Kedven kívül nincs egyebem, amiből utazgathatnék, de szerencséjükre a kollégáim ezt megtehetik – így van esélyem bevásároltatni őket csokiból. Legtöbbször a kevésbé árnyalt útmutatás is megteszi, de meg kell mondjam, igenis kell ahhoz némi érzék, hogy jól válasszanak a távolban helyettem, és bátorság is, hogy elégedett leszek-e a hazahozott szajréval.

Angliáról lévén szó, az eddigi tapasztalataimra hallgattam. Mivel egyszer már – a most már anyuka Dominikának hála – volt alkalmam egy hatalmas doboz Cadbury díszdobozos válogatáshoz, ami ízlett ugyan, és gyönyörű volt (a fémdoboza mint egy filmtekercsé, a porhanyós sütik mind különböző formájúak, kókuszosak, vaníliásak…), mégis azt a következtetést vontam le, hogy az angolok feltehetőleg szeretik a kekszeket. Sőt, inkább a kekszet, mint a csokit.

Szóval az első kérés (akkor Melindához) úgy szólt, hogy jöhet bármi, csak ne legyen kekszes. Dekadensen elegáns, parányi muffin alakú bonbonokat hozott, s hozzá egy kávéspohárba csomagolt tejcsokiba forgatott pekándiót. Remek volt, és el is szégyelltem magam, hogy ilyen könnyen vált ki belőlem előítéletet egy nagy doboz finomság. Ezek után a következő kiutazó kollégának, Péternek már inkább nem mondtam semmit, csak, hogy próbáljon olyasmiket hozni, amiket itthon nem lehet kapni (jelzem, Pécsen a legtöbb nonstop bolt tele van Cadburryvel!). Aki szeretett volna egy, csak az adott országra jellemző bármilyen nem giccses vagy eleve porfogónak jó tárgyat hozni ajándékba külföldről, az tudja, hogy ez igazi kihívás, a globalizáció miatt lassan Európa minden országa hasonló, egyetlen nagy piac az egész, max a feliratok vannak más nyelveken a csomagolás hátulján. A különbségeket igenis keresni kell!

Péter két doboz Green and Black’s-szel tért haza: egy tejcsokis válogatással, és egy klasszikussal. Mindben 12 darab, egyenként kb 15 grammos mini csokoládé-táblával, 6X2-es csokikockákra osztva.

A Green and Black’s egyik csokijáról, a gyömbéresről már írtam korábban, s arról a tényről is, mennyire megbotránkoztatott, hogy a két alapító hagyta, hogy fairtrade és öko vállalkozásukat felvásárolja a Cadburry, aztán a Nestlé. Aztán utánanéztem a nagyhal gyomrában ülő kishal gyomrában ülő csalinak, és kiderült, hogy az alapítók eddig és továbbra is olyannyira komolyan veszik a „zöldséget”, hogy már-már ikonikus figurák a szigetországban. Nem csak én voltam anno meglepve. Craig Sams azt nyilatkozta, hogy a válság megrendítette volna a céget, olyannyira, hogy képtelenek lettek volna fenntartani. Érdekes startégia. De vajon mennyire lehet ficánkolni a nagyhal gyomrában lévő kishal gyomrában? Csak Craig Sams szava állja, hogy a cég eddigi filozófiájának megfelelő garanciákat csikart ki. A termékei mindenesetre nagyon finomak, bárhonnan is hozatják a hozzávalókat.A weblapjukat is érdemes megnézni, és már jégkrémeket is gyártanak...

A klasszikus válogatásból kimaradt a cseresznyés – a blogjukról tudom, hogy ezt a gyümölcsöt egyébként Üzbegisztánból szerzik be – ezért dupla 70%-os étcsoki volt benne, egy mandulás tejcsoki, egy gyömbéres étcsoki, egy vajkaramellás tejcsoki és egy „sima” tejcsoki.

A tejcsokis változatban szintén ott volt a vajkaramellás minitábla, a mandulás tejcsoki, egy mogyorós-mazsolás darab, és egy fehércsoki is. Minden pindur kockába jutott mindenből – mutatott rá Csenge, aki a piros mogyorósban is azt utálta a legjobban, hogy volt, ahova nem jutott mogyoró, és volt, ahova nem jutott csoki. S bár a fehércsoki krémes, a vajkaramella pedig valami miatt sokkal ízletesebb, mint a tobleronéban, a mogyorós-mazsolás extra, a mandulás pedig egyszerűen finom, nem ezektől dobtunk hátast.

A világoskék csomagolású tejcsoki olyan, mint egy tejhab-szelet (Csosza keresztelte el így - köszi a képeket!). Konkrétan ilyen pár korty forrócsoki után bekanalazni a cukrozatlan tejhabot: puha, fehér, édeskés felhő.

A sötétkék csomagolású tejcsoki viszont más. Olyan tejcsoki, amiben a tej és az édesség jelenléte mellett kifejezetten érezni a kakaót. Valószínűleg nem csodálkozunk erre rá akkor, ha nem sorrendben kóstolunk, de a különbség a kettő között legalább akkora, mint meglépni azt, amit akarunk vagy csak álmodozni róla. A világos után a sötét olyan, mintha étcsoki lenne. Fordítva olyan, mintha nem csokit, hanem tejet ennénk. Hol kezdődik az étcsoki és hol végződik a tej? (Nem tankönyvileg, hanem érzetre.)

És hogy a csomagoláson kívül mi a különbség?

2% kakaótartalom.

És hogy melyik a jobb? Kell az egyik ahhoz, hogy lássuk, mennyivel másabb a másik. Úgyhogy részemről azt mondom: mindkettő.