Vagyis a japánok mind őrültek, még a növényeik is. A japán vérborbolya egy cserje, a levelei vörösek, apró virágai kis sárga fürtökben lógnak az ágakról, hogy aztán apró kis vörös bogyók legyenek belőle. De ez még semmi: ha a barberry vagyis japán vérborbolyabogyó virágjához tartunk egy tűt, akkor a porzók rácsapódnak a bibére maguktól és gyorsan. Külső ösztökére gyors szaporodás. Elképesztő.

Ahogy az is, hogy úgy kell összevadászni azt, hogy mi a fenét tettek bele a legújabb Zotter-csokiba. „Apfel Berberitzen” - írják a csomagoláson, amin mellesleg egy csomó vörös kis manó sorakozik, almamaszkban.

Az almát egyébként simán kiérezni a csokiból, elég jellegzetes. Azt nem tudom, milyen a barberry, mert még sosem kóstoltam önmagában, de zotterék honlapján is olvasható, és ebből is gondolom, hogy ebben a táblában a savanykás íz az, ami a japán vérborbolyabogyó. A savanykás íz leginkább talán egy savanykás kajszibarackra emlékeztet, ami finom, és valójában ez az, amitől különleges ez a csoki – a töltelék fölső rétegébe rejtették.

A leírás szerint egyébként a perzsa konyha remekeihez hasonlítható ez az ízvilág – hát, őszintén szólva nekem ahhoz nem elég fűszeres, inkább csak édes-savanykás.

Állítólag fahéj is van benne, amit különösen szeretek, de sztm ez kábítás: nincs is benne, mert egyáltalán nem érezni. A vaníliát sem. És szerintem az almapálinkát sem, ami mutatóba, a csomagolás szerint azért van benne.

Korábban írtam, hogy van olyan zotter csoki, aminek kevés köze van ahhoz, amit rárajzoltak – az összetevőket átfutva itt viszont tényleg csak a japán vérborbolyabogyó maradt, mint savanykásság-forrás.

Azért, ha lenne olyan, aki evett már ilyen barberryt és/vagy ösztökélt már azonnali szaporodásra japán vérborbolyát, jelentkezzen.

Apfel Berberitzen

Zotter

70 g

Kösd fel a gatyád, ha törni szeretnél egy kockányit a Cadbury Caramelből. Nem mintha törhetetlen lenne, sőt, szép kis kockákra van szabdalva – de kb. ennyiben olyan, mint egy közönséges csoki. Olyan karamella van benne, mint a Mars csoki tetején, a különbség az, hogy nem egy csíknyi nyúlós karamella van benne, hanem irdatlanul sok (a csomagolás szerint 40%). Annyira sok, annyira nyúlós, annyira édes, hogy a kockák ragaszkodnak egymáshoz.

Ha lett volna elég kísérletező kedv bennem, megtöröm a kockák közti részeket, megragadom a felső két sarkot és a magasba emelem: biztos, hogy szépen lassan nyúlt volna szét, és nagy, lassan folyós karamella-háló lett volna belőle.

Maga a csoki egyszerűen valami mennyei. Jobbat nem is kívánhattam volna egy munkás, stresszes pillanatban. Nem ettem belőle négy kockánál többet (azt is nehezen választottam el a csoki hmmm... korpuszától), és annyi lágyság és annyi cukor és klassz csoki van benne, hogy az ember majd el olvad. Ja, és nem kívántam más édességet egész nap, annyira eltelített. Mesés.

Egyébként a karamelles csokihoz egy egész nyuszi dukál, már 1976 óta...

Magát a csokit egy Angliát megjárt baráttól kaptam, de most kifejezetten azért mesélek róla, merthogy a brit és ír területekre gyártott Cadbury csokoládégyárat kb. egy hónapja felvásárolta a Kraft.

