Ez a Michel Cluizel tudhat valamit, még a Sarah Jane Evans-féle csokis könyvben is

szerepel. Azt írja róla: mindig megéri megkóstolni az új kreációit. „Franciaország azon

kevés csokoládékészítői közé tartozik, akik egyenesen az ültetvényről szerzik be a

kakaóbabot, és azt használják fel.” 1948 óta foglalkozik csokoládé készítéssel, ma már a fia

és a két lánya viszik tovább az üzletet. Sarah Jane Evans azt is megjegyzi, hogy jó

kiindulópont Cluizel-féle csokit enni, mert nem tesz bele szójalecitint. Egyébként

háromnapos képzéseket is tartanak, az esküvői tortáktól a bonbonkészítésig. Kb 1050 euró

egy ilyen tanfolyam ára.

A sóskaramellás tejcsokiját majszoljuk most, Zsófinak hála, akinek nagyon jó orra van

ahhoz (is), hogy ilyen szuperségekre bukkanjon Párizsban. A csomagolástól nem dobtam

hátast, de azt meg kell jegyeznem, hogy a kis csokikockák minden egyes darabja dedikált

(vagyis ilyen a forma), s ennek alapján M.M.Cluizel elég erős énmárkát építget, kockáról

kockára.

Már az illata is vajas úgy, hogy közben érezni a kakaót is, ha az nem lenne benne, meg sem

tudnám mondani, nem egy darabka vajat szagolgatok-e. Márpedig ha máshonnan nem, a

Julie és Julia óta tudjuk: a vajból egyszerűen nem lehet elég. Maximálisan egyetértek!

Ez az a csoki, amit nem érdemes harapdálni, egyszerűen muszáj olvadni hagyni – és olvad

is. Selymesen omlik szét, mint a vaj, édes, amennyire csak kell, és csak az aprócska

ropogós karamelldarabkák törik meg ezt az olvadós harmóniát. A karamelldarabkák olyan

picikék, hogy egy pillanatra sem kell aggódni amiatt, hogy esetleg a fogamba ragadna. A só

miatt sem kell aggódni, jórészt az utóízében van jelen a karamellel együtt, s ugyanakkor ez

az, ami mélyebbé teszi az egészet, nem egyszerűen vajjá, és nem egyszerűen csokivá. És a

só tart ki a legtovább.

A sós karamell egyébként már évek óta nagyon trendi, kivéve éppen Franciaországban,

ahol a sót a tartósítás miatt használták, karamellában is, ez nem olyan nagy cucc.

"Miközben a tengerentúlon a legmenőbb, legdrágább éttermekben néhány éve tarolnak a

sós karamelles kreációk, és desszertlap gyakorlatilag elképzelhetetlen nélkülük, a

franciák, mint sokszor máskor, csak röhögnek a markukba, hiszen számukra  egyáltalán

nem újdonság ez a kombináció." - írja Mautner a blogján.

Ez nem egy vigaszcsoki. És nem is odaütős kakaóbomba.

Inkább valami hihetetlenül gyengéd.

Meg vajas.

Olyasmi, amit újra és újra, és újra ki kell próbálni, amíg csak tart a tábla, és belefeledkezni, amíg csak van.

Cluizel €4,60 /100 gr

@Lafayette Gourmet

40 bld Haussmann

75446 PARIS

Köszi, Zsófi!

Elsőre eper. Nem tudom, miért. De olyan szinten, hogy hirtelen nem ott vagy, ahol.

Egy eldugott és telezsúfolt falusi kamrában vagyok. (kint a mama mosogat, még kintebb

káricálnak a csirkét, még távolabb robog egy vonat). Egy éppen tegnap elrakott

eperlekváros üveg tetejét csavarom le sietve, és azon gondolkodom, hogy belenyúljak-e

piros, pöttyös dzsembe ujjal, vagy keressek egy kanalat.

Második szippantás.

Narancshéj, amiből kifröccsen az illóolaj, ahogy belevágok. (Pont mint a Dexteres reggelis

promóvideoban.). De nem is. Egy dán városkában, valami bed and breakfastos helyhez

hasonló szálláson vagyok, ahol apró, virágmintás a tapéta még a zuhanynál is. A fürdő pici

ablakából hangos madárcsicseregés hallatszik, kinézek, és meglepetésemre valami hűvös

sötét erdőrész van közvetlenül az ablakom alatt, kéklő áfonyákkal.

