csox

Csokoládé - eszem és mesélek!

Megalománia

2010. március 25. 02:38 - he

Egyszervolt, hol nem volt, volt egyszer egy szimpatikus ifjú házaspár, akik boldogan éltek kies kis londoni otthonukban: a férj, Craig a Föld élelmezésének megoldásán dolgozott, Josephine, a feleség pedig környezetvédelemmel kapcsolatos cikkeket írt a Timesnak, hogy tudassa az emberekkel, milyen fontos is a bolygó megmentése. 1991-et írtunk, a két idealista fiatal életére még nem vetült a gazdasági válság árnyéka sem. Aztán az óvatlan Craig egyszer csak olyat tett, amit eddig soha: az asztalon hagyott egy megbontott tábla csokit. De nem akármilyen csoki volt ám ez, merthogy egy biofarmon termelt kakaóbabokból előállított tábla volt! Josephine egy darabig csak nézte, meg szagolgatta a csokit aztán gondolt egyet, és hamm, bekapott egy egész kockát.

De a csokikocka nem hagyta magát: naaagy, egyre nagyobb helyet foglalt el Josephine bendőjében, olyannyira, hogy eljutott egészen az agyáig, amiben a környezettudatos zöld és a csokira utaló fekete összekapcsolódott, el is nevezte a leendő cégüket Green and Black-nek. Aztán kitalálta, hogy mindenki másba is bele akar költözni, mert ilyet aztán mások még soha nem ettek!

A csokit Craig valahonnan külföldről hozta, ezért aztán gyorsan elutaztak mondjuk Belizére, leköltöztek oda, szervezkedtek, rendezkedtek, vállalkozássegítő kölcsönöket vettek fel, feltalálták a világ első organikus csokoládéját, és piacra dobták első csokijukat, Maya Goldot, aztán meg más csokikat is. Azt szerették volna, ha ezt a minőségi csokit eszi minden földlakó, és hogy ne csak úgy akármennyi jusson nekik, kitalálták, hogy az ő csokijaikban bizony nem fognak spórolni a kakaótartalommal. Sőt, a töltelékkel sem – a kandírozott gyömbéres csokijaikba is olyan nagy kandírozott gyömbérdarabkákat tesznek, hogy ne csak a gyömbérízt és a gyömbér szálacskáit lehessen érezni, hanem magát a szétomló friss, leveses gyömbérhúst is belül - hogy kívülről is szép és nagy legyen, gyémántoknak álcázták őket, amiket az egyébként is nagynak tűnő, két és félszer másfél centis csokikockákba úgy kell belegyömöszölni.

A naaagy mesés csokitáblákat organikus és strapabíró csomagolásba tekerték, és bár az igények és a kis cégük egyre nőtt és nőtt, ők odafigyeltek mindenkire: a gyárban, majd a gyáraikban dolgozó munkásokra, arra, hogy tegyenek fel recepteket a honlapjukra a szakácskönyvükből, sőt, hogy elmeséljék, hogyan kell kóstolni a csokit.

Így éltek boldogan és környezettudatosan, míg meg nem vette cégüket a Cadbury, aztán a Cadburyt meg a Krafts.

Craig és Josephine azóta egy világméretű multicég jólfésült és elismert kirakatterrorista sejtje lett, ami a Kanadától Új-Zélandig próbálja a zöld-fekete gondolat magvait szétszórni.

És/De a csokijuk finom.

 

 

Green & Black's

 

Organic

 

Dark Chocolate with inherent warmth from crystallised ginger

60%

 

2 komment
Címkék: gyömbér ét

A bejegyzés trackback címe:

https://csox.blog.hu/api/trackback/id/tr841866794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása