csox

Csokoládé - eszem és mesélek!

Godájvá

2010. június 29. 00:24 - he

Valahogy így mondják, isten bizony, még akkor is, ha az Álomgyári feleség egyik részében az eltűnt gazdag oldalborda tartózkodási helyét úgy lövik be, hogy valaki egy godivának ejtett csokit vásárol a bankkártyájával. A cég eredetileg belga, és egy havi magyar minimálbérből nagyjából két doboznyi Godiva bonbont vásárolhatunk.

Amit mi ettünk, az egyenesen Ámerikából jött, és mivel sok jót hallottam és olvastam a Godiváról, kicsit kétkedve fogadtam. A csoki 70%-os volt, ami azt jelenti, hogy elég keserű élményre számítottam, s szépséges apró kis forgácsokra tört mandulabél rejtőzött benne. Jól néz ki, ezt meg kell hagyni.

Az íze pedig – most bár azt mondhatnám, hogy huss, mindenki vegyen húsz forintos csokikat, mert ez nem az igazi. Hát nagyon jó! A magas kakaótartalom miatt keserű valóban, de nem annyira, hogy ne lenne maximálisan élvezhető. A sok pici manduladarabkától meg olyan érzése támad az embernek ahogy ropognak az ember foga alatt, mintha nem csokit enne manduladarabkákkal, hanem a valami más, egészen új entitás keletkezne: egy kakaóbab ízű picit zsíros-krémes anyag, mondjuk egy termés, egy olyan gyümölcs, aminek az állaga engem a kesudióéra emlékeztet – csakhogy intenzív kakaóíze van. Egy nagyon exkluzív vacsora desszertjeként például el tudok képzelni ebből a csokiból – egyetlen kockát. Annyira inetnzív ugyanis, hogy nem tudnám együltő helyemben befalni az egész táblát – ez pedig nagy szó.

A cég a nevét egyébként egy Godiva nevű középkori asszonyra vezetik vissza – éppen az ő legendája miatt van a csokikockákon egy paripán ülő nagyhajú nőalak: állítólag végiglovagolt meztelenül a városon azért, hogy férje csökkentse az adókat – a nép meg bezárkózott, hogy ne legyen zavarban (kivéve egy valakit, aki megleste és büntetésből megvakult, gondolom, mert a középkori felfogás szerint az önkielégítés és a kukkolás vakságot okoz).

No, vajon melyik mai politikusfeleség lovagolna végig meztelenül egy városon csak azért, hogy férje csökkentse az adókat? Lehet tippelni!

 

Godiva csoki, 70%-os étcsoki tört mandulával

Az árát a bonbonok ára miatt inkább nem akartam tudni

 

1 komment
Címkék: mandula ét
villanyi-szekszardi-pannon-borok-online-rendeles

A bejegyzés trackback címe:

https://csox.blog.hu/api/trackback/id/tr172117480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

betra 2010.06.29. 06:49:44

Azon szerencsés ismerősöm, aki már járt Ámerikában, sőt, odaát kiterjedt és hasznos (értsd: gyakran hazalátogató) kapcsolati tőkével rendelkezik, már ódákat zengett a Godiváról... :) És most írtál róla, ez szuper! :) Bár, mint tudjuk, én nem vagyok csokifan, de továbbra is imádom, ahogy írsz!! :)
süti beállítások módosítása