És ez még csak az illata.

Mert szép is.

A kivágott papírdobozból már kikandikált a fehércsokiba forgatott áfonya, de ilyesmit sokat

láttunk már. Egyébként az áfonya a csomagolás szerint Új Zélandról való. A narancsról

nem hinném, hogy dán... Az ízekben nem a fehércsoki dominál, de a pici

narancshéjdarabkák és a zamatos (most komolyan: zamatos!) áfonyaszemek a tejes ízzel

kiegészülve valami nagy kerek egészet alkotnak. Mint egy olyan szelet sütemény, amiben

nincs is tészta. Könnyű, éppen eléggé, de nem túl édes, és visszahozza a gyerekkoromat.

Ez egy pici dán cég egyébként, 2003-ban alakultak, ideteszek egy kisfilmet róluk – a tulaj

ebben péládul azt mondja, hogy vehetsz jó csokit és gépeket, de nincsenek mellett jó

emberek is, akkor nem elég jó a terméked.

Érdekesek a csomagolásaik is, vannak kisebb kiszerelésű csokiszeleteik, „Találkoztunk

már?” (marcipános étcsoki), „Falj fel, mielőtt még elolvadok” (ez narancsos-áfonyás-

joghurtos), „Megérdemelsz engem” (75%-os étcsoki) és hasonló feliratokkal. A táblás

csokijaik közül még megkóstolnám a citromosat, és az édesgyökereset is – amiből, lám-lám,

van sós praliné is!

Konnerup & CO – Chocolatier

Orange-Blackcurrant white

A cég Dániában, Németországban és Franciaországban

forgalmazza termékeit, emlékeim szerint én ezt a táblát a MOM Parkban vettem.

Késve, mint mindig, de íme, egy kis terepszemle, miféle újdonságokat hozott a csokoládé formájú télapók között az idei év.

Hát kevés kivételtől eltekintve semmilyet. A legtöbb gyártó a megszokott felhozatalt hozta, bár meg kell jegyeznem, hogy a Mikulás-figurák mellett egyre több a pingvin, sőt, a tojás(!). A legnagyobb kedvencem mégis egy rózsaszínű, smarties-zal tömött szerencsemalac-figura volt, amit szerintem a szilveszterhez képest kicsit korán szállítottak az üzletekbe.

Az idei színfolt mindenképpen az, hogy a közismerten fociőrült németek egy egész sorozatot legyártottak a saját nemzeti klubjaiknak megfelelő Mikulásokból.

Mivel a Bayerné piros volt, s az olyan megszokott, a magam részéről egy Werder Bremen-Mikulásra tettem szert, ami zöldben feszít, és a Borussia Dortmundra ami pedig sárga-feketébe öltözött.

Felhívnám a figyelmet arra, hogy a Werder Bremen Mikulása rövidnadrágban van!

Egyedül a Müllerben találtam ilyet (persze kaptam erről egy tippet, köszönöm!).

Mint a német helyett inkább az olasz és a spanyol foci rajongója, alig várom, hogy ezek a csoki-piacok is felismerjék ezt a lehetőséget. Szeretnék egy Interes Mikulást sármos kék-feketében, és.. szóval képzeljünk el Mikulást a Real Madrid idegenbeli színeiben, vagyis fuxiában! Szerintem kislányoknak tetszene.

Miután ma mindenki kapott valamit a Mikulástól, aki jó volt, vannak, akik kiteszik az ablakba a figurát. Ez szerény véleményem szerint nem egyszerűen arról szól, hogy „bizony, én jó voltam”. Szerintem a Mikulás így egyfajta őrző-védő szerepet is betölt ott az ablakban, vagyis ebből a szempontból olyasmi, mint egy sapkás-köpenyes kerti törpe. A törpéket meg egyébként a termést védő görög Priaposról mintázták, aki szintén egy sapkát viselő, köpenybe burkolózó alak volt – bár kétségkívül nem ez volt a legfőbb ismertetőjele, hanem a hatalmas hímtagja, amitől retteghettek is az idegen kertek terméseit dézsmáló görögök.

