Ez egy szlovák csokigyár, ami Szereden (nem Szerencsen) működik és prosperál – de én inkább nem játszom a nyelvvel, ezt meghagyom másnak. Persze a zárt belső piac még nem jelenti azt, hogy ne lehetne Magyarországon is kapni ezeket a csokikat. Itt van mindjárt a tömzsiségében másfél Balatont (a szeletet) is lepipáló Horalky.

Rögtön a borítóján egy akcióra lehet bukkanni, ami a „túrázás közben csillapítsuk éhségünket” szlogennek megfelelően kirándulásra buzdít. A lenyűgöző az, hogy ahhoz, hogy valaki nyerjen, nem kell csokit vennie egyáltalán – no persze nyerni, azt csokit fog. A játék lényege, hogy hetente cserélődő koordináták alapján el kell jutni valahová az országban, ott megkeresni a kódot, lefotózkodni vele, regisztrálni, feltölteni, aztán várni a postást, aki kódonként 5 Horalky csokit szállít házhoz nekünk.

De most tekintsünk el a tiszteletre méltó „Ismerd meg hazánkat!” mozgalom újraélesztési kísérletétől, meg attól, hogy a procedúra alapján megtanulhatjuk, milyen bonyolult az élet, és lássuk a csokit!

Oké, hogy rá van írva az akciós csomagolás oldalára is, hogy „szélein mártott”, számomra mégis sokkoló, hogy a „csoki” tetején egyszerűen a „meztelen” ostya van. Mintha a csokis krém végigfutott volna a szlovák szelet határain, de hiába: csak nem engedték be. Ha előnyt akarok látni ebben a szűzies elzárkózásban, az maximum az, hogy nem keni össze az ujjait az ember, ha helyesen fog rá. A krém tartalmaz egy kis pörkölt földimogyorót, de csoki már az ostyaszeletek közé sem juthatott be.

Tudom, hogy – főleg kelet-európai viszonylatban – minket, magyarokat igényes kajálóknak ismernek, de hadd valljam be, kifinomultabb krémekhez és klassz kis csokiborításokhoz szoktam. Amivel lenyomja a nekem kis adagnyi földimogyoró és csoki- érzetet, az a vehemenciája. Durván lerohanja az ember gyomrát, és annyira, de annyira eltelíti, hogy komolyan mondom, úgy éreztem, mintha egy egész tábla csokoládét ettem volna meg. Olyan, mint a hadikaja: a lehető legegyszerűbb, és a lehető letáplálóbb, az ember csak gyorsan bekapja, és már masírozik is tovább.

A tévéhíradó éjszaki kiadása elé például szerintem kifejezetten ideális.

Horalky

50 g

És persze nyuszik. Nem szabad csokit adni egyiknek sem!

Zorro például nagyon okos, de mindent megeszik, amit én, mert feltehetőleg valami elképesztő vonzó módon tudok enni. No de tényleg: megeszi a dinnyét, a paradicsomot, a fügét (azért különösen rajong), a narancsot, a sajtot, a kenyeret, a jégkrémet, a kekszet (ó, igen, igen!) és bármit főzhetek neki, nem panaszkodik és nem pontoz le. Egyedül a banánnal nem tud mit kezdeni – elkunyermálja, aztán általában elássa, de nem eszi meg. A csokit imádja, vagyis imádná, ha hagynám, hogy egyen: a csokiban van egy teobromin nevű anyag, amibe egy kutya akár bele is halhat.

A teobromint ugyanis, ami egyébként a teában és a kakaóban is megtalálható, nem tudja lebontani az ebek szervezete. Elviekben a kisebb testű kutyák jóval nagyobb veszélyben vannak, de bevallom, nincs kedvem kísérletezni azzal, vajon hány tábla csoki után kezd el hányni Zorrito.

Bölcs döntés minden négylábú elöl eldugni a csokit, s egyszer és mindenkorra tudomásul venni: a csokoládé embereledel.

