csox

Csokoládé - eszem és mesélek!

Buzigumi

2010. július 10. 19:17 - he

Erős kicsit ez a fordítás, de tényleg valami ilyesmi van ráírva arra a dobozra, amit egy barátomtól kaptam. Maga a csomagolás elég félrevezető, első blikkre azt sem tudtam, hogy ez a „mesterséges friss gyümölcs ízű” feliratú dobozka mit rejt. Hát rágót.

Bevallom, először tök csalódott voltam, mert az ember egy ilyen felirat után mondjuk, óvszerre számít. De nem: egy centi szer egy centis citromsárga rágókockák vannak benne, amiknek éppen olyan az íze, mint a régen, Magyarországon kapható kerek, golyó alakú rágóknak.
A csomagoláson kívül semmi extra, kivéve, hogy volt, aki a csomagolást látva meggondolta magát, és mégsem kért rágót. Pedig ha van tanulsága ennek a terméknek, akkor az az, hogy ez a rágó sem más, mint a többi – ahogy a melegeknek is megvannak a maguk párkapcsolati és egyéb gondjai, ugyanúgy, ahogy nekünk, heteróknak.

A csomagoláson az szerepel egyébként, hogy a közhiedelemmel ellentétben a meleg férfiak nem csak a belsőépítészet, a design és divat, hanem a rakétatervezés vagy az olajkitermelés területén is jelen vannak. Evolúciós szempontból persze melegnek lenni zsákutca – ahogy agglegénynek vagy öreglánynak lenni is, igaz, ez elvileg egyéni elhatározás kérdése.

Ha valaki látna a heterókkal kapcsolatos tévhitek megcáfolása céljából dizájnolt rágógumit, mondja el.

 

Gay Gum

8 db rágó

Made in Canada

 

3 komment
Címkék: rágó off

A bejegyzés trackback címe:

https://csox.blog.hu/api/trackback/id/tr62143316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

brainy_peter 2010.07.12. 11:18:17

Csak én nem értem, hogy mi köze a rágónak a buzikhoz? Vagy ennyire nyomni kell a melegek elfogadását? Én se vennék ilyen csomagolású rágót, és nem azért, mert elítélem a homokosokat, tőlem aztán elvannak, csak engem hagyjanak...
Szóval ezmiez?? Azt tudhatjuk, hogy melyik országból való ez? Vagy itthon is lehet ilyet kapni?

G. Viktor 2010.07.13. 08:55:35

Ez egy tréfa. Egy megszokott termék szokatlan köntösben. Ennek a rágónak a csomagolása a lényege. Egyébként létezik midnenféle ebből, az állatvédőtől, a napimádón át a ki tudja még mi mindenig. Vannak olyanok, akik ezen fennakadnak, nem is értem miért. Nem értem evvel hogyan "nyomják" a buzikat. A buzikat ebben az országban senki sem nyomja. Maximum csak el. A Sugar Shop árul ilyet, és Kanadában gyártják (de ez a bejegyzésből is kiderül, mármint az ország).
süti beállítások módosítása