Van egy kis kocka csoki, amit az olasz, pontosabban bolognai Majani gyár állít elő már 1911 óta (magát a gyárat 1796-ban alapították!). Voltaképpen nem is csoki, inkább egy falatka bonbonnak nevezhetném, kb két és fél centiszer másfél centis, mindössze 10 gramm. Viszont újítás is kötődik ehhez az édességhez.

      Harapjunk. Vagy inkább nyammogjunk, mert hihetetlenül gyorsan olvad ez a csoki. Mikor az ember kibontja, még olyan kis szépen egyben van: csíkos, mert ún. cremini, vagyis krémekből áll, és egy sötétebb krémet egy világosabb követ (ilyesmit többen is gyártanak Olaszországban, nem csak a Majani, de anno nagy szám volt). Aztán gyorsan krémmé lesz a szájban, rágni nem is kell. Szerintem nyáron vagy nem lehet kapni vagy hűtőben kell, hogy tartsák. Ettünk fehéret (az csokis-mandulás-mogyorós), narancssárgát (mogyorós-kávés) és pirosat (étcsokis-mogyorós).

Újítás (volt) az is, - és persze, innen a neve is – hogy tényleg kapcsolódik a Fiat autómárkához. Árukapcsolás a XX. század eleji olasz gazdaságban: a helyi autógyáros a csokival reklámozta magát, és fordítva. A csoki a mai napig megtartotta a nevet, ami egyébként latinul annyit tesz: Legyen!/Lesz!

Ne a mostani Fiatokat képzeljük ehhez a csokihoz, hanem olyasmit, amit Baricco leír a Történetben. A Fiat Tipo 4-et harangozták be vele (kép a Wikiről). Képzeljük el, micsoda előkelő luxust jelentett akkoriban ez a fűtetlen, baromi drága jármű (vajon mennyivel száguldozhattak? 100? 50?) és milyen reputációja lehetett a csokinak, ha a kettőt összekapcsolták. Megjegyzem, töröltem az agyamból, hogy mennyibe került a 3 kocka Fiat csoki, de … szóval egy átlagkeresetűnek sem a mindennapi kávé mellé való.

Annyira nem tudok szabadulni az árukapcsolástól, hogy azt kell mondjam: Magyarországon azt hiszem, a vonatokhoz hosszan tartó ízű rágógumit adnék, a négyes metróhoz medvecukrot/bocskorszíjat rágicsálni, a buszos tömegközlekedéshez pedig retro, piros, kakasos cukornyalókát. A Malév képzeletbeli csokijának nevére pedig már van is ötletem: Fuit.

Majani Fiat

10 g

Közhely, hogy a csokoládé jó a szívinfarktus ellen, s régóta a roboráló étrend része. Persze nem mindegy, hogy mennyi csoki és milyen.

A 97%-os kakaótartalmú Rózsavölgyi étcsokoládéról például nehéz elképzelni, hogy valaki egyből befalna belőle egy teljes táblával.

Kövessük a bevett kóstolási mintát:

Óvatosan bontsuk ki a csokit az aranyszínű mintás papírból, majd távolítsuk el a belső pauszpapírról a kalapos szívecskéket ábrázoló matricát, és először is csodáljuk meg a csokit. Van miért ugyanis: olyan, mintha egy tulipános láda eleje lenne a mintája, vagy mintha egy Zsolnays ornamentikus mintával díszített kerámialap lenne. Néha elképzelem, hogy Rózsavölgyiék építenek egy házikót a négyszögletű kerek erdő közepén, aminek csupa ilyen csempéből áll majd minden fala, amihez aztán turisták járnak idegenvezetővel, s a bátrabbak közelebbről is megszagolhatnák (rálehelni tilos lenne) a házikó falait. Nem merészebb elképzelés ez, mint egyenesen a babból gyártani csokit ma Magyarországon – márpedig ez Rózsavölgyiéknek már sikerült. (A bab a venezuelai Trincheras faluból, Aragua völgyéből származik, ahol speciális a klíma és nevezetes algás-iszapos gyógyfürdők is vannak).

Node.

Azon túl, hogy szép, ennek az étcsokinak brutális kakaóillata van. Majdnem olyan intenzív, mint amilyen  a mexikói Tepozteca csokinak, amiről korábban írtam. Bevallom, meg is fordítottam a táblát, és többször végigszaglásztam a fényes, sima felületet. Olyan, mint egy egzotikus férfiparfüm, egyszerre szikár és mégis lágy, kicsit engem a manapság fekete bőrként aposztrofált illat-összetevőre emlékeztet, visszafogottabb és letisztult változatban.