Ui: És hadd küldjek virtuálisan is nagy ölelést azoknak, akik ezt a kutyusok számára életmentő tényt kommunikálni is szokták: Kingának és annak az ismeretlennek, aki blogján a hatásmechanizmust is leírja. Jó tudni.

Köszi! :-*

Gondoltam, alálapátolok a mára (tegnapra) tervezett nyár végi ötletelésnek, és – mielőtt még kivonnák a forgalomból – a Milka nyári különkiadásai közül beszereztem ehhez azt, amit ugyan már ettünk, de még nem írtam róla: ez a Milka Alpine Mountain, azaz a feketeáfonyás-vajkaramellás csoki.

Meggyőződésem, hogy a csoki megalkotói mindenképpen valami olyasmi ízt szerettek volna létrehozni, ami illik az alpesi tájon legelésző lila tehenekhez: s úgy érzem, mindent megtettek azért, hogy a csoki belül hasonlítson is a liláskékes, hófödte hegycsúcsokra. Élőben utoljára, s talán a legközelebbről a grazi Schlossbergről láttam egy részletét e hegyláncnak a távolban – s meglepetésemre tényleg olyan mesésnek tűnt, mint a képeslapokon. (Azért van, ahonnan még szebb.)

A kékeslilás-ragyogást (bár a lila valszeg a tehén miatt van) a fekete áfonyával, a hegység keménységét pedig gondolom a karamellával akarták érzékeltetni. Sikerrel, mert tényleg olyanok a kockák, mint a képen: pici arany színű karamelladarabkák az éterien liláskék krémben, mindez a megszokott tejcsokiba foglalva. Ha hőségben a kezünkben szállítjuk, egész kis térképeket tudunk kiolvasztani a csokiból: mintha a barna kontinensek alól mesebeli tengerpartok látszanának. De nem minden csendélet jó attól, ha hasonlít a modellre – gondoljunk pl. Picassora. Szóval a mérsékelt áfonyaillatban harapjuk le az egyik partszakaszt.

Tényleg nagyon áfonyás az íze, de ha valaki evett már ilyen gyümölcsöt igaziból, az tudja: a legjobb az benne, hogy olyan fanyar (és hogy kékes lila lesz tőle az ember nyelve). Na, éppen ennek nincs nyoma sem ebben a csokiban: úgy éreztem, mintha még a tejcsokibevonat édességét is túllicitálta volna a töltelék, s ilyenkor (nekem) már valóban majdnem mindegy, hogy milyen kis mellékízt ad a gyümölcs a megaadag cukornak. (Igen, ettem már egy szem eperhez egy evőkanál porcukrot, tudom, miről beszélek, viszonylag hamar le is szoktam róla.) S ha ez nem lenne elég (vagyis nekem sok) a karamelladarabkák még édesebbé teszik az egészet. Azt hiszem,az már kiderült, hogy imádom, ha recseg-ropog némi kis csócsálni vagy harapnivaló egy csokiban, de ehhez a krémhez nem biztos, hogy kevertem volna a karamellából. Pedig önmagában az áfonya-ötlet nagyon nyerő: ezek a bogyócskák nem csak hogy ízletesek, de a gyógynövények titkos, egyben univerzális fegyvere is.

A wikipédián azt olvastam, hogy anno „a brit pilóták az éjszakai bevetések előtt marokszám ették a fekete áfonyát, ugyanis a benne rejlő anyagok segítik a retinasejtek gyors regenerálódását.” És ha tényleg láttunk tőle a sötét jelenben előre, a jövőbe, akkor így vagy úgy, de nem is vihettem volna az áfonyásnál megfelelőbb összetételűbb csokit egy ötletbörzére.

Milka Alpine Mountain

100 g
325 Ft a az uránvárosi olasz látványpékségben

Gondoltam, keresek egy olyan csokit, amiben van guarana is, hátha létezik. És persze, hogy van!

