A Julia és Julia – két nő, egy recept című filmet nézhette meg egy teljes moziteremnyi kiválasztott a pécsi Apolló Moziban, Karácsonyi kóstoló néven, koncepciójuk alapján úgy, hogy a film egyik főszereplőnőjének, Julia Childnak amerikaira fordított francia receptjeiből egy Magyarországon élő francia, Fabrice Gonet készített kóstolót, amit a film előtt-alatt-után ehettünk meg.
A pontos forgatókönyv: a film előtt kaptunk előételként fokhagymás-bazsalikomos paradicsomos brushettát pirított barna kenyéren, majd a film kb. közepén egy adagnyi csokoládékrémet, s végül, a mozi melletti étteremben megkóstolhattuk a filmben is nagy hangsúllyal szereplő boeuf á la Bourguignonnet, tejszínes burgonyával, s végül egy pohár pezsgőt is kaptunk.
Fabrice (aki, csak megjegyzem, néhány éve a pécsi Alliance Francaise vezetője is volt, s néhány hete a pécsi Pezsgőházban is lehetett enni a főztjét) elmondta: tavaly látta ezt a filmet, és már akkor ilyesféle ötletei támadtak – az egeknek legyen hála, hogy az Apollóban (vagyis konkrétan a vezetőjében, Varga Gabiban, gondolom) társra talált hozzá.
Magára a filmre nem vesztegetném a szót, arról írtak már páran, csak annyit mondanék: a homárgyilkosságnál az egyik barátom (aki nemrég nyúzott meg egy lazacot) felemlegette a tavalyi közös homárfőzést a másik barátomnak (akinél véletlenül volt levendulaszirup, amit az ajándékpezsgőnkbe kevertünk) s közben a harmadik jóbaráttal gondolkodtunk azon, hogyan lehetne Pécsre meghívni a kedvenc gasztrobloggerünket (aki az én étrendemet mellesleg forradalmasította).
Az előétel mesés volt, a boeuf porhanyós, a burgonya fenséges.
De hadd meséljek a csokiról.
Fabrice előre kiemelte, hogy nem mousse, hanem csoki krém az, amit kapunk. Nem is volt olyan levegős, mint egy mousse, de legalább olyan alattomosan viselkedett: könnyű volt és élvezetes, de már a negyedik kiskanálnyinál úgy éreztem én (!), lassítani kell a tempón, annyira eltelít. A felülete csillogott, és úgy volt lágy, hogy ugyanakkor kedvet éreztem ahhoz, hogy kiborítsam, megáll-e, olyan tartása volt. Nem volt túl édes, s utólag kifejezetten olyan volt, mint egy nagy szelet minőségi csoki – krém formájában. Fabrice gyorsan a receptet is megosztotta: tejet és tejszínt 82 fokosra hevít (azt mondta, ez volt a legnehezebb most, hogy száz emberre főzött, ja, és természetesen használt hőmérőt), és azt keveri a cukorral kikevert tojássárgájához, amihez 70%-os belga olvasztott csokoládét adott.
Aki kedvet kapott hozzá, annak még néhány dolgot ajánlanék:
Julia Child receptjeit.
A csajszi blogját, aki kipróbálta őket és írt róluk.
David Lebovitz blogját, akinél először olvastam Juliáról, és szerintem egy csokoládé- (és fagylalt-)mágus.
Bármit, amit Fabrice Gonet szervez.
A pécsi Apolló Mozit.
És... megjegyzem, ez nem Európa Kulturális Fővárosos rendezvény volt – 2010 még előttünk áll.
Karácsonyi kóstoló
Jegy&kóstoló: 800 Ft
meg a bonbonkészítésbe (az enyémek itt a képen rumos meggyesek voltak, egy tepsi hátán temperáltam a csokit egy megtisztított Sun optikai egéralátéttel),
Először egy továbbképzésen találkoztam ezzel a fajtával, és bevallom, megtetszett az, hogy mennyire praktikus. Merthogy az egész mindössze annyi, hogy van egy nagy csokikocka, amibe egy vastag pálcát szúrtak, és az ember annál fogva lógatja bele a tejbe, megkevergeti, míg a csoki gyorsan elolvad, és violá! kész is a forró csokoládé.
A csomagolás ugyan nem ajánl semmit, de a külön megvehető bögrék kb 2-2,5 decisek, így gondolom, a belga gyártó szerint ez az ajánlott keverési arány – szerintem nyugodtan olvasztatjuk a kockát kevesebb folyadékba is. Ezt azért is sugallom, mert trend és elegancia ide vagy oda: ittam már ennél jobb forró csokit. Sőt, szerintem van olyan automata is, amiből jobbat kap az ember. Annak ideális, aki a forró csokit lazán és lágyan szereti, nem pedig olyan sűrűn, mint ahogy én... vagy Garfield az erős kávét. Ha a koncentrációval nincs kedvünk javítani rajta, akkor próbáljunk ki valamit, de feltétlen: ahogy a tejbe mártott csokikockáról leolvadtak az élek, nyaljunk le egy adagnyi málladozó csokit a pálcán lévő gömbről. Mert ez az a pillanat, amiért szerintem megéri kipróbálni. Feltéve, ha közben nem gondolunk a sem a karácsonyi készülődésre, sem a latyakra, hanem az ízlelőbimbóinkra koncentrálunk.
Mézillata nincs, az íze pedig nekem olyan, mintha egy mézbe mártott kanalat nyalnék le – másodszor. A megszokott tejcsokimáz alatti krém ugyanis éppolyan messze van az igazi méztől, mint a barlangnyílásba szorult Micimackó a mézes csuportól. Ha ovis lennék (és pl. Tigris-mániás), akkor is csak azért szeretnék ilyen szaloncukrot, hogy elmondhassam: nekem van.
Rég vihogtam ennyit egy szaloncukor nevén. Most Meggy vagy Maggy vagy Megg y cherry vagy mi van? Egy biztos: ez egy konyakosmeggy ragasztócsíkos szaloncukorpapírba csomagolva, minifélmeggyel a közepén.
Olyan intenzíven málnaillatú, mint a kedvenc