Vessen rám követ nyugodtan mindenki, de rám hatnak a dalszövegek. És mivel a zene erejét nem szabad alábecsülni, szerintem ezek a szövegek akkor is hatnak, ha egy árva szót sem értek belőlük. Tudat alatt. És ha többször hallgatjuk, akkor bizony a negatív gondolatok, a bú, baj, balsors és szomorúság megragad, és azt sem tudjuk majd, miért nézünk sötéten a jövőbe. Utóbbi persze néha kifejezetten hasznos, mert reális, mégis kell, hogy legyen remény (mondom én).
Namármost.
Van egy olyan szokásom – talán éppen emiatt – hogy amikor valamikor igazán búskomor, pesszimista dalok meghallgatására vagyok rákényszerítve, visszaemléxem az első életvidám dallamra, ami eszembe jut.
Emléxem, amikor erre először rákattantam, zuhogott, és én az akkori buszfóbiám ellenére ültem a 31-esen, a tömegben, próbáltam az angol-magyar nagyszótárba temetkezni, és a Coconut Woman-t hallgattam, de a Bulcsú-félét.
Aztán jött Bellinitől a Tutti frutti coctails.
És most, íme:
Ez a Chocolate! Everybody wants it! című szám, és hatására gondoltam, összegyűjtök néhány „csokis „ számot, hogy a későbbiekben, ha egy csokiról írok, csak annyit kelljen Balassi mintájára a szöveg elé írnom: a „csoki eső” zenéjére. Persze vannak "komolyabbak" is, mint például a Chocolate Jesus...
De a legtöbb csokival kapcsolatos zene vagy könnyed, vagy szexi. Bizony.
Szóval rosszkedv ellen dúdoljunk. Akár a Himnusz alatt. Az éppen elég szomorú és bár a jóért könyörgő, sztm negatív.