A bevett ízpárosítások nem okoznak meglepetést. De valahogy mégis.

Fahéjas szilvát akár gombócban akár lekvárban kóstolhattunk már sokszor. A csokit sem nehéz hozzáképzelni, főleg, hogy vannak olyan nem is olyan messzi vidékek, ahol a fügelekvárt csokival keverve árulják.

Ebben a karcsú téglalapokra osztott csokinak kifejezetten szilvaillata van, olyan intenzíven, mint mikor az ember a korábban teleszedett kosárnyi gyümölcsöt önt át egy másik edénybe. A szilva (és a bodza is, bár bevallom, számomra utóbbi nem túl sok vizet zavart), liofilizálva került az étcsokiba. Ez nemcsak azt jelenti, hogy külön tartósítószerek nélkül maradt meg az igazi ízük, hanem azt is, hogy apró gyümölcscafatokkal van tele az egész tábla (volt már ilyesmi). A pici magvasan sercegők a bodzák, a nagyobb sötétebb darabkák (ha valaki hajlamos ezeket kiköpdösni, hogy megnézze, pontosan mi is ez, ne akadjon ki, nem valami szépek – a gyümölcsjoghurtokban sem olyan szépek „az igazi eperdarabok”, mint a reklámban). Először olvadni kezd az étcsoki, azután jön a szilva, ha picit rágicsáljuk is a kockát, serceg-ropog a fogunk alatt a fagyasztva szárított gyümölcs, nagyon szilvás, amibe egy kis fanyarságot csempész a bodza, és végül, mint esős nap után a száraz martini, ott a fahéj, ami valahogy elmélyíti és felmelegíti az egész csoki ízét. Nem lesz a kép mellett az utolsó kockáról kép, mert annyira élveztem, ahogy a kocka lenyelése után kiteljesedik a csoki-szilva-bodza-fahéj elegy, hogy nem hagytam belőle egyáltalán.

Kézenfekvőnek tűnik az ízpárosítás, de én még nem láttam más csokiban ezt. Az is kézenfekvő, hogy egy csoki (ha már gyümölcsös), akkor a gyárhoz közel termő termésekkel dolgozik, de korántsem általános. Itt még a csomagoláson is feltüntették, hogy osztrák a csokigyár, a szilva és a bodza pedig Ausztriában termett. Gondolom, a fahéj azért nem, a csokoládébabról nem is beszélve.

Ó, és fairtrade is!

Fruchtschokolade

bodzás-szilvás-fahéjas étcsokoládé

50 gramm

a szegedi Latin Negyedből való

ajándék :)