Egy falatnyi figyelmesség – na ez állt annak a minicsokinak a csomagolásán, amit Áki hozott be a szerkesztőségbe. Azt mesélte, hogy a bérletpénztárban osztogatták. Mint a képen is látható, természetesen a közlekedéssel foglalkozó helyi cég emblémája is rajta van.
De mi az, ami nincs rajta?
Nincs rajta a menetrend, amit december 14-e után, elsősorban az utasstatisztikákra és a ráfizetésre hivatkozva megváltoztattak. (Azért itt a link, amin szemmel lehet kísérni a helyes kis buszok mozgását – decemberben Mikulássapka is volt rajtuk.)
Nincs rajta az sem, hogy azóta másodrendű állampolgárnak érzem magam, mert az új menetrend szerint oda, ahol én lakom, nem éri meg éjszakai járatot küldeni: 23.30 után várhatok reggelig, vagy gyalogolhatok, vagy taxizhatok. Ezt a magam részéről nem érzem kielégítő közlekedésnek, de ki vagyok én, hogy úgy érezzem, kritizálhatok egy alapból monopolhelyzetben lévő szervezetet? Elvégre Kertvárosba és Uránba mennek buszok, a 0.45-os és a 2.15-ös is, amit úgy gondolom, az ott lakó rendes emberek, akik még ráadásul sokan is vannak, ki is használnak. Én pedig joggal képzelhetem magam Tyler Durden-nek egy kietlen, lepusztult külváros kellős közepén – azzal a két nagy különbséggel, hogy laknak a környéken (igaz, korán megy aludni mindenki), és hogy a házunk jóval jobban néz ki, mint a Káosz Brigád főhadiszállása.
Talán ezt akarták kompenzálni a csokiosztással?
Nem hiszem, hiszen mikor én álltam sorba, nem osztogattak PR-csokit.
De biztos mindenki érezte már valami kapcsán azt, hogy a legnagyobb jóindulattal, a legkedvesebb gesztussal sem tud javítani a dolgokon. Mert van, hogy egy majdnem tucatnyi emberből csak egyetlenegyet kedvelek, s a többi kifejezetten nem szimpatikus – mégis imádom az egész focicsapatot, amiben játszik, mert az már valahogy egy másik, nagyobb entitás. És van, hogy annak ellenére, hogy sosem gyűlt még meg a bajom az ellenőrökkel (van bérletem, jobbára a zsebemben), alapjában véve semmi bajom a buszsofőrökkel (néha még el is beszélgetek velük, vannak köztük jófejek), nem érdekel, hogy fűtik-e a buszt vagy sem, mégis valahogy nem érzem jónak ezt az egész buszozósdit.
És akkor jönnek ezzel a PR-csokival.
Leszögezném, hogy aki kitalálta, hogy a PR-ra csokival is lehet gyúrni még egy kicsit a jó kapcsolaton, az zseni volt. De sajnos, mivel apró tejcsokoládédarabkákról van csak szó, amit valamiféle hirdetéssel bevont papírba csomagolnak, a jó PR-t nem szabad erre alapozni. Olyan, mint a hab a tortán – ami mit sem ér az „alávaló” nélkül. Hiábavalóság, csak hiábavalóság - mondja a prédikátor - minden hiábavalóság! (Préd. 12.9)
De azért próbálkozásnak nem rossz.