Van egy kis kocka csoki, amit az olasz, pontosabban bolognai Majani gyár állít elő már 1911 óta (magát a gyárat 1796-ban alapították!). Voltaképpen nem is csoki, inkább egy falatka bonbonnak nevezhetném, kb két és fél centiszer másfél centis, mindössze 10 gramm. Viszont újítás is kötődik ehhez az édességhez.

      Harapjunk. Vagy inkább nyammogjunk, mert hihetetlenül gyorsan olvad ez a csoki. Mikor az ember kibontja, még olyan kis szépen egyben van: csíkos, mert ún. cremini, vagyis krémekből áll, és egy sötétebb krémet egy világosabb követ (ilyesmit többen is gyártanak Olaszországban, nem csak a Majani, de anno nagy szám volt). Aztán gyorsan krémmé lesz a szájban, rágni nem is kell. Szerintem nyáron vagy nem lehet kapni vagy hűtőben kell, hogy tartsák. Ettünk fehéret (az csokis-mandulás-mogyorós), narancssárgát (mogyorós-kávés) és pirosat (étcsokis-mogyorós).

Újítás (volt) az is, - és persze, innen a neve is – hogy tényleg kapcsolódik a Fiat autómárkához. Árukapcsolás a XX. század eleji olasz gazdaságban: a helyi autógyáros a csokival reklámozta magát, és fordítva. A csoki a mai napig megtartotta a nevet, ami egyébként latinul annyit tesz: Legyen!/Lesz!

Ne a mostani Fiatokat képzeljük ehhez a csokihoz, hanem olyasmit, amit Baricco leír a Történetben. A Fiat Tipo 4-et harangozták be vele (kép a Wikiről). Képzeljük el, micsoda előkelő luxust jelentett akkoriban ez a fűtetlen, baromi drága jármű (vajon mennyivel száguldozhattak? 100? 50?) és milyen reputációja lehetett a csokinak, ha a kettőt összekapcsolták. Megjegyzem, töröltem az agyamból, hogy mennyibe került a 3 kocka Fiat csoki, de … szóval egy átlagkeresetűnek sem a mindennapi kávé mellé való.

Annyira nem tudok szabadulni az árukapcsolástól, hogy azt kell mondjam: Magyarországon azt hiszem, a vonatokhoz hosszan tartó ízű rágógumit adnék, a négyes metróhoz medvecukrot/bocskorszíjat rágicsálni, a buszos tömegközlekedéshez pedig retro, piros, kakasos cukornyalókát. A Malév képzeletbeli csokijának nevére pedig már van is ötletem: Fuit.

Majani Fiat

10 g