csox

Csokoládé - eszem és mesélek!

Szaloncukorteszt 2011

2011. december 23. 12:36 - he

Miközben mindenki a válságról és blokádról beszél, mi beszéljünk a szaloncukrokról. Idén elveimhez híven egyáltalán nem lesz pont, lesz viszont vélemény. Tízfélét kóstoltunk, előrebocsátom, hogy nem csak teendőim akadályoztak abban, hogy korábban írjam meg a tesztet – de a tapasztalataim is: tessék végre elhinni, hogy nem kifizetődő novemberben vagy december elején szaloncukrot venni. Egy-két szemet érdemes, és azt a statisztika szerint fejenként max. fél kilót amit január elejéig megeszünk, már a bombabiztosan jóból kell megvenni. És igen, az árak is lejjebb mennek, minél közelebb vagyunk 24-éhez, annál inkább. Szóval pl. holnap érdemes nagyobb tételben vásárolni, szerintem.

 

Ami az árakat illeti: becsapósak, tessék vigyázni! A kimért szaloncukornál kilóban adják meg, a csomagok általában fél kilósak vagy 450 grammosak, van olyan, ahol darabárat írnak ki (főleg a kézműveseknél), és vannak dobozba csomagoltak, ahol legtöbbször nem a darabszám, hanem max. a súly szerepel a dobozon, ami bármennyi lehet. Az idei kóstolós teszthez odaírtam, hogy mi volt a kiírt áras, és azt is, hogy grammja mennyibe kerül.

 

Idén Csabival, Csoszával (ő fotózott, köszi!) és Viktorral kóstoltam, mind szeret kísérletezni az ízekkel és mind inkább a minőség, mintsem a mennyiség hívei.

 

De lássuk az idei felhozatalt.

 

A zselés

Zselés szaloncukorral kezdtünk, ami a Lidlből származik. Nyilván nem így esszük alapból, de szétvágtuk, és nagyon szép zselés felületet kaptunk. Csabi szerint nem kellemes, hogy hamar ledobja a csokiköpenyt – bizony, a két tesztelt szaloncukrunk csokibevonata hamar atomjaira szakadt. Igaz, rögtön előkerült egy olyan ismerős is, aki a zselés szaloncukrokról először leharapdálja a csokibevonatot, aztán eszi csak meg a zselés részt. A két találomra vásárolt ugyanolyan csomagolásúból az egyik narancszselés volt, a másik citromos – nekünk a citromos jobban ízlett. Összességében azt kaptuk, amit el lehet várni egy zselés szaloncukortól. Azt még megállapítottuk, hogy tejcsokis bevonóval nemigen tudnánk elképzelni.

880 Ft/kg

0,88 Ft/gramm

 

Tejcsokis vadász

Több, de általában kisebb boltban láttam Vadász szaloncukrot, csomagban, de sikerült a piacon is találnom kimérve. Sőt, volt étcsokiba és tejcsokiba foglalt is – mi a tejeset teszteltük. Viktor szerint a sportszeletre emlékeztet az illata, szerintem kifejezetten vadászos. Csabi szerint kár, hogy vastag a tejcsoki, amibe foglalták, Viktor szerint éppen ez a jó, szerintem meg pont jó volt az arány. A töltelék az, ami a Vadász szeletben – minden Vadászcsoki-rajongóknak kötelező darab! A csomagolása egyikünknek sem tetszett: fura zöld-fekete angyalos, Viktor szerint megbocsáthatatlan.

2990 Ft/kg

2,99 Ft/gramm

 

Fahéjas-szilvás

Tréfi, hol vagy? - idézte a törpöket Csabi. Ennek a szaloncukrunknak a belseje türkizkékes volt. Oké, az ember a legtöbbször nem is nézi meg a szaloncukor belsejét (kivéve, ha Konzum, de erről még lesz szó), de azért mégiscsak meglepő. Szerintem szilvás, Csabi szerint almás aromája van – Viktor inkább ivott egy pohár vizet. Bevallom, nem tudom a gyártó nevét, a Vadászos szaloncukrot áruló árusnál csábultam el, hogy kipróbálhassunk.

