csox

Csokoládé - eszem és mesélek!

Mar mint a mustár?

2010. március 19. 02:17 - he

Kedvünk támadt Japánba utazni – mondta az egyik werkfilmben Luc Besson, a Wasabi című film kapcsán. Maga a wasabi egy zöld színű tormaféle, amin – a gugli képei szerint legalábbis – a legszebb az alsó levelei hátán lévő hamvaslila szín, a leghasznosabb pedig a zöld, bibircsókos gyökere, amit eredetileg cápabőrön kell lereszelni. Csípős, fertőtlenítő hatású, sőt, egy cikk szerint megvéd a bélráktól is. És persze, hogy van ilyen csoki.

Barcelonában gyártja egy olyannyira csokikkal foglalkozó cég, hogy gyártanak ott csokoládés sört (a honlapjukon a hmmm-t lehet hallani, ha az ember a habos szájra kattint), meg testápolót is. A honlap csupa-csupa flash, a szín- és formavilága engem a nyolcvanas évekből mutogatott magyar plakátokra emlékeztet, mégis valami elképesztő: a cég történeténél például egy mese olvasható, aminek konzekvenciája: a csoki azért van, hogy élvezd, ne hagyd, hogy a szörnyetegek felegyék előled az álmaid, még akkor sem, ha akkorák, mint egy kakaóbab.

Van is mindenféle csokijuk, rozmaringos, meg paprikás, bár a felsorolásban nem láttam a wasabisat, de az is az övék.

A csomagolás nagyon zöld, gondolom, mint a wasabi. A csoki maga 52%-os, ami elég jó (egyébként láttam a honlapon 92%-os kakaótartalmút is a honlapon, nehezen tudom elképzelni az ízét). A japán tormaféléből csak 2%-nyi van benne. Pici fekete, feliratmentes csokikockákból áll, és bevallom, semmi, de semmi wasabi íze nincs. Nem ettem még wasabit soha, és nagyon-nagyon koncentráltam, hogy most aztán megérezzem. A csoki maga remek volt, ütős, kakaódús, isteni. Volt benne egy-két pici furcsa szemcse, de semmi tormaszerűt nem éreztem: a brutál kakaótartalom lenyomta azt, ami wasabi lehetett benne.

Hát ez van, picit túllőttek a célon, ahogy a Jean Reno által alakított figurák általában: elérik a céljukat, csak közben letipornak mindenkit, mint extra kakaótartalom a wasabi ízesítést. A mentségükre csak az szolgál (ahogy Bud Spencernek vagy (uram bocsá) Steven Seagalnak is – ízlés dolga), hogy ha picit nagyképűen is, de stílusosan teszi ezt. Ezen a csokin pl. az szerepel kívülről: „Figyelmeztetés: 1. annak szükségét váltja ki, hogy minél többet és többet egyél belőle és ne osztd meg mással 2. a túlzás minden esetben káros, de a csokoládé esetében elkerülhetetlen is 3. titkos és elzárt helyen tartsd, hogy megmentsd a kis dézsmálóktól 4. a legjobb még azelőtt elfogyasztani, mielőtt eltűnne

 

 

Chocolate negro con wasabi

 

xocoa

 

85 g

ajándék volt :)

 

7 komment
Címkék: wasabi ét
villanyi-szekszardi-pannon-borok-online-rendeles

A bejegyzés trackback címe:

https://csox.blog.hu/api/trackback/id/tr671842862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G. Viktor 2010.03.19. 09:46:06

Jaj, miért nem szóltál, van otthon egy tubus wasabi pasztám! Egyébként félelmetesen nem volt wasabi íze a csokinak. De semmi. A wasabi nagyon erős alapanyag. Szerintem bele se rakták... Majd viszek neked kóstolóba! :)

pingvin01 2010.03.19. 23:27:54

A Lauensteinnek van wasabis-tökmagos fehér csokija (34% kakaótartalom). Abban érezni a wasabi ízét és finom :).

boldii10 2010.03.19. 23:28:09

nem látom a wikin sehol, hogy "tormaféle" lenne.

Stefan Derrick 2010.03.19. 23:44:26

A wasabi az kőkemény. Legalábbis az a fajta, amit én ettem, az volt, viszont az is tény, hogy az íze nagyon jó. A 99% kakaós étcsoki is meglepő dolgokat produkál. Először brutál keserű, de ha ízlelgeted egy kicsit, kifejezetten édessé válik. Mondjuk én annyira rá vagyok kattanva a keserű dolgokra, hogy a 60% alattiakat már túl édesnek tartom (mindezt úgy, hogy napi összesen max. 1 kocka bármilyen csokit eszem.

he 2010.03.20. 00:41:01

@boldii: hu.wikipedia.org/wiki/Wasabi idézem: wasabi, vagy japán torma. Muszáj kipróbálnom, Viktor, jövök! :) A Lauenstein nekem új, de micsoda csokijaik vannak, fel is iratkoztam a hírlevelükre, köszi a tippet, pingvin01. A 99% pedig ezek szerint már (majdnem) tökéletes :)

greybull 2010.03.21. 17:09:40

A T....coban kapható wasabis földimogyoró. Ezzel a zöld izével van bevonva, nekem ízlett, csak a mogyoró volt kicsit száraz.

he 2010.04.18. 11:03:49

@greybull: kipróbáltam, először brutál csípős, de aztán... nagyon klassz, köszi a tippet! :)
süti beállítások módosítása