Hogy lefordítsam ezt az életünk szempontjából nem sok vizet zavaró tényt: a nagyobb világcég megeszi a kisebb világcéget, azaz valószínűleg lesz egy-két gyárbezárás, átkeresztelés és persze a piac újrafelosztása: a Kraft emberei minden bizonnyal saját, nagyobb piacaikhoz fogják majd igazítani a Cadbury termékskáláját, magyarán: nagyon is elképzelhető, hogy kaphatóak lesznek Magyarországon is.

Utánaolvastam kicsit ennek a Cadbury-történetnek: a gyárat John Cadbury alapította 1824-ben, kvéker szellemben úgy, hogy a forró csoki árusító üzletei az italkiméréseknek legyenek konkurenciái (!!!). Hogy ez (mármint kiütni a rumot és a whiskyt a csoki vs alkohol meccsen) mennyire jött be, az nem tudom, mindenesetre John Cadbury fiai már jóval nagyobb céget üzemeltettek, mégpedig nagyon munkásbarát módon (legalábbis a kvéker világszemlélettel szimpatizáló Hetek szerint): uszodákkal, tágas és kényelmes munkáslakásokkal, pénzelve a szakszervezeteket és a sztrájkolókat.

Mondjuk furcsa, hogy a nagy munkás- és emberbarátság mellett hogyan tudtak egy hatalmas és prosperáló multicéget építeni? Ha tényleg rengeteget költöttek a dolgozóikra, akkor vajon mennyi hasznot hagytak maguknak? Vagy éppen ennek a jószívűségűnek köszönhető, hogy a nagy emberbarát családi cégből az aláíráson kívül semmi, de semmi nem maradt mára, előbb a cégen belüli részvényesek, később a felvásárlók diktálnak?

Ciki talán, de nem hiszek a jó gazdagokban. Talán John és fiai azok voltak, sőt, még sokat is dolgoztak, de mára nem hiszem, hogy a Kraft főrészvényese vagy a felvásárolt Cadbury vezérigazgatója komolyan, és mondjuk anyagilag is gondolna a beosztottjaira.

Igen, ráhibáztatok, ezen a héten elfelejtettem lottózni.

De a Cadbury Caramel utolsó kockáját befaltam!

Cadbury Dairy Milk Caramel

140 g

Jejejeje, vigyorgás, jejejeje.

Köszönöm Tüncite és Deadend!

Külön öröm, hogy személyesen nem is ismerjük egymást, magyarán tényleg a csox miatt kaptam a két Kreatív díjat.

Ide is teszem a logót:

És most a 7 dolog magamról:

1. Éjszakai ember vagyok.

2. Allergiás vagyok a fokhagymára.

3. Szeretek repülni (repülővel).

4. Nem vagyok vámpír.

5. Beszélgetni szoktam a taxisofőrökkel.

6. A cipész mindig kiröhög, ha javítani viszem a kedvenc cipőimet.

7. Az S feliratú gumikesztű is nagy a kezemre.

• 8.: Szeretem a csokit – de ezt már úgyis mindenki tudja.

És íme, az én 7 jelöltem (sorrend nélkül):

a Dadaista blog (ami már többször megjósolta a jövőt és a klasszikus dadaista szabályra (véletlenszerű mondat-összeollózás) épülő önjáró blog

az Öt év, öt nyelv blog, merthogy nagyon szorítok Bálintnak, és tippeket lesek el tőle (éljen a spanyol)

Zsu blogja, főleg az összegyűjtött sminkvideók miatt, nagyon köszi

A thai blog, amin olyasmiket olvashat az ember, amiről újságban sosem (kéne ilyen más országokról is)

A muranomanufaktura, mert ott álmodozni szoktam, miket vennék.

Lassan vége, de azért álljon itt a menedek.blog.hu is, ami egy szinte semmi költségvetésből forgatott film krónikája.

És a http://mediq.blog.hu/, mert nem úgy beszél, mint egy orvos, és engem érdekel.