990 Ft/kg

0,99 Ft/gramm

 

Karácsonyi Fűszeres

Az első meglepetés a csomagolás: fehér papír, felette a vörös sztaniolos borítás: gyönyörű és klasszikus, teljesen el voltunk bűvölve. A bevonatán halvány fény, klasszikus szaloncukor forma: semmi barázda, semmi bonbon-jelleg. Az illatán nem éreztünk semmi különösen mézeskalácsosat. A belseje egy marcipános krém – Csosza szerint nagyon jó az állaga – az utóíze pedig valóban mézeskalácsos, szerintünk leginkább a szegfűszeg dominál.

450 /3db

50 Ft/gramm

 

Mártott konzum

A konzum szaloncukor olyan, mint a politika: a legtöbb embert érdekli ugyan, de a régi mindig jobb volt, a mostani dolgokkal pedig nem elégedettek. Szóval: a régi konzum szaloncukor valóban kemény volt és nem volt csokival bevonva? VAGY bevonóba mártott belül lágy lenne az igazi? Eltérnek a vélemények. Annyi biztos, hogy már csak emiatt vagy nagyon eltaláljuk, ha konzumot veszünk, vagy soha semmi nem ér majd fel emlékeinkhez. Elegáns ezüstös csomagolású Bonbonettiset kóstoltunk, rózsaszínűt, amit málnás ízűnek tippeltünk, annyira nem rajongtunk. Viszont a bevonata igazi csokiból volt – ez érezhető, és üdítő változatosság a sok bevonós szaloncukorral szemben. Húsz évvel ezelőtt pont ilyet rágcsáltam a mamámnál – jelentette ki Csosza. Na, tessék, akkor mártva volt vagy sem?

990 Ft/ csomag

2,4 Ft/gramm

 

Szabó marcipános

Tök cuki – mondta Viktor, és csokornyakkendőként a nyaka elé tartotta. A csomagolása piros papírból és piros sztaniolból áll, és tényleg klasszul néz ki. A szaloncukrot kibontva (dínótojás! - mondta Csosza), ahogy az a külsejéből is várható volt, egy hatalmas édesség tárul elénk. Csak marcipánrajongóknak ajánlom! Mesés a marcipántöltelék, szép az étcsokis bevonat – bár a sok töltelék miatt a csoki csak összetartó funkcióban van jelen, alig érezni. Csabi szerint egy kicsit több csokibevonattal lenne az igazi. Szó mi szó: olyan nagy, hogy ügyeljünk az ág teherbíróképességére. Kevésbé édességpártiaknak ideális, csak pár szemet kell venni, mert egy darab tényleg legalább 3 (!) szaloncukrot kitesz.

2485 Ft/10 darab

32 Ft/gramm

 

SKP vajkaramellás

Szépen temperált, kagylósan törik, csillogó fénye van, szépen talpalt – mondta Viktor, és fogalma sem volt, hogy pont annak az S. Nemzetes Krisztának a szaloncukráról beszél, akitől bonbont készíteni tanultunk. A vajkaramella állaga nagyon jó, valahol a folyadék és a szilád halmazállapot között van, nagyon finom a tejcsokival együtt. Még tudtam volna enni belőle kettőt vagy hármat azonnal. Ez ott van! - summázta Viktor. A csomagolás viszont nem tetszett nekünk: túl snassz ehhez a belbecshez.

160 Ft/db a pécsi Ízek házában

40 Ft/gramm

 

SKP Epres

Kakaóbabot imitáló forma, nyilván igazi csokiból. Étcsokiillata van! - mondta Csabi, aki valószínűleg eperaromára számított. Viktor több krémért reklamált, de aztán azt mondta, a nyelve hátulján már eluralkodott a töltelék íze. Nem éreztük műnek, az eper-étcsoki párosítás nagyon finom volt. A csomagolás itt sem tetszett – túl kifinomult a szaloncukor maga ehhez a külcsínhez.

160 Ft/db a pécsi Ízek Házában

40 Ft/gramm

 

Angyalkás vajkaramellás

Bevonócsokiba mártott karamellás szaloncukor, a belseje profilból Viktor szerint a GesztiEsztit idézi. Idén sok fantasztikus karamellás süteményben volt részem, de néhány évvel ezelőtt a karamellásról valami ilyesmi jutott az eszembe, mint amivel ez a szaloncukor töltve van: vagyis harapható, keményebb állag. Szerintem a lottó szeletre hasonlít az íze, csak kevésbé diós. Az angyalkás csomagolásából kiszerettünk.

