Merthogy a paradicsom gyümölcs.

A legtöbben a sóssal párosítják az ízét, meg olvasni lehet az umami, az ötödik íz kapcsán is róla, mégis mindenki tudja, hogy ahogy a vöröshagymának, úgy a paradicsomnak is jól áll az édes íz. Sőt, a sűrű, üvegekben kapható paradicsomsűrítményeknek szerintem kifejezetten édes az ízük. Minél sűrűbbek, annál édesebbek. (És minél kisebbek, annál édesebbek – gondoljunk csak a koktélparadicsomokra!)

Régi álmom volt a Bloody Maryt bonbonba konvertálni, de nagyon örültem, hogy az én kis kezdetleges bonbonom megvalósulása előtt kaptam egy olyan remekművet, aminek a tölteléke paradicsomos (a képen a középső, megcsócsált az). Meg kell hagyni, nagyon klassz kombináció, édesen is (sós-paradicsomos csokit teszteltem már, nem rossz, de egy más világ). Természetesen étcsokiba álmodták, és nagyon jól kiegészíti egymást a két íz – nehezen tudnám elképzelni fehércsokival, a tejcsoki édessége meg valószínűleg a kerek gyümölcs umamis oldalát hozná ki.

Szóval étcsokiból készült a bonbonhüvely, a töltelék pedig nagyon paradicsomos, de nem pusztán paradicsomból áll – egy krémmel van megtöltve, amiben mintha egy csomó paradicsomot oldottak volna fel. Kell is ez, mert az összecsokizott gyümölcsök nem túl tartósak, hiába a csokoládé bevonat, hamar kiszáradnak. Ez a bonbon viszont egyedi és különleges, de meglepően finom, és nem hiányzik belőle sem a bazsalikom, sem a zeller, sem az alkohol.

Hogy a bonbonforma megóv-e a Németországból kiinduló hasmenésjárványtól, már ami a spanyol paradicsomot illeti, azt nem tudom – de nem feltételezem, hogy ettől tartani kellene, ami ezt a bonbont illeti, hát biztosan nem. Viszont ha már nemzetközi vizek: mivel a paradicsom és a csokoládé is Amerikából származik, hasonló csokit akár ehettek volna ott is anno – ha használtak volna cukrot a kakaóbab feldolgozásához (nem használtak).

Te milyen zöldség(nek hitt gyümölcsöt) foglalnál bonbonba?

(A kép hátterében a fehércsokival bevont bonbon rozmaringos-kardamomos, azt is érdemes kipróbálni.) 

Hagyjuk a Twilight-ot és Robert Pattinsont, jó?

Ha jól tudom, ezt a csokit még a nagy Alkonyat-mánia előtt találták ki. A borítóján a vértől csöpögő feliratot felbontva egy nagy, vámpírfogas száj próbál belénk harapni. Ez a duplaborító mintegy plusz fül van a rendes papírdobozba rejtett csoki fölött. Magának a csokinak semmi köze a vámpírokhoz (a párhuzamtól, amit a szex és a vámpírok és a szex és a csoki között szoktak vonni, most tekintsünk el - vagy aki nem tud, szerezze be a Déli Felhő vámpír-számát).

A csoki maga teljesen egyszerű, mindenféle cicomától mentes kockákból álló, finom és jó minőségű tejcsokoládé. A csomagolás szerint hozzáadott kakaólikőrt én nem érzem ki belőle, a vaníliaillat viszont az átható tej(por)szaggal átitatva valamiért az állatokat juttatja eszembe. Konkrétan az igazi tehénből származó tej átható és jellegzetes szagát.

Apropó.

Meséltem már, hogy van egy olyan denevérfajta Dél-Amerikában, amelyik vért szív? Apró kis lényecskék ezek, és alvó állatokat, néha még gyerekeket is megtámadnak. Első számú áldozataiknak azonban a tehenek számítanak. A denevérek odarepülnek, belemélyesztik a kis fogaikat a tehén oldalába, a nyálukkal alvadásgátlót és fájdalomcsillapítót juttatnak a hozzájuk képest gigantikus kérődzőbe, és a nagy, szőrős felületen soha senki nem is találná meg az apró kis tűszúrásnyi fognyomaikat, ha ezeknek az aprócska élőlényeknek nem lenne véges az űrtartalma.

Igen, szó szerint kell érteni: minél több finom meleg vért szív magába a denevér, annál többet kell ürítenie, mégpedig rögvest. És hiába minden, ezzel szegény vámpírok mindig le is buknak.

És hogyan ölik meg ezeknek a kisvámpíroknak a teljes kolóniáját a babonás bennszülöttek?

Elkapnak egyet, bekenik a hátát méreggel, és mikor az hazarepül, a tisztaságra és összefogásra kényes barátai lenyalogatják róla, és elpusztulnak, mind.

