csox

Csokoládé - eszem és mesélek!

Mit esznek az olimpián?

2012. augusztus 05. 12:12 - he

Kíváncsi voltam, mi számít most újdonságnak Londonban csokifronton, ezért megkértem az egyik kolléganőmet, hogy hozzon nekem csokit (és újságokat), ha már az Olimpia kezdete előtt arra jár. A sok ingyenes és alig valamibe kerülő újságot nem sorolom most fel (pedig az Angliában élő nigériaiak ingyenes havilapja megérne egy misét), csokiban viszont sikerült meglepni.

Montez_0.jpegKaptam ugyanis egy egész elvihető kávénak álcázott csokis pekándiót, mert most ott ez a sláger. Az elvihető kávéknak nagy divatja van Londonban (még a legújabb Sherlock sorozatban is feltűnik ez a papírpohár többször - az olimpia előtt ebből lehetett is látni két részt az m1-en). A magát „innovatív brit csoki” szlogennel hirdető Montezuma's annyit tett, hogy vett egy csomó ilyen poharat (komolyan, a teteje is ugyanolyan, az is rá van írva, hogy vigyázat, forró!), ragasztott rá egy papírszalagot, és összetejcsokizott pekándiókat rejtett bele. Ebből is az következik, hogy a csoki doppingszer. Vagy legalábbis valami nagyon titkos dolog. Vagy az angol humor ezer éve című kötet mégiscsak a német vastagságához lehet hasonlatos, és John Cleese-ék csak az üdítő kivételek.

 

Montez1.jpgMontez2.jpgAmi szimpatikus volt, az az, hogy azt kaptam, amit vártam: picit ormótlan zsíros-krémes pekándiót, minőségi tejcsokiba forgatva, enyhén csillogóan a sellaktól. A vajkaramellás ízesítés inkább az illatban van jelen.

Cupcake_.jpegA másik madárlátta édesség egy bonbonkollekció volt, amiben minden falat mini cupcake volt. (A cupcake olyasmi, mint a muffin, csak díszesebben és/vagy töltve van.) Ebben az volt a döbbenetes, hogy minden minisütinek megvolt a maga vékony csokikosara, kb mintha a cakkos muffinpapírt képzelnénk el csokiból, azon belül volt egy krém, és rajta (mint a cupcake-ek tetején) különálló „habként” a díszítés.

A variációk:

étcsoki muffinpapír benne citromkrémmel, rajta étcsoki hullámmal;

Étcsoki muffinpapír benne tejcsokival és mogyoróval, a tetején mogyoróreszelékkel,

tejcsoki muffinpapír áfonyamousse-szal és fehércsokis tetővel,

fehércsoki muffinpapír -málnakrémmel

étcsoki karamellás krémmel töltve, ganache krémmel a tetején

tejcsoki muffinpapír vaníliás ganache-sal töltve, étcsokival bevonva

Cupcake__.jpegÚjabb sztereotípia dőlt meg: a 3000 Ft-ból, amit a teljes bevásárlásra adtam, egy kazal újságot kaptam, plusz a két csokit. Állítólag London tényleg nem jelentősen drágább, mint bármelyik magyar nagyváros (!!!) - persze, ez még az olimpia előtt volt pár héttel, azóta nem tudom, mi lehet.

Ami az olimpiát illeti: az emlegetett Montezuma egy-két olimpiás csomagolással rukkolt elő, de a legjobban talán a Cadburry startolt rá a játékokra: egy csomó szurkolói sátrat állítottak fel országszerte, és a csokijaikkal belépőjegyeket lehetett/lehet nyerni.

Award winning chocolatiers: Delicious chocolate cupcake collection KB 1000 HUF online árakból átszámolva

Montezuma's Milk Chocolate butterscotch pecans 2 go's kb. 1800 HUF online árakból átszámolva

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csox.blog.hu/api/trackback/id/tr784696477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

plan 9 2012.08.05. 21:55:30

Award winning? Inkább awkward winning... és miért ez a pohár? Ott is ilyen meleg van és elfolyik? Vagy a ködös Albion most is ködös? Van a pekándióban koffein??:)

he 2012.08.05. 22:25:31

@chipanddale74: tényleg úgy néz ki, de hidd el, csoki az egész!
Plan9: azt hiszem, a pekándióban nincs koffein... de az olvadós tipp jó :)
süti beállítások módosítása