990 Ft/kg a piacon

0,99 Ft/gramm

 

Kóstoltunk még

egy tojáslikőröset, aminek Csosza szerint olyan a színe belülről, mintegy szövegkiemelő filcnek, és fordított muffinforma alakú volt. Meg ettünk egy Viktor szerint gyíkagyformájút, ami Csabi szerint a török almatea harmadik főzetére emlékeztetett. Ezek nem voltak jók, ezért arra jutottunk, hogy számunkra gyanús minden angyalkás csomagolású szaloncukor. Mindenképpen teszteljük a szaloncukrokat, mielőtt többet veszünk belőle. A szaloncukor az a műfaj, amit, ha előkóstolás nélkül, egyszerűen csomagban vesz az ember, nagy és jóvátehetetlen csalódás érheti a karácsonyfa alatt, ezért érdemes okosan vásárolni.

 

22 komment
villanyi-szekszardi-pannon-borok-online-rendeles

A bejegyzés trackback címe:

https://csox.blog.hu/api/trackback/id/tr403490736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fekete Dániel . · http://csakaszepre.blog.hu 2011.12.23. 16:17:42

Nekünk még mindig a trüffelkrémes Nosztalgia szaloncukor a személyes kedvenc, csalódás nem érhet.

Konzum: gyerekkorom legnagyobb csalódása, miután jól kiszemeltem magamnak a fáról, lenyúltam, szépen kibontottam és...mi ez? Nem volt rajta csoki...

glad az egyetlen 2011.12.23. 20:35:05

Ez mondjuk nem teszt volt hanem inkább szemezgetés haverokkal valamilyen egyéni elv szerint.

A teszt az minta vétel a teljes kínálat keresztmetszetéből és végén egy összefoglaló és összehasonlító szekció(táblázat) is elkerülhetetlen.

Persze blogba elmegy, de a cím megtévesztő és idén a velvetnek se jött össze az ilyenkor kötelező teszt.

Kopasz Szuzukis 2011.12.23. 22:14:52

Több cég is gyárt zselés szaloncukrot. Az egyik "olvadó", a másik meg roppan, mintha gumi lenne. Ez utóbbi erősen szappanízű is. Sajnos a kimérős szaloncukrokon nem mindíg tüntetik fel a gyártót.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.12.23. 22:59:40

raadasul ember nincs aki 24-en vesz szaloncukrot
fenyofat ,ajandekot OK, de szaloncukor mar reg meg van

glad az egyetlen 2011.12.23. 23:01:59

Amúgy olyat se vennék be semmilyen tesztbe vagy felmérésbe, ahol nem tudni ki a gyártó.

_ng_ 2011.12.23. 23:57:50

A Vadász nálam kizárólag étcsokis. De sajnos már az sem az igazi...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2011.12.24. 00:12:46

Hát igen, ez így nem soikat ér, hogy nincs mindenhol feltüntetve, milyen termék, honnan származik.Én a Milkára és a Tibire esküszöm, azok közül mindegyik kurvafinom.Igen, kissé drága, de egyszer van karácsony egy évben és inkább veszünk a jóból kevesebbet, mint egy ismeretlenből akár többet.Jó pár év tapasztalata mondatja ezt.

pingvin01 2011.12.24. 01:03:51

A Stühmer szaloncukrok nagyon finomak (gyakorlatilag minden ízben... és nagyon sokféle van, kimérve érdemes venni :))

v2peti 2011.12.24. 01:22:32

A sima konzum régen jó volt mostanában keményeket láttam csak. Vettem párat, de a papírja iszonyat gyűrött volt. Nem vettem sokat, így nem látom, hogy mind a 4 alapíz (vanília, citrom, csoki, málna volt ha jól rémlik) benne volt-e.
A Bonbonetti (azaz a Szerencsi 'leányvállalata') meg csak kétféle ízt rakott bele, az sem az, mint a régi volt, pedig a mártott konzumjuk is finom volt régen. Vissza akarom kapni a régi konzumot, mártott és mártatlan formában.