Ha semmi mást nem csinálunk ezzel a darab képzőművészeti alkotással, mint nézegetjük és szagolgatjuk, már megérte megszereznünk.

Ha ennél még többre vágynánk... akkor készítsünk elő egy nagy pohár vizet. Egyszer már írtam egy 100%-os étcsokiról (Iara), tessék bízni bennem. És először kortyoljunk, kell, hogy ne legyen jelen más íz a szánkban. Célszerű kis darabkát törni a csokicsempéből, és nem feltétlen szétcsócsálni, hanem hagyni olvadni. Lehetőleg nem a nyelvünk hegyén, hanem a középrészén – bár a legújabb kutatások szerint minden ízlelőbimbó képes minden ízt érezni, az édes íz általában a nyelvünk első felén jelentkezik, és bár van benne egy kis nádcukor, ez a csoki minden, csak nem édes. (Ha elviselhetetlenül keserűnek érezzük, ott a víz.)

Szóval hagyjuk olvadni.

Csukjuk be a szemünket.

Gondoljunk a szívünkre.

Koncentráltabban olvad, mint az a 100%-os, amit kóstoltam, és a végén kicsit olyan ízt éreztem, mint mikor vízipipát szív az ember: enyhe almás aromát és füstöt. Ami a leginkább meglepett, hogy csaknem ugyanazt a hatást váltotta ki belőlem ez a néhány falatnyi, mint az a kotyvalék, amit az igazi csokoládé néven anno főztünk.

Szóval ez szerintem orvosság.

Ami a szíveket, meg a rohamokat illeti: nézzük meg a Vinnie Jones-szal forgatott „Staying alive” TCR-t, hogy tudjuk, mit kell csinálni éles helyzetben szívroham esetén. (Megelőzésként meg együnk ilyen csokit.)

Rózsavölgyi Csokoládé

Trincheras

97%

ajándék volt, köszi!! 

És remélem, idén sem lesz. De az enyhe tél ellenére sem hagyhatom szó nélkül a Ritter Sport két idei télre megjelentetett csokiját. Sőt, khm... a tavalyit sem.

A marcipános Ritter Sport íze megvan? /Korábban már írtam róla a blogom előfutárán./ Annyi történt, hogy a marcipán narancsos, mégpedig nagyon, és lágyítottak rajta annyit, hogy étcsoki helyett tejcsokit használtak.

Tejcsoki illata van, de amint a kockát a számba teszem, olyan, mintha narancsillatba haraptam volna. A marcipán ízén is érezni a narancsot, kb mintha narancshéj-reszelék lenne belekeverve – egyébként a színe is narancsszínűbb, mint a simának.

A tejcsoki azért jó itt, mert (finom, persze), de a marcipán összetartásán kívül nem sok vizet zavar az ízhatásban. Minimum 44% a marcipán ebben a csokiban, de szerintem van az 50% is.

Irgalmatlan gyorsan fogy.

A másik idei téli kiadással kicsit bajban vagyok: volt egyszer egy cukor, amit régesrégen bármelyik ABC-ben kapni lehetett: grillázsos cukordrazsé volt, rücskös nagyon piros bevonattal. (most nem találom sehol.) Az ízét szerettem, bár annyi mesterséges színezék volt a bevonatban, hogy pirosasra színezte a vizeletemet – még jó, hogy anyu rájött, hogy mitől piros. Arra is emlékszem, hogy a Szeptember 6. téri ABC-ből jövünk ki és tartunk a trafik felé, s közben az anyám magyarázza, hogy miért nem vehetünk ilyet, és hogy a trafikban sem fogunk. Akkor tértünk át az öcsémmel a franciadrazséra, és aznap is azt ettük (Dunakavicsos csoki egyébként létezik.). A Ritter-Sport karamellás-mandulás téli változata pont olyan, mintha egy ilyen cukrot ennék a múltból, tejcsokikockába burkolva.

