Ki milyen gyakran eszik libamájat? Pedig hungarikum. Na, jelentkező?
A magam részéről több évtizedre visszatekintő negatív libamáj-fogyasztási rátámat sokszorosára tornásztam fel. Megettem a libamájas bonbont, amit az Édesnapokon szereztem be.
Bár túl nagy tapasztalatom nem volt e téren, mégis azt kell mondjam, hogy finom volt.
Részletek: A félgömb alakú csokihüvely magas kakaótartalmú étcsokoládéból készült, ami fontos is, hogy megtartsa / kiemelje az ízeket. A bonbon belsejének nagyobb részét egy csokis krém töltötte meg, amit tokaji aszúval és – mint a bonbont eladók infóiból kiderült – szarvasgombás libamájpástétommal turbóztak. Az erős alkoholos ízen kívül az utóbbi kettőre nem jöttem volna rá magamtól – a figyelmet ugyanis sikeresen elvonta az a kis kerek libamájdarab, ami közvetlenül a bonbon talpa alatti félkört alkotja. Szürkésen, már-már kenhetően, mégis szilárdan. Egy pillanatig gondolkodtam csak azon, hogy mégiscsak külön kéne enni.
Szerintem az édes, alkoholos krém a jólfésült irányba vitte az ízeket – korántsem volt annyira vad, mint amit vártam, vagy mint mondjuk, mikor mangalicatöpörtyű ropog a csokiban. De éreztem a máj ízét is, főleg, miután a csoki végleg elolvadt.
Befaltuk a tengeri sós bonbont is – ebben éppen olyan vajkaramellás töltelék van, mint a Stühmer vajkaramellás csokijában, azzal a két döntő különbséggel, hogy a bonbon étcsokis, ami szerintem kifejezetten jól állt a karamellának, és megszórták tengeri sóval, ami kiemelte az ízeket, mintha egy zöld Warhol portré mellé odaraktunk volna egy pirosat is (persze csak öt percre).
A libamájas bonbont egyébként ott a helyszínen kreálták, persze nem magát a csokit, hanem a bonbont. A mester, akit dolgozni láttam rajta, egy kb. egy négyzetméteres helyen dolgozott, és elképesztően ügyes volt. A bonbonokat grammra mérték – az épsége érdekében töröltem az agyamból, mennyit költhettem a fesztiválon csokira, így nem emlékszem az árra, de majd ideírom, ha sikerül kiderítenem, vagy aki emlékszik rá, írja meg, legyen kedves!
Cadeau Bonbon Manufaktúra