És hogy haza is beszéljek, számomra két fontos blog még:

tea-.blog.hu,  ami egy érdekes kísérlet, sztm

és a 2010up.blog.hu, amibe néha belekontárkodom

És ha már csox, akkor álljon itt két, angol nyelvű gasztroblog, amiket olvasgatni szoktam: David Leibovitz és a Coconut and Lime.

Még egyszer köszi a díjat – nem hittem volna, hogy egy évnél tovább kitart a blog és én, mint blogger, de a csoki hatalma úgy tűnik, végtelen :)

UI:

A "díjazottaimnak":

A "díj" azzal jár, hogy

- meg kell köszönni

- írni 7 dolgot magadról

- kiválasztani a szerinted 7 legkreatívabb blogot

- kommentelni, hogy tudják, hogy szerinted ők kreatívak

-ja, és kitenni valahová a logót.

Gondolj, gondolj, gondolj – szokta mondogatni Micimackó. Müköggy, müköggy, müköggy – szokta mondogatni Uri Geller. Ha sikerül, akkor jön az ötlet, görbül a kanál, vagy éppen nyer a kosárcsapat. Ehhez persze nem árt, ha sok, nagyon sok koncentráció egyesített erővel zúdul a kedvező irányba – nem csak úgy, cseppenként. Például, sokkal hatásosabb és látványosabb, ha nem egyetlen, három centi átmérőjű, kávébabforgácsokkal megszórt étcsoki korongocskát majszolgatunk, hanem rögtön ötven áll a rendelkezésünkre.

Na, ugye!

A kávé és a koncentráció viszonyát azt hiszem, nem kell magyaráznom, és itt tényleg szép kis babforgácsokról van szó. Az étcsoki nagyon sötét, nagyon jó minőségű, a csomagolás szerint legalább 55%-ban tartalmaz kakaót. Látszani nem látszik, de ezek a korongocskák nem túl édesek, mégis élvezetesek. Szép sorban dőlnek egymásra az aranyszínű kis tartóikban, és olyan kis vékonyak, hogy az ember anélkül kezdi el enni, hogy belegondolna, hogy azért mégsem olyan leheletnyi, és hogy nahát, máris hogy befalt belőle, ó ha, egy egész sornyit. Mert a kis korongocskák egy kétsoros aranyszínű műanyag tartóba vannak becsomagolva. És ha már biztosak vagyunk abban, hogy a csoki minőségi, vessünk egy pillantást a csomagolására, amiről a neten egész ódákat találtam németül.

A dobozról nem csak a kicsit konzervatív, nekem 80-as éveket idéző bordó és a harmonikus színhasználat miatt egyértelmű, hogy nő keze is benne volt a tervezésben: a doboz felső részét úgy lehet kinyitni, hogy klasszul fel lehet hajtani a tetejét, hogy elegánsan lehessen megkínálni a korongokból másokat – és vissza is lehessen csukni. A másokkal való megosztásnak viszont keresztbe tesz, hogy a dobozka nem rejti papír alá azt, ami a lényege, így a csokikorongok folyton szem előtt vannak.

És nem hiába beszélek itt a csomagolásról – a csoki gyártója ugyanis tényleg egy nő, mégpedig Sabine Kober, aki eredetileg táskagyáros. A retikülök és a csoki mellett ez a negyvenes hölgy harcos és gyakorlatias feminista is, merthogy felismerte, hogy milyen nehéz a kisgyermekes anyukáknak munkát találni (esküszik arra, hogy az anyák sokkal jobb munkaerők, mint azt a férfiak gondolják), ezért a cégénél egy csomó nő dolgozik (összesen két pasi van, mindkettő informatikus). /Szabad legyen megjegyeznem , hogy ez igen dicséretes, de azért ilyen pasi-aránynál elég uncsi lehet ott dolgozni./ A cég honlapjáról (ami ugyanolyan vajszínű-bordó,mint a csoki csomagolása) az is kiderül, hogy Sabine ugyan se nem cukrász, se nem kertész, két éve mégis belevágott egy izgalmas projektbe: a csokit ehető virágszirmokkal (pl. orchideával vagy árvácskával) párosította. Engem mondjuk érdekelne a gránátalmás-narancsos csokija is.

