Ha egy könyv a csokoládéról szól, rossz nem lehet. Legalábbis ezt gondoltam eddig. A Magyarországon a Szerencsi csokoládégyár támogatásával kiadott A csokoládé című könyv nem más, mint egy terjedelmes receptgyűjtemény. Ez nem is lenne gond, ha a desszertek között sok újdonságra lelnénk, s nem pedig olyasmikre, mint a Mars-öntet, ami Mars szeletből és tejszínből áll, vagy a csokiöntetbe mártott gyümölcsök (elkészítési mód: mártsuk óvatosan a folyékony csokiba a különböző gyümölcsdarabkákat).

A könyv fotóanyaga olyan siralmas, mintha én magam követtem volna el, a szellős tördelés miatt keletkezett hiátust ráadásul tésztából készül halacskák és kiscicák körbevágott fotóival dobták fel.

Ami egy kis izgalmat ígérhet, az a bevezetés, amiben a csokoládé történetét foglalják össze, valamint bemutatják a csokoládé különböző fajtáit (ezek szerintük az édesítetlen, a keserű, a couverture, a tej-, a tortabevonó, a mártó-, az étcsokoládé, valamint kitérnek a cukrozott és cukrozatlan kakaóporra és a „nemigazi csoki” fehér csokoládéra is), s mindezt egy táblás csokikról készült fényképpel és egy színes rajzzal is (!) illusztrálják!

A legizgalmasabbnak az egész kötetben egy régi Szerencsi csokoládét hirdető plakátot találtam, igaz, ebből csak egy volt.

Azt mondják, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. De ha belegondolok, mit lehet várni egy olyan könyvtől, aminek szerzőjét ugyanúgy hívnak, mint egy, a csokoládéval is összefüggésbe hozható gyulladásos nyelőcső-betegséget?!

Valerie Barrett: A csokoládé

 Esély Könyvkiadó

Budapest

1996.

Örököltem egy elméletet a giccsről. Eszerint a giccs csak akkor giccs, ha nagy, ha piciben, még egy képeslap nagyságnál is kisebben nézzük, a negédes sztereotip-jelleg eltűnik, és valami egészen mást látunk.

Szóval a túrós-citromos Tibi csokit elnézve rögtön az arányokra voltam kíváncsi: a sok túró a sok cukorral vajon agyonnyomja-e a csokit vagy sem? Vagy a csoki dominál majd és nem lesz túrós íze az egésznek? A két-két milliméteres tejcsoki és a 5 milliméteres túróréteg viszont minden kétségemet eloszlatta.

A túró ebben a csokiban úgy viselkedik, mint valami nagyon extra krém, ami nem túl édes, könnyű, ugyanakkor nem a hozzáadott kemikáliák miatt jellegzetes ízű. Egyébként a túrót, mint olyat, hungarikumnak tartják – igaz, erre a neten csak a Szent Korona rádió egyik anyagában találtam egyetlenegy utalást. Ami biztos: a magyar túró eredetileg nem édes és nem sós, s más országokban a túró-szerű termékeket már legalább valami enyhe ízesítéssel hozzák forgalomba. A ricotta például édeskés. A túrónkban talán éppen ez a jó, hiszen úgy ízesítjük, ahogy csak szeretnénk. Valamelyik könyvben arról is olvastam, hogy az első palacsintákat természetesen túróval töltve ette Beatrix és Mátyás. Akkor (még éppen) nem önthették le az egészet csokival.

Visszatérve Tibire: a fentiek mellett éppen annyira citromos, mint amennyire kell – érezni, de nem nyomja el a túróízt.

Szóval egy pici remekmű minden kocka, kár, hogy olyan gyakran lehet látni és kapni, mint Tiziano műveit Pécsett.

Túrós-citrom ízű Tibi

Hadd ábrándítsak ki rögtön az elején mindenkit: a banán, ez a sokak által igen szexisnek tulajdonított gyümölcs valójában meddő.
Mármint a növény, amin az igazi banán terem.
Ennek a csokinak, (ahogy sok-sok más banános csokinak) vajmi kevés köze van a déligyümölcshöz. Gondoltam, jót tesz majd, ha a lapindítóhoz beszerzek némi édességet, hátha beindítja az ötletelést, de valójában nem a 6 %-ban maximált banánpüré motivált, amikor levettem a Spar polcáról, hanem az, hogy 24 darab van benne.

Nem számoltam, és viszonylag gyorsan elfogyott, ám figyeljük csak meg, mi is került a bendőnkbe!
Zöldessárga, habosított cukor, kicsit görbített "banános" formában, étcsokival leöntve. A cukortartalom garantált, az íz enyhén banános, az étcsoki a gondos (egyébként osztrák) csomagolás ellenére is összetört.
A legvadabb egyébként a banános benső színe! nem értem, miért kell zöldessárgának lennie, amikor az ehető banán gyümölcshúsa általában halványsárga. Miért utánozzák ezzel a színnel a banánhéj jellegzetes színeit? Csak mert karakteresebb, mint magáé a gyümölcsé?

