Két dolgot utálok nagyon a focivébében:
hogy elég egy pillanatra ellépni a tévé elöl és lemaradhatunk egy gólról (más esetben hadd idézzem Winklert: „csak elhajolsz egy kis csipszért, és mire a szádhoz emeled, Magdi anyus ott fexik a lépcső alján holtan!” - ennél bosszantóbb volt nekem, hogy a BL döntő első gólját hagytam ki, mert kimentem a konyhába kajáért)
és hogy van, mikor nem ünnepelhet az ember hangosan, sőt, akár egy mosolyt is el kell nyomnia, mert ellenséges környezetben van – gondolok itt arra, aki a munkahelyén nézi a vébét a neten vagy arra, aki olyan vehemens szurkolók mellé ült, akik jó esetben csak szemmel vernék, ha örülni merne csapatuk bajának (egyszer voltam Milan-szurkolókkal egy teremben – már majdnem féltem).
Édesszájúaknak minderre a legjobb megoldás egy nagy klasszikus bevetése: a Casali bobonoké.
Kizárt, hogy lenne Magyarországon olyan, aki ne látta és/vagy ne kóstolta volna ezeket a kis golyókat. Mikor láttam, hogy még a Sparban is van, nem tudtam ellenállni.
Olyan szempontból nincs ám igazam, hogy ennek a bonbonnak az igazi élvezete nagy odafigyelést igényel. De előszöris a szállítása, mert a benzinkútnál, ahol vettem, légkondi volt, de a kocsiban és a városban már nem. Ráadásul a sok csomagom között kicsit össze is nyomódott és bonbonok vastag tejcsoki bevonata megolvadt, a golyóbisok összetapadtak, és eldeformálódtak. Volt egy, ami össze is tört, amitől aztán az egész zacskónak alkoholszaga lett. Ezért kell óvatosan szállítani, és a legjobb hűtőszekrényben tárolni.
Aztán neki lehet esni. Az első bonbont mindig csak úgy szétharapom (nem tudom megállni), de aztán óvatosabb vagyok, mert megéri. A kis golyóbis külsejéről hagyjuk leolvadni a tejcsokit – bevallom, én nagyon óvatosan harapdálni szoktam, legtöbbször úgy, hogy óvatosan forgatom a nyelvemmel vagy úgy, hogy még nem teszem a számba . Ha túl nagyot harapnunk, ki tud lyukadni, és mi nem ezt szeretnénk. Szóval a tejcsoki-réteg alatt van egy sokkal kevésbé vastag étcsokis réteg, amiben a kókusz van. És ha ezt is sikerült leolvasztanunk – hú, itt már ne harapdáljuk, mert nagyon sérülékeny – akkor előtűnik egy pici, áttetsző cukorkehely, amiben a fehérrum van. Igen! Nagyon klasszul kitalált kis bonbon ez. Édes, picit kókuszos és annak ellenére, hogy kevés alkohol van benne (és vigyázat! A külső tejcsokikrémben is!), melegben olyan, mintha bevágtam volna egy felest – najó, kellemesebb.
Jó úgy is, ha egyszerűen megesszük: de készüljünk fel, hogy az alkohol azonnal, közvetlenül a nyelvükre folyik. Berúgni nem hiszem, hogy lehet tőle, de a nem tolenráns szabályok miatt inkább ne együnk ilyesmit vezetés közben. Arra viszont ideális, hogy egy-egy meccs közben pezsgő helyett ilyesmivel ünnepeljünk, akár titokban. Ráadásul sok hasonló méretű csokigolyós bonbon van forgalomban – ügyesen és óvatosan más bonbonok közé keverve egyszerre lehetünk zugevől és zugivók.
Megjegyzem, ezt az édességet egy szintén az Osztrák-Magyar Monarchia idejébe visszanyúló cég egy olyan későbbi tagja találta ki, akit Beer-nek hívtak és likőröket gyártott. Elvileg van egy vodka-narancsos is, ami biztos, hogy isteni, de sajnos annak ellenére nem láttam sem a bevásárlóközpontokban, sem a benzinkutaknál, hogy a rumos csomagolásán egy plusz reklámcsík hirdeti a létezését.
Casali Original Rum-Kokos
Rumos-kókuszos drazsé alkohollal töltve tejcsokoládéval és étcsokoládéval bevonva
600 Ft a MOL-nál
450 Ft a Sparban