A csokira visszatérve: a csomagolásból kiderült, hogy ez a csoki is Louis Barnett gyárából került ki, aki – miután eltanácsolták az iskolából – 12 évesen alapította meg a saját csokigyárát (most 19 éves). A legtöbb táblás csokoládéjának a borítóján különböző kihalás szélén álló állatfajok láthatók, s a ma már nem is olyan kicsi Louis elvileg minden csokijának árából az adott állat megmentéséért küzdő szervezetnek is juttat egy részt.

Vajon kik kapnak a vámpírcsokijából?

A pici vérszívó denevérek jogi képviselői?

Vagy az a titkos alap, ami a vámpír-sztorik fennmaradását támogatja? (Esetleg egy titkos klub, amit a vámpír szó névadójáról, Vámbéry Árminról neveztek el? Vagy a biztosan létező Lord Byron emlékezetét éberen tartó társaság?)

Vagy egy olyan pszichiátriai osztály, ahol a Twilight-mániában szenvedő tinik rehabilitációja zajlik?

Mindenképpen ajánlom megvételre azoknak, akiknek Pattinson lóg a falán. Ajándékba különösen teliholdkor jópofa átadni, természetesen farkasember jelmezben.

Take a bite

The Milk Chaocolate Bar That Bites Back 75 g

Milk Chocolate

szegedi csokibolt

ajándék volt :)

A bevett ízpárosítások nem okoznak meglepetést. De valahogy mégis.

Fahéjas szilvát akár gombócban akár lekvárban kóstolhattunk már sokszor. A csokit sem nehéz hozzáképzelni, főleg, hogy vannak olyan nem is olyan messzi vidékek, ahol a fügelekvárt csokival keverve árulják.

Ebben a karcsú téglalapokra osztott csokinak kifejezetten szilvaillata van, olyan intenzíven, mint mikor az ember a korábban teleszedett kosárnyi gyümölcsöt önt át egy másik edénybe. A szilva (és a bodza is, bár bevallom, számomra utóbbi nem túl sok vizet zavart), liofilizálva került az étcsokiba. Ez nemcsak azt jelenti, hogy külön tartósítószerek nélkül maradt meg az igazi ízük, hanem azt is, hogy apró gyümölcscafatokkal van tele az egész tábla (volt már ilyesmi). A pici magvasan sercegők a bodzák, a nagyobb sötétebb darabkák (ha valaki hajlamos ezeket kiköpdösni, hogy megnézze, pontosan mi is ez, ne akadjon ki, nem valami szépek – a gyümölcsjoghurtokban sem olyan szépek „az igazi eperdarabok”, mint a reklámban). Először olvadni kezd az étcsoki, azután jön a szilva, ha picit rágicsáljuk is a kockát, serceg-ropog a fogunk alatt a fagyasztva szárított gyümölcs, nagyon szilvás, amibe egy kis fanyarságot csempész a bodza, és végül, mint esős nap után a száraz martini, ott a fahéj, ami valahogy elmélyíti és felmelegíti az egész csoki ízét. Nem lesz a kép mellett az utolsó kockáról kép, mert annyira élveztem, ahogy a kocka lenyelése után kiteljesedik a csoki-szilva-bodza-fahéj elegy, hogy nem hagytam belőle egyáltalán.

Kézenfekvőnek tűnik az ízpárosítás, de én még nem láttam más csokiban ezt. Az is kézenfekvő, hogy egy csoki (ha már gyümölcsös), akkor a gyárhoz közel termő termésekkel dolgozik, de korántsem általános. Itt még a csomagoláson is feltüntették, hogy osztrák a csokigyár, a szilva és a bodza pedig Ausztriában termett. Gondolom, a fahéj azért nem, a csokoládébabról nem is beszélve.

Ó, és fairtrade is!

Fruchtschokolade

bodzás-szilvás-fahéjas étcsokoládé

50 gramm

a szegedi Latin Negyedből való

ajándék :)

 Becézve Tonka.

Bab.

Vagy, ahogy magamban hívom: a Seherezádé-csoki.

Műanyag akasztóval ellátott papírfül alatt ezüstszínű vákuumcsomagolásba rejtett tonkababos étcsokoládé, kalligrafikus Z-betűkkel a fekete kockákon. Mikor feltéptem fémszínű zacskót, már akkor kiborítóan finom volt az illata. A csomagolás visszacsukható, hát most is bezárva tartom – már csak ez a jellegzetes szagminta maradt. Virág- és vaníliaillat, zsíros-füstös kakaóillattal. Bazár fölötti háremillat, nőies és férfias, éteri és földhözragadt egyszerre.