A habosított cukor rémesen hangzik, tudom, nem volt annyira vészes, mint amilyen műíze egyes gumicukor-utánzatoknak van. És itt kifejezetten nem azokra az egerekre gondolok, amikben a pillecukor rágcsálótest egységbe forr a gumicukor farokkal. Azok - szerintem - kifejezetten ízletesek, még a buszon is képes vagyok hülyét csinálni magamból, és nyilvánosan elfogyasztani, mint valami karvaly.
Ebben az édességben megálltak félúton a felfújt műíz és a tömény cukor között.
És mi volt az egészben a legjobb?
A csokimáz a tetején - talán azért is fogyott el olyan gyorsan, mert  egy-egy darabra elég kevés jutott.


schoko-bananen
csokoládés banán - banános habcukor csokoládéba (27%) mártva, 24 darab

A málna a rózsafélék családjába tartozik, és ez a csoki illatozik is, mint egy éppen termő málnabokor. Elég picit feltépni a belső alufóliát, és már érezni is. Különlegessége még az, hogy igaz, nagyon kis százalékban, de kandírozott málnát is tartalmaz.

Ez több okból is figyelemre méltó: egyrészt azért, mert az apró és sérülékeny gyümölcsöket különösen nehéz cukorral tartósítani. Bizony, egyszerűbb egy barackot vagy egy ananászt összecukorszirupozni és megszárítani, mint egy málnaszemet, ami ugye még apróbb málnaszemecskékre esik szét.  Úgy érzem, itt sem kamuznak, és igazi málnáról van szó – mindenesetre ha óvatosan esszük és nem habzsoljuk ezt a csokit, akkor a csoki elolvadása után apró kis édes málnacafatok maradnak az ízlelőbimbóinkon. Másrészt pedig azért emelném ki a kandírozott málnát, mert egyszerűen gyönyörű, ahogyan a kandírozott gyümölcsök csillognak – főleg a sötét csokoládéba rejtve. Ha letörünk egy kis kockát, a törésvonalnál meg is figyelhetők, igaz, kevésbé látványosan, mint ahogyan azt a csomagoláson érzékeltetik.

A kakaótartalma 70%-os, ami igen jónak mondható – nekem legalábbis túl keserűek az ezt meghaladó kakaótartalmú csokik.

És naná, hogy nem lehet megállni, és az ember, ha evett már, önkéntelenül összehasonlítja ezt a csokit azzal a málnás Tibivel, amiért korábban már rajongtam egy sort.

Lássuk, lássuk!

Ez illatosabb. Nagyobb a kakaótartalma.

A Tibi-féle szinte szagmentes és édesebb.

Ebben apró kandírozott málnácskák vannak, a másikban liofilizált apró magok.

Az egyikben az impozánsan magas kakaótartalmat édes málnadarabkák ellensúlyozzák, a másikban az édes csokit billentik helyre a sercegő magocskák.

Szóval össze lehet hasonlítani a két csokit, de nem sok értelme van.

Ugye ismeritek azt a klasszikus Garfield-képsort, amikor hősünk azon hezitál, mit egyen, kalácsot vagy gyümölcstortát. Aztán befalja a kalácsot, és mosolyogva, magabiztosan eldönti: gyümölcstortát.

Sensations Framboise Noir 70%

Minőségi étcsokoládé málna ízű étcsokoládé töltelékkel (30%), és kandírozott málnadarabokkal (3,4%)

Hadisten, s mint ilyen, Mars számtalan istent és félistent nemzett, sőt, volt, aki kifejezetten a fiának tartotta magát. Ezért semmi, de semmi csodálnivaló nincs abban, ha az 1932. óta létező Mars csokinak is volt – és lesz is - több variációja.

Az egyik ilyen a mandulával töltött csokiszelet, amit nem is túl régóta lehet megtalálni a boltok polcain.

Apropó mandula.

Méltánytalannak tartom, hogy milyen kevésszer lehet mandulás csokikkal találkozni – a mogyoró valahogy sokkal elterjedtebb. Több lenne vele a munka? Vagy kevesebb régióban terem? Vagy csak egyszerűen így szoktuk meg? Ki tudja? Az biztos, hogy ha nem mandulával, hanem mogyoróval akar újat alkotni a Mars, akkor közel járunk ahhoz, amit Snickersnek neveznek. A gyümölcs nyilván nem lett volna túl jó ötlet, el is veszett volna a legütősebb gyümölcsíz is a sokkolóan, vehemesen, agresszívan (igen, igen, a Mars princípiumához tartozó jegyek) édes csokiban. Maradt hát valami csonthéjas.

Mindenesetre az elvárásaim nagyon voltak ezzel a csokival szemben, talán túl nagyok is. Alapból minden ugyanaz,mint egy megszokott Marsnál, de a karamella-réteg alatti puha, nugátos csokiba mandulákat rejtettek, mégpedig EGYBEN. Nem darálva, nem aprítva, hanem egész szemekben (na, jó, legfeljebb félbevágva). Eddig ettem már legalább 3 ilyen csokit, de egyikben sem volt 5-nél több, s legtöbbször a második harapásra akadtam rá a mandulákra.

Érdekes íz egyébként, mert a mandula keménysége mintha megtörné a csoki nyers édességét – pedig a magam részéről eddig pont azért szerettem a Marsot, mert akkora balhoroggal küldi padlóra a cukoréhségemet, hogy azt tanítani lehetne. Amikor például nyelvvizsgázni mentem és majd' elájultam az idegességtől, konkrétan egy kis szatyornyi legális agystimulálóval szereltem fel magam – és mikor az utolsó írásbeli feladattal is elkészültem, elővettem a végső titkos fegyvert: a Marsot. Össze is csokiztam a lapot szépen. De átmentem – csont nélkül.

Egyébként mire utal az 5 szem, agyoncukrozott mandula? Az esküvőre, bizony.

A szerelmes Mars.

Jobb, ha mindent azonnal megbocsátunk neki!

Mars Mandula