Most, hogy helyzet, akarom mondani: válság van, azt feltételeznénk, hogy az emberek többet olvasnak, s több hasznos olvasnivaló is akad - a boldog békeidőkben talán el lehetett adni egy napilap címlapját azzal, hogy milyen darabot adnak a színházban, most ennél hatékonyabb túlélési stratégiák bemutatását várnánk. Ehelyett mikről ír a lokálpatrióta totemlap-láncolat mai helyi darabja?

„A csokoládé jó vigasz a bajok és a válság ellen is” - a szerző nélküli cikk egy kutatásra hivatkozva azt elemzi, hogy a válság ellenére növekszik a csokoládégyártók forgalma. (Mások ehhez a rúzsgyárosok prosperálását is hozzáteszik.)

Javaslom, az uborkaszezon mintájára nevezzük el csokoládészezonnak azokat az időszakokat, amikor gazdasági világválság esetén a sajtó valami megnyugtató könnyedségről óhajt beszámolni.

Mert hogy tegyünk szert olyan, legálisan is beszerezhető anyagra, amitől rövid távon és gyorsan jól érezhetjük magunkat? Belövés és drogok helyett a legtöbben esznek egy kis csokit – és itt a méret a lényeg. Az előző (1923-24-es) világválság idején dobták ugyanis piacra azokat a csokikat, amiket a maiakhoz hasonlóan pici darabkákra szabdalva árultak. „Étcsokoládéval bevont szelet”, „desszertkocka” - és még sorolhatnám az ehhez fűzhető magyar elnevezéseket is, míg el nem érnénk a „csokiparányig” meg az „egy falatnyi mennyországig”.

És valahogy ez a lényeg: míg meg nem sikerül megvalósítanunk világmegváltó álmainkat (mondjuk egy cseppnyi közbejött gazdasági válság miatt), még nem kell örömtelennek lennünk.

És micsoda meggazdagodási lehetőségek húzódhatnak meg a kisebb csokik piacra dobásának ötlete mögött – elég, ha csak arra gondolunk, hogy élt egyszer egy Tate nevű pasas, aki praktikus kis kockákra szabdalta az addig tömbben árult kristálycukrot, megkönnyítve ezzel a szállítást, forradalmasítva a tea- és kávéivási szokásokat és nem utolsó sorban felturbózva saját bankszámláját – igen, az ő nevét viseli a híres galéria. (Néha eltűnődöm, mi lett volna ha egy speciális hajórakomány-hely miatt nem kockákra, hanem pl. háromszögekre vagy golyóbisokra lett volna kedve újítani.)

A léptékváltáshoz az is hozzá tartozik, hogy jobban oda kell figyelni a fogyasztókra, nyomon kell követni vágyaikat, s bizony, akár még az etetésnek is itt az ideje: van olyan cég, ami közösségi „csoki klubokat” hoz létre, hogy kilesse és megvalósítsa a csokievők elképzeléseit.

A járulékos jó hatások mellett azt sem árt megjegyezni: a kisebb csoki kevésbé árt a fogaknak, kevésbé rakódik le a csípőn és valóban kevésbé drága.

Bizony. A kicsi szép – jelentette ki E. F. Schumacher is, mire a freudisták a hátsó sorban felröhögtek.