A NewTree-ről egyszer már írtam a levendulás csokijuk kapcsán – és naná, hogy a guaranás csokit is a jó belga Benoit de Bruyn biokémikus hozta össze. Érdekes, hogy ő is a „Sexy” nevet adta neki (minden egyes csokikeverékét a hatásáról nevezi el). A NewTree Sexy 73%-os, és a guarana mellett van benne a csokoládé-készítők szerint (is) szintén erotikus gyömbér.

Itt jegyzem meg, hogy a gyömbér nem csak gyógyhatása meg íze miatt finom, de valami gyönyörű növény is – Bubának hála, aki egy szupermarketben talált hajtásnak indult példányokat, mára már nekem is van egy pici, de már most szépséges gyömbérem! Persze szerettem volna guaranát is, ami elviekben egy dél-amerikai kúszónövény, piros terméssel, de mikor a termesztésére kerestem, egy felettébb furcsa oldalt találtam csak.

Maga a csoki nem túl édes, a 73%-nak köszönhetően pedig brutális. Szépen, de nem szilánkosan törik, és nagyon szépek a pici gyömbérdarabkák, amik láthatóak is a csokiban. Ugyanakkor nem találtam annyira gyömbéresnek ezt a csokit, amennyire hittem volna: ahhoz, hogy valóban intenzív legyen a gyömbér-íz, szerintem jobb picit megcsócsálni a gyömbérreszeléket, s míg így sem lesz annyira intenzív az íz, mint pl. a chili volt a Milkában. Pedig a reszeléken túl magában a csokiban is van gyömbérkivonat. A guaranának viszont nem érzem az ízét – talán nem is túl jellegzetes.

A csomagolás szerint egy ilyen tábla csoki elmajszolása annyit tesz, mintha 3 csésze feketekávét ittunk volna meg. S hogy érezni-e a hatást? Hát, őszintén szólva nem tudom, hogy azért érzem magam jól, mert ilyen csokit ettem, vagy azért, mert egyébként is jól vagyok. Egyébként a NewTree éppen megújuló honlapja szerint: Chocolate and spice and everything nice!

Ugyanakkor félreértés ne essék: a csokoládéevés és a szex nem ugyanaz a cselekvés.

Gingembre

Chocolat Noir Sexy Dark Chocolate

Newtree

80 g

1090 Ft a Csokikorzóban

Oké, már megint egy hülye alakú gumicukor-féléről van szó. Egyszerűen nem tudtam otthagyni, sőt, éreztem, hogy meg kell osztanom valakivel a szem-evés torz izgalmát.

És most

NE gondolj a világtalan emberevőre a Faun labirintusából, akinek a tenyerében vannak a szemei,

NE gondolj a Transylvaniára se, amiben a hősnő szerelmi bánata miatt fest szemet a tenyerére,

és nem, felesleges a tenyér közepén lévő csakrára is gondolni,

ahogy arra sem kéne, hogy a Warlock-ot a sátán szeme vezeti (idelinkelem az állítólag eredeti filmrészt).

Ez csak egy gumicukor, amire a vörös vérerek is csak a műanyag burkára vannak ráfestve. A két hátsó fület (merthogy csomagolás és nem „kocsány”) szétválasztva kell szétnyitni a gömböt, és a szem ott ül bent. Ó nem, nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani annak, hogy picit puha és olyan furcsán lágy ez a szem, csippentsd össze, bár ha rám hallgatsz, inkább lazán kiplaccsintod a tenyeredbe. Ha picit megrázod, rezeg, és ha beleharapsz, rájössz: különösen lágy pillecukorból készült. Voltaképpen csak a pupilla és a szaruhártya van igazi gumicukorból.

A megszokott műíz, a szokatlan formán és a kicsomagolás élményén kívül semmi különös. Talán vámpírpartikhoz ideális csak.

Vérben forgó szem alakú gumicukor

100 Ft az uránvárosi DVD-kölcsönzőben