Ahogy az összes többi csokija, úgy a „koncentráció” is kézzel készül, és azt hiszem, a fentieken és a csoki ízén túl még két dolog isteni benne: az egyik az, ahogyan a kávébabforgácsok ropognak, a másik pedig, amit elmulasztottam ennél a csokinál és a következő ilyennél pótolnom kell: minden korongnál erősen ugyanarra kell koncentrálni. Így, hogy napokig kitartott ez a csoki elsikkadt az a sok pozitív koncentrálós gondolat, amit pl. a kosárcsapatnak küldtem.

Koncentráció – Étcsokoládé korongok kávébabdarabokkal – csokoládépercek...

100 gr

Ajándék volt, de a weboldal szerint kb 6 euró egy tábla

Thank you! - olvasható a Milka legújabb bonbonján egy nagy margaréta fényképével. Ha kibontjuk, pont olyan pralinét találunk, ami a csomagolási képen is látható, egészen pontosan húsz pici, 2,5 centi átmérőjű virágocskát, lilatehenes műanyag kapszliformában. A margaréta-forma virágocskák kakaós krémmel vannak megtöltve, ami annyira nem üt el a jellegzetes milkacsokiíztől, vagyis kb olyan, mintha 20 kockányi pici Milkacsokikockát ennénk.

Az egész mégis annyira kedves! Mikor kinyitottam a dobozt, teljesen meglepett, olyan volt, mintha egy nagy csokor virágot kaptam volna – és még csokit is hozzá! A margaréták szerintem amúgy is nagyon barátságos virágok (jó, főleg csokiból), pl. a homeopátiában az idegesség elleni szernek számítanak. Egyébként az lehetséges, hogy egy virágnak páros számúak legyen a szirmai? Csak mert ennél a bonbonnál éppen 8 szirma van a margarétának – persze, az igazi réti margitvirágnak sokkal több, és nem is biztos, hogy meg lehet állapítani, hogy mennyi, különben mindenki csalna a virágszirmok tépkedésénél, mikor szeret-nem szeretet játszik.

A Boldog szülinapot! Hiányzol! Te vagy a legjobb! - meg a hasonló feliratú lapokat teszem felelőssé a kézzel írt, hagyományos levelek haláláért. Merthogy megveszi az ember a képeslapot, boldog …. szülinapot felirattal, és odafirkant egy számot és egy aláírást. Fújj.

Mindezek ellenére szerintem klassz alkalomhoz címzett csokit kapni/adni. Egyrészt mert a csoki sokkal személyesebb és őszintébb, mint egy darab előregyártott papír, és pl. mentesíti a pasikat attól, hogy az ajándékbonbonjukat félreértsék. Vagyis: nem csak akkor lehet csokibonbont adni egy nőnek, ha névnapja van vagy ha a vonzalmat akarja tudtára adni, hanem akkor is, ha valamit egyszerűen megköszön. Rá is van írva. Harmadrészt meg: a köszönöm-öt nem lehet elégszer mondani szerintem - azt hiszem, én azért mondom gyakran, mert jól érzem, magam tőle a bőrömben. Megjegyzem, ezt a doboz csokit a fogadott névnapomra kaptam a főnökömtől, aki egy nő, ráadásul legalább olyan kedves, mint az ajándéka (nem tudom elképzelni olyan helyzetben, mikor nem kedves, de tényleg!).

Visszatérve a feliratra – van a Merci csoki ugye, ami sokfajta csokiszeletből álló köszönöm, van a Thank you! - (eredetileg „Milka Kleines Dankeschön”). Ha a magyar piacra kéne mindezt átfordítani, azt hiszem, csokival bevont mézespuszedlit gyártanék a képzeletbeli csokigyáramban, és az lenne a neve: köszipuszi.

Thank you! Pralinés – say it with Milka

Alpesi krémcsokoládé praliné kakaós krémmel töltve

120 g