepén – azzal a két nagy különbséggel, hogy laknak a környéken (igaz, korán megy aludni mindenki), és hogy a házunk jóval jobban néz ki, mint a Káosz Brigád főhadiszállása.

Talán ezt akarták kompenzálni a csokiosztással?

Nem hiszem, hiszen mikor én álltam sorba, nem osztogattak PR-csokit.

De biztos mindenki érezte már valami kapcsán azt, hogy a legnagyobb jóindulattal, a legkedvesebb gesztussal sem tud javítani a dolgokon. Mert van, hogy egy majdnem tucatnyi emberből csak egyetlenegyet kedvelek, s a többi kifejezetten nem szimpatikus – mégis imádom az egész focicsapatot, amiben játszik, mert az már valahogy egy másik, nagyobb entitás. És van, hogy annak ellenére, hogy sosem gyűlt még meg a bajom az ellenőrökkel (van bérletem, jobbára a zsebemben), alapjában véve semmi bajom a buszsofőrökkel (néha még el is beszélgetek velük, vannak köztük jófejek), nem érdekel, hogy fűtik-e a buszt vagy sem, mégis valahogy nem érzem jónak ezt az egész buszozósdit.

És akkor jönnek ezzel a PR-csokival.

Leszögezném, hogy aki kitalálta, hogy a PR-ra csokival is lehet gyúrni még egy kicsit a jó kapcsolaton, az zseni volt. De sajnos, mivel apró tejcsokoládédarabkákról van csak szó, amit valamiféle hirdetéssel bevont papírba csomagolnak, a jó PR-t nem szabad erre alapozni. Olyan, mint a hab a tortán – ami mit sem ér az „alávaló” nélkül. Hiábavalóság, csak hiábavalóság - mondja a prédikátor - minden hiábavalóság! (Préd. 12.9)

De azért próbálkozásnak nem rossz.