csox

Csokoládé - eszem és mesélek!

3szög

2008. november 21. 17:21 - he

 

Kicsi – szerinted nem? Olyan nagyon pici, régebben mintha nagyobb lett volna. – jegyzi meg Buba, miközben a tesco előtti buszmegállóban várjuk a szatyrainkat letéve a buszt. És igen, tényleg, valahogy olyan picinek és könnyűnek tűnik a doboz. Úgy emlékszem, mikor kisebb voltam, hát bizony kilógott a Télapótól kapott Toblerone csoki vége a nagy piros csizmám szárából is. Állunk, csámcsogunk: előbb a fehér háromszögeket csócsáljuk, aztán a tejcsokisakat. Közben lessük a buszt és halkan cuppogunk.

A fehérről rögtön megállapítjuk, hogy kifejezetten tejpor íze van. Háromszögről háromszögre egyre biztosabbak vagyunk ebben. A kakaó ennek fényében igen megnyugtató a másik csokiban, de annyira azért nem, hogy elfeledtesse a másik porízét. És mintha valahogy olyan keményebb is lett volna, nem annyira krémes, mint ez itt –elemzem tovább a csokikat. A Toblerone egyik legnagyobb előnye, hogy vannak benne apró, mézbe forgatott mandulaforgácsok, amik ropogóssá és különlegessé teszik. Óvatosan, hogy nehogy a fogam közé menjen, leszopogatom ezekről az apró finomságokról a csokit, csak, hogy érezzem, miből is áll valójában. Mintha ez sem így lett volna korábban – vagyis nem emlékszem, mikor ettem úgy Tobleronét, hogy szánt szándékkal leolvasztom a nugát-darabkákról a csokit. Talán soha. Arra emlékszem, hogy haraptuk, sőt, ropogtattuk az unokatesóimmal karácsony idején. És szerintem ez egyszerűen snassz vegyes virágméz, szerinted is? – kérdezem Bubát, miközben óvatosan ízlelgetem a szemfogamra ragadt manduladarabkát. Aha. Régen szerintem egészen más volt! – jelenti ki Buba. Hát biztosan messze van attól, amit Jean és Theodor Tobler az 1900-es évek legelején megálmodott. Vagy mégis az emlékeink tévednek? Vagy étcsokisat kaptunk ajándékba annak idején és mindez már elég régen volt ahhoz, hogy ne emlékezzünk kristálytisztán? A kifejezetten tejpor ízűt bojkottálni kezdjük, és a tejcsokisat daraboljuk, lassan, elmélázva, közben elmegy egy 43… nem, 21-es, aztán egy 43-as…. Nem, egy 60-as, de most egy 43-as…. De nem, ez meg egy 2-es. Aztán begördül egy 43-as, mögötte pedig egy 31-es jön. Búcsúzunk, felszállunk, és hazafelé azon gondolkodom, minden esetben jó-e, ha valami az embert a gyerekkorára emlékezteti. Mert az elröppent és vissza nem hozható korszak édességét már soha, semmilyen csokoládé nem hozhatja vissza, még akkor sem, ha emlékszem minden egyes cukorkára, amit ötéves koromban pakolt a Télapó a csizmámba. Hazaérve már kifejezetten szánalmasnak és kifejezetten öregesnek tűnt, hogy mindezen egy Toblerone miatt tűnődöm, s mindez legalább olyan fájdalmas, felkavaró, mint a nagy szépirodalmi művekben a madeline vagy az eperlekvár. Olyasmi, amit mikor először olvastam, biztosan tudtam, hogy csak olyanok írhatnak/érezhetnek így, akik öregek – vagy mint a két említett édesség-emlék szerzői: halottak. Úgyhogy ki is csoszogtam a fürdőszobába, alaposan fogat mostam, aztán bezuttyintottam egy jó nagy pohár vízbe a fogsorom.

 

Toblerone

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csox.blog.hu/api/trackback/id/tr47781573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.