Merthogy a paradicsom gyümölcs.
A legtöbben a sóssal párosítják az ízét, meg olvasni lehet az umami, az ötödik íz kapcsán is róla, mégis mindenki tudja, hogy ahogy a vöröshagymának, úgy a paradicsomnak is jól áll az édes íz. Sőt, a sűrű, üvegekben kapható paradicsomsűrítményeknek szerintem kifejezetten édes az ízük. Minél sűrűbbek, annál édesebbek. (És minél kisebbek, annál édesebbek – gondoljunk csak a koktélparadicsomokra!)
Régi álmom volt a Bloody Maryt bonbonba konvertálni, de nagyon örültem, hogy az én kis kezdetleges bonbonom megvalósulása előtt kaptam egy olyan remekművet, aminek a tölteléke paradicsomos (a képen a középső, megcsócsált az). Meg kell hagyni, nagyon klassz kombináció, édesen is (sós-paradicsomos csokit teszteltem már, nem rossz, de egy más világ). Természetesen étcsokiba álmodták, és nagyon jól kiegészíti egymást a két íz – nehezen tudnám elképzelni fehércsokival, a tejcsoki édessége meg valószínűleg a kerek gyümölcs umamis oldalát hozná ki.
Szóval étcsokiból készült a bonbonhüvely, a töltelék pedig nagyon paradicsomos, de nem pusztán paradicsomból áll – egy krémmel van megtöltve, amiben mintha egy csomó paradicsomot oldottak volna fel. Kell is ez, mert az összecsokizott gyümölcsök nem túl tartósak, hiába a csokoládé bevonat, hamar kiszáradnak. Ez a bonbon viszont egyedi és különleges, de meglepően finom, és nem hiányzik belőle sem a bazsalikom, sem a zeller, sem az alkohol.
Hogy a bonbonforma megóv-e a Németországból kiinduló hasmenésjárványtól, már ami a spanyol paradicsomot illeti, azt nem tudom – de nem feltételezem, hogy ettől tartani kellene, ami ezt a bonbont illeti, hát biztosan nem. Viszont ha már nemzetközi vizek: mivel a paradicsom és a csokoládé is Amerikából származik, hasonló csokit akár ehettek volna ott is anno – ha használtak volna cukrot a kakaóbab feldolgozásához (nem használtak).
Te milyen zöldség(nek hitt gyümölcsöt) foglalnál bonbonba?
(A kép hátterében a fehércsokival bevont bonbon rozmaringos-kardamomos, azt is érdemes kipróbálni.)
Ha jól tudom, ezt a csokit még a nagy Alkonyat-mánia előtt találták ki. A borítóján a vértől csöpögő feliratot felbontva egy nagy, vámpírfogas száj próbál belénk harapni. Ez a duplaborító mintegy plusz fül van a rendes papírdobozba rejtett csoki fölött. Magának a csokinak semmi köze a vámpírokhoz (a párhuzamtól, amit a szex és a vámpírok és a szex és a csoki között szoktak vonni, most tekintsünk el - vagy aki nem tud, szerezze be a
A csoki maga teljesen egyszerű, mindenféle cicomától mentes kockákból álló, finom és jó minőségű tejcsokoládé. A csomagolás szerint hozzáadott kakaólikőrt én nem érzem ki belőle, a vaníliaillat viszont az átható tej(por)szaggal átitatva valamiért az állatokat juttatja eszembe. Konkrétan az igazi tehénből származó tej átható és jellegzetes szagát.
Fahéjas szilvát akár gombócban akár lekvárban kóstolhattunk már sokszor. A csokit sem nehéz hozzáképzelni, főleg, hogy vannak olyan nem is olyan messzi vidékek, ahol a fügelekvárt csokival keverve árulják.
Szóval ha már egy csomó mindenben megmondják, mit és hogyan kell és lehet tenni, akkor legalább a csokival hagyjanak békén. Itt van például ez a chocolate smoothie nevű édes kísértés.