csox

Csokoládé - eszem és mesélek!

„Bébibüfi” helyett: vajas popcorn

2010. március 14. 12:07 - he

Nem olyan eredeti ez a J.K. Rolling, mint képzelnénk: a Harry Potterben szereplő mindenízű cukorkának ugyanis van előzménye, mégpedig egy amerikai cukorkagyártó, ami már 1898 óta gyártja a legkülönbözőbb ízű cukorkákat. Ez a Jelly Belly. A világhírű regény miatt állítólag létrehoztak egy ezerízű cukorka-sorozatot is, amiben egyebek közt a 'bébibüfi” íz is szerepel, úgyhogy leszámolok álombéli íztesztelő önkéntes munkámmal a Jelly Belly-gyárban, és lássuk, milyen a 10-es kiszerelés.

Nagyon fontos (főleg, ha mindig ugyanúgy esszük, sőt, eszünkbe sem jut a túrós tésztát sóssal vagy éppen édessel kipróbálni), hogy olvassuk el előbb, melyik színű cukorka milyen ízű. Ez nem a doboz külső borítóján, hanem a doboztető belsején látszik, és elég egyértelmű. A bab-alakú cukorkák színe ugyanis a legtöbb esetben kapcsolódik az ízhez valahogyan – a zöldalmaízű pl. almazöld, a mandarinízű világos narancssárga, de alapjában véve vannak és lehetnek olyanok, amiknek a színe nem áll összefüggésben a ízzel, és ezek veszélyesek lehetnek.

Mindnek van egy keskeny kis cukorbevonata, alatta pedig egy kissé zselés, mégsem ruganyos belseje – nem a zselés szaloncukorra kell gondolni, hanem pl. a maoamra vagy más rágicsálható „fogyórágókra”, mert nyúlósabb. Minden egyes cukorka babszem alakú, és mindegyiken ott szerepel a Jelly Belly felirat – ha látunk másmilyet, az hamisítvány!

A 10-es csomagomban tehát volt (és itt kifejezetten jogos a múlt idő, és hihetetlen, milyen gyorsan lesz múltidő minden cukorkabab):

mandarinos – nagyon mandarin, nagyon narancssárga

görögdinnye – ennek a külső cukorbevonata sötétzöld, belülről pedig sötétpiros, épphogy magok nincsenek benne, olyan az íze, mint egy szeletnyi túlérett görögdinnye-szeletnek Vince nap környékén, csak nem olyan leveses

Juicy pear” - kívülről zöldessárga, rajta szürkészöld foltokkal, pont, mint egy vilmoskörte, és az is, ha nem hagyjuk olvadozni, a bevonat cukorkristályai ropognak a fogunk alatt, ami engem kicsit a vilmoskörte kásájára emlékeztetett

Very cherry” - cseresznyés cukorka, a legjobban a cseresznyés pez cukorkákhoz hasonlítanám az ízét, azzal a kivétellel, hogy ez zselés, ugye...

Áfonya – kívül sötét, belül még sötétebb kék, a kandírozott áfonyára emlékeztet, de talán ez volt az egyetlen, ahol kicsit műnek éreztem az ízt

Fahéjas – vörös cukorral vonták be, ami elég megtévesztő, de amint az ember ráharap, egyértelmű, hogy mennyire sistergősen, mesésen fahéjas: képzeljetek el egy cukorral és fahéjjal vastagon megtöltött palacsintát, amiben a fahéj és a cukor összeolvad. Mesés.

Zöldalma – van egy zöldalmás gumicukor, annak az ízére emlékeztet, persze ez kevésbé műíz és kevésbé nyúlós

Medvecukros – vagyis licorice a borító szerint: éjfekete, kevésbé nyúlós, mint az igazi medvecukor, de éppen olyan íze van, nekem bejött

Kókuszos – fehérben, persze. Nem annyira édes, mint egy bounty, de valami émelyítően kókuszos.

Vajas popcorn – a legnagyobb kedvencem a sorozatból (a fahéjas, a medvecukros, a vilmoskörtés és a dinnyés mellett persze). A külseje fehér, pici sárga foltokkal, ami a vajat hivatott reprezentálni. És tényleg olyan az íze, mint egy vajas pattogatott kukoricaszemnek!!!