Ahogy tavaly, úgy idén is a holland tüntetéstől volt hangos Mikulás-ügyileg a sajtó: Gouda városában azért vonultak az utcára, mert az ottani hagyományok szerint a Télapó kísérője fekete, és ez rasszizmus. Az ellentüntetők szerint viszont csak azért fekete ez a Fekete Péter, mert a kormos kéményen keresztül kell lecsempészniük az ajándékokat a házakba. Lenne egy konstruktív javaslatom: vetkőztessék le ezt a Fekete Pétert – akkor eldől, hogy a ruha alatt is fekete-e vagy sem. Bár gondolom, nagyjából annyi félpucér Fekete Péter-ábrázolás maradt fent, ahány öltözködő Mikulás-festmény. Mongóliában egyébként a Télapót két bohóc kíséri – onnan nem hallani haragvó tömegről.

A tüntetés kapcsán persze eszembe jutott a Képtelen képregény Csillagok háborúját taglaló része: „Elérkezett az idő, és a feketék nem lesznek többé a fantasztikum ministránsai. valósághű ábrázolást és tiszteletet követelünk.” - mondja Hooper. - „Azokban a filmekben a fehérek legyőzik testvéreinket. Még egy olyan messzi-messzi galaxisban is. Nah, meg aztán aztán a meszesképű suttyó: Luke Skywalker. Szőke, kék szemű... undorító! De ott van Darth Vader, a legfekább az egész galaxisban... Núbia istene. Ráadásul Vader-t az Erő is csumázza, meg minden. Erre az a Skywalker ráteszi a mancsát a fénykardjára, hogy majd ő uralja az univerzumot. Összeszedi a bagázst! Persze a fehéret... és lenyomják szegény tüdőbeteg Vader tuti kéglijét.”

Kétlem, hogy a Lindtnél erre gondoltak volna, mindenesetre az ő télapójuk, egy „Nice to sweet you!” felirattal ellátott éjfekete köpenybe burkolózó Mikulás, a fején napszemüveggel és fejhallgatóval. És még finom is volt! A thumblr-re feltett képei alapján azt is nyomon lehet követni, merre járt az év további napjaiban...

“Ha valami ismert, az még nem megismert, éppen azért, mert látszólag ismert.” (Hegel)

Vannak dolgok, amiket nem kell túlragozni, mert talán elsőre olyasmiknek látszanak, amik nem említhetők egy lapon, mégis nagyonis összepasszolnak.

Mint a sárgadinnye meg a sonka.

vagy az impulzivitás és a kitartás.

meg azok a párok, akikről soha nem gondolnád, hogy kibírják egymás jelenlétét egy szobában, aztán dehogynem, sőt.

Összeereszted őket, és kiderül, hogy valami teljesen újfajta harmóniát hoznak létre.

Ebben a csokiban sikerült a fehérmákot, a fahéjat, a barackpálinkát és a csokit ilyen egységbe hozni. Vannak ezek a mákos meg kakaós kevert tészta néven futó hétköznapisütik a Dél-Dunántúlon, amiket baracklekvárral szokás megtölteni. Van, aki csokival is bevonja, s ha pálinkával is meglocsolnánk, ehhez a csokihoz hasonló ízvilágot kapnánk. Kivéve, hogy ez krémes, és szétolvad az ember szájában. Nem túl édesen teljesedik ki, és egy teljesen önálló új íz jön létre. (Hasonló kaliber ez a recept is.)

Talán éppen azért nem olyan felkapott ez a kombináció, mert olyan… hétköznapi. Pedig ettől még simán lehet finom.

Annyira mainstream párosítás, ami nem is jellemző a Zotterre, ahonnan vargányás meg halzselés csokik kerülnek ki. És mégis tipikus: olyasmit mutat meg, ami éppen azért meglepő, mert annyit nézzük, hogy már nem is látjuk.

Ahogy az idézet szól:„Mindenkinek ott volt az orra előtt. Tyler meg én csak rámutattunk. Mindenkinek ott volt a nyelve hegyén. Tyler meg én csak kimondtuk.” És bizony kezdődnek jó dolgok így.

Fehérmákos-fahéjas-sárgabarackpálinkás csoki

Zotter

70 g

ajándék volt (köszi!)