A csokikocka szépen törik, a forgácsok kesernyés-édesek, van egy kis vaníliás mellékízük, s ropognak bennük a tonkababdarabok, kevésbé keserűn, mint a nagy kakaótartalmú csoki ízében. A meglepetés a nyelv közepén kezdődik, és a garatnál teljesedik ki: érezni lehet a tonkabab illatát és ízét. Olyan, mint miután lenyeltünk egy evőkanálnyi virágport (aki még nem evett, mindenképpen próbálja ki, a méheknek tényleg van ízlésük), vagy még inkább: miután egy csomó akácvirágból kiszívogattuk a nektárt (aki még nem próbálta, az ne útmenti fák virágjának a végével kísérletezzen – de próbálja ki).

Fogalmam sem volt, mi az a tonkabab, igazán. Talán valami parfüm-leírásból rémlett. Aztán utánaolvastam: elvileg reszelik, mint a szerecsendiót, és olyan parfümökben található, mint a Beyoncé Heat, a Bvlgari Jasmine Noir vagy a (férfi) Giorgio Armani Emporio Night. Főként desszertekbe keverik, elsősorban az illata miatt. De lám-lám: az új mesés keleties illatbarátunk kumarint tartalmaz, ami ugyanúgy fejfájást okoz(hat), mint a nálunk fahéj néven fogalomba hozott kasszia-őrlemény. Belgiumban – olvasom – már betiltották, pedig éppenhogy belga ez a csoki. Szerintem egy kis főfájás kockázatát megéri, már csak kíváncsiságból is.

Részemről tonkabab LOL(ka).

A csomagolást meg gondosan visszazárva betettem az íróasztalom titkos fiókjába, és szagolgatni is fogom ezentúl, ha írok – mint Puskin – állítólag – a rohadt almákat.

Zaabar Tonkababos étcsokoládé

35 gramm

Számba vettem a lehetőségeket. Nem elég, hogy a kakaóbabfák élettere pusztul, fertőzések pusztítják az ültetvényeket, s emiatt a csokoládénak aranyárat jósolnak olyan 30–40 év múlva a szakértők, még itt az ún. hamburgeradó is. Olyan szempontból jogos, hogy – és ezt egy most márciusban Széchenyi díjat kapott kutatótól tudom – az édesség tényleg olyan, mint a drog: jutalmazó hatása van és feldobja az embert, piszkosul nehéz róla éppen emiatt leszokni. És tudom, hogy a súlyos amerikaiakkal szoktak példálózni, akik miatt éppen most növelik Los Angelesben a buszok üléseit, mert a mostani székekbe már nem fér el rendesen a seggük, de azért….

Szóval ha már egy csomó mindenben megmondják, mit és hogyan kell és lehet tenni, akkor legalább a csokival hagyjanak békén. Itt van például ez a chocolate smoothie nevű édes kísértés.

Zabszelet belga csokichipssel dúsítva, vastag csokibevonattal a tetején.

Amikor az írom: zab, a lovakon túl valami rágós zöldes izé jut eszembe, meg a kenyér. De ezek csak rossz beidegződések, mert ez a csoki nem ilyen. Ha nem olvasom el, vagy nézem meg alaposan, akkor eszembe sem jut. Ha pár napig hagyjuk csomagolás nélkül száradni, akkor már zabos. „Frissen” kicsomagolva eszegetve fel sem tűnik, hogy valami egészségeset eszem. Merthogy nem is. Vagyis majdnem.

Csak annyit mondok:

237 TicTac.

És 360 Forint körül van egyetlen tábla.

És minden pici morzsája megéri.

A legnagyobb nagykéssel álltam neki pici szeleteket farigcsálni belőle, de akármilyen picikét ettem, mindig az a reklám jutott eszembe, amiben a pasi az ágyban beleiszik a kávéjába, mire abból kiugrik egy nagy, piros boxkesztyűs kéz és fejbevágja. Ennyire erősen és drasztikusan csokiillata és csokiíze van. (A narancsos ugyanilyen, csak abban nagy kandírozott narancshéjdarabok és narancsdarabkák vannak, az erdei gyümölcsöst meg a cseresznyéset, sőt, még a sárgabarackosat sem kóstoltam.) Ha egyszer dzsungelharcos leszek, ilyet viszek magammal a vadonba, ez tutti. Csak utána úgy érzem, sok vizet kell inni rá – és el is telít. A csokit, ami zabdarabok közé keveredik, azt megeszik a disznók.

Apropó disznók és dzsungelharc. Éreztétek már valaha, milyen egyedül vagytok a veszélyekkel terhes világban és bizony nincs kire támaszkodnotok? És akkor én végső kétségbeesésemben mélyen a zsebembe nyúltam, és vajon mit találtam ott?

Semmit sem.

Azt kérditek, jó-e a csoki? Én nem tudom. De valami vigaszt nyújthat. És ha hisztek a csokiban, hát csak higgyetek. Nincs abban semmi rossz.