És végül jöjjön a kegyelemdöfés, mert ilyet csak tavaly láttam a hazai boltokban: a vaníliás kiflis Ritter Sport. A vaníliás kifliről tudni kell, hogy nálunk anno nagy karácsonyi hagyomány volt. A Ritter Sportos meg úgy nézett ki, hogy tejcsoki, benne tejkrémes töltelék, amiben apró vaníliás süteménydarabkák voltak. A kis tésztadarabok szerkezete pont olyan volt, mint az igazi sütié: omlós és még a levegőbuborékokat is érezni lehet benne. Komolyan, csak az a mozdulat hiányzik, ahogy az ember lekopogtatja a tálon a felesleges porcukrot a sütiről. Talán lehetett volna ebben a csokiban több sütidarab, meg lehetett volna egy kis mandulás mellékíze, de így is vitte a pálmát a tavalyi téli csokik között. (Bocs, hogy tavaly kimaradt!)

Mivel a csomagolásra az van ráírva, hogy Winter Edition, máris elkezdődtek ezeknek a csokiknak a leárazásai. Azt mondom, bátran vásároljunk, mert általában július közepéig jók. Ellenőrizzük le a szavatossági időt, és együnk nyugodtan napfényes melegben is téli csokit – úgysem a neve, hanem az íze számít.

Ritter Sport Téli Kiadás Narancsos Marcipánnal

Tejcsokoládé narancsos marcipántöltelékkel (44%)

100 g

Ritter Sport Téli Kiadás Karamellel és Mandulával

Tejcsokoládé aprított mandula grillázzsal (15,5%)

100 g

Ritter Sport Téli Kiadás Vaníliáskiflivel

Vanília ízesítésű krémmel (41%) és vanília ízesítésű süteménydarabokkal (5%) töltött tejcsokoládé

100 g

Kis termetű, szemüveges, fekete bogár-szerű lénnyel beszélgetek egy messzi-messzi étteremben.

„Nem furcsállod, hogy annak ellenére, hogy az emberek tudják, hogy a csoki ízét befolyásolja, hogy a kakaóbab hol termett, mégis agyoncukrozzák, hogy meg se érezzék az ízét?”- mondja a lény, miközben kibontom a Meybona Origin Kongó étcsokimat. Aztán szórakozottan a porcelán sószóró felé nyúl, és kiharap belőle egy darabot. „Tessék, ebben például kifejezetten érezni a kaolint, és ez éppen jól van így.” - kommentálja és csámcsog.

Nem figyelek, mert a leköt a csomagolás: vastag sötétbarna papír, rajta világosbarna elefántsziluett, két akáciával a háttérben. A kakaóbab pontos származási helyét földrajzi fokokkal jelzik a csomagolás tetején. Afrika adja a világ kakaóbab-termesztésének csaknem 70%-át, mégpedig döntően a kontinens keleti része. Kongó még a tavalyi statisztikák szerint is benne van a top20 legtöbb kakaótermelő országban. A csomagolás szerint a keserűséget ábrázoló foktáblázatban ez a csoki közepes értéket ér el: 5-ből 3-as, vagyis nem számíthatok túl édesre.

Mondd, ideadnád azt a csészealjat? - kérdezi az idegen, és látszik, hogy alig bírja kivárni, míg elé nem tolom: azonnal harapdálni kezdi körbe-körbe, mint mi a kakaóscsigát. Apropó idegen: a csoki a forastero elnevezésű (spanyolul ez idegent jelent) kakaófa terméséből készült – ez állítólag a legősibb és legellenállóbb fajta, a babok kékeslilásak, miután beértek. A táblának olyan illata van, mintha egy nagy zsírtartalmú, sötét színű kakaóport tartalmazó dobozba szimatolnék bele. Nem, ezt nem sok mindennel ronthatták el.

Uh, mindig a közepe a legjobb – mormolja a lény, s én közben bekapom az első csokikockát. Két másodperc, és olyan lesz az állaga a számban, mintha egy kiskanálnyi norvég vagy dán vaj olvadna puhán a nyelvemen. Egyszerűen kakaóíze van. Icipicit édes, hiába 72%-os, nem kibírhatatlanul keserű. Semmi faxni, ebben tényleg WYSIWYG.

Bocs, hogy késtem. Valami papírevő alien beszabadult az államkincstárba, ki kellett sütnöm minden humanoid agyát másfél kilométeres körzetben. - érkezik meg a társam, a mindig rohanó K ügynök (egyszer rút halála lesz, én mondom, minek sietni). Lehúzza a székről a kis szemüveges lényt, akinek még van ideje felém hörögni: Lehet, hogy itt kisebb vagyok, de te egy bogárszerű cukorzabáló maradsz egész életedben.

