csox

Csokoládé - eszem és mesélek!

Hol van már a tavalyi hó?

2012. január 21. 12:41 - he

És remélem, idén sem lesz. De az enyhe tél ellenére sem hagyhatom szó nélkül a Ritter Sport két idei télre megjelentetett csokiját. Sőt, khm... a tavalyit sem.

A marcipános Ritter Sport íze megvan? /Korábban már írtam róla a blogom előfutárán./ Annyi történt, hogy a marcipán narancsos, mégpedig nagyon, és lágyítottak rajta annyit, hogy étcsoki helyett tejcsokit használtak.

Tejcsoki illata van, de amint a kockát a számba teszem, olyan, mintha narancsillatba haraptam volna. A marcipán ízén is érezni a narancsot, kb mintha narancshéj-reszelék lenne belekeverve – egyébként a színe is narancsszínűbb, mint a simának.

A tejcsoki azért jó itt, mert (finom, persze), de a marcipán összetartásán kívül nem sok vizet zavar az ízhatásban. Minimum 44% a marcipán ebben a csokiban, de szerintem van az 50% is.

Irgalmatlan gyorsan fogy.

A másik idei téli kiadással kicsit bajban vagyok: volt egyszer egy cukor, amit régesrégen bármelyik ABC-ben kapni lehetett: grillázsos cukordrazsé volt, rücskös nagyon piros bevonattal. (most nem találom sehol.) Az ízét szerettem, bár annyi mesterséges színezék volt a bevonatban, hogy pirosasra színezte a vizeletemet – még jó, hogy anyu rájött, hogy mitől piros. Arra is emlékszem, hogy a Szeptember 6. téri ABC-ből jövünk ki és tartunk a trafik felé, s közben az anyám magyarázza, hogy miért nem vehetünk ilyet, és hogy a trafikban sem fogunk. Akkor tértünk át az öcsémmel a franciadrazséra, és aznap is azt ettük (Dunakavicsos csoki egyébként létezik.). A Ritter-Sport karamellás-mandulás téli változata pont olyan, mintha egy ilyen cukrot ennék a múltból, tejcsokikockába burkolva.

És végül jöjjön a kegyelemdöfés, mert ilyet csak tavaly láttam a hazai boltokban: a vaníliás kiflis Ritter Sport. A vaníliás kifliről tudni kell, hogy nálunk anno nagy karácsonyi hagyomány volt. A Ritter Sportos meg úgy nézett ki, hogy tejcsoki, benne tejkrémes töltelék, amiben apró vaníliás süteménydarabkák voltak. A kis tésztadarabok szerkezete pont olyan volt, mint az igazi sütié: omlós és még a levegőbuborékokat is érezni lehet benne. Komolyan, csak az a mozdulat hiányzik, ahogy az ember lekopogtatja a tálon a felesleges porcukrot a sütiről. Talán lehetett volna ebben a csokiban több sütidarab, meg lehetett volna egy kis mandulás mellékíze, de így is vitte a pálmát a tavalyi téli csokik között. (Bocs, hogy tavaly kimaradt!)

Mivel a csomagolásra az van ráírva, hogy Winter Edition, máris elkezdődtek ezeknek a csokiknak a leárazásai. Azt mondom, bátran vásároljunk, mert általában július közepéig jók. Ellenőrizzük le a szavatossági időt, és együnk nyugodtan napfényes melegben is téli csokit – úgysem a neve, hanem az íze számít.

 

Ritter Sport Téli Kiadás Narancsos Marcipánnal

Tejcsokoládé narancsos marcipántöltelékkel (44%)

100 g

 

Ritter Sport Téli Kiadás Karamellel és Mandulával

Tejcsokoládé aprított mandula grillázzsal (15,5%)

100 g

 

Ritter Sport Téli Kiadás Vaníliáskiflivel

Vanília ízesítésű krémmel (41%) és vanília ízesítésű süteménydarabokkal (5%) töltött tejcsokoládé

100 g

 

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csox.blog.hu/api/trackback/id/tr663621921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csillagkutya seven 2012.01.21. 21:01:02

nebuló volt az a bizonyos piros cukorka:)

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.01.21. 21:06:45

A narancsos marcipános tényleg nagyon jó volt. :-)

he 2012.01.21. 21:52:15

@csillagkutya seven: Hű, tényleg!!! Köszi :) Sztd lehet még kapni?

Starlark 2012.01.21. 22:31:00

2-3 éve volt szezonális terméke a Tibinek a narancsos gyömbéres csoki.
No én azt nem bírtam abbahagyni.
Azóta se hozták vissza :(

plan 9 2012.01.22. 13:53:49

Ezt a vaníliás kifliset megkeresem...

siófoki35 2012.02.27. 17:31:28

Szeptember 6-án mi volt? Mert nálunk is van ilyen tér, és elképzelni nem tudom, minek állít emléket.
süti beállítások módosítása