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.12.24. 03:45:05

ezek csak disznek jok,de emberi fogyasztasra alkalmatlanok
csak egyetek majd kaptok egy jo kis gyomorrakot

a Zamboni nem egy tészta 2011.12.24. 05:05:25

...most komolyan, ár/érték, termékösszetétel...? Ez nem csak tesztnek, bloggerkedésnek is gyenge. Esküsztök, hogy ezek min valódi csokival voltak bevonva, a marcipén marcipán vagy aroma... ?

lüke 2011.12.24. 06:33:34

@pingvin01: yess,föleg hogy étcsokis
@sakic: tesztnek hiános

Ronald 2011.12.24. 08:18:49

.
Fiúk! Jól van ez számolva?
A vajkaramellás 40 Ft/gramm.
Ez azt jelenti, hogy 40.000 Ft/kg ????
Azaz: negyvenezer Ft lenne kilaja?

Én elhiszem, hogy finom... de ennyiért már kiesebb LCD TV-t is láttam, HD-ready-t - 2 év garanciával.
Biztos helyén vannak itt a dolgok?
.

rhubarbjelly 2011.12.24. 09:38:32

Bonbonetti már tejcsokisat is csinál, sikerült is belenyúlnom, mert az óriási betűkkel hirdetik a csoamgon, h valódi csokiból készült, de a tejcsokoládés már sokkal apróbb betűkkel íródott. A Milkától még elnézem a tejcsokisat a tehén miatt :-D de aki tejcsokis szaloncukrot csinál, az egyéb disznóságra is képes :-)))

he 2011.12.24. 09:39:24

@retekblog: szia, a nosztalgia tényleg jó :) És akkor szerinted sem volt a konzumon csoki? Boldog karácsonyt!!!!

he 2011.12.24. 09:47:28

@glad az egyetlen: a teszt nálam azt jelenti ebben az esetben, hogy próba. Lásd tesztvezetés - nem a benzinóra állása a lényeg vagy valamelyik alkatrész sorozatszáma, hanem az, hogy kipróbáld, milyen érzés. Kb ilyesmit akartam, azért is, mert a szaloncukrot kóstolgatni jó móka. Sajnálom, ha megtévesztett a cím. A velvet cikke másról szólt, azt hiszem, az közelebb áll a te tesztről való elképzelésedhez. Boldog karácsonyt! És... te milyen szaloncukrot vettél idén?

Fekete Dániel . · http://csakaszepre.blog.hu 2011.12.24. 10:52:07

@he: Hát nem volt.Csalás az egész. Neked is boldog karácsonyt!

tomcsi71 2011.12.24. 10:55:08

@retekblog: Bizony... Nosztalgia trüffeles... :) De szerintem a Milka csokiözön és feketeerdő is jó... Kellemes Karácsonyt mindenkinek!
Ps: A konzum... brrr... mindig borzalmas volt.

glad az egyetlen 2011.12.24. 14:34:02

@he:
Igen, nem is tartom így a hibádnak, a cikkben láttam, hogy nem akarsz igazi tesztet, csak aztán a cím kikerült az index címlapra és így megvezető volt.

Tapasztalat annyi, hogy ezek szerint habár van minden évben, azért van igény a hagyományos tesztekre (és ebben a Velvet béna volt).

Mi Milkásat vettünk, meg Bonbonettist, de ez utóbbi csalódás volt, pedig régen szerettük.

worxland 2011.12.24. 15:11:22

Milka+Szamos. Drága, de jó.

Occam beretvája 2011.12.24. 17:41:42

Imádom amikor nyeretlen kétévesek osztják az észt.A konzum soha sem volt csokival bevonva!Azt desszert szaloncukornak hívták.
Rózsaszín vagy bilikék csomagolással.
3-4 féle ízben volt.Apropo nem tudja valaki hol lehet kapni békebeli csokoládés zseléívet?

plan 9 2011.12.29. 00:11:35

Vivát Occam beretvája, szerintem se volt mártott a konzum. Imhol egy kis további infó:
retrogastro.blog.hu/2010/02/24/konzum_szaloncukor
Van egy pont ilyen szaloncukros dobozom amiben karácsonyfadíszeket tartunk:)
De az szerzetes akiről a beretvádat elnevezték nem inkább Ockham?