Idelinkelem az eredeti honlap 50 főízét: a pina coladától a dr. pepperen és a csokipudingoson keresztül a chilis mangósig. De van szülinapitorta ízű (sztm tejszínes-vajkrémes lehet) és mentás csokis is.

A vadabb ízek listáján a már emlegetett „bébibüfin” kívül szerepel még a konzerves kutyaeledel, a fogkrém, a százlábú, a penészes sajt és természetesen a hányás is.

Két éve van magyar forgalmazójuk és elvileg a dobozos kiszerelésen túl Amerikában úgy lehet vásárolni, hogy az ember kér pl. 10 deka vagy 10 szem rágógumi ízűt...

A jelly belly a Potter-könyveken kívül még nevezetes arról, hogy állítólag Ronald Reagan mindig tartott egy cukorbabokkal teli kancsót az asztalán, sőt, ezt küldte ajándékba a Challenger űrhajósainak, vagyis a zselés cukorkák már az űrt is megjárták. Ne következtessünk elhamarkodottan: fogyasztásuk sem Alzheimer kórt, sem űrszerencsétlenséget nem okoz, erősen ajánlott viszont társaságban fogyasztani, mert nem lehet abbahagyni, és még a legóvatosabb cukorkafogyasztó is képes bezabálni egy egész dobozzal.

 

 

The Original Goumet Jelly Bean

ajándék volt Viktortól, köszi!!! (:

 

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csox.blog.hu/api/trackback/id/tr491838595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Körticsek · http://muranomanufaktura.blog.hu 2010.03.14. 15:53:55

Még sohasem mertem kipróbálni, mert nem igazán szeretem a zselés dolgokat. Bár, anno a Bohóc szeletre néha rávetettem magam. Viszont, ha a JB kicsit ruganyosabb, az máris jobban hangzik. :-P Mindenesetre azt bírom, ahogy készítik, az a rengeteg, sokféle színű bogyó nagyon guszta! Lehet, hogy cukorkagyárosnak kellett volna mennem?! :-D

G. Viktor 2010.03.14. 16:33:27

Legközelebb rászánom magam az "extrás" csomagra. Én kíváncsi vagyok a hányás ízűre. :) Utólag is egészségedre! ;)

adam434_ 2010.03.14. 20:44:43

kimérve lehet kapni Pesten a SugarShopban, 450ft/10deka

DogLove 2010.03.14. 21:23:56

Én is az Újpesti Sugar Shopba járok Jelly Bellyt venni. Ajánlom nektek a tutti frutti és a grapefruitos ízeket, isteniek.

Cho. 2010.03.14. 22:18:18

Nagyon jó ez a blog :D
És ezt a mindenízű cukorkát egyszer bepróbálom, az tuti.

RoFä 2010.03.15. 04:49:16

Kísértet ízű van???

Kocsari Antal 2010.03.15. 05:49:56

És halál ízű van-e?

csillafuck (törölt) · http://csillafuck.blog.hu/ 2010.03.15. 07:49:57

Tehát ízű van-e? Mindent el lehet adni, mert a marketing első szabálya, hogy meg kell teremteni a vásárló igényét rá.

Vowel 2010.03.15. 08:02:08

igen, SugarShopban kimérve, a Müllerben zacskóban. :) éljen

málnabokor26 2010.03.15. 09:03:12

Mi az USA-ból szoktunk kapni évente többször is jó nagy csomagokat...Sajnos nem lehet abbahagyni!:D
A vajas popcorn az én kedvencem is!:D
Fogalmam sem volt eddig, hogy itthon is lehet kapni.:D

málnabokor26 2010.03.15. 09:04:42

Twizzlerst is lehet itthon kapni??:)

dynavagyok 2010.03.21. 22:38:35

A Sugar shopban van vicces változatban is, minden színhez társul egy jó íz meg egy rossz (pl. záptojás, fika, hányás, babapositörlőkendő, grafit...). 950 forint egy doboz, mókás a tesztelgetés.

babyTrex 2010.03.26. 23:44:08

Itt olvastam először a cukorkáról és mivel már azóta ábrándozom róla, mióta a Harry Pottert olvastam, így elmentem a Sugarshopba és vettem. Isteni jó, épp most tesztelem :). Csak kár, hogy most nem volt a boltban dobozos változat, amiben durva ízek is vannak...
süti beállítások módosítása