Ugyan mit tudja ő. Azért lehet jó dolgokat is enni ezen a bolygón.

Megvárom, míg a társam kirángatja az űrlényt az ajtón (nehezen megy, mert minden asztalról megpróbálja begyűjteni és a zsebébe gyömöszölni a csészéket és tányérokat), majd az étteremben lévő emberek felé fordulok, s közben lassan a fejem tetejéről a szemem elé húzom a napszemüvegem.

Kérem, mindenki nézzen ide! Őszintén remélem, hogy nemrég éppen híradót néztek.

Meybona Origin Kongó Étcsokoládé 72%

100 g

Kiabálás. Sikolyok. Őrület.

Őrület felfokozva.

(Gilroy, Cocain, Burn, Leszarom, Kobra, Buldózer, RedBull, Hell, Volcraz, stb. stb., stb.)

Tuttifrutti. (Ajánlott zene.)

Szóval én nem tudom mennyi igaz az erre az esztendőre jósolt világvégéből, de az biztos, hogy nem árt kicsit rákapcsolnunk. Mondjuk guaranás energiacsokival.

Már a design is olyan, mint egy tipikus energiaitalnál, a shreknél is zöldebb ujjak pedig jól sejtetik azt is, hogy nem hópihe, hanem bizony mesterséges gyorsítórészecske íze lesz annak, amit majd megeszünk. A csomagolás oldalán látható egy pici fekete staniolfül, ezért arra számítottam, hogy a csokiban rejlő energiaitalt úgy kell majd kiinni belőle, mint ahogy a hordozható csokiskávékból szokás a feketelevest. De nem.

Belülről ez a csoki ugyanolyan, mint a csomagoláson (fehérben), és a forma a csokiréteg alatti töltelékben is megvan: pici ujjacskák, köztük a téglatesttel szimbolizált csokiszelettel. A legdurvább az, hogy ezek a legbelső ujjacskák majdnem ugyanolyan zöldek, mint a csoki csomagolásán a felirat, sőt: sötétzöld, ruganyos és csillog.

Kibontás után már az a jellegzetes tuttifrutti-illat csapott meg, amit már alapból a legtöbb energiaitaltól megszoktam (kivéve néhányat, mint pl. a Gilroy vagy a Cocain). A fehércsoki maga nem rossz, de nem vett le a lábamról (ezt, mióta egyszer kóstoltam Askinosie fehércsokit nagyon-nagyon-nagyon-nagyon nehéz is!), de a fehércsoki és a guaranás krém találkozásánál nosztalgikus hangulatba kerültem: szerintem tisztára olyan íze van, mint kiskoromban a Gabi fogkrémnek volt. (Ezt anno titokban, de csoportosan majszoltuk az oviban, imádtam.)

Maga a központi zöld zselé nem illatos, az íze pedig egy éjjelre a pohárban felejtett szénsavmentes energiaitalra emlékeztet, de azt is csak halványan.

És hogy feldobott-e?

Hát legalább három kávéval felér, sőt, érzem, hogy kipirultam.

Megjegyzem: 72 mg/100gramm koffein van benne (a RedBullban 32 mg van 100 milliliterben).

A gyártók egyébként egy fiatal rapperrel és egy, az erejét a reklám szerint a csokinak köszönő 108 éves énekessel reklámozzák ezt a terméket. A reklámban szereplő bácsika igaz, hogy 106 évesen szokott le a cigiről, hogy 61 éves felesége még pár évet kapjon belőle, de két okból sem tartom jó választásnak. Egyrészt mert Johannes Heestersnek hívják, és csak néhány olyan forrást találtam a neten, ami ne említené, hogy állítólag ő volt Hitler kedvenc színésze, aki Dachauba is elment az SS-tiszteket szórakoztatni. Nem jó reklám ez egy német terméknek (szerintem persze.)

A másik ellen-Johannes Heesters indokom pedig az, hogy idén karácsonykor meghalt.

Elvisről kellett volna lehúznotok még egy bőrt, kedves Enexy-gyártók, ő biztosan jókat dühöngene a texasi ranchán, hogy megint egy olyan reklám, ahol nem szólhat be a jogdíjakért.

Kitartást 2012 kihívásaihoz mindenkinek!

ENEXY – energia harapással

guaranás energiaszelet a Müller Drogériából

40 gramm