Vagy akár tüzesen, mint egy kis tűzokádó sárkány. A chilit először Amerikában, a növény őshazájában keverték a szintén ott őshonos kakaóhoz – és milyen jól tették! Legalább olyan érdekes, mint a fahéj vagy a szerecsendió a csokival.
És erős... A Milka egyik limitált kiadású csokijából nem csoda, hogy ezt a fajtát lehetett talán a legtovább kapni Magyarországon, talán azért is, mert a „magyarnak” tartott csípős/égő íz miatt a forgalmazók talán azt gondolták, hogy jól eladható.
A csokiban vékony, sötétbarna krém van, s az első pár másodpercben nem is érzeni, hogy a csokinak bármi köze van a csípősséghez. De nyeljünk csak le belőle egy kockát, garantált, hogy érezni fogjuk az erejét. Nem kellemetlen, de ennek a csokinak az esetében elég markáns. Pont, mint mikor Tommy Gavin a tűzoltós sorozatban: szépen megrágja és lenyeli a süteményt, és csak aztán üti meg az asztal alatt az exfelesége kezét szorongató pasit. Próbál egyszer ütni, de emlékezeteset.
És igen, éppen úgy, mint a tűz, leéget vagy lemar sok mindent: a paprika kapszaicin-tartalmával éppen a fájdalomcsillapító hatása miatt kísérleteznek világszerte – elsők között a PTE Tudásközpontjában is.
A legjobb ez a Milka csoki – sztm, - szobahőmérsékleten, vagy kissé olvadva. Lehűtve olyan, mintha nem igazán tudna érvényesülni az ereje. Éppen azon határon van, ami még elviselhető – igaz, hogy van olyan ismerősöm, aki nem bírja még ezt sem, túl erős neki.
A csoki német változatában a csomagoláson csupa tűz-jegy van – mintha a horoszkóphoz az ízek is hozzá kapcsolódnának, mint amilyen például a forrófejű kos, aki akár egy olyan, szellemekkel társalgó lánglovag is lehet, akinek vehemenciája még azt sem kívánja meg, hogy magával vigye egy-egy bevetésre a kis piros tűzoltóbaltáját.
Jut eszembe:
Hogy lehet felismerni a kezdő tűzoltót?
Elég egyszerűen.
Milka Fever
avagy
Milka Fire