Becézve Tonka.
Bab.
Vagy, ahogy magamban hívom: a Seherezádé-csoki.
Műanyag akasztóval ellátott papírfül alatt ezüstszínű vákuumcsomagolásba rejtett tonkababos étcsokoládé, kalligrafikus Z-betűkkel a fekete kockákon. Mikor feltéptem fémszínű zacskót, már akkor kiborítóan finom volt az illata. A csomagolás visszacsukható, hát most is bezárva tartom – már csak ez a jellegzetes szagminta maradt. Virág- és vaníliaillat, zsíros-füstös kakaóillattal. Bazár fölötti háremillat, nőies és férfias, éteri és földhözragadt egyszerre.
A csokikocka szépen törik, a forgácsok kesernyés-édesek, van egy kis vaníliás mellékízük, s ropognak bennük a tonkababdarabok, kevésbé keserűn, mint a nagy kakaótartalmú csoki ízében. A meglepetés a nyelv közepén kezdődik, és a garatnál teljesedik ki: érezni lehet a tonkabab illatát és ízét. Olyan, mint miután lenyeltünk egy evőkanálnyi virágport (aki még nem evett, mindenképpen próbálja ki, a méheknek tényleg van ízlésük), vagy még inkább: miután egy csomó akácvirágból kiszívogattuk a nektárt (aki még nem próbálta, az ne útmenti fák virágjának a végével kísérletezzen – de próbálja ki).
Fogalmam sem volt, mi az a tonkabab, igazán. Talán valami parfüm-leírásból rémlett. Aztán utánaolvastam: elvileg reszelik, mint a szerecsendiót, és olyan parfümökben található, mint a Beyoncé Heat, a Bvlgari Jasmine Noir vagy a (férfi) Giorgio Armani Emporio Night. Főként desszertekbe keverik, elsősorban az illata miatt. De lám-lám: az új mesés keleties illatbarátunk kumarint tartalmaz, ami ugyanúgy fejfájást okoz(hat), mint a nálunk fahéj néven fogalomba hozott kasszia-őrlemény. Belgiumban – olvasom – már betiltották, pedig éppenhogy belga ez a csoki. Szerintem egy kis főfájás kockázatát megéri, már csak kíváncsiságból is.
Részemről tonkabab LOL(ka).
A csomagolást meg gondosan visszazárva betettem az íróasztalom titkos fiókjába, és szagolgatni is fogom ezentúl, ha írok – mint Puskin – állítólag – a rohadt almákat.
Zaabar Tonkababos étcsokoládé
35 gramm
